Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

The Walking Dead

2010.07.29. 08:45 sep

Íme egy friss, nagyon élvezetes interjú a Walking Dead "atyjával", Robert Kirkmannel.

Robert Kirkman szériája a 2003-ban megjelent első füzettel szimpla, de stílusos 28 nappal később-utánérzésként indult: a szolgálatteljesítés közben megsérült Rick Grimes rendőrtiszt felébred a kórházban, mászkálni kezd egy szál otthonkában, aztán rájön, hogy sehol senki, aki meg van, az mind zombi, a lassú fajtából. Az azóta eltelt csaknem hét évben a The Walking Dead nem csupán a műfaj, de a képregénypiac egyik legizgalmasabb jelensége lett, és nyilvánvalóan nem azért, mert benne rohadó élőhalottak mindenféle emberek belső szerveit tépkedik ki a Tony Moore, illetve később Charlie Adlard által rajzolt szépséges fekete-fehér képeken.

A The Walking Dead tétje egyértelműen nem az, hogy a zsáner mennyire életképes a rajzolt oldalakon: a műfaj képviselői az utóbbi évtizedben minden minőségben és mennyiségben burjánzottak úgy a képregény-, mint a film- vagy a videójáték-piacon. A filmek mellé villantott kezemfeje merchandise-füzetektől (Shaun of the Dead, Land of the Dead) a bájos műfajkeverékekig (mint az indiánwesternnel eljátszó Dead West, vagy az egypoénos, szintén Kirkman keze alól kikerült és szégyenszemre sagává hizlalt Marvel Zombies) terjed a skála, és ami elsősorban kiemeli a The Walking Deadet társai közül, hogy nem vaskos graphic novel vagy takaros mini, hanem immár a 68. füzetnél tartó, mindvégig egyenletes színvonalon – és pofátlanul ütős cliffhangerekkel – működő sorozat. Ahol a mozivásznon Romero vagy Danny Boyle megállt – igen, elértük a helikoptert és elrepültünk, igen, találtunk egy kedves tanyát a pusztában – ott kezdődik Kirkman bravúrja: az apokalipszisnek nincs végpontja, kajából másnap és a következő füzetben sem lesz több (ha pedig de, akkor úgyis elfogy), miképp a zombik sem lesznek kedvesebbek, nem beszélve a többi túlélőről. Rick Grimes és társainak odüsszeiája éppen emiatt vezethetett azon sötét bugyrokba, amelyeket elődjeik már csak a korlátozott játékidő miatt sem érhettek el: hét évad a sétáló halottak között szükségszerűen implikál olyan kérdésfelvetésekhez, amik másutt talán fel sem merülnének.

Kirkman bámulatos dramaturgiai érzékkel rántja elő a legjobb pillanatokban a műfaj meghatározó toposzait – amiken azért már az első füzetekben is gyorsan végigszaladt, a túlélő rokonok keresgélésétől a „csak egy karcolás, nem haraptak meg” örökzöldjéig – hogy aztán minimum csavarjon is rajtuk egyet: így lesz a The Walking Dead az első alkotás a műfajban, amelynek hősei oldalakon keresztül panaszkodnak arról, hogy milyen irtózatos fingszag van az alvásra szolgáló furgonban. Alapfogása – és lényegében az egész széria motorja – a kíméletlen pszichológiai realizmus, amellyel még olyan rajzfilmszerű karaktereket is, mint a szamurájkarddal és láncravert zombikkal mászkáló Michone, képes hihető, hús-vér alakként ábrázolni, akinek ugyanolyan cizellált érzelmi élete és traumái vannak, mint a széria bármelyik másik – kevésbé harcias – figurájának. Miközben belenyúl nem csak a zombifilm, de az egész poszt-apokaliptikus műfajcsoport legfontosabb sémáiba – mint a gyilkos gladiátorjátékok vagy legutóbb a kannibál embervadászok –, egyszerre viszi el őket a vérmocskos és perverz brutalitás irányába (lásd mindkét említett storyline kifutását) és szűri át mindezt a testileg-lelkileg sérült főhőscsapat tagjainak utolsó rezdülésig hiteles lelkivilágán. Azt a tanulságot már jópáran levonták Kirkman előtt is, hogy egy élőhalottak elárasztott, civilizáció utáni világban soha nem maguk a zombik jelentik az elsődleges veszélyt, hanem a hirtelen jött szabadsággal, a morális kódok eltűnésével mit kezdeni nem tudó túlélők. Viszont ő az első, aki képes volt mindezt nagyívű folyamatként felrajzolni, ahol a szereplők nem csak ölnek és halnak, de szeretnek, sírdogálnak, pletykálnak, féltékenykednek, krumplit ültetnek, elbuknak és megtépázva valahogy újra talpra állnak, hogy a világvége után ne már megint a túlélés legyen a cél, hanem maga a nagybetűs Pokolban folytatott hétköznapi élet.

A szokásos problémafelvetéseken túl – milyen jellemek hogyan reagálnak az általuk ismert világ eltűnésére, a teljes önfeladástól a zombifikálódott édesgyermekek otthoni tartásán át egészen a totális önzésig – Kirkman különös érzékenységgel nyúl a szituáció által felvetett morális kérdésekhez is. Habár Rick és csapata ezidáig nagyjából a „szemet szemért”-elvig jutottak – amely már most felettébb megkérdőjelezhető tettekre sarkallja őket –, az egyre cizelláltabb felbukkanó problémák (mint mondjuk, mit kezdjünk egy kiskorú, feltehetően wannabe-pszichopata gyilkossal) füzetről füzetre mindinkább kikezdik az ezen logika alapján hozott döntéseket. Mindezt egy olyan világban, ahol a legfontosabb szereplők is bármelyik pillanatban áldozatul eshetnek egy kellemetlen harapásnak vagy egy golyószóró-sorozatnak – és áldozatul is esnek –, a főhősök jelentős része az őket ért traumák hatására mentális problémákkal küzd (depressziótól a hallucinációkon át a skizofréniáig), és még a legkisebbek is kénytelenek a világ minden terhét a vállukon hordozni. Ahogy az egyik korai lapszám zárlatában el is hangzik: nem a zombik odakint, hanem ők maguk a sétáló halottak.

Kirkman és társai megcsinálták azt, ami a Jericho lehetett volna, ha a Turteltaub-kompániának a nagy hazafiságon túl van némi vér is a pucájában: monumentális eposz a poszt-apokaliptikus vízió és a szappanopera határmezsgyéjén, húsbavágó kérdésekkel és egytől egyig izgalmas szereplőkkel. A pletykák szerint idén startol a tévésorozat-verzió, ami egyrészt kézenfekvő koncepció, másrészt pedig – kurvára nem kéne elbaszni.

Az idei Comic-Conon végre bemutatták a The Walking Dead alapján készült tévésorozat meglehetősen ígéretes trailerét (magáról a szériáról, mihelyst lehetséges, megemlékezünk a Geekzen is). Érdemes pár szót ejteni arról, milyen irányba is mozdult tovább az utóbbi 6-7 lapszámban Robert Kirkman zombiapokalipszise. Néhány dolog már biztos: a főhős csonka karjának helyére továbbra sem került láncfűrész, a zombik – ahogy azt illik – továbbra is csoszogva közlekednek, és a hangsúlyok továbbra is az egyre leszedáltabb maroknyi főhős lelki folyamatain és morális határhelyzetein maradtak.

Az embervadász/kannibál-tematikát kipipáló Fear the Hunter-saga és utórezgéseinek elülte után a Rick Grimes vezette megtépázott túlélőcsapatnak szembe kell néznie a ténnyel, hogy Washington D.C.-ben sem várja őket megváltás. Ehelyett, a diktatórikus berendezkedésű Woodbury ellenpontjaként, egy gyanúsan idillikus, kertvárosi közösséget találnak, többé-kevésbé biztonságos védelemmel és néhány sötét titokkal. A viszonylag akcióorientált korábbi lapszámok helyett a The Walking Deadben ezúttal újra a lelki folyamatoké a főszerep: még mielőtt napvilágra kerülne, hogy pontosan mi rejtegetnivalója is van a közösség vezetőjének – ez a legfrissebb, hetvenötödik lapszámban sem történt meg – Ricknek és társainak egyre inkább rá kell döbbennie, hogy milyen messzire is kerültek a világvége előtti életüktől. A kontrasztot a hófehérre meszelt kerítések, az utcán játszadozó gyerekek és kannibálok helyett asszonyverő férjek jelentik: Kirkman kivételesen annyira nem kegyetlen, hogy hőseinek paranoiáját teljesen alaptalannak állítsa be, de ezzel együtt bravúrosan elmossa  a határvonalat a jogos félelmek és az igazolatlan szorongás között, miközben mind távolabb viszi az egyre autoriterebb exrendőrt fényespáncélú lovag ideájától. Néhány kérdés már ismerős a széria korábbi lapszámaiból – mi a teendő azokkal az egyedekkel, akik a közösség túlélését veszélyeztetik, s egyáltalán, milyen súlyozással értékelendők a felmerülő vétkek, lásd a családbántalmazás példáját –, mások pedig egészen új megvilágításba kerültnek.

Ezúttal ugyanis Rick és társai a veszélyforrás, a betolakodók, akik egy másik közösség életét fenyegetik és a saját kollektívájuk érdekében semmibe veszik befogadóik szabályait – teljesen függetlenül attól, hogy jogos óvatosságból vagy az önvédelmi reflexeik túlérzékenysége miatt teszik mindezt. A konfliktus a hetvenötödik szám jellemzően pofátlan cliffhangerében éleződik ki visszafordíthatatlanul, és egyre gyanúsabb, hogy The Walking Dead cím minden eddiginél kíméletlenül reflektál magukra a hősökre – egy csapat lelkileg sérült véglény, zavarodott gyerekek, csonka lelkű apák és végletekig elidegenedett nők, akiknek mindinkább csak pusztulás jár a nyomában.

Amíg pedig meg nem érkezik a folytatás, lehet csámcsogni a kiszivárgott trailen. Szerintem cool.

16 komment

Címkék: 5csillagos képregénykritika zombie post apocalypse

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr501663489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. No 2010.01.11. 16:46:33

A tévésorozatról mit lehet tudni? A World War Z-könyvből is "terveztek" valamit, de ezek szerintem azok a művek, amik egyszerűen meghalnak a képernyőn / vásznon, mert az időtávlatot szerintem képtelenség visszaadni. Pl. mikor a kormányzó hónapokig csak figyelteti a börtönt, és csndben készül a támadásra. Közben a főhősök éppen paradicsomot ültettek, és örülnek az első friss termésnek, ha jól emlékszem.

A sorozat szerintem egyébként ott kezdett igazán jó lenni, amikor pl. a kissrác egyedül marad a beteg apával, és jó hosszan nem lehet tudni, mire fog kifutni a vége, de közben a gyerek mindenen keresztülmegy a tagadástól a dacton át a megadásig, mindenen, amin csak lehetséges. Akkor lehetett hallani "az őrület fuvoláit" :-)

Santito · http://geekz.blog.hu 2010.01.11. 22:50:52

Ezt a sorozatot nem lehet eleget méltatni: az utóbbi évek legjobb ongoing képregénye...

terran 2010.01.12. 06:29:19

nagyon szeretem de a rajzolóváltásért kár volt (kb 10. szám környékén)

valahogy ennél jobb rajzokat még nem láttam, mikor elkezdtem olvasni, pl. harmadik kép a négy kép közül a cikkben.
váltás óta inkább a sztori miatt olvasom, mert az is tényleg jó.

scorsesefan 2010.01.12. 10:50:32

Jó írás! Még jobb képregény!!! :)

Alal 2010.01.12. 11:23:57

Valahogy soha nem fogtak meg a zombis történetek, de ennyi méltatás után elő kell majd vennem :)

Sepsi László · http://prizmafolyoirat.com/ 2010.01.12. 11:41:46

@Dr. No: imdb-n 2010-re van kiírva a sorozat, Kirkman pedig itt nyilatkozott róla, még ősszel:
www.comicbookresources.com/?page=article&id=22824#storyContinued
Ne hangzik rosszul ez a Darabont-Kirkman együttműködés, de még ígyis félő, hogy nagyon kiherélik a cuccot.
@terran: Tony Moore rajzait én is jobban szeretem, de lehet, hogy ez az Adlard-féle kevésbé kifinomult, rusztikus vonalvezetés jobban passzoz az irányhoz,amerre elmozdult a TWD. vagy nem?

Santito · http://geekz.blog.hu 2010.01.12. 12:53:12

@terran:
Én is szeretem Tony Moore-t, de Charlie Adlard messze alkalmasabb a feladatra, sokkal realisztikusabb a stílusa és a fekete-fehér nagyon jól áll neki: egyszóval én nagyon elégedett vagyok a rajzolóváltással...

Dr. No 2010.01.12. 16:48:21

@Santito: Elégedett nem voltam. Mondjuk inkább: megszoktam.

doktor.dikhed 2010.01.12. 20:47:46

Szerintem, már írtam, de...nem hittem volna, hogy Romerotól a Holtak Hajnalát valaki is letaszítja a trónjáról. Mert nálam két kategória királya is volt. A legjobb zombi és a legjobb poszt-apokaliptikus történet (mondjuk itt könyvben a The Road és filmben a Mad Max 2 is ott volt mellette), de megtörtént. Számomra a Walking Dead az említett kategóriák ura.

BLUNTSIDE 2010.01.13. 13:15:33

jó jó de honnan szedjem le? :)

salander 2010.01.20. 19:19:06

Lehet tudni, hogy meddig fog tartani / hány részes lesz?

Mert elkezdtem, érdekes... de ha be akarnám szerezni akkor melyik formátum a legpraktikusabb belőle a TPB-kkel tuti végig lehet haladni - de úgy már az eddig megjelent tizenegy db is elég borsos. Viszont lesz-e belőle még 30-40, hogy legyen még v2-es Compendium kiadás (az elsőben 48 füzet volt)?

zombika 2010.07.29. 10:12:49

Ott lesz ez nagyon.A zombiapokalipszis kimerithetetlen téma,gyakorlatilag bármit bele lehet vinni egy ilyen sorozatba/filmbe.Ha (remélem) kihagyják a nyálas romantikus sz@rt és rámennek a kökemény túlélői jellemábrázolásokra,akkor biztos befutó.

TheBerzerker 2010.07.29. 10:41:59

Rohadtúl imádtam anno a Walking Dead-et amikor elkezdődött. Csak az első 15-20 részt olvastam, de az tényleg fantasztikus volt. Én nem nagyon hiszek benne, hogy képes lesz a tv sorozat lineárisan fenntartani azt a fajta hangulatot, amit a képregény megtudott.

Donnie_ · http://www.donnie.blog.hu 2010.07.29. 19:42:17

@salander: az első évad hat részes lesz, októberben, a csatorna hagyományos Fearfestjének keretében lesz a premierje. Az AMC ugyan csak pár éve kezdett saját gyártású sorozatok készítésébe, de már ezen rövid idő alatt is igen komoly, elsősorban szakmai sikereket értek el. A Breaking Bad a jelenlegi mezőny egyik, ha nem a legerősebb drámája és a Mad Men is a legjobbak között van. Új projektjük a Rubicon a pilot alapján szintén több, mint ígéretes, csak a tavaly minisorozatukkal, a Prisonerrel fogtak mellé.

Nagyon jó helyre került tehát a sorozat és Darabont kezét szerint szinte semmiben sem kötötték meg (csupán a fuck szavakat kellett lecserélniük). Frank ráadásul egészen remek csapatot szedett össze, itt elolvasható a rendezők és a forgatókönyvírók listája (me Frank Darabontot jelöli): www.aintitcool.com/node/45801

Mindent összevetve tehát rendkívül ígéretes a sorozat, nagy összegben mernék rá fogadni, hogy nem fogják elrontani. Ja és még annyit, hogy Darabont nyilatkozata alapján idővel el fognak térni a képregény történetétől, de ezzel Kirkman is maximálisan egyetértett. Ő egyébként végig lelkesedéssel beszélt a sorozatról és nem mellesleg a negyedik rész forgatókönyvét is ő jegyzi majd.

kelta 2010.07.30. 12:31:16

Magyarul meg fog jelenni a képregény?
süti beállítások módosítása