2008 tavaszán az Athenaeum Kiadó Mangattack fedőnéven egy újabb manga attakot indított a zsebpénzüket mindenáron nikotin- és alkoholmentes dolgokra elkölteni igyekvő fiatalság ellen, vagy ha pontosak akarunk lenni, akkor inkább értük. A célközönség ezúttal is főleg a tizenéves olvasótábor volt, de már gondoltak a mostohább sorsú 18 pluszos korosztályra is. Ám most még nem erről lesz szó, hanem egy kizárólag a tinédzsereknek, és azon belül is főként a lányoknak szánt sorozat nyitányáról, konkrétabban az A Káosz Kapui eddig megjelent két kötetéről.
Az az igazság, hogy mivel jómagam egyik fenti kritériumnak sem felelek meg, így sokat agyaltam rajta, hogy vajon egy tizenéves mangarajongó lány szemével próbáljam-e vizsgálni a mangát, vagy pedig úgy, hogy vajon mennyire képes egy magamfajta seinen mangákhoz szokott férfiállat figyelmét felkelteni, lekötni illetve megtartani? Hosszas töprengés után úgy döntöttem, hogy megpróbálok egészséges középutat találni, ami nyilvánvalóan nem fog sikerülni.
Az eredetileg a Tokyopop által kiadott mű, a Mangaattack korábbi mangáival szemben már teljes mértékben japán alkotás, az író/rajzoló Ryoko Mitsuki első jelentős munkája, aminek utolsó, harmadik kötete még a tengerentúlon is várat magára.
A Káosz Kapui műfaját tekintve gótikus romantikus fantasy, amiben fodros ruhákba bújt gót loliták és lányos arcú fiúk főszerepelnek, és mindenféle bűvös igék és varázslatok segítségével próbálják megakadályozni a túlvilági lények elszaporodását. Nyilvánvalóan nem éppen nekem való alaphelyzet, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljesen érdektelen volt számomra a sztori, és teljesen megértem, hogy a célközönsége miért is szereti, ha szereti.
A történet megszokott fantasy alapvetés, vagyis a jó és a rossz állandó küzdelme. Két fiatal leányzó, Mizéria és Clarissa egy palota kertjében, mindentől elzárva élik életüket, és igyekeznek a „hangolás” mesterségét minél magasabb szinten elsajátítani Rikhter nevű tanáruk segedelmével. A világ ugyanis a különféle harmóniák rendezettsége által működik, és a hangolás képességével lehet ezeket a harmóniákat összhangba hozni vagy éppen összekuszálni. Mizéria a 16. születésnapján a királyi palotában készül tanúbizonyságot tenni a képességeiről, amikor is hirtelen megszólalnak a harangok, és hatalmas káosz kerekedik a palotában. Éjlények támadnak a királyi udvarra és mindenkit lemészárolnak. Mizéria meglepve tapasztalja, hogy Rikhert áll a dolog mögött, aki el akarja őt is és Clarissát is rabolni, ám ekkor közbelép egy Zelfa nevű ezüsthajú fiú és megakadályozza, hogy Rikhter magával vigye Mizériát. A lány nem érti, hogy mi történik körülötte, ám később megtudja, hogy ő és Clarissa mindketten „élő kulcsok”, akik a gonosz Éjlényeket odaát tartó Káosz Kapuit nyithatják, illetve zárhatják. Rikhternek pedig az a szándéka, hogy a világra szabadítsa ezeket a démoni erőket. Zelfa mellesleg a Jishounin nevű szervezet tagja, akiknek pont az a céljuk, hogy az ajtókat zárva tartsák. Mizériával kiegészülve, a Jishounin elindul Rikhter és Clarissa után.
Az első kötet abszolválása után még nem igazán sikerült felfognom az olvasottakat, a történet ugyanis egy felvezetéstől nem szokatlan módon meglehetősen kusza. A szereplőkre, a helyszínekre, és az eseményekre vonatkozó információk túl nagy dózisban érkeztek, ezek megértését pedig a sajátos tinilányos manga nyelvezet sem könnyítette meg számomra. Sokszor nem volt tiszta, hogy éppen ki beszél és kihez, arról nem is beszélve, hogy sokszor az sem, hogy egyáltalán mit. Újabb nekifutásra azonban már halványan kezdett összeállni a kép. A második kötet, amiben a csapat tovább üldözi Rikhtert, már valamivel gördülékenyebb, több az akció, és kevesebb a szofisztikált, míves dialógus, de a sztori ekkor sem sokat mozdult előre az első kötet végéhez képest. Az utószóban egyébként a mangaka maga is elismeri, hogy az első kötet túl sűrű lett, ezért most több dolgot is szeretett volna letisztázni. Hát ez többé-kevésbé sikerült is, de én igazából nem látom, hogy hogyan lehetne az utolsó kötetben majd jól lezárni ezt a történetet. Ez persze nem is meglepő, mert az első könyv utolsó oldalaiból pedig az derül ki, hogy a művésznő eleinte hosszú távra tervezte a történetét, és akkor még ő sem teljesen volt tisztában a majdani hogyanokkal és a miértekkel. Hogy a kiadó, vagy saját maga döntött az előrehozott lezárásban, azt nem tudom, mindenesetre félő, hogy az utolsó könyvben már nem maradt elég helye a mindenki igényét kielégítő befejezésre. Ez valószínűleg még idén kiderül.
A rajzok az átlagos lánymangáknál valamivel szebbek, kidolgozottabbak, a gótikus környezet bőven adott lehetőséget az alkotói fantázia szabadon engedésére, ennek eredménye főleg a ruhák és a palota díszítésein vehető észre. A karakterek viszont már sablonnal készültek, és általában csak a ruha és a hajszín különbözteti meg őket egymástól. Gigantikus szemek és már szinte vágófegyvernek minősülő arcélek mindenhol, a második kötetben viszont már az éhes férfiszemeknek is tetsző női idomok és hiányos viseletek is felfedezhetőek. Érdekes módon az ún. „visszafiatalító” effektnek semmi nyoma, pedig a történet hangulata és humora akár indokolhatná is. A történethez hasonlóan, néhol kicsit talán a képi információ is több volt a kelleténél, de ez főleg a mozgalmasabb részeknél volt zavaró, és nem különösebben akadályozott az olvasásban.
A kötetek végén utószó, köszönetnyilvánítás, rövid életrajz és kísérletező rajzokkal teli oldalak is helyet kaptak, a második könyv végén pedig extraként, néhány színes oldalon egy kissé idétlen interjút is kapunk, valamint a mangaka saját gót baba gyűjteményéről egy galériát, amit kimondottan szép és érdekes ötletnek tartok.
A kötetek végén utószó, köszönetnyilvánítás, rövid életrajz és kísérletező rajzokkal teli oldalak is helyet kaptak, a második könyv végén pedig extraként, néhány színes oldalon egy kissé idétlen interjút is kapunk, valamint a mangaka saját gót baba gyűjteményéről egy galériát, amit kimondottan szép és érdekes ötletnek tartok.
Végezetül megpróbálok kétféleképpen értékelni. Ha most ezt a két kötetet a célcsoport szemével próbálom nézni, akkor biztos vagyok benne, hogy eddig teljesen elégedett lennék ezzel a mangával. Rajz szempontjából tetszetős, a történet pedig hangulatos, és úgy érzem, hogy van benne valami, ami miatt a mai tizenéves korosztály fiatal lányainak lelkivilágához közel állhat, ezenkívül a humor, a „cukiság” és a komolyabb tartalom arányai is megfelelően vannak felosztva benne. A horrorisztikus elemek miatt pedig talán még néhány erre fogékony fiúnak is nyugodtan ajánlható, bár ezek a képsorok azért nem fognak rettegéssel eltölteni senkit sem. Saját szemszögből vizsgálva viszont kissé zagyvaságnak tartom a sztorit, amiről bár elhiszem, hogy akár még jól is ki lehetne jönni belőle, a nyelvezete miatt már az első kötet végére enyhe fejfájásom lett az olvasástól. Eredetiség sem nagyon érhető tetten, és a fordulatok illetve az újszerű ötletek sem nagyon tobzódnak, a goth ruhás lányok pedig nekem már csak élőben jönnek be. Összefoglalva tehát, eddig érdekes, bár semmiképpen sem forradalmi manga, ami saját közönségében nagyon könnyen favorit lehet, de bizonyos kor felett már tényleg inkább valami alkohol tartalmúba fektessük be az árát. Persze nem komolyan, inkább egy másik mangába vagy képregénybe.
A Káosz Kapui 1-2
A Káosz Kapui 1-2
Írta/rajzolta: Ryoko Mitsuki
Típus: Shojo
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: ~200 oldal/kötet
Fordító: Sárközi Bence, Pap Zoltán, Lovas Anna
Ár: 1990 Ft/kötet
Utolsó kommentek