Bacsó Péter januárban múlt 80 éves. Isten éltesse! De: noha a kor tiszteletreméltó, attól még meg kell maradnunk a valóság talaján. A Majdnem szűz nem jó film.

Egy 18 éves, intézetben nevelkedett lány a lead, akit az anyja egy borókabokor alá tett ki - a kórházban így az Árva Boróka nevet kapta. (Áthallás a szintén testkapitalista területen domborító Boroka Balls-ra?) Az intézetből kikerülve szerelménél keres menedéket, de a fiú kihasználja a lány szeretetéhségét, egy stricivel elcseréli egy motorra. Borókából országúti prostituált lesz. Megszökik a lábszéttevős mindennapokból, és összekerül egy kirakatrendezőként dolgozó grafikussal, aki megpróbál valóban segíteni rajta. Boróka ekkor beiratkozik egy kurvákból menedzsereket képző tanfolyamra. Kiderül, hogy tehetséges, ugyanis feltalálja a Vivaldit játszó esernyőt - melynek neve Four Seasons (esküszöm, hogy nem én találom ki), amiből egy nagyobb tételt sikerül rásóznia egyik volt kundcsaftjára.

Bacsó maga írta és rendezte a művet. A békesség kedvéért maradjunk annyiban, hogy a forgatókönyv nem egy „Két félidő a pokolban” és a rendezés nem egy „Te rongyos élet!”. Nem probléma, ha egy film melodráma. Be kell látni viszont, hogy az érzelgősségnek és a geilségnek is van egy határa, ezt nem kellene átlépni. Itt megtörtént. A fordulatok változó minőségű ötleteit előkészítetlenül kapjuk - átérezhetetlenné válik a konfliktus, lehetetlen az azonosulás. Hozzájön még a szájbarágás: a lány folyton Kovács Katit énekel (”Nem leszek sohasem a a játékszered!” - ércsük a mondanivalót, jóvanmá!), az egész esernyős dolog elképesztően ciki voltáról már nem is beszélve.

Egy filmben nincs lényegesebb, mint a kezdő és a befejező jelenet. Az egyik megadja a film alaphangulatát, a másik lezárja a történetet. Alapja lehet egy alkotásnak az, ha a két főszereplő hülyeségeket beszél és próbálnak természetesnek látszani, de sikertelenül? Lezárja a történetet, ha a libegőn ülő tömegek kinyitják tűzpiros ernyőjüket? Nem.

Arról már nem is szólva (illetve dehogynem!), hogy a dialógok jórésze katasztrofális.

A sztori széjjelfolyik, legalább háromnegyed órával hosszabb a kelleténél, tele érdektelen karakterekkel, rosszul fényképezve, oda nem illő zenével. Csak idézni tudok a jegyzeteimből: ”Sárkányfogvetemény. Nincsen remény, nincsen remény. Inkább a kemény drog.” Érthetetlen, hogy ebből az anyagból hogyan sikerült egy vállalható trailert összevágni.

A film nagyban épít a főszerepet játszó Ubrankovics Júliára - aki tehetséges, de amit köréje raknak, azzal egy Meryl Streep sem tudna túl sokat kezdeni. A férfiszínészek csapnivalóak – bár Ujlaky Dénes jól hozza a hajléktalant, aki ettől függetlenül a legfeleslegesebb karakter, valamint Kaszás Gergő sem túl béna: tud fenyegetően gonosz lenni, de a történet nem eléggé használja ki ezt az adottságát.

A rendező (ismét) bejelentette, hogy ez az utolsó filmje. Én drukkolok, hogy talán mégsem. A Majdnem szűzzel búcsúzni méltatlan lenne egy ilyen életpályától.