McFarlane's 3D Movie Posters-sorozat, McFarlane Toys.

Gyorsan tisztázzuk: a McFarlane's 3D Movie Posters névre hallgató sorozat az action figure-szcéna egyik valaha volt legnagyobb dobását jelenti. Először nagy vonalakban, magáról a szériáról ejtsünk néhány szót: a McFarlane's 3D Movie Posters darabjai valahol a plakátok domborművekkel és akciófigurákkal közös, láthatóan roppant hálás táptalajú határvidékén találtak kultmagukra, nagy szerencsénkre. Ezek a kis édesek sokszor, egy-egy hangsúlyosabb részlet erejéig hosszú centikre kinyúlnak magukból, máskor kihívóan megcsillannak, hogy aztán máshol csak egyszerűen domborodjanak, vagy éppen teljesen visszahúzódjanak a jó öreg 2D-be, a túlzásokat kerülendő. Mindemellett természetesen falra akaszthatóak, sőt némelyikük asztalon, kitámasztva is elhelyezhető. Impozáns, 40-45 centiméteres magasságukra úgyszintén nem lehet panasz.

"If Nancy doesn't wake up screaming, she won't wake up at all."

Nos, a Nightmare On Elm Street első része olyan baszomnagy kultfilm, hogy ezen státuszának felemlegetése bizonyos körökben egyenesen cikinek számít, a múvi jobb agyféltekét csiklandozó brutális álomjeleneteit vérvörös gegekkel lefröccsentő Freddy Krueger-t pedig még Disneyland legpinkebb őzikesimogatójában is tökéletesen ismerik. A legkülönbözőbb megjelenési formákat könyörtelenül birtokba vevő kultság, mi sem természetesebb, Frédink vörös-zöld csíkos pulcsija mellett a filmet anno propagáló plakátot is bronzmarkába vette, így mondhatjuk, hogy az azt érő modern módosítások a konzervatív imádók körében közel olyan botrányossá válhatnak, mint ha valaki mondjuk egy SW-konferencián Han Solo-ra rápróbálna egy hupikék tütüszoknyát, és a kezébe adna egy birodalmi nádihegedűt. Mindemellett intuitíve érzékelhető, hogy a NOES-fanok totálisan elégedett tulajdonosai a klasszikus plakátot 3D-be rántó, és (ezáltal) az eredeti festett finomságát önkéntelenül is a műanyag statikusabb nyelvezetére átíró változatnak. Mert tisztelettudó, mert gyönyörű. Nem mellesleg a sorozat legnagyobb bevállalását is ez a darab jelenti, ugyanis kétségtelenül a legbonyolultabb felépítésű az eddig megjelent alkotások közül.

Rögtön itt van az eredeti plakát talán legerősebb pontja, a Nancy félelmi görcseit a tárgyak szintjén is megjelenítő takaró. Gyönyörű, ahogy a lány épp álomba merülő állapotának tettetett nyugalmát lebuktatja a kétségbeesetten kapaszkodó kezeinek ujjhegyein kilopakodó, ágyneműn keresztül kirajzolódó rettegés, a lány higgadtsági érveivel roppant hatékonyan vitázó paplan kaotikus ráncossága. Ez, a fent elhelyezkedő, a valóság és az álom egybecsorgatását már remegve vágyó Freddy-fejjel egyetemben vesztett plasztikusságából az eredeti plakáthoz képest, de azért így is bőven kifejező, igazán komoly panasz egyáltalán nem érheti. Szépen sikerült Nancy vésztjóslóan a semmibe révedő, az elalvás halálos fenyegetését sugárzó tekintete csakúgy, mint az eredeti plakáttól való egyetlen látványos eltérést megtestesítő, a még a filmcímet is szendergésre csábító andalító hullámzás, vagy a lány Freddy karmai között szinte alig észrevehetően átlopakodó, hangos víznél tízszer mosott hajszálai.

A 3D-s verzió legerősebb momentuma, szinte természetes módon, Freddy kőkemény 10 centiméternyit (ez a valóságban kb. fél métert jelentene) kinyúló karmos keze. Ha ügyesek vagyunk, a plakát elhelyezése során az ezáltal kínált árnyéklehetőségeket is a hőn áhított horrormaximumra futtathatjuk. Külön említést érdemel az eredeti plakát Freddy-jének karmán látható csillanás, illetve ennek - nagy bátorságra valló - műanyag leképezése; ám, legnagyobb meglepetésünkre, másfél-két méterről szemlélve ez a megoldás is tökéletesesen beépül a többi elem által létrehozott egységbe.