Az idei Oscar-gálát ehelyütt hőnszeretett kollégánk, PeetV kommenteli majd végig, egyéb geekekkel megsegítve - no meg természetesen elvárunk titeket is, kedves olvasók, hiszen hosszú lesz ez az este. Hétfő délig nem is kerül ki újabb poszt, addig ez az Oscar-cucc lesz az "Egy Gyűrű mind fölött".

A tavalyi Oscar-komment hegyek megtekinthetőek itt.

A tavalyelőttiek meg itt.

And the Winner is... klikk

Tim Burton legújabb egészestés filmje, az Alice Csodaországban minden bizonnyal erősen meg fogja osztani a nézőket, lesznek, akiknek nem fog nagyon tetszeni, és lesznek, akinek nagyon fog tetszeni. Utóbbi csoportba inkább fiatalabbak fognak tartozni, előbbi csoportba meg olyanok, aki már idősebbek, többet láttak, és elsajátított képességeik közül nem feltétlenül hiányzik az olvasás. Megrögzött Burton hívek bármelyik csoportban lehetnek majd.

Mert hát igazából azt kell, hogy mondjam, hogy ez egy nagyon is szerzői film. A túlzott, karikírozott díszletek és figurák valószínűleg azért oly kedvesek a rendezőnek, eddigi életműve során azért használja minduntalan ugyanazt az erős stilizációt, mert hiszen igazi szenvedélye és hivatása az animáció. Nem is kell olyan sokat utána olvasni: ő a híres Disney stúdió animátoraként kezdte a pályafutását. Legyen az élőszereplős képregény adaptáció vagy musical, legyen az inváziós filmek felé tett tiszteletteljes és egyben komikus főhajtás vagy katalógusszerű mesekeverék, szereplői mindig is pár vonással definiálható, éppen ezért mondhatni szükségszerűen meseszerű és nem reális szereplők. Akik – ráadásul – valamilyen szinten szinte mindig a mese vagy valamilyen alternatív világ és a valóság között rekedtek meg.  Tim Burton már a történeteinek megválasztásánál törekedik ennek a kettősségnek, ennek az ambivalenciának a megjelenítésére, ábrázolására, szemezgessen Mary Shelly, Roald Dahl vagy Washington Irving munkásságából, adaptáljon orosz népmesét vagy észak-amerikai képregényt.

Köszönet Ragadozó54 nicknevű olvasónknak, hogy felhívta erre a figyelmet! Michael Biehn (Terminator, Aliens) ím elkészítette első rendezését, amely az előzetes alapján nagyon faszányos, old school akciófilmnek tűnik (egyetlen bajom azzal van, hogy videóra forgatták - hiába használsz akár Red Camerát, a gyors mozgás elmosódik!) Ráadásul az egyik mellékszerepet Simon Yam domborítja, aki ezúttal megszólalásig hasonlít Mao Ce Tungra. A történet szinte egy az egyben koppintása Wong Jing szenzációs, 1991-ben készült Last Blood című filmjének, állítólag külön meg kellett egyezniük Wong Jinggel, nehogy beperelje őket.

Holtan térnek haza. A mozdulataik, a gesztusaik, a mosolyuk mind erőltetett: érezni, micsoda erőfeszítésébe kerül az Őrnagynak fenntartania ép elméje látszatát. Erre mindössze a civilizációról megmaradt emlékei kényszerítik, a homályos memóriafoszlányok, amelyek régi életéről mesélnek. A Tizedes azonban mindent elfelejtett; kifejezéstelen, suta fabábúként forgolódik az érkezésük megünneplésére összesereglett tömegben. Mikor a két katona istenhozzádot mond egymásnak, búcsúzásuk hideg – a tapasztalat, amivel rendelkeznek, örökre összeköti őket, és elválasztja mindazoktól, akik ott sertepertélnek körülöttük.

Az emberi test lassú megsemmisülése: 66 napnyi haldoklás és horror a földi pokol egyik bugyrában, avagy mi mindent képes tenni az ember másokkal – és saját magával.

"No other creature is like the human being…
Even wolves do not prey on each other,
but humans will eat each other alive."

A fenti idézet, bár Miike 1997-es Fudoh - The New Generation című filmjének elején olvasható, a japán rendező összes munkája vezérmotívumának nevezhető. Miike a nemzetközi mozi egyfajta enfant terrible -je kezd lenni - amilyen John Waters vagy David Lynch volt egykor. Radikálisan változó filmes formanyelve (pl. az Audition lassú forrásánál a Happiness of the Kutakuris tomboló musicalhorrorja különbözőbb már nem is lehetne) ellenére ugyanazt a témát járja körül újra és újra: az emberi kegyetlenség határait keresi, illetve az okait kutatja. És mint a legjobbak, tagadja, hogy ezt tenné. "A filmjeimnek nincsen mögöttes mondanivalója."

Christina Ricci élet és halál közt bóklászik, Liam Neeson feléleszti, és jönnek a bonyodalmak. A rendező egy hosszúnevű lengyel elsőfilmes, Agnieszka Wojtowicz-Vosloo, fesztiválon már vetítették a filmet, akár még jó is lehet.