Cronenberg lassan húsz éve nem rendezett horrort, rajongói mégsem pártolnak el mellőle, ami jórészt a kanadai auteur kiszámíthatatlanságának köszönhető. Nemcsak témaválasztásai bizonyulnak érdekesnek, de az is, ahogy ezeket a látszólag teljesen különböző történeteket feldolgozza. Vajon a Karambol fetisiszta szoftpornó volt vagy apokaliptikus vízió? Az eXistenZ szatíra vagy médiakritika? Számos könyv próbálja megmagyarázni a hírhedt „Cronenberg-project”-et, a rendező életművét, és egyiknek sem sikerül: a filmjei lényege kicsúszik a kritikusok ujjai közül.

Rohamléptekkel közeledik a 17. Titanic Filmfesztivál vége - de a Geekz egyszemélyes hadteste tartja magát és nem pihen - hacsak nem fogják kedves, fehér ruhás emberek elvonszolni egy megfelelő egészségügyi létesítménybe. Hogy így hogyan fogok gépelni, az fontos de nem megoldhatatlan probléma. Mai merítésünkben egy dán börtönthriller, egy izraeli dráma és egy amerikai antiromantikus film található.

A 17. Titanic Filmfesztivál napjai meg vannak számlálva: mint mindig, most is az utolsó napokra jutnak az igazán elgondolkodtató filmek. Tartsanak ki, Kedves Olvasók, nincs sok hátra. De ami most jön, az rázós lesz. A mai nap a komoly hangvételű filmeké: halál és mészárlás Nankingban, halál és mészárlás egy névtelen afrikai országban és halál Jeruzsálemben.

Csütörtök (tehát ma) délután fél öttől a Tilos Rádióban maga a mindenre elszánt tudósítónk, a bolgár művészfilmektől és a hosszútávú kapcsolatot követelő sajtóscsajoktól sem rettenő Bob Saint Clair fog képviselni minket a Tilos Rádió Free Cinema című műsorában. A téma természetesen a Titanic.

Szerda van, a nap mintha kezdené meggondolni magát, és óvatosan végigsimítja a Rákóczi utat. A sanyarú, szürke művészfilmek után a mai nap az animációs filmeké - de a végére így is jut egy élőszereplős darab.

A point’n’click kalandjátékról már sokszor és sok helyütt megírták, hogy halott. Az állítás természetesen túlzó, de az tény, hogy a kilencvenes években élte a virágkorát a műfaj, hogy aztán a múlt évtizedben drasztikus mértékben veszítsen népszerűségéből, és feloldódjon olyan új kezdeményezésekben, mint a MMORPG, vagy az interactive movie (erre példa a nemrég megjelent Heavy Rain). Manapság már csak ritkán jelenik meg tradicionális kalandjáték, és azok is csupán egy kicsiny, de annál lelkesebb szubkultúrát tudnak sikeresen megszólítani. A műfaj kedvelőinek, tehát minden egyes új megjelenés piros betűs ünnepnek számít, és ez hatványozottan igaz a Whispered World esetében. Ugyanis a kézzel rajzolt, tüneményes hátterek a régi idők klasszikusait juttathatják az ember eszébe. A Kyrandia fantáziavilágához hasonló univerzumba kalauzol el minket a játék. A főhőse Sadwick, a bohóc akit a sors a tinédzserkor minden hátulütőjével megvert: önbizalomhiányos, bizonytalan, legszívesebben azon nyomban megszabadulna a vándorcirkuszt üzemeltető családtagjaitól. Ahogy az lenni szokott, mégis egyedül neki van arra esélye, hogy megmentse a világot a végső pusztulástól.

A hazai képregényes élet szereplőit megszólaltató interjúsorozatunkban ezúttal a Kalyber Joe, az eddigi legstabilabb és leghosszabb életű magyar szerzői karakter megalkotójára rántottunk fegyvert, hogy megtudjuk mi köze a piaci kofáknak a képregénykiadáshoz és hogyan válik egy spirálfüzet segítségével egy szegedi frissen diplomázott tanárból dzsungel- és sivatagjáró kalandor, valamint arról is lekerül a lepel, hogy melyik kedvenc francia nyelvű fantasy képregénysorozatához készített Pilcz Roland Geekz-exkluzív hommage-t.