Otthoni apokalipszis: a helyszín ugyan kicsi, elszeparált, és a világ maradék 7 milliárd emberét nem érdekli, de azoknak, akik ott vannak, totális és abszolút. A 11. rész vége valami olyasmi, amilyenhez foghatóval jó, ha ötévente találkozunk mozgóképen. Brutális erejű és letaglózó. Az évad addigi szálai mesterien futnak össze egy elviselhetetlenül feszült és emocionálisan felkavaró gócpontba, Walter White, középiskolai tanárból lett metamfetamin gyártó házában halálfélelem, téboly, hisztéria és kétségbeesés uralkodik. És ez még csak nem is a fináléja a Breaking Bad negyedik szezonjának. Ekkor még két rész hátra van. (Az írás némileg spoileres lesz.)

Kisgyerek vagyok, és karácsony van.

Stanley Kubrick 27 éves volt, amikor harmadik egészestés filmjét, a Gyilkosságot forgatta – sok rendező a fél karját odaadná érte, hogy pályafutása csúcsán, évtizedes tapasztalattal a háta mögött adjon ki ilyen színvonalú munkát a kezei közül. És bár maga Kubrick csinált ennél sokkal nagyobb és sokkal fontosabb filmeket később (minek köszönhetően a Gyilkosságra sokán szinte csak lábjegyzetként tekintenek az életművében), jobbakat aligha. Ez az 1956-os, fatalista noir (The Killing, Lionel White regényéből) az ekkor már hanyatlásnak indult zsáner késői ékköve, egyben a 6 évvel korábbi Aszfaltdzsungel indította „caper” filmek alműfajának netovábbja. És ott van benne Kubrick művészi hitvallása is, feketén-fehéren, ráadásul a művész és a gengszter közt meglepően, de érzékletesen felvázolt párhuzamban. Ahogy a sakkozó verőember, Maurice mondja: „A gengszter és a művész a tömegek szemében ugyanaz. Csodálják és imádják őket, de mindig ott szunnyad bennük a vágy, hogy lássák, ahogy dicsőségük csúcsán elpusztulnak.” És el is pusztulnak (legalábbis előbbiek), mert ez a sorsuk.

Két gyors szolgálati közlemény: fórumunk dizájnja cseppet megújult (tényleg csak leheletnyit), olvassátok, ha van kedvetek, írjatok is bele. Ez az egyik, a másik, hogy kedden 20 órakor az Odeon moziban levetítik a Vizsga című magyar filmet, amit kollégánk, Köbli Norbert írt - ha ingerenciátok támad, nézzétek meg.

Ki ne szeretné az olyan történeteket, amik egy-egy történelmi esemény, vagy katasztrófa valóságtól eltérő kimenetelén alapulnak? Akár a science fiction alkotók által olyannyira kedvelt párhuzamos világok kliséjét nézzük, akár a poszt-apokaliptikus sztorikat, többségük valami hasonló helyzetből indul ki. Elolvadtak a sarkkörök jégtakarói, elfelejtették felfedezni Amerikát, megérkezett a jégkorszak, atomháború tört ki, a németek nyerték a II. Világháborút...

Ez utóbbi talán a legérdekesebb, hiszen a természeti katasztrófák által megtizedelt emberiség elszigetelt apró csoportjainak küzdelme helyett egy egész elképzelt alternatív világrendet lehet ráépíteni. Ráadásul egy olyan világét, amiben magyarok is vannak. Akár úgy is, ahogy Trenka Csaba Gábor regényében olvasható, bár már rögtön az elején ki kell jelenteni, hogy a regénynek mindez csak a hátteréül szolgál.

Kijött az első trailer, és tele volt bokszoló robotokkal. A Vasököl afféle tökös, sportos-akciós geekfilmnek tűnt Hugh Jackmannel. Aztán kijött a második trailer, és tele volt egy kisfiúval, akinek az első előzetesben még írmagja sem volt. A Vasököl afféle családi feelgood mozinak tűnt, amiben úgy mellesleg vannak bokszoló robotok is. Nyilvánvaló volt, hogy a film pozicionálása első körben félrement. Hollywood fogta Richard Matheson Steel című 1956-os novelláját (egy Twilight Zone epizód is készült belőle), és telepakolta egy jó adag szentimentalizmussal, ami a robotpofonok közti űrt hivatott kitölteni. Vagy a szentimentális jelenetek közti űrt töltik ki a robotpofonok? Na, mindegy. A cél nyilván az volt, hogy becsábítsák a mozikba azokat a férfiakat/fiúkat is, akiket aktuális barátnő hiányában épp senki nem rángatna be egy apa-fiú „drámás” dizni filmre. Nekik – és mindenkinek, akit esetleg a fő mézesmadzagként elhúzott robotbunyó izgatott fel – üzenem: ne dőljenek be.

Wong Ching Po hongkongi akciófilmje a hetvenes-nyolcvanas évek japán sentai és tokusatsu filmjeit idézi meg, illetve van benne valami, a kora-kilencvenes évek hongkongi filmjeinek hangulatára jellemző is (ezt természetesen kizárólag a trailer alapján állítom.) Egy animerajongóról szól, aki igazságtevő szuperhősnek áll.