A svindli nem játék. 

Nem olyasmi, amit jókedvedben csinálsz. Nem pusztán megélhetési forrás, véletlenül sem móka és kacagás. A svindli életforma.

Látszólag eldöntheted, akarod-e, döntésed azonban visszavonhatatlan. Egy életre szól. És annyira könnyű akarni. Elhiteti veled, hogy akarod. 

Látszólag szabad vagy. Szabadabb, mint mások. Kijátszod őket, egyszerűen csak azért, mert megteheted. Hatalmadban áll. Rád nem vonatkoznak erkölcseik, saját szabályrendszered van. De az kijátszhatatlan. Gúzsba köt. 

Csak olyasmit tehetsz, ami érdekedben áll. A hozzád hasonlók társaságát keresed. Vonzod őket, vonzódnak hozzád. Nem tehettek mást. Bármerre indultok, egymásba botlotok. Ha svindler vagy, megszűnsz átlagembernek lenni. Kiválasztott vagy: a bűn választott magának. Minden mozdulatodnak tétje van. Fölülről nézed a saját életed. Taktikázol. Játszma ez, nem játék. A svindli nem ereszt.

Mikor kifelé tartanál belőle, visszaránt. Saját magad lehetetleníted el, visszarettensz, ha az élettel kerülsz szembe. Az őszinteség nem a te közeged, nem tanultad meg, hogyan kell kezelni, milyen az, mikor csak cselekszel, nem vizsgálod a helyzeted. Az emberi gesztusoknak eleve a fonákját látod, fel sem merül, hogy valaki egyszerűen azt mondja, amit gondol. Mégis, annak mi értelme lenne?

Roy Dillon svindler. Anyjától, Lillytől szeretet helyett csak életszemléletet kapott. Nem számíthat tőle másra, és meg is elégszik ennyivel. Kapcsolatuk sokkal inkább férfi és nő közötti viszony, mint anya-fia kötelék. Partnerként kezelik egymást, távolságtartók, akár az üzletfelek. Lilly tisztában van vele, hogy Roynak oka van gyűlölni őt, Roy pedig nem veszi a fáradtságot, hogy ellentmondjon neki. Bár fix állása van, keresetét nem találja kielégítőnek, így kivételes intelligenciájának, jó megjelenésének és kézügyességének köszönhetően jelentéktelen csalásokból egészíti ki jövedelmét. Meggyőződése, hogy amíg kicsiben játszik, nem eshet baja. Szeretője, Moira Langtley egyre többet követel magának az életéből, olyasmire próbálja kényszeríteni, amit ő nem akar, nem tud megadni neki. Roy fárad. Ki kellene szállnia, mert egyre többször hibázik. Esélyt kap rá, sőt, az események szinte üvöltenek felé: "Menekülj!".

Roy Dillon haldoklik. Tudja magáról. Csak abban téved, mikor kezdődött. 

Jim Thompson regényének antihősei mindannyian túlélni próbálnak egy olyan világot, melyet ők maguk tesznek lakhatatlanná. Nem velejükig romlott figurák: mindannyiuknak oka van arra, amit és ahogyan tesznek, érzéketlenségük külső hatások következménye, szánni valók inkább, nem gonoszak. A szeretet igénye, a valódi érzelmek, valódi élet utáni vágy pislákol még bennük, de túl sokat és túl intenzíven cselekedtek ellene ahhoz, hogy valaha megtapasztalhassák. Ha a tisztaság valamilyen módon megérinti őket, úgy érzik, bemocskolódtak. A kiszállásnak még a lehetőségétől is megrettennek, egész életüket a csalások köré szervezik. A szereplők módszeresen, ösztönszerűen irtanak ki magukból mindent, ami emberi, és mire rádöbbennének, mit tettek, már késő: a svindli győzedelmeskedik. 

A könyv annak ellenére mélyen tragikus, hogy kerüli a katartikus pillanatokat, hatásvadászattal, az olvasó megdöbbentésének kényszerével egy pillanatra sem gyanúsítható. Thompson végtelenül szikár stílusban, tömör, erőteljes mondatokkal, szenvtelenül tár elénk olyan szituációkat, melyek brutalitása önmagukban is letaglózó erejű. Nem bonyolítja túl a cselekményt, sőt, meglepő fordulatokat szinte csak a könyv végére tartogat, ám mindennek, ami a lapokon történik, súlya van. Minden kártyáját az olvasó elé teríti, mégis felkészületlenül ér minket a Pokol mélysége, melyet elénk tár. 

Mert mindig van lejjebb.

Különösen, ha a svindlit választottad.