Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

A magányos lovas

2013.07.08. 14:40 Rusznyák Csaba

loneranger00.jpgNézni a nagy büdös semmit két és fél órán át. Miközben a 4DX mozinak a filmélményt vidámparki mutatvánnyá alacsonyító rángatózó székei és süvítő levegője a maradék kedvemet is elveszi az egésztől. Röviden és lényegre törően ennyi az értékelésem a Disney cirka 250 milliós, karib-tengeres, johnny deppes filmszörnyetegéről. És ezt most ki kéne fejtenem. De egyszerűen kurvára nincs hozzá kedvem, mert őszintén: kit lep meg, hogy A magányos lovas unalmas, érdektelen, otromba és kínos?

Már az első trailerek, sőt, már a koncepció alapján bűzlött az izzadságszagtól. Aztán erre rátett egy lapáttal a lesújtó kritikai fogadtatás és a totális anyagi kudarc. Előre megírhattam volna az egész kritikát, és most persze jönnek majd az előítélettel vádaskodó megjegyzések, de nem érdekel. Ez a film minden előítéletre rászolgált. Kétszer is.

A magányos lovas mítosza 1933-ban indult egy rádiójátékkal, és az évek, évtizedek alatt meghódított szinte minden létező médiumot, készült belőle film-, animációs- és tévésorozat, könyv és képregény is. A 2013-as szélesvásznú, szűkagyú verzióhoz az eredeti sztorit csak pont annyira gyúrták át, hogy megfeleljen az összes mai túlspiláztatott trendnek, amit már a kétévesek is unnak. A címszereplő egy ügyefogyott szentfazék, akinek fel kell nőnie hősi szerepéhez, indián segítőtársa Jack Sparrow lejárt szavatosságú járásával, Johnny Deppjével és pofavágásaival ingereli az alvó rekeszizmokat, és persze minden nagy, hangos és eposzi. Már amikor véletlenül pont történik valami.

Mert egyébként a szuperhősfilmes eredettörténetek dramaturgiáját pontról-pontra, egy műszakja végén járó középkorú közértpénztáros lelkesedésével követő cselekmény döbbenetes lassúsággal döcög, amit nem indokolnak sem a papírkarakterek, sem a lapos, csak nagyritkán és valószínűleg akkor is csak statisztikai véletlennek köszönhetően vicces dialógusok, sem az üres, rémegyszerű sztori. Viszont baromi sokat kell várni a bombasztikus akciójelenetekre, miközben a film azon tanakodik, hogy a természetfelettivel kacérkodó burleszk-akció-dráma katyvasz mely elemét hangsúlyozza ki (nem jut dűlőre).

Pedig 10 évvel ezelőtt Gore Verbinski ebből az alapanyagból és feleennyi pénzből, másfél órában nagyon pofás, helyre kis filmet csinált volna, egy olyan Johnny Deppel, aki még nem vált önmaga paródiájává. Sőt, ha úgy vesszük, két évvel ezelőtt nagyjából meg is csinálta a Rangóval.

Jó, elismerem: a duplavonatos finálénak sok olyan pillanata van, ami ténylegesen megidézi az első Karib-tenger kalózai frappáns, ötletekben tobzódó akciókomikumát, de bő két óra után már késő rátaposni a gázpedálra. Mint oly sok film manapság, részben A magányos lovas is a hollywoodi nagyzolásnak esik áldozatul, annak, hogy mindenből (lehetőleg több mint két órás) blockbustert kell csinálni, a zombihorrorból és a ponyvawesternből is. Utóbbira utoljára ’99-ben, a Vadiúj vadnyugattal volt példa, és remélhetőleg megint eltelik legalább 14 év, mire valaki egy harmadik ilyet öklendezik a nagyvilágra.  

20 komment

Címkék: western akció vígjáték filmkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr225396138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2013.07.08. 14:43:01

Ez gyors volt. :) Én még csak most ültem le a gépemhez az ebéd után. :P

Tadt 2013.07.08. 15:04:51

Hétvégén néztük meg az acélembert, és nagyjából ugyanez mondható el arról is.

szkristof92 2013.07.08. 15:34:45

Gyors, lényegre törő és kíméletlen kritika.

elmouse 2013.07.08. 15:50:47

Most olvastam el Jamamura cikkét is, és rá kellet jönnöm: Ő az aranyszívű, megbocsátó típus, te pedig a szőrösszívű, lehordó típus. :)

Atkakukac1989 2013.07.08. 17:31:15

@elmouse: Azért nem eszik azt olyan forrón. Jamamura is néha elveszti a fonalat és lehúz eléggé sok érdekes filmet.

Rusznyák Csaba 2013.07.08. 17:55:11

@elmouse: hát, ha valami rohadt unalmas, azt valóban nem bocsátom meg, ha ettől szőrösszívű vagyok, vállalom:)

Maya-- 2013.07.08. 18:14:28

Johnny Depp a filmben egyáltalán nem szimpatikus? mert én nagyon bírom őt, bár itt inkább látom Kiss-esnek mint indiánnak. tényleg na, egy picit se jó?

bandicoot (törölt) 2013.07.08. 19:09:13

Érdekes, nekem a Vadiúj vadnyugat tetszett, a filmktitika ellenére. Lehet, hogy több filmkritikát kéne olvasnom és akkor nem tetszene. De nekem így jó...

tundrazuzmo (törölt) 2013.07.08. 23:06:51

Engem nem lep meg. Dzsonidepp annyira szánalmas, hogy az utóbbi időben már csak maskarában jelenik meg a filmekben. Mindegy, annál kevesebbet kell a mimikára figyelni.

Csak ez egy idő után már nem eladható. Én egy filmjét sem láttam moziban, és ez nem rólam állít ki szegénységi bizonyítványt.

[corristo] 2013.07.09. 01:35:09

komolyan van olyan, aki ettől a filmtől bármit várt?

is 2013.07.09. 07:59:31

"Miközben a 4DX mozinak a filmélményt vidámparki mutatvánnyá alacsonyító rángatózó székei és süvítő levegője a maradék kedvemet is elveszi az egésztől. "

Képzelem, hogy a némafilek remek zongorakíséretéről átváltottak az elcsúszó, karcos, recsegő hangosfilmre. Majd aztán az éles fekete-fehér filmekről a homályosabb, foltosabb színesekre. Azok is hogy lerombolták a filmélményt...

kukilopezromero 2013.07.09. 10:00:12

hú majd hétvégén megnézem, én ezt nagyon vártam

sajnálnám, ha ez is csak egy fosbuster lenne

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2013.07.10. 23:04:18

@is: hoppá, troll veszély.

hangosfilm, színesfilm: dramaturgiai szerepük van. műsfajta filmek készültek ezekkel az újításokkal, a filmkészítők olyan dolgokat valósítottak meg, amiket addig képtelenek voltak a technika addigi keretei miatt, nagyobb teret engedett a történetmesélésnek.

3D, 4DX: nincs dramaturgiai szerepük. ugyanazok a filmek készülnek, semmivel nem bővítette a filmkészítők eszköztárát.

kérdés? köszöntem.

memora 2013.07.11. 00:36:53

@mrscottpilgrim: Én csak azt remélem, hogy a filmekhez igazítják majd a technológiát, nem pedig fordítva, mert most ez utóbbi történik...
Majd ha már nem attrakció lesz a 3d (+4DX) hanem standard, akkor újra magán a filmen lesz a hangsúly. A film mindig is kinőtte és túlélte az opportunizmust, majd betagozódik a 3D és a többi újítás is. Biztos vagyok benne, hogy a hangosfilm és a színes film megjelenésekor is ugyanúgy volt egy csomó olyan alkotás, ami csak a technika farvizén úszva akart bevételt termelni, mint ahogy most is.
Mondjuk ez a 4DX inkább a játékprogramokhoz illene jobban, nem a filmekhez.

cseszlovák · http://cseszlovak.tumblr.com/ 2013.07.11. 00:56:21

@bandicoot: érdekes, az nekem is. no nem a monumentalitása és a banális figurái miatt, hanem a steampunk környezetért és gépezetekért! épp ezért képes vagyok újból és újból megnézni időről időre, csakúgy mint a Jackie Chan-féle 80 nap alatt a föld körült ;)

Case · http://streetartbp.hu/ 2013.07.12. 12:32:40

@mrscottpilgrim: Azért lehet az ilyen plusz dimenzióknak értelmet adni (John Waters féle Odorama? Hmhm? :D) Meg azzal önmagában nincs szerintem baj, hogy vannak filmek amik ilyen "vidámparki mutatvány" szinten vannak, elvégre is innen indult az egész filmezés, a bajok akkor kezdödnének, ha nem lennének mellé másfajta filmek.

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2013.07.14. 13:24:20

Családi matinénak teljesen korrekt a film, nekem a kényelmes tempó is kifejezetten bejött. Felnőtt fejjel persze nehéz az ilyesmit élvezni, át kell az agyat állítani gyerek üzemmódra 150 percre. És nyilván nem 4DX-ben vagy 3D-ben néztem, úgyhogy nem volt ami pluszban frusztrálhatott volna. :)

kukilopezromero 2013.07.25. 08:33:15

az első fél óra kurva jó volt, bárcsak olyan lett volna az egész, poénok, látvány

utána sajnos közbe lép a sztori amit el kell mesélni, és innentől nem is működik az egész

teljesen unalmas és közepes, a moziban már a felénél imádkoztam, hogy legyen vége
süti beállítások módosítása