Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Superman: Last Son

2013.07.05. 06:00 Rusznyák Csaba

suplastsonlead.jpgAnnyi remek pillanat van ebben a képregényben, azt sem tudom, melyikkel kezdjem. Supermannel, ahogy a metropolisi csatában (igen, pont olyan eposzi, amilyennek hangzik) két Lex Luthor gyártotta kryptoni-ellenes szuperpuskával megy neki Zod tábornoknak és csatlósainak? Az Acélembberrel és kopasz nemezisével, ahogy világnézetről, inspirációról és moralitásról vitatkoznak, és a végén láthatóan a hős jön ki rosszul belőle!? Nem, megvan: Luthor sötét mosolyával a fináléban, miután elgázosítja, megégeti, majd főbe lövi Zod inváziós seregének egyik tagját, és foghegyről odaveti: „Szóval ilyen érzés megölni egy kryptonit.” A Last Son (ülj le, mert meg fogsz lepődni) persze Supermanről szól. De végül Luthor lesz az, aki ellopja a show-t.

Az ötrészes sztori az Action Comicsban futott 2006-tól 2008-ig (a publikációs időtartam elhúzódásának oka Adam Kubert rajzoló betegsége volt), és Geoff Johns, a DC guruja és Richard Donner, az első, és félig-meddig a második Superman-film rendezője írta. A cselekmény nem sokkal a kiadó univerzumrengető haddelhaddja, az Infinite Crisis után játszódik, de ennek nincs jelentősége, a Last Son stabilan áll a lábán minden előzetes ismeret nélkül is.

Az első oldalakon egy rejtélyes kapszula zuhan Metropolis szívébe, benne egy kisfiúval, aki kryptoni nyelven kezd hadoválni. A kormány szelíd, nyilván-önzetlen előzékenységgel gondjaiba veszi, de az Acélember, legyen bármily idealisztikus, azért érzi, hogy valami nem gömbölyű. Amikor a srácot tudta nélkül új helyszínre szállítják, felszívja magát, átmegy pár biztonsági acélajtón, instant designmódosítást hajt végre néhány irányába lóbált lőfegyveren, falhoz keni a felelőst (Superman a ritkán használt „don’t fuck with me, or I will fuck with YOU” üzemmódjában), aztán magához veszi a jövevényt, akit Loisszal terveznek örökbe fogadni. Csakhogy az általuk Christopherre keresztelt fiú neve valójában Lor-Zod, és Krypton rettegett tábornokának, a Fantom Zónából megszökött Zodnak a fia, aki szupererejű kryptoniak egész hadseregével készül a Föld leigázására, hogy az emberi civilizáció romjain újjáépítse egykori hazáját.

A sztori szögegyszerű, ráadásul ehhez hasonlót ugyanezekkel a karakterekkel kaptunk már többször, képregényben is, filmben is – utóbbiként épp most is fut a mozikban. De a Last Son sokkal jobb mindegyiknél, mert egyszerre van meg benne az Acélember grandiózussága és a ’78-as Superman dramaturgiai intelligenciája, inspiráló és érzelmi ereje. Minden panel, minden szó, minden tekintet, minden akció tökéletes precizitással, ambivalens módon mégis spontánnak ható könnyedséggel van a helyén, nem húzzák le felesleges pózolások, sallangok, üresjáratok, minden jelenet szépen, patentosan a csúcspontjánál ér véget, ahogy kell.

suplastsonzod.jpg
Ha filmes analógiát kellene használni, olyan ez, mint a Bosszúállók. Nagyjából mindent, amit megmutat, láttunk már korábban valamilyen formában, de mindent jobban csinál, mint az elődei, mindent csúcsra járat, mindent gyönyörűen kikerekít. A látványos, intenzív akció-kaland részeként, tehát nem lendületet megtörve, és picsogósan melodrámázva, olyan széles emocionális skálán vezeti végig Supermant, mint árvát, gyermeket, apát, kívülállót és hőst, amilyenre kevés példa van a karakter történetében, és itt most már masszív 75 évről beszélünk. Szuperhősképregényes aranymetszés. Ráadásul akkora szélesvásznú élmény, amekkora csak ennek a médiumnak a csövén kifér.

Ez főleg Adam Kubert érdeme, aki nem csak határozott vonásaival, aprólékosan kidolgozott háttereivel, karaktereinek enyhén eltúlzott, mégis hitelesnek ható, beszédes mimikáival tűnik ki, hanem virtuóz, filmszerű panelkezelésével is. Már a kapszula landolásának jelenetén is látszik, mennyire jól érti a képregény nyelvét, hogy tudja, mennyit érdemes megmutatni, és mennyit érdemes rábízni az olvasóra, hogy az akció forgatagában az maga töltse ki a fejében az egyes képkockák közti eseményeket. És ez még csak a felvezetés. Az pedig, hogy a rajzokat nem rondítja el a szuperhőstörtenetekre oly sokszor jellemző gejl színvilág, a nagyszerű Dave Stewartnak és társának, Edgar Delgadónak köszönhető: a képregény egyszerűen szép, a Fantom Zónában játszódó jelenetek vizuális kaotikussága fantasztikus.

suplastsonlanding.jpg
Még giccses happy end sincs, mert mindenre Superman sem képes, még a napistennek is megvannak a korlátai. A metropolisi csatát követő csendélet gyönyörű és szomorú, a lezárás egyszerre reménykeltő és letargikus – persze Luthor megint ráfázik, pedig ezúttal még a várost is sikerült megmentenie. Neki, nem Supermannek. Egészen meg lehet sajnálni, amikor hagyján, hogy dutyiba vágják, de még a reflektorfényt is ellopják tőle. De legalább kinyírt végre egy kryptonit. Úgyhogy a nap végeztével még így is ő lehet a legelégedettebb.

4 komment

Címkék: scifi akció képregénykritika

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr145372899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Parallax 2013.07.05. 09:07:41

Ritka jó Superman sztori. Johns itt nagyon ráérzett a karakter esszenciájára.
Akit érdekel magyarul, az AllComics-on honosítva van.

prick 2013.07.05. 10:37:21

Há! Pont a napokban olvastam el. Az All Star mellett jó, hogy van még fasza modern Superman történet.

jadu1985 2013.07.14. 09:36:53

És ez konkrétan melyik szám, mert az AllComicson nem dobja ki a last son keresőszavakra. Köszi

Rusznyák Csaba 2013.07.14. 09:58:30

@jadu1985: Összesen öt szám:
Action Comics 844-846, 851, Action Comics Annual 11
süti beállítások módosítása