Rossz ötlet az embernek dühösen, agresszívan beviharzania egy harcművészekkel teli dojóba. Kivéve, ha Bruce Lee-nek hívjak. Mert akkor a dojónak rossz ötlet ott lennie. Nem mintha a tornádóöklök- és lábfejek elől el tudna iszkolni, amikor pedig kézbe kerülnek a nundzsakuk, már úgyis minden mindegy. Lee egy legenda, a jelenet legendás, a többi meg nem különösebben számít, vagy ha mégis, akkor úgy teszünk, mintha. Ennyi kijár a legendáknak. Emlékezzünk együtt a dojo harcosainak szétvert fejeire!

Beyonder: Fogalmam sincs, melyik volt az első Bruce Lee-film, amit láttam. Talán a Tomboló ököl, talán A Sárkány útja, vagy valami más. Nincs is igazán jelentősége, mert számomra Lee nem színész volt, aki különféle filmekben végtelenül profán módon szerepeket alakított, hanem valami misztikus, emberfeletti figura – leegyszerűsítve: Legenda –, aki történetesen filmekben is feltűnt. Először, még 7-8 éves gyerekként, a családi könyvtárban sikerült találkoznom vele egy-egy könyv (konkrétan: Plavecz Tamás-Plavecz Nándor – Bruce Lee; Leyrer Richard-Szabó Julianna: A kung fu királya) címlapján. Mind az életrajza, mind az ikonikus fekete-fehér fotók nagy hatással voltak rám, a fejemben (még egyszer: általános iskolás gyerek voltam) a filmekből vett képek és a Lee életét dokumentáló felvételek egybemosódtak, és így már azelőtt mitikus hősként csodáltam, hogy akár csak egyetlen kockát is láttam volna az életművéből. Amikor aztán sikerült hozzájutnom egy VHS-hez, már nem tudtam a filmet filmként nézni, és közönséges fikcióként kezelni, Lee mágikus jelenléte ugyanis minden mást – történetet, mellékszereplőket és egyéb apróságokat – elhomályosított. Ma már nyilván látom ezeknek a filmeknek (a kollégák által lent részletezett) a hiányosságait, de Lee kultusza – számomra legalábbis – ugyanúgy él.

Borbíró Andris: Bruce Lee jókor volt jó helyen: a 60-as évek végén San Francisco a bevándorlók jogairól szóló vitáktól forrongott (1970-re a városban élő kínaiak több mint 50%-át első generációs bevándorlók tették ki.), Lee pedig határátlépő volt, Frisco-ban született (máig a város egyik "kabalaállata", annyi "Bruce Lee is my homeboy" pólót sehol sem láttam, mint SF utcáin), de a Zöld Darázs kínai szolgájaként, később büszke kínai szabadsághősöket játszott gonosz japán megszállók ellen, de közben amerikai, így nemzetközi sztár lett, Chuck Norris-szal már a Colosseumban pofozkodott... Csakhogy Bruce Lee nem egy mázlista vagy egy ügyes opportunista volt. Számomra ő azon kevés színészlegenda egyike, aki megérdemelte kultuszát: nem egy-két kitalált szereppel, nem egy "megörökölt" sármos mosollyal, hanem rengeteg munkával, szívóssággal küzdötte be magát a filmiparba (és persze, nyilván, erre rásegítettek halálának misztikus körülményei is - de ez aligha róható fel neki). Valódi harcművész volt, ütései és rúgásai - ezt többek között Jackie Chan önéletrajzából tudjuk -, ha kellett, NAGYON kemények voltak, és egész életében megszállottan edzett. És ez mind átjön a vásznon, mit átjön, sugárzik, fröcsköl, árad róla. Habár könnyedebb, humoros oldalát csak néhány jelenetben mutatta meg filmjeiben, romantikusnak pedig valószínűleg akkor sem tudott tűnni egy másodpercre sem, mikor nagyon akart, mégis legalább annyira tartom színésznek, mint harcművésznek: rémisztő, dühös-fájdalmas grimaszai, a szeméből sugárzó, kirobbanni készülő belső feszültség olyan karizmatikus jelenséggé tette a vásznon, akit számomra sikerének farvizén befutott harcművész filmek színészeinek - Chuck Norris, Steven Seagal, Van Damme és a többiek - egyike sem volt képes megközelíteni.

Desrix: Hú, a Tomboló ököllel kapcsolatban nagyon felemás érzéseim vannak. A bunyókon, illetve a büdös, gonosz japánokon kívül más nem maradt meg belőle, már ami az emlékeket illeti. Ezért hát érettebb fejjel újranéztem. Nem kellett volna. Nagyon nem.  Botor tettem legyen figyelmeztetés mindenki számára: ami évekkel ezelőtt ámulatba ejtett, az most kínos feszengésre sarkallt, még úgy is, hogy tudatosítottam magamban, ez egy nagyon régi film, nincs mit számonkérnem rajta. Nagyfokú igazságtalanság lenne részemről, ha a jelenkori énem ízlés(ficam)halmazán próbálnék metszetet találni a Tomboló ököl jelentette... mivel is? Élménnyel? Mondanivalóval? Nem, nem szabad, hagynom kell, hogy a régi ideák visszhangja megüsse fülem, és valamelyest felidézzem, miért volt vonzó a magányos hős bosszúhadjárata. Felnőtt szemmel gyereknek tűnik a film is, megmosolyogtatóan végletes karakterekkel, amik voltaképp archetípusok csupán. Nagyon könnyű volt befogadni a fekete-fehér alapszitut, az elnyomó, arrogáns, gonosz japánokkal és a szerény, szelíd, elnyomott kínaiakkal. Egy, csak egy ember van a páston, aki be meri vállalni, hogy kiáll az igazságtalanság ellen, kerül, amibe kerül. A harcművészet tiszta, erényes dolog, megoldást jelent a gondokra, a korrupt bürokrácia ellenben álnok és minden hájjal megkent. Egyszerű ez, nem úgy, mint a tragédia, az elvek mellett kiállás, a politikai viharok, a telefonszerelés vagy a nyárson sült macska receptje. De Bruce Lee megmutatta, hogy kell elbánni egy egész dojo-nyi szamurájjal, úgyhogy innentől fogva ez volt a lényeg nekünk, itt, Magyarországon.

Dr. Sick Fuck: Komikusan primitív, radikális népnemzeti hülyegyerekeket leiskolázó nacionalizmus, kifestőket idéző narratíva és karakterek, a cselekménytől tökéletesen idegen, kényszeresen hozzáfércelt romantikus szál, súlyosan szar parókák, hülye vicsorgások és kurjongatások. Néhány tényező, ami miatt ugyancsak zavaró lehet az ifjabbak számára a Fist of Fury első 15 perce. És akkor megkezdődik a nagy dojo-leszámolás, az a jelenet, ami új korszakot nyitott a harcművészeti filmek történelmében.
1972-ben járunk, tehát nincs CGI, nincs drót, nincs rángatózó kamera, nincsenek gyorsított felvételek meg fiszem-faszom trükközések, nincs hisztérikus vágástechnika; hanem hosszú snittek, kidolgozott és összepróbált koreográfiák, hozzáértő, felkészült színészek, azok vannak. Ez a jelenet mindmáig szakmai standard, kötelező kör, martial arts színészek számára megoldandó diplomafeladat; nincs olyan harcművészeti koreográfus, aki legalább egyszer ne rendezett volna hasonlót. Mégis: Bruce Lee bámulatos robbanékonysága, ördögi gyorsasága, technikai felkészültsége és leleményessége, félelmetes kisugárzása a mai napig etalon, ahogy azt a film utolsó 10 perce, a grand finale is ékesen bizonyítja.
Mese nincs, a Fist of Fury korszakos film, divatot teremtő és trendet buktató. Megváltoztatta a közönség elvárásait, átformálta igényeit, utat tört nyugat felé, melynek következtében a klasszikus kardjátékfilmek kereskedelmi eredményei durván leromlottak, a Shaw Brothers stúdió hanyatlásnak indult, a Raymond Chow-féle Golden Harvest pedig magasra emelkedett. 2013-ból szemlélve a történéseket, a filmbarátok a nyilvánvaló és máig kiaknázható hozadék mellett is sokat veszítettek azzal, hogy Bruce Lee éppen az 1960-as évek végén, 1970-es évek elején látványos fejlődést mutató, egyre sötétebb és véresebb és nihilistább wuxiák kárára tündökölt oly fényesen.
Az pedig minimum tragédia, hogy egy évvel a bemutató után már halott volt.

TheBerzerker: "Imre bácsi, egy jó Bruce Lee-t?" Ezzel a mondattal egrecíroztattam a szembe szomszédot nagyjából 4-5 éves koromban amikor becsöngetett hozzánk. Na és persze, mielőtt átmentem hozzájuk zsíros kenyeret enni, mert tény, hogy a szomszédban még a zsíros kenyér is jobb, mint otthon. Bruce Lee munkássága legalább olyan fontos mérföldkőnek számít az életemben, mint a komplett olasz alámondásos kalózhorrorok együttvéve. Mai szemmel nézve, sőt megkockáztatom, hogy még akkori szemmel nézve is több sebből vérzik a cselekmény, a filmnek a direkt nacionalizmus és a mérhetetlen túljátszás adja meg a sava borsát. Ennek élvezetéhez természetesen muszáj egyfajta masszív nosztalgiaköntösbe burkolni az egészet, mert anélkül, lássuk be, nem működik. A Bruce Lee köré fonódó legenda sokak számára érthetetlen lehet, karizmatikus, de sokszor önelégült jelleme és viselkedése miatt, ám a harcművészetekhez és a filmezéshez való hozzáállása a mai napig példamutató mindenki számára. Minden hibája és bugyutasága ellenére a Tomboló ököl fontos szerepet játszott a kisgyermeki énem egészséges fejlődésében, hiszen ez volt életem első harcművészettel foglalkozó filmje. És bár az emlékek mindent képesek bearanyozni, a nagyságot mégis az prezentálja leginkább, hogy hogyan csorbítja ki az idő vasfogát. Bruce Lee pedig nem csak egy fogat csorbított ki, hanem a komplett fogsort kirúgta, már a 70-es években!