Végre, M. Night Shyamalan most megmutatta, hogy másfél évtizede nem véletlenül tartották a mozi új reménységének, a feszültségkeltés új mesterének. Oly hosszú idő, 13 év, sok kritikai és pénzügyi bukás után összeszedte magát, és ismét csinált egy nagyszerű filmet. Na, jó, nem, csak vicceltem. Bocs. Valahogy fel kell kelteni a figyelmet, mert az, hogy Shyamalan megint elkúrta, természetes, és senkit nem érdekel. Illetve, úgy általában, Shyamalan már senkit nem érdekel. Kivéve a direkt széllel szemben pisálókat, akik a filmet elmarasztaló kritikust divatfikázással vádolják. Meg különben is, ott volt az a finom modorú filmítész a maestro Lány a vízben című opusában, aki olyan kellemetlen véget ért, és nyilván azóta is minden firkász amiatt áll bosszút az író-rendezőn. Pedig én nem tehetek róla, hogy Shyamalan (már) nem tud normális filmet csinálni, sem arról, hogy eleve ezzel a tudattal ülök be a moziba*.

De akkor vegyünk még egy fordulatot, csak hogy érdekes legyen a dolog. A Föld után egyáltalán nem annyira rossz, mint az indiai kegyvesztett legutóbbi agyhalálai, aminek, ha cinikus akarok lenni, az az oka, hogy túl egyszerű ahhoz, hogy nagyon el lehessen rontani: nincs valamirevaló sztori, sem nagy csavar, az egész egy „el kell jutni A pontból B-be” túlélőkaland. Letisztult, botegyszerű műfaji cucc, még egy-két egészen jól kivitelezett jelenet is szorult belé, Will Smith pedig törött lábakkal egy helyben ülve, egyre pocsékabbul érezve magát is képes kiváló játékot hozni. Szereti a fickót a kamera, na, és nem hiába.

Ő meg a fiát szereti, ami természetes, de legközelebb, ha ezt éreztetni akarja vele, inkább vegyen neki egy nyalókát filmszerep helyett, mert az hagyján, hogy az egész mozi egy Smith-családi egotrip, de Smith Jr.-nak ráadásul nagyon nem sikerült örökölnie apuka színészi kvalitásait, Shyamalan meg rögtön az első jelenetben még az arcába is nyomja a kamerát, hogy erről minél hamarabb és minél közelebbről megbizonyosodhassunk. És sajnos, ugyanazért, amit fentebb írtam, hogy ti. miért nem katasztrofálisan rossz a film, szóval ugyanazért nem tud, nem hogy jó, de még csak közepes sem lenni – esetleg tévéfilmként, vagy számítógépes játékként (ha már tipikusan olyan szerkezete van) megütné utóbbi szintet.

A távoli jövőben (amikor nem használnak lőfegyvereket, mert akkor nem lenne értelme a filmnek) a Föld anti-Pandorává vált, ennek dzsungelében folyik az űrhajótörés utáni rohangálás, ami kicsit sem izgalmas, ellenben repetitív és helyenként (óriásmadár) igen giccses, „tragikus múlt” háttere unalmas, rendezése, különösen az akciójelenetekben, félelmetesen alulinspirált. Science fiction kontextuson belül nézve, a film (élővilág, egzotikum) hatalmas kihagyott lehetőség, csomagolóanyagként használt zöldüzenetét tekintve szottyadt és szájbarágós, az emocionális hatást (feszült apa-fiú kapcsolat fokozatos oldódása) pedig a Shyamalantól várható csikorgó dialógusok csapják agyon.

Vádolták még A Föld utánt szcientológia propagandával is (a kulcsmotívum, a félelem legyőzése miatt), de ezt a témát meghagyom azoknak, akiket akár a szcientológia akár a szcientológiafikázás érdekel. Tökmindegy, mert ez egyszerűen egy rossz, jellegtelen, érdektelen film. Hogy a rendezőnek még így is előrelépés az elmúlt évek után? Az, de ez legyen az ő baja. Számunka nem történt lényegi változás.

Az ég kék, a fű zöld, Shyamalan rossz filmeket csinál.


*Hogy előítéletes vagyok Shymalannal szemben? Igen! Becsülettel megdolgozott érte.