Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Dredd rövidfilmek! (+Dirty Laundry)

2013.03.30. 10:48 Geekblog

Sajnos a tavalyi Dredd adaptáció folytatásának tervei halottak, mert hiába volt jó a film, ha egyszer durva pénzügyi bukás lett belőle. (A tervezett trilógia elfüstölését a héten a producer, Adi Shankar már hivatalosan is megerősítette.) De azért még nincs minden veszve, a rövidfilmes szcénában van mozgolódás: lent láthatjátok a Judge Minty trailerét, ami a képregény egy régi, nagyjából jelentéktelen karakteréről szól, aki kiöregedett a bírólétből, és elhagyta Mega City One-t, hogy a Cursed Earth-re vigye a törvényt (ezt a Long Walk nevű hagyományt rajta keresztül mutatták be a comicban, 1980-ban). A kész film állítólag jobb, mint a trailer, pedig az sem néz ki rosszul egy fan filmhez képest, sőt. És ez még nem minden, mert maga Shankar sem hagyja el Dredd karakterét, ő is dolgozik egy hasonló projekten. Shankar volt a producere egyébként a Thomas Jane-nel készült nemhivatalos Megtorló-rövidfilmnek, a Dirty Laundrynak is (ld. lent), és azt ígéri, hogy az új Dredd is az azáltal kitaposott ösvényen halad majd. Tekintve, hogy a srácok a 2000 AD-nál voltak olyan jófejek, hogy áldásukat adták a Judge Mintyre (így vetíthető fesztiválokon), okkal reménykedhetünk, hogy ugyanígy áldásukat adják majd Shankar rövidfilmjére is - és ki tudja, talán még Karl Urban is újra felveszi majd hozzá a sisakot!



4 komment

Címkék: akció filmbemutató sci fi teljes film szombati videó

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr945183841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fehér Folt 2013.03.30. 12:46:36

Hollywoodban nem tudnak Dreddet csinálni, mert vagy langyosítanak rajta és egy véres, de PC kis cop flick lesz belőle (új Dredd), vagy kiölik belőle a szatirikus hangvételt és egy giccses fasisztoid fantazmagóriát csinálnak belőle nyálas übermensch-sel a főszerepben (stallonés baromság). A komolytalanságnak, a kíméletlenségnek és a társadalomkritikának ezt a brit elegyét az amcsi mainstream popkult nem tudja reprodukálni, ez látszik a filmeken és a jenki Dredd-képregényeken is. Ez a fan film akár még jó is lehet a trailer alapján, de épp azért, mert fan film.

Chavez 2013.03.30. 13:07:15

Trivia: A Minty filmben (amire egyébként kis utalás is volt a Dredd3D-ben) Dredd szerepét Greg Staples alakítja, aki maga is képregényrajzoló a 2000AD-nél, illetve illusztrátor.

www.google.hu/search?hl=hu&safe=off&q=greg+staples&bav=on.2,or.r_qf.&bvm=bv.44442042,d.ZWU&biw=1440&bih=756&um=1&ie=UTF-8&tbm=isch&source=og&sa=N&tab=wi&ei=5NRWUbGQF4XTsgaH0IHAAw

Chavez 2013.03.30. 13:09:46

Ja, és a Judge Minty fanfilm májustól lesz elérhető a neten tökingyen.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.01. 15:04:16

jól is néz ki, remélem ki is jön!
süti beállítások módosítása