Sárványhahota. Pandur Ákos. Rezső, a traktorvezetőből lett portás, aki leszázalékolása után nem lévén más, rászokott a krimikre, és most rendőrnek képzeli magát. A mikszáthi kör még csak most kezdődik, közben Örkény egypercesei villognak a retinánkon, a kép mégis fordítva keletkezik a fejünkben, mint kellene, nem, nem az Ön látásával van gond, kérem szépen. A proletár szatíra neonoirba nyúlik, fantazmagória az egész, mondod te, közben ez már megtörtént egyszer, és most megtörténik megint. És nem csak Orosdy Dániel fejében.  

A pécsi illetőségű, civilben jogászként dolgozó filmkritikus első regénye igazi sziporka a magyar kortárs krimi fel-felcsillanó egén. A Kádár rendszert már kiröhögtük egyszer Hofival, most kinevethetjük magunkat még egyszer, az idő ismét alkalmasnak találtatott rá. Az elszigetelt kisváros legalábbis ezt a látszatot kelti, bár a végére semmi hahota nem marad, happy end ide vagy oda. Az első pár fejezet alapján egy furcsa tabló rajzolódik ki előttünk, sajátos tragikomédiákkal, beszélő nevekkel. A második fejezetben megkapjuk a beígért gyilkosságot is; kezdődik, visongat a bennünk élő kisgyerek.

A zöldfülű hivatalnokból avanzsált nyomozó megkezdi az ügy felgöngyölítését, én pedig azt veszem észre, hogy egyre több popkult utalás talál be. A szerző le sem tagadhatná filmkritikusi múltját, jelenét, ismeri Hollywood minden bugyrát kívülről befelé, és nem csak annak halhatatlan karaktereit, hanem eszközeit is parádésan használja. A vágások remek elhelyezése teszi filmszerűvé a cselekményt, a beállításoknál sokszor volt olyan érzésem, mintha egy forgatókönyvet olvasnék. A regény sajnos itt feneklik meg kissé, pont abban, ami miatt egy geek igazán élvezné. A rétegzettség sok helyen már túlzás, a poénok sem ülnek úgy a végére, a szatíra műfajának kereteit az író itt-ott túllépi.

Sebaj, a filozófiai körömrágás gyönyörködtet helyette, a modern, minden ízében fiatalos látásmód azonosulásra biztat, a hallucinogén ámokfutás pedig nem enged szabadulni a végéig. Nyugi, nem hosszú, röpke kétszáz oldal az egész, és közben igazi kincsekre is bukkanhat az ember. Egyes oldalakon ugyanis a Grafitember rajzaival találjuk magunkat szembe, nem is ugrik be hirtelen más, mint a napirajz.hu megalkotója, aki képes munkáinak kegyetlen egyszerűségével és humorával a regényt még jobban feldobni.

A Halott ügyek így egy csiszolatlan gyémánt, ami elsőkönyves hibái ellenére is teljesíti a célt, amit az író látszólag kitűzött. Fekete komédia egy filmkritikus tollából, kabaré hollywoodi eszközökkel, ami szórakoztat, rávilágít a rendszerben lévő hibákra, de okosan nem foglal állást, nehogy önmaga paródiájává váljon.