Utolsó kommentek

  • doggfather: A színészek nagyon jók, a forgatókönyv szikár, de erős, a rendezése is visszaadja ezt. Amerikai, m... (2021.05.07. 13:59) Filmkritika: GYILKOS ÍGÉRETEK (Eastern Promises, angol-kanadai-amerikai, 2007) ****
  • doggfather: Jó 5 perc téjkép, majd egy brutális intermezzó, és onnantól vágni lehet a feszültséget. Egy hatalm... (2021.04.21. 15:53) Last Train from Gun Hill
  • doggfather: A film egy hétköznapi dráma, nem túl izgalmasan fényképezve, és elmesélve, amibe annyi sci-fi kerü... (2021.03.19. 13:44) Felettünk a Föld
  • doggfather: Futballhuligánból nagymenő gengszter. Igaz történet alapján, és mivel a készítők között volt maga ... (2021.02.15. 13:54) Futballmaffia
  • David Sumner: @megnevezhetetlen: @mrscottpilgrim: Ez az, véletlenül se próbáljatok normális hangnemben fogalmazn... (2020.09.20. 10:08) Vasember 3.
  • Utolsó 20

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

  • Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

KIBERKEDD: Ready Player One (Ernest Cline)

2013.03.05. 06:00 virtualdog

ready.jpgA nosztalgia kétélű fegyver. Valószínűleg mindannyiunknak – még a  legszőrösszívűbbeknek is – van gyenge pontja, egy-egy hátsó bejárat A Régi Szép Napoknak. Különösen sebezhetőek ráadásul a geekek, akik identitásukat éppen néhány, adott esetben eredeti formájában már nem is létező szubkultúra bensőséges ismeretével és a szükséges mértékben elfogult szeretetével definiálják: őket értő kéz éppoly könnyedséggel tudja horogra akasztani, mint a haltápon kövérre hizlalt potykákat a halgazdaságok dugig tenyésztett dísztavaiból. De a nosztalgia kétélű fegyver, mert a kényeztetésért még oly hálás geekek is hajlamosak élesre csiszolt ösztönökkel óvakodva lesni a csapdát, és ha úgy érzik, ki akarják őket használni, ha a csalétek nem elég finom, ha a fickiós zsákot elibéjük ürítő kéz, mely közreműködésüket elvárja, nem ad eleget vagy elég finomat, dühösek lesznek, és tán középső ujjukat kezdik mutogatni.

A Ready Player One különös keveréke a felnőtt mesék klasszikus vén kurvájának, aki rutinosan elégíti ki kuncsaftjait, és a fiatal csibének, aki lelkesedésével ellensúlyozza tapasztalatlanságát, ám mivel tulajdonképpen mindkettő tulajdonságát könnyű szeretni, a tisztelt olvasó – függetlenül attól, hogy amúgy is a 80-as évek kulturális közegében tölti el legszívesebben szabadidejét, vagy más korszakot preferál – igazán jól jár.

Hősünk a 80-as évek klasszikus tizenéves hacker figurája, nickneve Parcival, avatárja fizikai valójánál csak annyival vagányabb és ideálisabb testarányú, amennyire kell, a csúnya, analóg külvilágban pedig egyébként is épp csak annyit tölt, amennyi a létfenntartáshoz muszáj. Barátságait és szerelmét az interneten keresi, mint ahogy iskolába és szórakozni is ugyanott jár, kortársainak nagy részéhez hasonlóan. Ez azonban – lévén pár évtizeddel a jövőben járunk – egy igazi, a szó szoros értelmében vett virtuális valóság, amelyet látványvilágának élethűségében, összetettségében, fizikai érzetében és minden más szempontból is képesek vagyunk igazinak hallucinálni.

A 18 éves fiú és társai szélsőséges megszállottjai egy versenynek, melyeket a második Földként, részben alternatív, részben párhuzamos élettérként szolgáló konszenzuális hallucináció fő tervezője hozott létre. James Halliday magányos, a 80-as évekért rajongó fickó volt, aki megalomán VR-jának szövetébe egy tetemes pénzdíjas (és persze, ami sokkal fontosabb, örök geek dicsőséggel) járó versenyt szőtt, próbákkal és az azokhoz mutató, a korszak megszállott ismerete nélkül megfejthetetlen rejtvényekkel. Mivel ezek rettenetesen nehezek, a Játék sok évre megfeneklett, mígnem Parcival rá nem talál az első nyomra.

Az alaptörténetből elég is ennyi: egy olyan regény esetében, melyet az utalások, főhajtások és direkt megidézések egy lapra eső számával harangoztak be és azzal dicsértek (jó szerepjátékosként eme értéket a könyv egyértelműen ki is maxolta), a kritikusnak kár is ezek gyűjtögetésért járó pontokra hajtania, úgyis biztosan egy tucat oldal foglalkozik ezekkel a neten. Ráadásul a könyv értékéből levonna annak akár csak a feléig, a történet kibontakozásáig való ismertetése: amennyire ismerősek fordulatai (épp ez a lényeg, persze), annyira húznak magukkal. Kifejezetten nehéz volt letenni, pedig ez ritka élmény számomra manapság.

A könyv egyetlen komolyabb hiánya az, amitől talán a legjobban lehetett félni hasonló, lelkesedésből és mániából írt művek esetében: túlírt, helyenként éppen csak, máshol (főként az első száz oldalon) rettenetesen, szájbarágósan túlírt. Haver, megvoltak a cyberpunk alapművek, megszoktuk, hogy blondie19bigtits a valóságban lehet középkorú férfi is, tudjuk, mifélék az MMORPG-k, miről szól a Tron, milyen játék a Galaga és miért híres a Zork – vagy ha valamit épp mégsem vágunk, furdaljon minket a kíváncsiság, keressünk utána a neten, hívjuk fel a haverjainkat... Bízz bennünk!

Egy olyan könyv esetében, amely a számítógépes játék megszületésének és fénykorának mozaikdarabkáiból rakosgat ki képet, és amely ugyanakkor a wikipedia által tárolt információmennyiség és a google keresőmotor által elérhető adatmennyiség mindenhatóságának és végtelenségének érzete nélkül nem lett volna sem megírható, sem értelmezhető, azt gondolom, sérelmezhető, ha a szerző az olvasók nem azonos tudásának és hátterének – egyébként nyilvánvalóan létező – problémáját úgy próbálja meg kezelni, hogy mindig mindent megmagyaráz és ismertet, akár a kívülálló mesélő, akár az adott szituációban a kioktató tanárt játszó karaktereken keresztül.

Ám Ernest Cline ezen panaszomtól függetlenül okos, szerethető és magával ragadó történetet szőtt, melyben a népmesei elemek (három próbatétel, okos szegénylegény boldogulása, varázstárgyak stb) könnyedén simulnak össze klasszikus számítógépes és arcade játékok pixelhalmaival, a 80-as évek temérdek filmes klasszikusának elemeivel (különös tekintettel a zseni hackertinédzseres Tronra és Háborús játékokra), paranoid thrillerekkel (a név szerint is megidézett kortárs cyberpunk író, Cory Doctorow tizenéves hősöket náluk sokkal nagyobb halak között mozgató Kis testvérje ugrik be az embernek), atomháborús rémképekkel és az MMORPG-k világával és lakosaival foglalkozó kortárs realista drámákkal és dokumentumfilmekkel (Catfish, Ben X) – és még ki tudja, mi minden mással...

Hadd zárjam a százfelé futó szálakat elvarró stiláris plágiummal: ilyen könyvet írna a cyberpunk alapkönyvek top 50-jén keresztülzavart Tarantino, ha kung fu, chambara, spagettiwestern és más filmek helyett a 80-as évek amerikai tinédzserfilmjeinek és játéklegendáinak VHS- és pixelhalmait zabálta volna egész gyermekkorában.

Ha azon gondolkozol, hogy elolvasd-e, akkor mindenképp!

13 komment

Címkék: cyberpunk könyvkritika kiberkedd

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr885117239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fratello (törölt) 2013.03.05. 06:32:55

Nagyjából egyetértek a fent leírtakkal, de számomra nagy csalódás volt ez a könyv: nem vártam sokat tőle csak némi nosztalgikus szórakozást, és ebből csak a nosztalgiát kaptam meg, de ezt akkor is megkaptam volna ha beütöm a Wikipedia-ba hogy " The 80' "...

Nem néztem utána az író életrajzának úgyhogy nyilván baromság amit most mondok, de a könyv stílusa olyan, mintha valami befüvezett húszéves bölcsészpalánta elhatározta volna hogy most jól megmondja a frankót a világról azon a csini rózsaszín szemüvegen keresztül amit a tudatán visel...

Értem én hogy nem akart ő mást, csak felhőtlenül szórakoztatni azt a réteget akinek még mond valamit pár (száz) nyolcvanas évekbeli film, könyv, vagy fogalom, de ez sajnos nem menti fel az alól hogy a könyv maga idegesítően (ahogy fent volt) túlírt és modoros, ráadásul mindez papírmasé makettek közé felhúzott, hurkapálcikára tűzött karakterekkel és sztorival.

ÁRTALMATLAN SPOILER

Amikor kiderül a főhős haverjának való életbeni személyazonossága, ott már sírtam a röhögéstől, sajnos nem a jó értelemben... Kellett pár perc mire el tudtam dönteni hogy nem, ez nem poén vagy valamiféle kikacsintás, hanem (az író fejében) valami ultrakúl "húdefaszagyerekvagyok hogy ezt így kivágtam" attitűd (újabb) otromba megnyilvánulása.

ÁRTALMATLAN SPOILER VÉGE

Na mindegy, a siránkozásomtól (igazából csak nem szeretem a kihagyott/elrontott lehetőségeket) eltekintve aki szeretne egy jót nosztalgiázni az nyugodtan olvassa el, nem fog annyira fájni a többi része se a könyvnek.

jocibmx 2013.03.05. 08:16:33

Már vártam, hogy mikor írtok erről a könyvről, elvégre ez kimondottan egy geekeknek szóló könyv. Nekem lényegében a kedvenc könyvemmé vált, mióta megvettem kétszer is elolvastam, és azóta is keresem benne az olyan utalásokat amik elsőre nem jöttek le. Szerintem egyáltalán nincs túlírva, sőt igazán könnyed a stílusa, baromi jó kikapcsolódás, és nem csak a 80-as éveket ismerőknek jó könyv. Aki pedig nincs képben, a könyv hatására elkezdhet megismerkedni a 80-as évek filmjeivel stb.
Mellesleg Ernest Cline halál laza egy figura, ezt a könyvet csak imádni lehet.

jocibmx 2013.03.05. 18:09:05

@Fratello:
"Nem néztem utána az író életrajzának úgyhogy nyilván baromság amit most mondok, de a könyv stílusa olyan, mintha valami befüvezett húszéves bölcsészpalánta elhatározta volna hogy most jól megmondja a frankót a világról azon a csini rózsaszín szemüvegen keresztül amit a tudatán visel...
"
Nem szoktam trollkodni vagy veszekedést indítani, de muszáj megvédenem ezt a könyvet.
Ezt a fenti mondatodat egyáltalán nem értem, egy befüvezett bölcsészhallgató megmondja a tutit? Nem tudom hogy lehet éppen erre a következtetésre jutni ennek a könyvnek az elolvasása után. A Ready Player One-ból süt a szeretet a 80-as évekért, de nem csak konkrétan azt az évtizedet isteníti, hanem magát a geekséget, azt hogy a geekek mi mindenért rajonganak, ezt a fajta rajongást ünnepli ez a könyv. Nem is értem hogy tudtad ezt leszűrni belőle. Nyilván mint minden könyvbe, ebbe is bele lehet kötni, de nem igazán tudom, mivel lehet levenni a lábáról egy geekz.blog olvasót ha nem éppen egy ilyen geekséget ünneplő könyvet.

Fratello (törölt) 2013.03.05. 18:36:05

@jocibmx: Mint írtam nem a nosztalgiafaktorral van a baj, az tökéletes, hanem minden mással: Borzasztó lapos sztori, érdektelen karakterek, valami döbbenetesen naiv felfogású, tökéletesen fekete-fehér világkép (erre írtam a bölcsészes dolgot), és jópár olyan szintű arckaparós baromság amiből süt az, hogy az író vastagon szart arra hogy egy minden alapvető kritériumában jó könyvet írjon, ő beérte annyival hogy írt egy könyv alakú szószedetet a 80'-as években menő popkultúrális dolgokról...

És nem értek egyet azzal a mondatoddal hogy "Aki pedig nincs képben, a könyv hatására elkezdhet megismerkedni a 80-as évek filmjeivel stb.", ugyanis a könyv NEM bemutatja/elmagyarázza/lelkendezik azon mitől volt olyan cool geekparadicsom a 80'-as évek, hanem csak szimplán felsorol egy rakás könyv/játék/filmcímet abból az időszakból, egymásra hányva, mindenféle fogyasztható kontextusba helyezés nélkül, és ez egy "kívülálló" számára szerintem pont hogy taszító hatást fog kelteni... Ennyi erővel csinálhatott volna egy "Geek útikalaúz a 80'-as évekhez" című referenciakönyvet, szép képekkel, magyarázó/bemutató szöveggel, érdekességekkel, mindannyian jobban jártunk volna.

(Ellenpélda: Beregi Tamás: Pixelhősök)

Fratello (törölt) 2013.03.05. 18:45:47

@Fratello: Elnézést, lehet kicsit félreérthető voltam: "Tökletes nosztalgiafaktor" alatt mindössze annyit értettem hogy tényleg azokat a 80'-as évekbeli dolgokat sorolja fel a könyvben az író amik megdobogtatják egy geek szívét, ennyi a könyv pozitívuma...

jocibmx 2013.03.05. 19:03:35

@Fratello: Számomra pont az ellenkezőjét érte el ez a könyv, azóta falom a 80-as évekbeli filmeket, amiket megemlített a könyv(és nem ismertem őket korábbról). És a neten található többi kritikából kiindulva, másokat is további kutakodásra ösztönzött a történet.
A karakterekkel sem volt bajom, számomra nagyon is szerethetőek voltak, és kifejezetten viccesnek találtam a párbeszédeket, főleg ahol valami geekségről vitatkoztak.
A történet nyilván, nem tetszhet mindenkinek egyformán, úgyhogy ezen nem is érdemes vitatkozni, de a könyv világa nem véletlenül fekete-fehér, a disztópikus jövő azért annyira eltúlzott, hogy így az OASIS világa még inkább vonzó legyen a felhasználóknak. Számomra egyedül, a hatosok voltak túlságosan "gonoszak", de én ezt megbocsátottam a könyvnek.
Plusz, ennek a könyvnek legalább van, egy jól lezárt vége, és nem kell éveket várni a folytatásra, amit utálok.

Fratello (törölt) 2013.03.05. 19:23:51

@jocibmx: SPOILERES! zárszóként:

Azért a kedvencem a sztoriban az volt, hogy miután a főhős gyakorlatilag végigsírja az egész könyvet hogy a húúúúúúúúúúúúdegonosz multicég így csal meg úgy csal a játékban (aminek nincsenek szabályai), erre a legvégén a végső próbánál a főhős PONTOSAN ugyanolyan gátlástalanul végigcsalja az egészet, és érdekes módon az valaohgy nem zavarja a kis habkönnyű lelkét... Úgy látszik az író szerint van a fújfúj gonosz multis csalás, és van a jóságos, elnéző geekcsalás, ami nem is csalás igazából hanem inkább valóságos hőstett, hiszen a szupergonosz ellen a cél simán szentesíti az eszközt nemigaz?

Hú, az a gonosz multicég... Az Umbrella Corp, ami immáron az ötödik mozifilmben is (amiben már gyakorlatilag a világ már csak zombikból és sivatagból áll) valamiért világuralomra tör kutyafasza hozzájuk képest...

jocibmx 2013.03.05. 19:43:59

@Fratello: SPOILER!
A végén, az OASIS másik megalkotója engedélyezte a segítséget Parzivalnak, és annyi genyaság után, neki is kijárt egy kis segítség. De igazából szerintem ebbe belekötni már szőrszálhasogatás.
SPOILER VÉGE!

A gonoszok, mint ahogy már írtam is, számomra is kicsit karikatúra szerűen eltúlzottak voltak, de az egész könyv akárcsak egy videó játék van felépítve, (kulcsokat kell keresni, kapukat kell megtalálni, így akárcsak egy régi platformjátékban, a gonoszok erősen eltúlzottak), így számomra ez nem volt zavaró.
Végezetül, csak hogy én is lezárjam a vitát, nyilván nem tetszhet mindenkinek ugyanaz, de nálam ez a könyv elérte, hogy egy hónapon belül kétszer elolvassam, és valószínűleg még eredeti nyelven is el fogom olvasni. Ernest Clinet is megkedveltem, nagyon bejött a Fanboys is (aminek ő írta a forgatókönyvét), baromi jó slam-poetry cuccai is vannak youtuben, és a Ready Player One puha borítós változatának megjelenéséhez, egy eastern egg kutató versenyt rendezett, ( a könyvben volt elrejtve egy webcím, ha megtaláltad három videó játékot kellett végignyomnod) és a fődíj egy Delorean volt. Mekkora királyság már ez:D
Szóval én mint rajongó/geek a hibái ellenére is imádom ezt a könyvet. :)

virtualdog 2013.03.06. 08:00:51

A túlírtság engem is zavart, de a naiv fordulatokat, átlátszó sablonokat, nem teljesen hiteles karaktereket betudtam annak, hogy azokban az őrült 80-as években pontosan ilyen történetek, fordulatok, karakterek szerepeltek, és mégis sokan imádjuk a korszakot. Lehetett ez tehát teljességgel szándékos is. (A Fanboys karakterei sokkal életszerűbbek, tehát tud Ernest Cline olyat is.) A fent említett SPOILER!-es rész mondjuk nekem is sok volt kicsit, de sebaj.

Fratello (törölt) 2013.03.06. 09:59:37

@Ramiz: Ha a stílus tényleg szándékosan lett ilyen akkor nálam teljes mértékben visszafelé sült el a dolog, de ez legyen az én bajom... :)

Amúgy így hirtelen egyetlen olyan (abszolut kiberkeddbe illő) könyvet tudok felhozni példaként, ahol az író tényleg szándékosan hihetetlenül parodisztikusra, túlírtra és elmebetegre vette a stílust, és az Neal Stephenson: Snow Crash c. műve.

És az a könyv valami elképesztően zseniális lett, szóval lehet ezt jól is csinálni...

jocibmx 2013.03.06. 14:21:46

@Fratello:
Ernest Cline egyik kedvenc könyve a Snow Crash egyébként.
süti beállítások módosítása