Ha már Tarantinót is másolják, akkor komoly baj van! ...mondhatnám joggal, de az az igazság, hogy ez a gyanú a Sushi Girlnél nem okozott különösebben problémát számomra. A nem észre nem vehetően a Kutyaszorítóbanra emlékeztető, kis költségvetésű mozi ugyanis nagyon ügyesen, nagyon profin és baromi szórakoztatóan ismétli meg, illetve inkább csak idézi meg a szintén nem kizárólag eredeti ötletekből készült 92-es kultfilm alapszituját, és mindezt egy elsőfilmes rendező jóvoltából. Ken Saxton ráadásul igazán gyilkos névsort állított csatasorba a bemutatkozáshoz. Mivel egy geekblogon vagyunk, a leghatásosabb, ha úgy szemléltetem, hogy a Sushi Girlben együtt szerepel Machete, Luke Skywalker, Kyle Reese, Kampókéz és az utcai harcos, Terry Tsurugi, vagyis a gyengébbek kedvéért Danny Trejo, Mark Hamill, Michael Biehn, Tonny Todd és a személyes favorit, Sonny Chiba! 

Sajnos már most le kell lomboznom a kedvet, hiszen ez azért túl szép, hogy így, ebben a formában igaz legyen. A kissé levitézlett kult-arcokból álló, ám még mindig impozáns galeriből ugyanis Trejo, Chiba, Biehn, illetve az előbbiekben nem említett Jeff Fahey csak cameóznak, szerepük szó szerint pár mondatra és pillanatra korlátozódik csak, de aggodalomra semmi ok, így is marad nekünk még két óriásit alakító legenda, a horrorikon Tony Todd, illetve a film showját teljes mértékben zsebre vágó Mark Hamill jedi lovag, akiről később még szólni fogok. De előbb lássuk a brummogót.

"Tonight we dine yakuza style."

Néhány hét-, de inkább sokpróbás gazember gyülekezik egy üres kínai étteremben, hogy a Duke (Todd) által megszervezett partin egyik társuk, a börtönből frissen szabadult Fisht (Noah Hathaway) köszöntsék. A baljós hangulatú találka egyik kelléke egy meztelen sushi-lány (Cortney Palm), aki mint tányér vesz részt az eseményen, és akinek előre meghagyták, hogy ne mozogjon, ne beszéljen, ne mutasson érzelmeket, bármi történjék is a bulin. Aztán megjön Fish, és ünneplés helyett szembesítés következik. A banda ugyanis hat éve egy balul sikerült gyémántrablásban vett részt, és bár Fisht elkapták, és bevarrták hat évre, az eredetileg rábízott gyémántok nem kerültek elő, ezért most mindenki tudni szeretné, hogy hol vannak. Mivel Fish nem akar, vagy nem tud mit mondani, brutális vallatás veszi kezdetét, a társaság két legbetegebb tagja, a motoros Max (Andy Mackenzie) és a pszichopata Crow (Hamill) közreműködésével, egy tojásfőző órával meghatározott ideig tartó turnusokban. De miután a módszer nem hoz eredményt, a rosszéletűek egymásra kezdenek gyanakodni. A Sushi-lány pedig nem mozdul, csak hallgat némán, mintha tudna valamit.

Kétségtelen, hogy Tarantino szellemét ott látjuk lebegni a film felett, és a neo-exploitation jellemző stílusjegyei is megjelennek benne, azért a készítők odafigyeltek, hogy a Sushi Girl lehetőleg önálló jogú filmként működjön, mindenféle erőltetett és öncélú pop-kulturális kikacsintás és idézet nélkül, és inkább jellegében idézze a régi korok olcsó filmjeit, mintsem direktben utalgasson rájuk, vagy hogy átlátszó hatásvadász eszközökkel próbálja meg imitálni azokat. Pont ezért is jó, hogy a fenti nevek többsége csak röviden cameózik (és a plakáton szerepelve ügyesen kiszolgálják a marketingcélokat, ami mellesleg az igazi exploitation egyik ismérve), és maga a cselekmény leginkább csak pár szereplőre, és két nagyobb névre koncentrálódik, akik magasabb rendű színészi kvalitásaikkal is hozzá tudnak járulni az egyszerű, de közel sem buta mozihoz.

Mert kétség nem férhet hozzá, a Sushi Girl igazi mojo-ja a színészi alakításokban rejlik. A vérfagyasztó orgánumú Tony Toddra hozzáértő kasztingosok szabták rá a végig higgadtan és titokzatosan viselkedő, megjelenésében is tekintélyt parancsoló főnök szerepét, alakítása is nagyon színvonalas, de a pszichopata Crow-t megformáló Mark Hamill az, aki miatt leginkább emlékezetes marad a film. Hamill-t ugye nem lehetett látni sok filmben, főleg a szinkronhangja miatt tudott rajongott kedvenc maradni, de elnézve itteni játékát, igazán remélem, hogy lesz még egy színész korszaka is neki. (A Star Wars akárhányba ha bekerül, éles kontraszt lehet majd a két Luke Égjáró között.) Crow bizarr figurájában az elmebetegség, a perverzitás és a morbid humor találkozik a homoszexuális manírokkal, amitől kifejezetten groteszk, és persze emlékezetes (plusz a maga módján nagyon szórakoztató) karakter lesz, Hamill pedig ügyesen lavírozik a Jokeres ripacskodás, és a valóban ijesztően bizarr pszichopata között. 

Első filmként és a költségvetés ellenére több szempontból is profi kiállású munka a Sushi Lány. Stílusos, szépen fényképezett darab, a forgatókönyv az egyszerűsége dacára is kellően fordulatos, szórakoztató, és nem utolsósorban, jól kezeli a feszültséget. A film a flashbackeket és néhány rövid jelenetet leszámítva egyetlen térben játszódik, így lényegében egy kamaradarab jellegét adja, ami során ez a szűk, bezárt közeg és a sötét és kiszámíthatatlan alakok közötti robbanékony viszony igazán nyomasztó, baljós légkört teremt. De okosan bánik a vérrel és az erőszakkal is, itt-ott kicsit belekóstol a torture pornba, próbál sokkolni, de mielőtt még túl sok lenne, visszavált a pszichológiai bűnthrillerbe, így még az öncélúság vádját is könnyen lesöpörheti.

A Sushi Girl a felvonultatott nevek ellenére sem kapott valami nagy hírverést, de valójában nem is miattuk érdemes megnézni, hanem azért, mert 98 percében egy kellemesen pozitív élményt, és egy meggyőző bizonyítékot kapunk, miszerint kicsiben is lehet nagyot alkotni, és hogy ezt a neoexploitation dolgot is lehet okosan, figyelmet érdemlően művelni. A Sushi Girl egy b-filmes gyöngyszem és egy ígéretes rendezői bemutatkozás.