Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

The Walking Dead – 3. évad, 1-8

2012.12.03. 13:00 Rusznyák Csaba

walking3183.jpg„All this time, running from walkers, you forget what people do.”

(Akik az első két évadot már látták, azoknak spoilermentes.)

Dale előző évad végén bekövetkezett halála nyilvánvalóan nem csak azért volt fontos állomás a sorozat életében, mert egy főszereplővel megint kurtább lett a zombihordák elől rendre komoly vérveszteségek árán menekülő csapat, hanem azért is, mert vele együtt eltűnt belőle társai erkölcsi iránytűje. Aligha dramaturgiai véletlen, hogy a lyukat a közösségben az egyszerű „ölj, vagy megölnek” elvét valló, katanával hadonászó Michonne tömte be, és hogy Rick még Dale hullájának kihűlése előtt kikiáltotta a maga kis diktatúráját, amiben, aki nem kussol, és teszi, amit mond, az tesztelheti a túlélő skilljeit egyedül, Isten véle. Hány alkalom volt az azóta eltelt részekben, amikor azt éreztük, hogy ha Dale még itt lenne, akkor talán más döntések születnének?

De a nyolcadik résszel most téli szünetre ment, és majd februárban folytatódó The Walking Dead egész üzenete, hangvétele (bocs, Dale) egy kegyetlen tanúságtétel Rick nézetei mellett: a morális támpontok az élőholtak húsával együtt rothadnak, a harmadik évad eddig pont arról szólt, hogy a pöcsölésnek, lelkizésnek már nincs többé helye ebben a világban. Ezt az álláspontot várhatóan hullákkal támasztja majd alá a Kormányzó és az általa uralt Woodbury nevű kisvároska közössége: velük kerülnek szembe Rick és társai, akik egy börtönbe vették be magukat, remélve, hogy az erődítményszerű védelem elég lesz az életben maradáshoz. Figyejjé, megaspoiler: nem lesz.

walking3181.jpgA harmadik évad szerencsére könnyedén tartja azt a színvonalat (sőt!), amire a sorozat a második végére hágott fel hosszas botladozás és időnkénti pofára esés után. Ez a nyolc rész olyan eseménydús, olyan vérben, fordulatokban és izgalmakban gazdag, mint a korábbi két teljes szezon összesen sem – és innen visszatekintve még az a kettő is megszépül. Mert lehet, hogy összességében lassú, helyenként már-már érdektelen volt, hogy szinte folyton szét akart esni, de mindaz a dráma és horror, ami most találja pofán a nézőt újra és újra, tizedennyire jól sem működne a karakterek és a köztük lévő viszonyok anno ráérősre vett kibontása nélkül. Magyarul: a harmadik évad kurvára arat.

Kell is neki, ha már itt van a képregényből hírhedt Kormányzó, és visszatér minden rednecktahók legtipikusabb példánya, Merle is. Sajnos pont ők a harmadik évad gyenge pontjai. Merle eleve egy túl harsány, túl egyszerű, túl bárdolatlan karakter volt, kilógott – mintha Rob Zombie a szomszédban párhuzamosan forgatott volna egy csupagore hentelős horrorszerűséget Michael Rookerrel, és utóbbi minden forgatási napon rossz ajtón nyitott volna be. És mostanra sem lett több, jobb, az ő figurája csak a testvére, Daryl, és a találkozásuk oldaláról nézve érdekes. Ami pedig a Kormányzót illeti (Governor), őt, kábelcsatorna ide vagy oda, domesztikálták: sokkal kevésbé őrült, perverz és beteg, a képregény eposzi geciládáját egy átlag gazember szintjére rángatták le.

walking3182.jpgPersze még van rá idő, hogy ezen változtassanak, és a finoman szólva is szenzációs nyolcadik részben ennek a lehetőségnek el is vetik a magvait. Ha a képregényt vesszük alapul (amitől már épp elégszer és épp elég komolyan eltértek ahhoz, hogy inkább ne tegyük), a börtön és a Woodbury közti háború egy-két évig biztos elhúzódik, és már most annyi konfliktus feszül a két csoport közt, ami egy egész sorozatnyi hiriget megindokolna. MOSTANRA nőtt fel a tévéshow Robert Kirkman képregényéhez (ami persze szintén két-három év után indult be igazán): amikor egy posztapokaliptikus zombisorozat képes huzamosabb ideig úgy székbe szögezni, hogy egyébként a zombijelenlét kimerül néhány háttérben elcsoszogó hullában, akkor ott valamit nagyon eltaláltak.

45 komment

Címkék: sorozat horror dráma tévékritika

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr744944842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

K.Leslee 2012.12.03. 13:23:28

Pontosan. Ez az evad sokkal jobb, mint a masodik.

VVega · https://debugme.eu/ 2012.12.03. 13:33:51

Teljesen egyetértek, nagyszerű a harmadik évad, végre méltó az alapanyaghoz.

Maya-- 2012.12.03. 14:25:17

fasza ez a harmadik. de *spoiler-spoiler* megijedtem, hogy Rick kikapcsol mikor idétlenkedett a telefonnal..jaj. na azt nem szerettem. na és a Governor szerintem azért elég evil..jó, pl. volt olyan, hogy akár erőszakolhatta volna Maggie-t, de az már milyen lett volna? szerintem az úgy túl szimpla. mert pl. egy olyan nővel mint Michonne, az már más, ő erős, született túlélő.

búkfaló bill · http://www.bukfalo.blogspot.com 2012.12.03. 14:34:23

A képregény-sorozat a kedvencem.
Honnan lehet beszerezni a legegyszerűbben a filmsorozatot? Itthon vetíteni fogják, vagy kiadták/kiadják DVD-n?

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2012.12.03. 14:50:00

Ez igaz.

A 2-ik évad mélyrepülése után ez most nagyon jól sikerült.

jocibmx 2012.12.03. 15:11:14

Az első évad szerintem az utolsó rész kivételével teljesen korrekt volt, a második évad első fele volt unalmas, de utána az is beindult. Viszont ez a harmadik évad eddig valóban rohadt jó. Én párhuzamosan olvasom mellette a képregényt is, már valóban sok az eltérés, mindkettő jó, de ez a harmadik évad annyira ütős eddig, hogy már-már jobb mint az eredeti.

K.Leslee 2012.12.03. 18:14:40

@Maya--: igen, jo volt hogy nem eroszakolta meg, ezen is latszik a karakterek arnyaltsaga. Nincsenek jok es gonoszok, csupan kulonbozoen velekedo tulelok. Ez nagyon realisztikus vonasa a sorozatnak.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.03. 19:55:13

2es évadnál sokkal jobb, de ezt már mondták.

Aki emlékszik az segítsen már, Nem Merle asszonya volt Szófia anyja, és nem rákos volt ő az első évad elején?! Mert valamiért ez a rák nekem emlékeimben maradt, de nagyon elfelejtették ezt a vonalat, vagy sose volt ilyen csak behaluztam?!

A kormányzó egyébként nem elég evil sztem se.

Maya-- 2012.12.03. 20:48:03

@doggfather: neeem, nem Merle asszonya volt, hanem valami faszfejé, kellett neki mosson, s csendbe legyen..meg úgy kezelte mint egy állatot, oszt én nagyon vártam, hogy megdögöljön, s hamarosan meg is döglött a szarházi, úgy örvendtem :))..legalábbis valami ilyesmire emlékszem.

miért mondjátok többen ezt a kormányzóról? miket múvel ott a képregényben, sajnos én senkit nem ismerek személyesen a közelemben aki olvasná a képregényt. milyen ott ?, amolyan totál perverz, meg gonosz?

Rusznyák Csaba 2012.12.03. 21:30:50

@Maya--: Röviden: egy beteg fasz. Olyan pl. hogy bármiféle romantikus kapcsolata legyen (akármilyen hazugságokon is alapul az), még csak fel sem merül. Szex helyett végtagokat vagdos.

Maya-- 2012.12.03. 21:45:20

erre nem gondoltam. így értem, hogy miért domesztikált.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.04. 10:22:08

@Maya--: akkor nem tudom, honnan haluztam. és a rák? csak simán rövid a haja azért vittek félre az emlékeim?!

superben 2012.12.04. 23:06:56

Az évad eddig kurva jó, és nem hittem volna, hogy ilyet valaha leírok, de Carl for President! :)

K.Leslee 2012.12.04. 23:30:59

@superben: igy van, elkepeszto, hogy mennyit fejlodott a karakter. Raadasul lassan, fokozatosan. A masodik evadban nagyon irritalo volt a gyerek, itt meg mar.....kesz ferfi.
Porog a sorozat rendesen, remelem nem kurjak el.

Rusznyák Csaba 2012.12.05. 07:16:15

@K.Leslee: Eddig se volt irritáló. Vagy már két rész után zombikat kellett volna mészárolnia?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.05. 10:09:41

nagyon durván felnőtt a gyerek, az egyik legjobb szereplő jelenleg.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.05. 10:21:05

ide is:

Nagyon félek nehogy Darylt most beáldozzák, hogy van végre Tyreese.

Végre kap annyi szerepet amennyit a karakter is, meg a színész is megérdemel, rossz lenne ha azonnal vége lenne. :S

Rusznyák Csaba 2012.12.05. 10:39:22

@doggfather: Ettől én is tartok, ráadásul bármennyire is bírtam Tyreese-t, Daryl egy kopmlexebb karakter, elég sokat dolgoztak a fejlődésén az utóbbi évadban, kár lenne veszni hagyni.

Félspoiler: a preview alapján Merle visszatér Rick csoportjába... mi lesz ebből...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.05. 10:45:55

@Rusznyák Csaba: pont ez az, szépen fejlődött a bunkó redneckből annyira hogy mára a csoport egyik legfontosabbja.

Nehogy eldobják már mindezt?!

Merle azért jól jönne a csoportba, sok olyan dolgot megtenne amihez nekik még mindig nincs gyomruk. Illetve Ricknek van lassan, de véglegesen kifordul magából ha így folytatja.

(és nem kéne erőltetni ezt a lassan megőrül, telefonál, meg Shan-re lő vonalat)

Rusznyák Csaba 2012.12.05. 11:11:57

@doggfather: Azok után, amiket tett, nem hiszem, hogy Merle-nek helye van a csoportban, Daryl ide vagy oda - Rick rég túl van a kompromisszumképes állapoton.

K.Leslee 2012.12.05. 11:41:40

@Rusznyák Csaba: 'Vagy már két rész után zombikat kellett volna mészárolnia?'

Nem.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.05. 12:01:26

az se világos, hogy michone miért utálja ennyire a kormányzót?
Mert a képregényben van rá oka, de itt??

"elszerette" tőle Andreat?!

És nem csak azóta utálja, hogy le akarta vadászatni (ej, de szép szó), de már előtte is.

Rusznyák Csaba 2012.12.05. 12:08:28

@doggfather: Szerintem ez világos. Előtte "csak" gyanakodott rá (tekintetbe véve a karakter természetét ez már majdnem önmagában elég lett volna hozzá, hogy fel akarja szeletelni), aztán (a katonák kinyírása után) már tudta, hogy plafonig ér a szar.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.05. 12:36:33

@Rusznyák Csaba: de ez nem indokolja azt a zsigeri gyűlöletet ami a szemében van.

és nem a "rendszerét", vagy módszerét utálja, hanem konkrétan őt.

Rusznyák Csaba 2012.12.05. 12:38:22

@doggfather: Andreán kívül kábé mindenkire úgy néz - Rickékre is.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.05. 12:43:38

@Rusznyák Csaba: azért Rickék csoportjával önként vette fel a kapcsolatot.

Aztán felajánlotta a segítségét, de csak a saját "bosszúja" érdekében. De ezt a bosszút SZERINTEM semmi nem indokolta.

SPOILER lehet!!

Azt meg már nagyon várom, hogy "magában" beszéljen.

Rusznyák Csaba 2012.12.05. 13:52:13

@doggfather: Szerintem Andrea érdekében csinálta, másrészt mikor Rickék csoportjával felvette a kapcsolatot akkor MÁR túl volt azon, hogy a governor ki akarta nyíratni.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.05. 14:00:02

@Rusznyák Csaba: rendben akár el is fogadhatom.

De azt leszögezhetjük, hogy a képregényben egyértelmű oka van a gyűlöletre, itt meg "jóindulattal" is csak közvetett...

Rusznyák Csaba 2012.12.05. 14:01:48

@doggfather: A képregényben személyesebbek és durvábbak az okai, az igaz. De azt nem nevezném "közvetettnek", hogy utána küldi a pribékjeit, hogy öljék meg:)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.05. 14:18:26

@Rusznyák Csaba: :D

Még egyszer leírom, hogy nem csak azóta utálja, hogy utána küldte, de már előtte is.

Glennt és Maggie-t megkínozta mégis csak menekülni akartak, nem akarták a vérét. ;)

Rusznyák Csaba 2012.12.05. 14:21:10

@doggfather: Én nem írom le még egyszer, hogy az azelőtti viselkedését mi indokolta:)

Glenn és Maggie annyira nagyon baromira totál őrülten baszommás karakterek, hogy csak na.

Rusznyák Csaba 2012.12.05. 14:35:48

Azért nagyon remélem, hogy a Governor-Michonne khm, szerelmi aktusok a képregényből még bekerülnek a sorozatba - bár lehet, hogy azok már egy kábelcsatornának is túl meredekek...:)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.05. 14:38:05

@Rusznyák Csaba: azok sztem elszalasztották/nem merték meglépni maggie-vel.

Kimarad, mert túl durva lenne.

Rusznyák Csaba 2012.12.05. 14:47:07

@doggfather: Tartok tőle, hogy igazad lesz.
Be kell érnünk azzal a bizonyos szemmel...

Maya-- 2012.12.05. 18:34:47

most olyan kíváncsi lettem hirtelen, hogy mi volt az a Governor-Michonne khm, szerelmi aktus? meg hogy ez amolyan meredek lenne, meg durva..hmm. ne mondjátok meg, de az, hogy Maggie még egy mellet sem mutatott, én azt már egy döntésnek vélem a részükről, hogy meddig mennek el.

weapon x 2012.12.05. 20:22:16

Abban mondjuk egyetértek @doggfather:-el, hogy Michonne reakciója kicsit eltúlzott volt a sorozatban. A képregénybeli megaláztatások sokkal jobban indokolták a Governor iránti gyűlöletét.

Carl viszont meglepően jó a sorozatban, bár Kirkman a jellemfejlődését jóval előrébb hozta a képregénybeli Carlhoz képest.

K.Leslee 2012.12.05. 21:11:13

Szerintem Michonne viselkedese teljesen ertheto a karakterebol kifolyolag.
O csak siman nem bizik az emberekben, a gorvenor meg tul josagosnak tunt. O mar az elejen sejtette, hogy valami nincs rendben, mikor lezuhant a helikopter.

walter white 2012.12.05. 21:33:34

a kepregenyt nem olvastam, de a felevadzaro utan ugy sejtem, hogy a sorozatban a Governor mostantol fog csak igazan bekattanni :)

Maya-- 2012.12.05. 22:06:02

@K.Leslee: szerintem is. ő sejtette, hogy valami nem stimmel már az erdőben. meg mikor meglátta a kardját a szekrényben. na már akkor láttam tőle egy igazi Dexterpillantást :)

Rusznyák Csaba 2012.12.05. 22:12:39

@weapon x: hogy jobban indokoltál, azzal egyetértek - hogy itt eltúlzott, azzal nem:) (nem lehet, hogy csak a képregénybelihez képest tűnik eltúlzottnak?)

weapon x 2012.12.06. 06:05:48

@Rusznyák Csaba: De, simán lehet. Nem nagyon tudom függetleníteni magam az eredetitől ez esetben, pedig próbálkozom.
A képregényben például Rick telefonos mókája olyan szépen fel lett építve, itt meg egy részen belül összecsapták: jó'van, bekattant, menjünk tovább.

Rusznyák Csaba 2012.12.06. 11:17:08

@weapon x: az tényleg suta, ha ennyiben marad - de reményeim szerint lesz még folytatása.

walter white 2012.12.06. 19:24:39

@Rusznyák Csaba: mar volt, pont most a felevadzaroban, amikor Shane-t odahallucinalta a nagy akcio kozepen. bar ezt is be lehetett volna vezetni egy-ket resszel korabban.
süti beállítások módosítása