Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Elrabolva 2

2012.10.09. 22:13 Rusznyák Csaba

taken201.jpgEzeknek az albán bűnözőknek nagyon nehéz a felfogásuk. Az ember azt hinné, az első rész eseményei megtanították őket arra, hogy Liam Neesonnal rossz ötlet baszakodni. De neeem, megint keménykednek, morcoskodnak, és a fegyverük ravaszát piszkálják, hogy halomra lövessék magukat vele. Lehet, hogy valami „shot by Neeson” fétisklub tagjai. Vagy tényleg csak hülyék. Ellenben a francia filmesek (élükön az író-producer Luc Bessonnal) nagyon is eszüknél vannak – rég megtanulták már jenki kollégáiktól, hogy ha egyszer jól el tudtak adni valamit, akkor alighanem ugyanolyan jól, vagy akár még jobban el tudják adni ugyanazt még egyszer.

Azért okozhatott némi problémát az íróknak, hogy a cím, ami egyben a brand, a kiindulási alap, vagyis megkerülhetetlen, eléggé szűk határok közé szorítja egyébként nyilván szárnyaló fantáziájukat. Nincs mit tenni, a rosszfiúknak el kell rabolniuk valakit. A főhős lányát nem lehet, mert az már annyira durva recycling lenne, hogy ahhoz talán még Hollywoodban sincs elég bőr az arcokon. A feleség? Oké, de miért rabolnák el? Szexrabszolga? Ahhoz öreg. Pénz? Az nem nagyon van. Akkor legyen Neeson az áldozat? Hülyeség, ha őt kell kiszabadítani, ki fog akciózni? Behozzák elhidegült testvérnek Pierce Brosnant? (Hopp, pitcheltem az Elrabolva 3-at!)

Akkor valakinek eszébe jutott a mindig, minden körülmények közt írómentő jolly joker: a bosszú!  Szóval az első rész lánymentő akciójának folyományaként leölt szőrösképű albánok nem lombikban növesztett, szérializált tetűládák voltak, hanem testvérek, fiúk és férjek, a rokoni kapcsolatok másik végén pedig sok homlok ráncosodik dühösen. Nade, ha revans, ha meg akarják ölni Neesont (és családját), minek rabolnák el őket? És akkor valaki (talán Besson?) előhúzott a seggéből egy zseniális ötletet: „háttttööö, legyen egy helyi szokás, hogy a halottjaik gyilkosának vére az albán anyaföldet köteles öntözni”. Oh, come the FUCK oooooon!

taken202.jpgDe oké, lépjünk túl a testszagtól büdös pitching roomban világra hozott plot device banalitásán. Utána tényleg megkapjuk, amit akartunk, a rohangálást, a lövöldözést, a keménységet, a tökösséget, a csonttöréseket, a robbanásokat, a Neesont, vagyis ugyanazt, amit az első részben. Csak kicsit rosszabbul. Olivier Megaton nem tud olyan szépen, nyersen, oldschoolan rendezni, mint Pierre Morel (bár gondolom, A szállító 3. után ennyiért is hálásak lehetünk), minden egyszerű, de hatásos eleganciáért, ami utóbbinak spontán jött, előbbi remegő kamerával, kapkodó vágással fizet meg. Az Elrabolva nem akart trendi lenni, megfelelni, felülmúlni, csak simán baszott szórakoztató volt a maga faék egyszerűségében. A folytatás meg persze hozza a tipikus folytatáshibákat.

De minden morgásom és gúnyolódásom ellenére be kell vallanom, nem unatkoztam, nem utálkoztam, nem olyan rossz film az Elrabolva 2. Akinek elég, ha Neeson alibiforgatókönyvvel a háta mögött, közepes rendezéssel kaszálja a rosszfiúkat „megdöglesz” arckifejezéssel, az másfél órára jól ellesz a székében, aztán csókolom. Azért nagyon remélem, hogy tévedek, és Bessonék nem hagyták nyitva a kaput egy harmadik filmre – Neeson ugyan kiröhögte egy újabb folytatás lehetőségét („Oh, come on! She’s taken again?”), de ez ugye semmit nem jelent. Nos… talán annyira már az albán bűnözők sem hülyék.

16 komment

Címkék: akció thriller filmkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr504829731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szkristof92 2012.10.09. 23:05:49

Éreztem, hogy olyan "nézhető-de-minek-van-ja-igen-hogy-dőljön-a-lé" féle folytatás lesz. Na mindegy, valószínű hogy megnézem, időelütés alcímen.

szoni_ 2012.10.10. 08:29:19

nekem az egyes sem szívem csücske, de azért löket van benne...szóval miért is hagynám ki. tulajdonképpen Neeson miatt nézem csak meg..

Globetrotter2014 2012.10.10. 17:42:49

Nem volt nagy hiányossága az első résznek, eltekintve a minden realitást nélkülöző részleteket. Ennyi logikai butktát Hollywoodban sem szkás elkövetni...

David Sumner 2012.10.10. 23:59:06

Besson nemrég nyilatkozta, hogy nem lesz második folytatás. Ma meg azt, hogy lesz második folytatás. Neeson meg jól beszólt. És ha lesz harmadik rész (Ami miért ne lenne?), szerintem az albán bűnözők is annyira hülyék lesznek.

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2012.10.11. 17:53:22

a harmadik részben behozhatnák az ufókat, mint családrablókat

LZoltan 2012.10.12. 10:46:17

El feledkeztünk az arabokról akik az első rész végén szintén elszenvedői voltak az eseményeknek. Ott is vannak testvérek, sógorok stb.... Vagyis lesz harmadik rész.

nincsbasten 2012.10.12. 13:51:03

tökegyszerű, a harmadik részben majd ő rabol el valakit

köszöntem, kérem a jogdíjat

Efti · http://geekbarlang.blog.hu/ 2012.10.12. 21:37:12

@ZF2: Te melyik univerzumban élsz??? Amiben Hollywoodot atomtudósok irányítják??? Mond, hogy ez irónia volt...könyörgöm!!!

Maya-- 2012.10.14. 22:34:56

nagyon kedves R.Csabatol, hogy ugy irta, hogy "sok homlok rancosodik duhosen"..aha, egy f@szt!..PI-TYE-REG-TEK!!, a nagy kibaszott tokos pasik, kik noket rabolnak es hidegverrel olnek: azok pityeregnek, rinyalnak..konnyeznek. NA, en mar erre a film elejen felmergelodtem. s akkor ott az a balfasz Maggie Grace, surolja a 30-at, s jatsza nekem az iskolas lanykat, ki nem tud levizsgazni vezetesbol, s raadasul megy utana az apja, hogy lassa dug-e? jaj..de ciki. najo..megy a picsaba. DE akkor, hogy tud ugy vezetni mint Hamiltonek, s az alban tokos csapat meg mint Tom es Jerry. szoval..tovabbra no comment, a kritika nagyon kedves es megbocsatto. najo Liam Neeson tetszett, ot szerettem.
na..de nem erdekel ennel jobban, mert Bondnak is hamarosan fellepese lesz Isztambulban, s akkor majd o!

chuck-d 2012.10.16. 00:31:41

shot by Neeson brand recycling pitch Oh, come the FUCK oooooon pitching room plot device oldschool

ha ezekből csak a megkerülhetetlenek maradnak így, akkor nem lenne ennyire hunglish, you know what i mean.

@scorsesefan: :D

Globetrotter2014 2012.10.16. 12:42:45

@Efti: azért egy rendesebb filmre megerőltetik magukat az amerikaiak.

A Taken teel volt sok illúzióromboló elemmel amit pl a Law abiding citizen nem produkált.

PL amikor az ameraki bemegy egy csomó gengszter közé mint új francia rendőr, és fel sem tűnik senkinek hogy egy amerikai aki angolul beszél velük.

Flankerr 2013.02.24. 22:06:25

Egynek elment, de fogom szívből ajánlai senkinek.

A nagykövetséges jelentért tripla f*szkorbács jár (és pont Isztambulban, ahol azért robban időnként ez-az..). Az autósért meg szimpla. Majd pont egy amerikai csaj fog így kéziváltós autóval driftelni még jogsi nélkül...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.25. 15:34:49

hát így a második rész után azt kell mondjam, nem kell ebből több, itt kell megállni.

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2013.07.12. 03:39:00

helyesbíteném a kritikában írt mondatot: Olivier Megat(r)onnak fingja, halvány elképzelése sincs arról, hogy kell akciójelenetet rendezni.

LIAM NEESON. Ennyi a film. Minden ami köréje komponálódik egy rakás szar. Telibehugyozza az első rész műfaji zsenialitását. Besson meg legközelebb inkább törölje ki a seggét a forgatókönyvvel. Bár még ahhoz is kevés lenne ez a néhány oldal.
süti beállítások módosítása