A Mexican Stand-off ezúttal nem képregényes témával tér vissza, hanem egy a legutóbbi, XIX. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon rögtön négy nagyon izgalmas címmel előrukkoló új könyvkiadó, az Ad Astra színrelépésének apropóján. Mindegyik könyvről jelenik meg kritika a Geekzen, az első már el is startolt Rusznyák kollégának köszönhetően. Lássuk akkor mi is várható a főleg tudományos fantasztikumra és fantasyre összpontosító friss és ropogós kiadó házatájáról...

- Bemutatkoznál röviden, hiszen tulajdonképpen te vagy a kiadó arca, de legalábbis talán a legismertebb tagja?

- Kleinheincz Csilla vagyok (a neten Hanna néven is ismert), író, fordító, szerkesztő. Két regényem (Város két fül között, Ólomerdő) jelent meg és novelláim önálló kötetben és magazinokban, hazai és külföldi antológiákban. Tizennégy éve foglalkozom fantasy és sci-fi regények, szerepjáték szabálykönyvek fordításával, öt évig voltam a Delta Vision kiadó szerkesztője (egy időben főszerkesztője), majd a gyesről az Ad Astra kiadóhoz kerültem, ahol a kollégáimmal együtt azt a szép és kihívást jelentő feladatot kaptuk, hogy építsünk fel egy új, kortárs és friss fantasztikus művekre koncentráló kiadót.

- Kinek vagy kiknek az ötlete volt, hogy belevágjatok a könyvkiadásba egy egyébként is eléggé sokszereplős magyar könyvpiacon? Kikből áll a kiadó mögötti csapat? A könyveiteket átlapozva több ismerős név is felbukkant a hazai sikeres írók, fordítók közül, beleértve a tiédet is...

- Az Ad Astra indulása egy kiadói tündérmese, gazdag és sci-fi rajongó királyfival, három bölcs segítőtárssal meg persze a szerkesztőlánykával, aki megkapta az álomállást. A kiadóban jelenleg hárman dolgozunk: Bakos Péter ügyvezető, Sánta Kira kreatív menedzser és én, de a háttércsapat természetesen ennél jóval nagyobb, a grafikusaink, fordítóink nevével már korábban is találkozni lehetett a könyvkiadásban. Kiemelném közülük Csigás Gábort, akinek a logót és a sorozattervünket köszönhetjük és remek fordítóinkat: Juhász Viktort, Körmendi Ágnest, Horváth Norbertet és Tamás Gábort, akik mind elismertek a szakmában.

- A kiadónak választott név magáért beszél, de mégis, mi a legfőbb iránycsapás, melyen el terveztek indulni? Van-e választott zsáner vagy profil, amit esetleg hangsúlyosabban szeretnétek képviselni?

- Szeretnénk elsősorban a sci-fire koncentrálni, és a fantasy-n belül is elsősorban az itthon megszokott, epikus, dark és paranormál alzsánerektől eltérő témákat bemutatni. Előnyben részesítjük a friss, önálló műveket a klasszikusokkal és a hosszú regényfolyamokkal szemben, de mindenképpen azt tartjuk szem előtt, hogy bármit adjunk is ki, az legyen akár stílusában, akár témájában vagy szemléletében új és egyedi.

- Hogyan választjátok ki a publikálásra szánt címeket, személyes kedvenceket emeltek ki vagy nagyobb súlyt fektettek a könyvek külföldi megítélésére, népszerűségére, ami nyilván az itthoni siker valószínűségét is növeli?

- Korábbi tapasztalataim alapján és a magyar könyvpiacot ismerve a külföldi siker vagy nemzetközi ismertség egyáltalán nem jelent garanciát a hazai befutásra – kivételek persze akadnak, és egy-egy mozifilm mindig lendít az alapjául szolgáló regény fogyásán. Természetesen szempont, hogy a kiszemelt könyv kapott-e díjat, mit és milyen hangnemben írnak róla az általunk elismert, elsősorban szakmai lapok és írótársak, ugyanakkor kevésbé ismert, érdekesnek és ígéretesnek tűnő könyvekből is talicskányit olvasunk el évente, hogy aztán összeálljon az a bő lista, amiről aztán válogatunk. Fontos, hogy mivel kis kiadó vagyunk, évi 10-12 címmel, ne kövessék azonos témákat körbejáró vagy hasonló stílusú könyvek egymást, és lehetőleg minél kevesebb sorozatba, trilógiába fogjunk bele. A személyes ízlés is közrejátszik persze: bár a címek javát közmegegyezéssel döntjük el, van arra lehetőség, hogy – az ésszerűség keretein belül – a kedvenceknek is helyet szorítsunk. Különben sem lehet tudni: hátha épp a kedvenc lesz a legnagyobb siker az olvasók között…?

- Egyszerre négy könyvvel rukkoltatok elő a legutóbbi Könyvfesztiválon, nem volt ez kissé kockázatos? Vagy éppen ellenkezőleg, ez éppen hogy kedvező stratégia?

- Induló kiadó esetén ennyi a minimum, hogy a nagyterjesztők komolyan vegyenek, nem tehettük meg, hogy ennél kevesebbet adjunk ki, amellett szerettünk volna már induláskor markáns képet adni a palettánkból és az ízlésünkről: a négy könyv mindegyike gyökeresen különbözik a többi háromtól, ugyanakkor mind megegyeznek abban, hogy fiatal, tehetséges szerzők formabontó és újító művei.

- A négy cím közül A felhúzhatós lány már több díjat is besöpört (többek között a Nebula- és a Hugo-díjat), mennyire volt nehéz megszerezni a kiadás jogát, hiszen eléggé az előtérben volt ahhoz, hogy más, nagyobb magyar kiadóknak is felkeltse a figyelmét? Az egzotikus hátteret és nyelvet illetően merültek fel nehézségek a fordítással kapcsolatosan?

- A felhúzhatós lányt más zsánerkiadó is szívesen kiadta volna, de sikerült olyan ajánlatot adnunk, amely elnyerte a jogtulajdonos tetszését. Szerencsénk volt azzal is, hogy a szerző, Paolo Bacigalupi nagyon segítőkésznek bizonyult, és külön üzenetet is írt a magyar olvasóknak.

A fordítás nehézségeiről elsősorban Horváth Norbert tudna mesélni… A thai szavak komoly fejtörést jelentettek, de Kékesi László, a thai–magyar szótár összeállítója a segítségünkre sietett, neki köszönhetjük a szavak helyes magyar átírását. Szerencsére a szerző a szövegben mindig világossá tette, hogy az adott kifejezést eszik-e vagy isszák.

- A második legismertebb kötetetek az Arthur C. Clarke-díjas Zoo City egy eléggé bizarr Johannesburgba kalauzol el bennünket. Mi vár az olvasóra, ha felüti a könyvet és számíthatunk-e Beukes másik írására, a Moxylandre siker esetén?

- A Zoo City alapvetően egy pörgő, laza hangvételű thriller, amely egy fantasztikus elemekkel tarkított, számunkra kevésbé ismert egzotikus környezetben játszódik. Az apartheid utáni társadalmi feszültségek és Dél-Afrika ellentmondásos légköre az egész regényt áthatja – meglehetősen sötét olvasmány, ugyanakkor a főhősnő fanyar humora oldja a feszültséget. Életműsorozatokhoz nem ragaszkodunk, hiszen minden írónak vannak jobb és rosszabb művei, a Moxylandet viszont mindenképpen szeretnénk majd kiadni, mert zseniális, cinikus és modern cyberpunk regény.

- Úgy tudom, hogy az egyik kedvenc íród Catherynne M. Valente, aki a mythpunk zsáner úttörője, mondanál pár szót róla és az általatok kiadott Marija Morevna és a Halhatatlan című könyvéről?

- Valente legnagyobb erénye a nyelv könnyed és mesteri használata, akármit ír, a képei, a mondatai lenyűgözően költőiek (ami nem véletlen, hiszen költőként is nyert már díjakat). Úgy képes felhasználni és valami újjá szőni a meséket és mítoszokat, hogy eközben lényegüket elevenen őrzi meg: nem kicsavarja, nem fakítja ki, hanem valami egészen újat és mégis ismerőset nevel belőlük. In the Night Garden című mesefolyama volt az első, amit olvastam tőle, és azóta csak egyre furcsább művei születtek. Néha úgy érzem, teljesen más, meghökkentő utakon bolyonganak a gondolatai: kinek jutna eszébe (rajta kívül) például regényt írni egy nemi úton terjedő városról (Palimpsest)?

A Marija Morevna és a Halhatatlan az orosz népmeséket és a sztálini Oroszországot szövi össze egy új, egyszerre mesei és realista regénnyé, amelyben a mesei stílusjegyek a történelmi valóságot erősítik és viszont, miközben egy korántsem szokványos (és meglehetősen kegyetlen) szemszögből beszél a párkapcsolatokról.

- A négyesfogatotok talán legkevésbé ismert szerzője a húrelméletből doktorált, finn származású Hannu Rajaniemi, ő hogyan került a képbe, miért esett rá a választásotok?

- Hannu Rajaniemi könyve, a Kvantumtolvaj az elmúlt évek egyik legnagyobb sci-fi szenzációja és meglepetése volt: elvégre nem angolszász szerzőnek még nemigen sikerült a sci-fi zsánerben 30 oldal alapján háromkötetes szerződésre szert tennie az egyik legnagyobb sci-fi kiadóval. A sikere talán abban rejlik, hogy egyszerre ír okosan és „trendin”, ugyanakkor teljesen egyedi, európai a hangja: olyan jövőt épít fel, amely egyszerre káprázatosan fantasztikus és átgondolt, minden mondatában benne van, hogy ez egy színes, részletgazdag világ – a történet maga pedig remek tempóban felépített macska-egér játék egy mestertolvaj és egy detektív között.

- Mik a közeli és távoli terveitek? Milyen zsánerekbe merültök még alá, milyen szerzőkkel (a weboldalatokon például láttam Ian McDonald nevét felbukkanni) és címekkel találkozhatunk majd nektek köszönhetően?

- A júniusi könyvhéten A dervisházzal jelentkezünk, amely a közeljövő Törökországába viszi el az olvasót: gáz, nanotechnológia és Isztambul mítoszai keverednek a könyvben, amely a tavalyi év egyik legnagyobb sci-fi könyvélménye volt a számomra, igazán meglepett, hogy nem nyerte meg tavaly a Hugót (két másik díjat viszont besöpört). Utána nyári szünetet tartunk, és szeptemberben jövünk ki legközelebb egy alternatív történelmi regénnyel, karácsonyra pedig néhány nagyágyút tartogatunk mind a sci-fi, mind az ifjúsági könyvek rajongóinak, de egyelőre többet nem árulhatok el.

- Mivel eléggé otthonosan mozogsz a hazai SF/F életben, mi több, meglehetősen aktív résztvevője vagy, mi a véleményed az itthon uralkodó állapotokról? Mennyire nyílik egy magyar olvasónak kitekintése a science-fiction és fantasy zsáner klasszikusaira és újdonságaira?

- A klasszikusok tekintetében viszonylag jól állunk, bár még így is elég nagy a „lemaradás”, elsősorban a nem angolszász és női szerzők terén. Így is van mit pótolni, és meglátásom szerint a sci-fi kiadók többsége amúgy is szeret a már bevált, korábban bevezetett íróktól kiadni, mint új nevekkel kísérletezni. Időnként becsúszik egy-egy friss szerző, de általában kuriózumként, az elég ritka, hogy egy kiadó inkább ismeretlen, új írókkal indítson.

Ugyanakkor azt is látom, hogy a zsánert olvasók egyre nagyobb hányada tájékozódik külföldi oldalakon, és nem csak a klasszikusokat várja, hanem az új megjelenéseket is, csakhogy azokra jó esetben is éveket várhat, igen ritka és csak a bestsellereknél fordul elő, hogy a külföldi megjelenést egy-két éven belül azonnal kövesse a magyar. Lépést tartani a trendekkel, a nemzetközi fantasztikummal még úgy is lehetetlen, ha az ember rendszeresen olvas angolul – én is hatalmas várólistát görgetek magam előtt, és csak töredékét bírom elolvasni azoknak a könyveknek, amikről pedig tudom, hogy érdemes lenne.

Mindent nem lehet kiadni itthon, és nem is kell, de nem bánnám, ha kicsit javulna az arány a klasszikusok és friss könyvek között, és ugyanazon maroknyi író életműve helyett színesebb, több nevet tartalmazó választék lenne elérhető. Az utóbbi években pozitív változást láttam ebben az irányban, remélem, kitart a lendület és az olvasók is bizalmat szavaznak az ismeretlen, de érdekes könyveknek.

- Elképzelhető, hogy felkaroltok magyar szerzőket is, amennyiben a kiadó eléggé megveti a lábát a hazai piacon?

- Akár most azonnal is felkarolnánk magyar szerzőket, ha kapnánk olyan kéziratot, amelyik van olyan újító, érdekes és igényes, mint a listánkon szereplő címek bármelyike. Tapasztalataim szerint a hazai szerzők nagy része őszintén úgy gondolja, hogy ennek a kritériumnak megfelel, a gond csak az, hogy engem is meg kell győzni erről. De hogy ne legyek ennyire borúlátó: jelenleg is számítunk olyan kéziratra, ami talán – ha minden jól megy – megjelenhet nálunk.

Persze az csak a dolog egyik fele, hogy mi nagyon szeretnénk megjelentetni a legjobb magyar fantasztikus műveket – arra is szükség van, hogy annyira menő kiadónak számítsunk, hogy a legjobb hazai fantasztikus szerzők kifejezetten velünk akarjanak együtt dolgozni.

- Végezetül tudsz-e ajánlani nekünk olyan szívednek kedves címet vagy szerzőt, amire vagy akire érdemes lesz figyelnünk, amíg elő nem rukkoltok az ötödik kiadványotokkal?

- A könyvhétig nincs sok idő hátra, saját kiadványt ezért nem tudok ajánlani, de érdemes lesz belenézni Brandon Hackett új regényébe, Az ember könyvébe, amelyet volt szerencsém még kézirat korában elolvasni: egy izgalmas és sokrétű regény, amely egészen új oldalról közelíti meg az emberen túli ember témakörét.