Az egész filmet le lehetne lőni egy névvel. Amint kimondanám, leírnám, máris érthető lenne ezen sorok olvasóinak jó kilencven százaléka számára, hogy miért történik meg mindaz a szörnyűség azzal az öt fiatal fiúval és lánnyal, amit Joss Whedon kioszt nekik.

Az ilyenekről mondják, hogy jó éve van: Whedon szó szerint arat az Avengersszel, és mintegy a horrorrajongók beetetéseképpen, a szuperhősfilm premierje előtt pár héttel Hollywood csatába küldte ezt a moziját is. A Cabin in the Woods úgy műfaji idézettár, hogy egyes, egy az egyben átvett motívumoktól eltekintve mégsem érződik annak.

Nagyon nehéz a film poénja mentén egyensúlyozni, nem rálépni a csápos fejére, nem basztatni. Pontosan ezért nem tud hosszabb lenni ez a kritika sem. Alapvető horrortoposzokat illeszt egymásba Whedon és írótársa, Drew Goddard. Öt főhősünk egy erdei vityillóban szándékozik tölteni a hétvégét. Még útközben belefutnak a falusi őrültbe, aki potenciális kínhalállal riogatja őket, amennyiben továbbmennek. Az erdei házacska pincéjében meg persze mi más is várhatná őket, mint egy könyv, amelynek latin szövegét nem restek hangosan felolvasni, megidézve ezzel, amit nem lenne szabad megidézni.

Ez így eddig, majd egy az egyben az Evil Dead koppintása (a helyi vészmadártól eltekintve, ő viszont számtalan slasherfilmből köszön vissza.) Whedon egy fél pillanatig sem titkolja lopási szándékát, mint ahogy azt sem, hogy nem valamiféle világmegváltó meta-baromságot akar összehozni, hanem mindössze kedvenc horrorfilmjét (és horrorirodalmi példaképeinek munkásságát) alapul véve próbálja a vérszomjas sztorit egy olyan irányba elvinni, amely a posztmodern kényelmetességhez szokott hipsztereket esetleg meglepheti itt-ott. Ez ponyva-posztmodernizmus done right.

És akkor itt vége az elemzésnek, mert veszélybe kerülne a film poénjának integritása. Legyen elég annyit mondanom, hogy a finálé apokaliptikus vérengzése, egy-egy szar komputereffektől eltekintve pazar. Whedon humora végig markánsan jelen van a filmben, legyen szó akár a horrorklisék kijátszásáról, vagy egy bizonyos irányítóközpont személyzetének a munkahelyi stresszet hárító vicceiről. Whedon amúgy is mindig csodásan értett a hétköznapi és a természetfeletti horror vegyítéséhez. Ám ettől még nem lesz a filmből horrorkomédia, szerencsére. Ahhoz túl félelmetes.