Európa Könyvkiadó, 2006.

A Csontkollekció se nem annyira jó, se nem annyira híres novelláskötet, mint King első hasonló gyűjteményes kocsikitámasztója, az Éjszakai műszak, de a nagy számok törvénye folytán - és ha valaki, Kinghez hasonlóan, szinte havonta tesz le egy eposzt az asztalra, az olyannal kapcsolatban csak a nagy számok kontextusában beszélhetünk - ebben a kötetben is akad emlékezetes írása.

Hogy mélyen bele se kelljen lapozni, a kötetet nyitó kisregény, a Köd például műfaji klasszikus. Nálunk a Galaktika hozta le először, folytatásokban. Hungáriában ismeretlen fogalom a szeriális formában leközölt regény, hacsak a megboldogult Rakéta magazin formátumát fel nem idézzük, és ez a formátum, ha izgalmas ponyváról van szó, szörnyen hatásos tud lenni - nem csoda, hogy a harmincas, negyvenes, ötvenes évek amerikai ponyvairodalma, ponyvamagazinjai mind ebből a publikációs mintából éltek. Emlékszem, milyen izgatottan vártam az újabb és újabb epizódokat a havonta megjelenő Galaktikában. Modernék, te meg te, nem kell hogy lerágják a körmüket, íme a Köd, a maga teljességében, a Csontkollekcióban.

Egyszerű történet, a fiatal King bámulatos ügyességével megírva. Titokzatos, gusztustalan-tejszerű köd sompolyog elő egy isten háta megetti katonai bázis kutatólaborjából, ahol csak sátán tudja milyen kísérleteket végeztek, és szép lassan beborítja a világot. Ez így epikusabban hangzik, mint ahogy King előadja, ugyanis van arra esze, hogy a sztori fókuszát embermagasságban tartsa. Az egészet egy családapa szemszögéből éljük végig, akinek a borzalom ellen meg kell védenie kisfiát, meg kell gyászolnia valószinűleg halott feleségét és nem utolsó sorban a saját bőrére is vigyáznia kell - több tucat szomszédjával egyetemben, akik szintén a kisvárosi bevásárlóközpontban barikádozzák el magukat a köd elől, abban ugyanis határozottan motoz valami...

King Lovecraftet modernizálja, levakarja róla az ósdi patinát, anélkül, hogy túlságosan sok mindent megmutatna (és ennek a lovecrafti-kinges fúziónak a leggyönyörűbb példája a regény számomra legfelejthetetlenebb jelenete, mikor a kocsiban ülve megpillantanak valamit, aminek méretét csak sejteni lehet...). Véres, kegyetlen és rendkívül izgalmas regény, a gazdaságos írástechnika iskolapéldája, benne néhány enyhén szólva sematikus karakterrel, de annyi baj legyen. Ponyvahorror ennél hatásosabb nem nagyon lehet.

További emlékezetes novellák a Csontkollekcióban: Az istenek szövegszerkesztője, amely először a Galaktika Fantasztikus Könyvek Világnagy strand című gyűjteményes King-kötetében jelent meg. Már-már kellemetlenül keserű írás, hiszen arról a félelmünkről szól, amely megvan minden szülőben: mi van akkor, ha a gyerekem (esetemben majdani gyerekem) egy totális rohadékká cseperedik, és mit tehetek ellene? Tehetek-e valamit egyáltalán? King természetesen természetfeletti kibúvót ad hősének, de a tüske bennmarad. Az átkozott lehetőség.

Az említett Világnagy strand az azonos című novellától kölcsönözte címét. Kellemetes scifi-horror ez, amelyben űrhajósok egy olyan bolygón landolnak, amelyik esetleg nem akarja később őket hazaeszteni... Ugyanebben a műfajban utazik a Jaunt is, az írás tulajdonképpen egy forradalmi teleportálási technológia feltalálásának története, nagyszerű, horrorista lezárással (sőt, ez King egyik legjobb befejezése.)

A majom már tiszta, klasszikus horror, back to the roots par excellence. Csont egyszerű, de nagyon hatásos rémtörténet egy elátkozott játékról és azokról a szerencsétlenekről, akik nem tudnak tőle megszabadulni. A Túlélő típus King egyik legextrémebb, legundorítóbb története (ergo imádom) amely arról szól, micsoda végletekig vagyunk képesek elmenni saját kis nyomorult életünk megóvása érdekében.

A kötetben majd kétszer ennyi novella található, de a fentebb felsoroltak a legsikerültebbek. Ahogy már említettem: a Csontkollekció nem kísért majd úgy álmainkban, mint az Éjszakai műszak a maga korai nyersességével, de ebben is vannak vérpettyezte, nyálkafonta drágakövek.