Nekem valamiért nem hajlandó semmit csinálni az "erre a címre" linkkel. Valaki beírná, hogy mi a cím? Köszönöm előre is!

@Gevin: geekblog@index.hu bár így csak a saját esélyeimet rontom, úgyhogy ha megnyered a fele az enyém :)

@superben: köszi! oké, akkor majd küldöm a kettétépett könyv valamelyik felét (reméljük:).

@Gevin: @superben: srácok, azért van úgy feltüntetve az email a szövegben, ahogy, hogy az email-gyűjtő szoftverek elől rejtve legyen. ha idefirkantjátok, kissé aláássátok a dolog lényegét :)

Csak hogy a könyvről (illetve az íróról) is essék szó, az első könyve (A Halállista) szerintem korszakalkotóan zseniális és újszerű volt: az alapötlet elsőre hihetetlen nagy baromság (noir plüssállatokkal???), ámde az így felépített világkép érthető és működőképes saját belső logikával rendelkezik, és ami fontosabb, olyan kérdéseket vet fel amik remekül beilleszthetők egy filózós-„gengszterromantikázós” noir kereteibe (élet-halál, sors, stb.) Ha jól látom az író eddigi könyvcímeit (az eredetieket) akkor a koncepciója az, hogy a szóban forgó plüssállatok városának négy „kerületéről” fog írni egy-egy könyvet, mindegyiket más-más stílusban, de szigorúan noir keretek között. Az első könyv ennek megfelelően a gengszterlét (pontosabban a kiugrott gengszterlét) kérdéseit taglalja egy nagyon érdekes mítikus tárgy, a Halállista után kutatva, a második pedig az ebben a közegben működő „átlag”rendőrök mindennapjaival foglalkozik egy konkrét bűnügyön keresztül. És pontosan itt kezdődnek a problémák: túl jó az első könyv, és teljesen átlagos a második. Míg az elsőben szinte tökéletes karaktereket sikerült alkotni (szó szerint „beszédes” karaktereket), akiknek plüss mivolta (illetve „típusa”) remekül aládolgozik a jellemüknek (Medve Erik a kiugrott gengszter, Gazella Lali a csábos homoszekszuális szadista, Kígyó Márk az alattomos pszichopata lángész, és persze kedvencem, Galamb Miklós, a rettegett maffiózó), addig a folytatás nem más, mint egymásra hányt klisék halovány halmaza mind a karakterek, mind a sztori terén. Olyan érzésem volt a könyv olvasása során, hogy ez a rendőrös stílus egyszerűen nem megy az írónak: szinte az összes, klasszikus noir-klisét felvonultatja (vagy inkább csak elpuffogtatja a levegőbe), a karakterek nem szolgálják jellemüket csak karcolgatják azt (mondjuk Kobra Eleonóra, a fekete latextestű csábos titkárnő elég jó közelítés, és persze a főhős főfelügyelő nem lehet más mint egy plüss véreb), a stílus pedig döcögős és lélektelen. Akkora kontraszt van a két könyv „minőségi” stílusa között hogy először felmerült bennem a gyanú: a fordítással van a baj, az új fordító nem bírkózott meg a feladatával, de nem, mindkét könyvet ugyanaz az ember fordította.

Rövidre fogva: „A Lefejezett keselyű rejtélye” kellemes olvasmány a noir rajongóinak, a plüssvilág érdekes plusz színezetet ad neki, de az összkép egy teljesen átlagos, a műfaj ismerői számára semmi újat nem adó alkotás.

Köszi a részvételt, a nyerteseket értesítettük!