Utolsó kommentek

  • Androsz: @pragmaP: Ismerem, amiről beszélsz, de ennek a könyvnek a fordítása teljesen rendben van, nem emlé... (2019.09.13. 17:59) FlashForward - A jövő emlékei
  • Carada: @Carada: Módosítanom kell a fenti kommentemet: nincs kétségem a plágiumot illreően. Érdemes összeh... (2019.04.07. 00:34) Üzenet az űrből
  • Carada: Kölyökkorom egyik meghatározó filmje volt az Üzenet az Űrből. A liabe diók, a keresztvitorlázatú h... (2019.04.07. 00:07) Üzenet az űrből
  • ipartelep: @Gábor Miski: Igen, így van, Rusznyák csaba nagyon melléfogott a "megfejtésével". A The Endlessből... (2019.01.03. 23:55) Resolution
  • Gábor Miski: @Rusznyák Csaba: Logikusnak tűnt ez a magyarázat, amíg meg nem néztem a rendező duó The Endless c.... (2018.08.23. 23:00) Resolution
  • Utolsó 20

Szocializálj velünk!

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

The Amazing Spider-Man: Spider Island

2011.11.13. 14:20 Rusznyák Csaba

Mi teszi különlegessé Pókembert? Gyorsasága, ereje és állóképessége emberfeletti, képes a falon mászni, tornyok közt ugrálni, és az átlagnál jóval gyorsabban gyógyulni. Így aztán a normál embereknél jóval hatékonyabban veheti fel a harcot az igazság érdekében. De mi van akkor, ha egy csapásra egyenlővé teszed őt mindenkivel maga körül – és a két lehetséges módszer közül az izgalmasabbal, vagyis nem tőle veszed el a különleges képességeit, hanem sok millió más embert is felruházol velük? Ez Dan Slott és Humberto Ramos Spider-Islandjének kiindulási pontja: a Jackal nevű briliáns gonosztevő, és titokzatos főnöke Manhattan minden polgárából pókembert csinál.

Sokminden megváltozott a hálószövő háza táján az elmúlt egy évben. Amikor Dan Slott egymaga vette át a sorozat írását a 648. résszel, véget vetett egy csaknem négyéves, keserves hullámvölgynek, aminek bélyege (köszönhetően a hírhedt One More Daynek, és ostoba, unalmas, karakter- és mítoszromboló következményeinek) már örökre rajta marad a világ egyik legkedveltebb szuperhősén. Slott a legjobbkor jött – vagy mondhatnánk úgy is, az utolsó pillanatban. A Big Time című sztorifüzérrel meglépte azt, amit sok éven át folyton csak ígérgettek a Marvelnél: új irányba vitte a hálószövő történeteit, jelentősen megváltoztatva életkörülményeit, munkáját és szerelmi életét. Ironikus, hogy a szerkesztőség a főhős és Mary Jane házasságának retcon általi eltörlését annak idején azzal indokolta, hogy közelebb kell hozni őt a tinédzser olvasókhoz, azaz meg kell „fiatalítani”, most pedig Slott pont úgy takarít kontár elődei után, hogy minden területen határozott, magabiztos és saját erejéből sikeres embernek ábrázolja: csaknem fél évszázaddal első felbukkanása után Pókember, azaz Peter Parker felnőtt.

Ez még nem jelenti azt, hogy le kell mondanunk a humorról, és úgy általában, a könnyed hangvételről. Sőt: Slott a sok „legyen kemény és borongós” történet (mint pl. a Grim Hunt) után épphogy visszatereli a sorozatot ahhoz az alapelvhez, hogy annak elsősorban szórakoztatónak kell lennie, és nem sötétnek, monumentálisnak meg drámainak. Nem, mert a Pókember nem erről szól – nem baj, ha néha ilyen, sőt, kell, hogy néha ilyen legyen, de nem szabad ennek válnia a megszokottá. Ennek az alapelvnek megfelelően a rajzoló Humberto Ramos, akinek groteszkül szögletes és rajzfilmesen túlzó képi világát ugyan sosem szerettem igazán, de tény, hogy baromira illik Slott stílusához. (És erről már közös munkájuk legelején, az új Hobgoblin bemutatásakor meggyőzött.) Ramos akkor van elemében, ha cselekménydús képregényen dolgozik, és a Spider Island az: akció akciót követ, az arcokon folyton heves érzelmek ülnek, sokszor még a háttérben is tucatnyi dolog történik. A rajzoló tudja, hogy ábrázolja úgy a káoszt, hogy az eposzi léptékű legyen, ugyanakkor megmaradjon könnyednek, emberinek.

Tehát, mi mással lehetne jobban megünnepelni Peter Parker felnőtté válását, mint több millió pókemberrel? Az átváltozásért felelős vírus totális zűrzavarba taszítja a várost, a bankrablóktól és gyilkosoktól a rendőrökön és ügyvédeken át a villanyszerelőkig és a sarki fűszeresekig mindenkinek ugyanolyan szuperképességei lesznek. Peter a maga módján igyekszik úrrá lenni a helyzeten, a Fantasztikus Négyes a gyógymódon dolgozik, a Bosszú Angyalai és az X-Men a sziget karanténjának fenntartásán fáradozik, míg J. Jonah Jameson természetesen saját legrosszabb rémálmát látja megelevenedni, Mary Jane meg egyre komolyabb hátránynak érzi, hogy valamilyen megmagyarázhatatlan okból ő az egyetlen ember, aki nem válik pókemberré. De felbukkan többek közt Venom, Kaine és Anti-Venom is, Manhattan lakosai pedig csak addig gondolják úgy, hogy jó móka Pókembernek lenni, amíg életbe nem lép a fertőzés második, horrorisztikus fázisa (ember – pókember – ki tudod találni…)

Slott a hálószövőhöz kapcsolható összes jelenlegi történet- és karakterszálat összehúzza a Spider Islandhez, olyan gigászi eposszá dagasztva az egyre növekvő és bonyolódó sztorit, amilyenre kevés példát láttunk a figura történetében. A képregény tobzódik az ötletekben, Slott a koncepcióban lévő lehetőségek egyikét sem hagyja kihasználatlanul, és már az első rész nyitójelenete is egy jópofa vizuális geg, amit csak itt és csak most lehet elsütni.  Peternek a vandál pókemberek elleni buzdító beszédétől Mary Jane természetes (majdnem)immunitásán át az Empire State Buildinget hatalmas adónak és utolsó védelmi vonalnak használó, illetve egy gigantikus pókszörnyet felvonultató fináléig (van egy csodálatos beállítás, ami egyértelmű tisztelgés a King Kong előtt), minden fogaskerék gyönyörűen illeszkedik, és tökéletes precizitással forog. Elsősorban mégsem az ötletek és az egyik látványos akciótól a másikig száguldó cselekmény teszi feledhetetlenné a Spider Islandet.

Amiért itt és most fohászkodni kezdek azért, hogy Slott lehetőleg élete végéig írja a Pókembert, az az, hogy rég került olyan író a címhez, aki ennyire jól ismerné, és használná a karaktereket, a főhőstől az utolsó mellékszereplőig. Lehet, hogy leesik az állad a várost ellepő pók- és szörnyseregtől, hogy kikerekedett szemekkel veszed tudomásul, hogy a sztori még mindig, és még mindig képes monumentálisabbá nőni, lehet, hogy jókat nevetsz a szünet nélkül záporozó poénokon, de a lényeg nem ez. A lényeg az, hogy nem tudod abbahagyni a röhögést, amikor Pókember és a képességeire szert tett Jameson együtt kezdi aprítani a pókszörnyeket, az, hogy elégedettséggel vegyes szomorúságot érzel, amikor a megváltást kereső Eddie Brock feláldozza képességeit, hogy megmentse a napot, az, hogy dobban egyet a szíved, amikor a finálé káoszában a szörnysereget visszaverő Mary Jane mosolyogva elsuttogja, hogy „szeretlek”, pont olyan halkan, hogy a várost éppen megmentő Peter, akinek szól, ne hallja tisztán.

Mert a hálószövő legjobb kalandjai mindig a maszk alatt lévő emberről szóltak. Erről feledkeztek meg az írók az utóbbi években, ahogy próbálták túllicitálni egymást, hogy még erősebb, még veszélyesebb gonosztevőket és még nagyobb, még irreálisabb konfliktusokat hajigáljanak rá, hogy még több poént süssenek el az ő rovására, míg végül csaknem egy szerencsétlen lúzer szintjére degradálták, akiről lassan az volt az ember benyomása, hogy ha nem lennének különleges képességei, akár főbe is lőhetné magát. Slottnak nem kell reménytelenül hatásvadász és látszólag nagyotmondó „drámát” írnia, egy pársoros, vagy akár csak párszavas, akciójelenet közben elhangzó dialógusában több emberség, konfliktus és karakterrajz van, mint a One More Dayben és a One Moment in Time-ban, meg úgy általában, az egész Brand New Dayben együttvéve.


Mert mi teszi különlegessé Pókembert? Gyorsasága, ereje és állóképessége emberfeletti, képes… a francokat. Az teszi őt különlegessé, hogy ő Peter Parker. Köszönöm Dan Slottnak, hogy még emlékszik erre, és minket is emlékeztet rá. 

5 komment

Címkék: képregény akció szuperhős

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr983374349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balakin · http://balakin.blog.hu/ 2011.11.13. 15:30:53

Imádtam. Mary Jane mondata a fináléban a kedvencem.

TheBerzerker 2011.11.14. 09:08:16

Ezt majd megolvasom. Én speciel nagyon szeretem Ramos-t.

NickelADeón 2011.11.14. 16:01:51

Olyan nehéz elhinni, hogy ez jó lehet. Bízom Csaba értékítéletében, csak annyira gyerekes ez az ötlet.

Ganthet 2011.12.13. 12:35:50

Már majdnem lemondtam Pókiról, aztán jött Slott. Köszönöm neki. Neked meg a kritikát, teljesen egyetértek.