Delta Vision, 2011.

Az enyhén szólva problematikus borító látványán magamat túltéve, el kell ismerjem, a kötet a Delta Vision nagyszerűen megválogatott hazai publikációi sorában a legújabb hiánypótló. Sorban hozzák ki mostanában kiadóink a horrorklasszikusokat, lásd pl. az Európa remek Drakula-újrafordítását vagy a Lazi Kiadó köteteit (utóbbiak színvonaláról nem tudok nyilatkozni, mert nem vásároltam belőlük), és ez a James-novellagyűjtemény csudásan illik a sorba (ráadásul tele van rendkívül informatív lábjegyzetekkel, öröm volt olvasni őket!)

Vakmerő dolog Magyarországon Montague Rhodes Jamest kiadni, bár már kimondani sem egyszerű, próbáld meg tízszer egymás után. James stílusa ugyanis rettenetesen, fájdalmasan – vagy, ízlés dolga, éppenséggel csodásan brit. Körmönfont-csipkés, mégis száraz, akadémikus, mint szerzője maga. A kötet novellafordításai ügyesen enyhítenek ezen a bizonyos szárazságon, és úgy teszik élvezhetővé a modern kor emberének az alattomosan vicces sztorikat, hogy az eredeti szöveg cseppet sem csorbul.

Annyit még hadd kötözködjek, hogy épp James egyik leghíresebb novelláját, a Warning to the Curious-t (Figyelmeztetés a kíváncsiaknak) nem válogatták be a kötetbe – a novellából 1972-ben szenzációs tévéadaptáció is készült, amely a mai napig nem vesztett erejéből.

Ami érdekes, és kortársaitól megkülönbözteti, hogy bár James stílusa, mint említettem volt akadémikus, mégsem tököl, nem húzza az expozíciót a végtelenségig: épp csak akkora mindig a felépítmény, amekkorát a tárgyalás megkövetel. Ennek köszönhető, hogy írásai sosem hosszabbak a szükségesnél, viszont frappánsak, és bizony, hatásosak. A rettenetet gyakran csak sejteti, vagy éppenséggel egy félvállról odavetett megjegyzéssel írja le, és ettől az még ijesztőbbé, kiszámíthatatlanabbá lesz. Az olvasó fantáziájának kell kiegészítenie a horrornak ezeket a dirib-darabjait, így kényszeríti James az olvasó képzeletét a gazdája ellen elkövetett erőszakra. Személyes fóbiáink fúrnak belénk, amelyeknek a késő-viktoriánus, edwardiánus környezet egyszerre ad distanciát, és biztosítja számukra a hangulatfestő történelmi kontextust.

"I don't believe in ghosts, but I'm frightened of them. They don't come any scarier than in these superb examples of the classic English ghost story." Ezt a Philip Pullman mondta, ő meg már csak tudja.

James történeteiben legtöbbször az egyes szám első személyben megszólaló narrátor vezet végig minket a szörnyűségeken, ám előfordul, hogy nem ő maga élte meg ezeket: ő csak átadja a horrorfolklórt. Szükséges e megoldás, hiszen James hőseinek általában már nincs lehetősége mesélnie mindarról, ami megtörtént velük... James ezzel azt sugallja, hogy a világ furcsább, sötétebb és veszélyesebb hely, mint azt a kandalló előtt fetrengve, könyvvel a kézben gondolnád.

Lovecraftra óriási hatással volt James munkássága, ezt ő maga is elismerte, bár a hatás amúgy is nyilvánvaló. James hősei értelmiségi átlagemberek, akik vagy önhibájukon kívül, vagy nagyon is a saját elhatározásukból összetűzésbe kerülnek a természetfeletti erőkkel, általában valamilyen elátkozott tárgy kézbe vételének, használatánek eredményeképpen. James, Lovecrafthoz hasonlóan egy titokzatos, kiismerhetetlen kozmoszba helyezi az embert, amelyben a normalitás csak a látóhatárunk széléig terjed, vagy éppen csak lámpaoltásig tart. Lovecrafttal ellentétben azonban Jamesnek nincsenek szó szerinti kozmikus ambíciói, a horror az emberi múltból, a kultúránk históriájából, egykori és mai bűneink miazmikus szövevényéből nyúl utánunk. Ráadásul, legalább is számomra, James sokkal olvashatóbb. Ám ajánlott nem egyszerre befalni a könyvet: ha együltő helyünkben olvassuk végig, nyilvánvalóvá válik, hogy James kicsit túlságosan is ragaszkodott a fentemlített történetépítési vázhoz, és azt a kelleténél gyakrabban alkalmazta. A kísértethistóriák azonban, amelyeket rájuk épített, máig borzasztó hatásosak.