Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

The Three Musketeers - előzetes

2011.06.29. 18:20 Varga Denes

Dumas klasszikus kalandregényének legújabb hollywoodi feldolgozásában repülő hajók szállnak az égen. A repülő hajókkal nincs baj, azzal viszont annál inkább, hogy ezt miért Három testőr címmel kell megvalósítani? Nyilvánvaló, hogy ennek semmi köze Dumas művéhez, néhány kölcsönvett karakternéven kívül. Az előzetes legnevetségesebb pillanata az, amikor Milady (Milla Jovovich) egy műugró kecsességével veti le magát a kastély tetejéről, a legbosszantóbb pedig az, amikor vívni látjuk. A könyvbéli Milady a cselszövés mestere volt, nem pedig a vívásé. Mindegy, ez az egész csak azért idegesít, mert minimum féltucatszor elolvastam a könyvet, és a folytatását, és a Monte Cristo grófját, és mindháromból zseniális kosztümös kalandfilmeket lehetne forgatni, úgy, hogy közben hűek is maradnak az alkotók a forráshoz. A Richard Lester-féle feldolgozások sem voltak az igaziak, azzal együtt, hogy a szereposztás parádés volt, Faye Dunaway-nél jobb Miladyt nem tudok elképzelni. W. S. Anderson (Resident Evil) 3D-ben forgatott változatával kapcsolatban nincsenek illúzióm, olyan lesz, amilyen a trailere: végtelenül ostoba, és emellett rendkívül látványos. A repülő hajók miatt azért érdemes lesz megnézni. Talán.

21 komment

Címkék: filmbemutató kaland

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr553025178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2011.06.29. 18:50:44

nekem eddig bejön a léghajózás meg a mátrixosan kardozás! :)

Geldrin · http://geldrin.deviantart.com 2011.06.29. 19:14:51

Ejj, de kínosan hatásvadász film lesz ez...

mesko 2011.06.29. 20:53:14

gyerekkoromban nagyon szerettem Dumas-t, és úgy tudom, hogy a folytatás az a Húsz év múlva, és a Bragelonne vicomte..jó, van Monte Cristo gróf is, csak most itt a testőröknél furcsálottam:)
imádom a kardozós filmeket, hátha jó lesz, egy kicsikét legalább..
az biztos, hogy Faye Dunaway az igazi Milady.

Varga Denes 2011.06.29. 21:00:27

@mesko: jaja, akkor pontosítok, a folytatás alatt, a Húsz év múlvára gondoltam. egyik nagy gyerekkori traumám volt, hogy nem sikerült megmenteniük I. Károly életét.

Edgar 2011.06.29. 22:05:33

Ez most ilyen korszerű izé. Baromság az egész, de már látom, hogy azonnal megnézem, amint elérhető lesz. Már csak azért is, mert eddig azt hiszem minden Három testőr feldolgozást láttam.
És Michael York a legjobb D'Artagnan.

Deveraux 2011.06.29. 22:17:15

Annyira örültem mikor láttam a castot, (kivéve a kislányt a főszerepben) erre összedobnak egy ilyen hatásvadász b-romságot...nagyon sajnálom, de legalább a Charlie Sheenes megmarad a legjobbnak. ^^

endberg 2011.06.29. 23:33:36

érdekes azért hogyan alakul D'artagnan figurája a tökös, szíjjas izmú legénytől a jóllakott napközisig:

'73 Michael York: 1.bp.blogspot.com/_ja51IYJlbws/TDs5oz88O4I/AAAAAAAAHjo/pyYZTU5K-XA/s400/screenshot29142.jpg

2011 Logan Lerman: gossipteen.com/wp-content/uploads/2010/12/The-Three-Musketeers-Logan-Lerman-image-still-solo.jpg

reznik 2011.06.30. 07:44:20

A Lester féle filmeken nőttem fel... alap mind. A Beatles filmeket is ő dirigálta (bár ez nem nagy dicsőség) és mindegyiket átszőtte az az eredeti angol humor. A filmekből most csak annyi rémlik, hogy eredendően viccesek voltak. Újra kéne nézni őket, ez az új meg nem tényező.

milesteg 2011.06.30. 12:18:16

Steampunk fetrenges rulez. Nem kell mindenben melyseget keresni.

Darkcomet 2011.06.30. 17:47:19

Az előzetest kb. a felénél lekapcsoltam. Ez a film is már jó előre megy nálam a levesbe.

mesko 2011.06.30. 19:30:09

@Varga Denes: :)

@Edgar: asszem én is láttam az egészet..ezért most lehet, hogy torz lesz ez a feldolgozás(legalábbis eddig úgy néz ki), de hátha tetszeni fog..hú, hátha..

finom_rakottkrumpli 2011.06.30. 20:16:22

@Deveraux: A Charlie Sheenes film az egy legenda, az kétségtelen xD

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.07.01. 12:24:00

Nem értem miért idegesít. Először is nézd meg a rendező nevét: Paul W.S. Anderson. Ezek után azt hiszem érthető minden. Mennyire lesz könyvhű adaptáció? Kb a nevekben ki fog merülni a hasonlóság. Anderson magasról fog tojni a regény rajongóira, ő az akciókra megy rá, középkori Mátrixos akció. Értelem nulla, és azért történik majd valami, hogy egy újabb akció felé terelje a szereplőket. Ez már az első hír hallatán nyilvánvaló volt, hogy nem egy zseniális kosztümös kalandfilm lesz. Egy agyatlan, 3D-s lassított lövöldözés és vívás, a tinik számára, no meg azoknak, akiknek van fölös 1000-2000 forintjuk, hogy elmenjenek egy ilyen szórakoztató baromságra.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.07.04. 13:41:35

"mindháromból zseniális kosztümös kalandfilmeket lehetne forgatni" - Mi az, hogy lehetne? Forgattak is... :) Csak vagy 40-50 évvel korábban.

Tiger Woods 2011.07.04. 15:19:26

szegény milla jovovich, már soha nem fog normális szerepet kapni. maradt volna bessonnál.

besucher 2011.07.04. 19:00:57

Ne legyünk ennyire rosszhiszeműek. A látvány mellett még akár jó történet is lehet benne, ott van a Mátrix, például. Korszerűnek pedig muszáj lenni. Én pozitívan várom a filmet.

scorsesefan 2011.07.04. 23:47:31

Paul W. S. Anderson azért sokat tett azért, hogy rosszhiszemű legyen az új filmjével szemben az ember...

Shockwave 2011.08.17. 17:00:53

Ennek kb. annyi köze lesz az eredetihez, mint a Disney féle Kincses Bolygónak a Kincses Szigethez.
süti beállítások módosítása