Bár a varrásánál foszlik, Simon Rumley első amerikai filmje mégiscsak az utóbbi idők legerősebb horrorja – horror, amiben nincs semmi természetfeletti, az őrülete pedig csak a mindennapok kilátástalanságából, szexuális patológiájából, a figurák borzalmas családi hátteréből és felejteni vágyott emlékeink keserűségéből buzog elő.

Erica egy ordas kurva. Minden este másik férfinak kínálja fel magát. Akivel egyszer lefeszik, azt többet látni sem akarja. Nem csak hosszútávú szexuális, de semmilyen emberi kapcsolata nincsen. „Trófeáinak” fényképeit egy fotóalbumba gyűjti, ez egyetlen olyan tulajdona, ami számára értékkel bír.

Frankie kezdő rockzenész, olyan, amelyikből tizenkettő egy tucat. Cseppnyi tehetség azért motoszkálhat benne meg a bandájában, mert Európából már érdeklődnek utánuk. Frankie egyedül gondoskodik rákbeteg anyjáról, szerencsére a mama állapotában mostanában javulás állt be. Frankie még a barátnőjével is kibékül, pedig a lány megcsalta.

Nate egy magának való háborús veterán, kitüntetéssel szerelték le. Született szadista, aki Irakban képes volt nagyszerűen kamatoztatni vallatótehetségét. Ericával szemben azonban Nate-nek szüksége van az emberi kedvességre, és ezt nem is titkolja.

Ez hát Simon Rumley alapvetése – három párhuzamosan futó élet, kettő közülük szomorú, de van köztük reményteljes is. És amikor a három összetalálkozik, borzalom születik. Rumley egyetérteni látszik Sartréval: „a pokol a másik ember”. Mivégre az apró kedvességek, az intimitás, a szex, ha mindent elrontunk, ha minden rosszra fordul, és ennek okát csak magunkban kereshetjük?

Nehéz a dolgom, mert még azt a film felénél bekövetkező fordulatot sem szeretném lelőni, amelyik a három élettörténetet összekapcsolja, új, rettenetes lendületet ad nekik és kilöki őket a kiszolgáltatottság, a kínzás és az ölés univerzumába. Rumley független filmes, mer sokkolni, ugyanakkor mer non-kommersz is lenni. A film tempójával illetve azzal, ameddig hajlandó elmenni a kegyetlenség megmutatásában, egyaránt beint az elvárásoknak. Noah Taylor és Amanda Fuller alakítása hibátlan, Marc Senter a rockzenész szerepében viszont ugyanolyan kiegyensúlyozatlanul játszik, mint korábbi szerepeiben, lásd pl. a 2006-os The Lost-ot.

Rumley brit, és a film címével, illetve a filmben állandóan jelen lévő amerikaizászló-motívumokkal egyfajta manifesztóját akarja adni az Amerikáról alkotott véleményének (nem véletlen, hogy Nate profi vallatótiszt – az USA-ban a mai napig nem tudnak napirendre térni a 9/11 után terroristának vélt személyek megkínzása felett): egy olyan társadalom leírását kíséreli meg a rendelkezésére álló / kézreálló eszközökkel, a filmes erőszak eszközeivel, amely társadalom végleg megvált az interperszonális kapcsolatok szépségébe vetett hit illúziójától, és meg sem próbálja azt visszaszerezni. Ahol az egymás közti kommunikáció helyébe a szex, a kegyetlenség és a pénz tranzakciói lépnek, és aki tisztaságra vágyik, az elveszett.