Mielőtt komolyabban nekiveselkednék az április 30-án, azaz múlt szombaton megtartott 7. Magyar Képregényfesztivál mélyelemzésének (sic!), azok kedvéért, akik amúgy is rögtön legörgetnének a beszámoló végi velős, ámde találó összegzéshez, már most leszögezem: én személy szerint igen jól éreztem magam a korábbi Képregénybörzék és a Képregényfesztiválok szerelemgyerekére hajazó rendezvényen, hiszen volt csipetnyi cosplay, voltak félhomályba burkolózó képregényesstandok, volt sör és grillezett húsok, voltak hazai és külföldi meghívottak a képregényes szakmai berkekből és volt végre igazi, kézzelfogható Alfabéta-díj. A több, mint hat éve húzódó gyerekbetegségek is ott álltak lesben, mindjárt a bejáratnál, de úgy tűnik ez már ilyen genetikai rendellenesség marad, aminek a kikúrálására egy egyszerű vitaminkoktélnál többre lesz szükség.

Kezdjük hát az elején, amikor formabontó módon minden másnaposságot nélkülözve, ámde egy rossz taktikai húzással vastag bőrkabátban, a hőgutától kerülgetve a verőfényes napsütésben, délután egy körül megérkeztünk Rusznyák kartárssal az Ajtósi Dürer sor 19-21 szám alá. Itt zavartan megtorpantunk és égi jeleket (azaz a tavalyi fesztiválon evolúciós fejlődésként értékelt soklepedőnyi fesztiválos molinót) keresve próbáltuk beazonosítani a bejáratot, de ez csak kis segítséggel sikerült: a csinos ajtónálló kislány intett beljebb minket a Dürer Kert előterébe, ahol azonnal megkaptuk a minősítést is (18+), amit én rendkívül diplomatikus évjáratazonosításként értékeltem. Itt végre megpillantottuk a Fesztivál plakátját - csak éppen az üvegajtó belső oldalán. Nem ez volt a fesztivál szervezőcsapatának első öngólja: azzal is sikerült garantálni a potenciális látogatók távolmaradását, hogy aznap volt a ballagás a középiskolák jó részében és a Critical Mass kerékpáros felvonulás is (ami törvényszerűleg programcsúszást is okozott egy előadó késése miatt). Ha bármiféle bizonytalanság motoszkált volna bennem azzal kapcsolatban, hogy jó helyen vagyunk, azonnal eloszlott, amikor kiderült, hogy a programok majd egy órás csúszásban vannak és a Csabáék képregényes beszélgetésének egyik résztvevője nem tudott eljönni.

A mindeközben csendben középkori kínzóeszközzé transzformálódott bőrkabátomtól Pádi segítségével sikerült megszabadulnom, aki a rendezvény végéig az infópulthoz volt beosztva, így Spuri vezetett el a backstage egyik szobájához, ahol ideiglenesen szolgálaton kívül helyeztem az áruló ruhadarabot. Ezalatt szemrevételeztem az új helyszínt: kellemes kerthelyiség, söröző látogatókkal, grillezett hús illatával, közepes méretű Nagyszínpaddal, bal hátul klasszikus romkocsmahelyiség, mint Kisszínpad (ezt többen keresték időközben, én pedig nem tudtam nekik felvilágosítással szolgálni, de biztos vagyok benne, hogy a Pádi által strázsált Infópontnál ezt sikerült megkapniuk), valamint egy balzsamos félhomállyal és hűsítő levegővel hívogató terem a fémlépcsők tetején. Ez rejtette azokat a kiadványokat, amik miatt elsősorban ideérkeztünk, hiszen a Fesztivál bőségesen szolgált újdonságokkal. A legjobban Felvidéki Miki saját kötetének, a Némajátéknak és Szabó Levente Scrap-jének örültem, de személyesen fejezhettem ki gratulációmat Kertész Sándornak is, aki újra belevágott egy hazai képregénymagazin szerkesztésébe a Krampusz és a Menő Manó után (hogy mennyire más lenne itthon a képregényes élet, ha sikerül gyökeret verniük a Pókemberek és X-Menek mellett!), Strip10 címmel. A The Walking Dead magyar kiadását remélem már nem kell bemutatni senkinek, öröm volt átpörgetni a műnyomópapírra nyomott oldalakat, valamint beszereztem egy Superman/Batman második kötetet a Képes Kiadó standjánál, egy Smith császár Lucky Luke füzetet a Pesti Könyvtől és a régi-új Papírmozivá egyesült Buborékhámozó és Nero Blanco Comix új számát Tónitól. A Nyitott Könyv zseniális húzásként a Scott Pilgrim befejező kötetébe Lakatos István, Gróf Balázs és Csordás Dániel Scott hommage-okat szerkesztett, a Vad Virágok pedig suttyomban kiadott az új Kázmér és Huba mellett egy amerikai strip-kötetet, a Zsákutca kertvárost, amit Oroszlány Balázs (többek Rorimackként ismerik) fordított (utóbb kiderült, hogy a kihagyott Börze miatt került a vakfoltomra a kiadvány).

Úgy döntöttem, hogy végre szemügyre veszem közelebbről a sokak által dicsért Deveraux-t is, Papp Imre sorozatát, ami a negyedik füzeténél tart, de legnagyobb meglepetésemre az első és harmadik rész eddigre már hiánycikk volt. Kompromisszumos megoldásként bezsákoltam egy második füzetet egy elektronikus formátumú első rész és egy interjú ígéretével. Ha már interjú: fantasztikus csapatmunka eredményeképp az előző éjjel feltöltött és Xbox360 kontollerekből kimentett elemeim randevúztak a Ramiz kolléga által szállított oldschool kazettás diktafonnal, hogy rögzíthessem a Felvidéki Mikivel folytatandó beszélgetésemet, ám a naphosszat tartó rendíthetetlen és folyamatos ostrom, ami alatt a dedikálásért folyamodók tartották a művész urat, keresztülhúzta a gondosan felépített terveket. Szerencsére ezt még a héten be tudjuk pótolni, itt a Geekz-en, a Némajáték kritikájával egybekötve.

Rengeteg ismerőssel és baráttal sikerült összeakadni, szerzőkkel és kiadókkal, így a programok jelentős részéről lemaradtam, még azokról is, amelyekre valóban terveztem elmenni (mint például Kertész Sándor Zórád-előadása vagy Tondora Judit és Pilcz Roland amerikai képregényprojektje), de a Nagyszínpadon magukat maratoni dedikálásba, majd képregénycsatába vető észt, holland, finn és lett vendégrajzolókat nehéz lett volna eltéveszteni. Bár egyiküket sem ismertem Marcel Ruijters kivételével, aki már járt a 2008-as képregényes rendezvényen (és ennek részben az is lehet az oka, hogy mindössze két nappal a Fesztivál előtt került ki tájékoztatás a résztvevők személyéről a Fesztivál blogra, a Könyvesblogra pedig aznap délelőtt), úgy tűnt, hogy nagyon jól megértették egymást mind a magyar rajzolókkal, mind a közönséggel. Ehhez minden bizonnyal nagyban hozzájárult Lamelos-csoport vezetésével előző este lefolytatott workshop végeredménye, az Elvis, a magyarok királya című kiadvány, ami mindössze 120 példányban készült el Halmos Ádám segítségével, megdöbbentő gyorsasággal másnap reggelre és amit elkapkodtak gyakorlatilag mind egy szálig. Ez indukálta azt a tömeges dedikálást, ami miatt épp hogy csak Fritz Zolihoz fértem hozzá, az obligát Fritz-csirkéket beszerezve, majd letántorogtam a színpadról és vettem inkább egy Call it a day kötetet, ami hasonló szellemben készült antológia volt, mindössze kevésbé spontánabb és jóval vaskosabb.

Legnagyobb megelégedésemre a mostanra már (Cserkuti maestronak köszönhetően) fizikailag is valóban respekttel bíró Alfabéta-díjakat olyanok vehették át, akik abszolút megérdemelték az elismerést: a kép-regény kategóriában Ágoston, a nukleáris baromfi nyert a Vass Róbert című művével (Koppány, a szoláris menyét ezúton is csókoltatja!), a legjobb kép-novella a képregénykaméleon és csirkespecialista Fritz Zoli lett a Pinkhell hetes és legkiforrottabb számában megjelent Korhelyhajhászattal (ami a Call it a day-be is bekerült), a legjobb kép-sor alkotója pedig Oravecz Gergely lett a Blossza című stripsorozatával. A nemrégen alapított Zórád Ernő-díjat Futaki Attila vehette át, ugyancsak abszolút kiérdemelten, elsősorban a Villámtolvajon végzett munkájáért, ami a Hyperion Book égisze alatt jelent meg az USA-ban. A nyertesek örömét még a menetrendszerűen érkező technikai malőrök sem árnyékolták be, bár mondjuk én szívesen meghallgattam volna mondandójukat, ha a hangosítás nem adja be a kulcsot.

Összességében jó hangulatban telt a fesztivál, de az évek óta ismétlődő problémákat mostanra már orvosolni lehetett volna, különösen, ami a promóciót illeti: a megfelelő időben elkezdve, vagyis legalább egy hónappal az esemény előtt, különös tekintettel az online sajtóra, el lehetne kezdeni adagolni az információkat a programokról, a meghívottakról, a kiadványokról és nem az utolsó pillanatra hagyni őket. Az új helyszín és külföldi rajzolócsapat meginvitálása nagyszerű ötlet volt (mindenképpen folytatásra érdemes) és ennyi ember összeszervezése minden bizonnyal roppant munkába telt, különösen ezért fájó, hogy erről milyen kevés információ jutott el a nagyközönséghez a fesztivált megelőzően. A jelek ötletek szempontjából előremutatóak, szervezés és píár tekintetében egy tapodtat sem mozdultak el a tavalyi rendezvényekhez képest, mindenesetre én azt kívánom, hogy a jövő évi (most már nyugodtan mondhatni) Nemzetközi Képregényfesztivál sose legyen rosszabb, mint az idei volt.