Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Thor

2011.04.20. 06:00 Rusznyák Csaba

Az, hogy a Shakespeare-specialista Kenneth Branagh kezei alatt a Thor egy szuperhősköntösbe öltöztetett királydrámává vált, nem meglepő, az, hogy hosszú évek után végre megemberelte magát, és az V. Henrik óta a legjobb rendezését szállította, már inkább. Mert ugyan igaz, hogy immár a skandináv mondakör is áldozatul esett a mindent demisztifikáló hollywoodi trendeknek, és hogy a mennydörgés istenének, illetve így most már csak „fiának” története feláldozza a pontos jellemfejlődést a tempó oltárán, mindezt legalább stílusosan, dögösen, szemet gyönyörködtetően teszi. A Thor a nyár első meglepetése, az álomgyár első idei monstre produkciója, amiért tényleg érdemes moziba menni, egyben az utóbbi évek legjobb szuperhősfilmje, leszámítva Nolan Batmanjeit.


Először a már említett keserű pirula: Branagh filmjében Thor, Odin és a többiek nem istenek, pusztán egy másik dimenzió, egy másik világ lakói (ezért lehet fekete Heimdall és ezért lehet Hogun „ázsiai”). Miután annak idején a Trójából is teljesen kipucolták a misztikumot, és az Artúr királyból is száműzték a mágia minden csíráját, ez már aligha meglepő, más kérdés, hogy mi szükség volt rá. Ennyire nem venné be az amerikai (és többnyire keresztény) átlagnézők gyomra a pogány istenségek koncepcióját? (Az isten szót a forgatókönyv egyébként úgy kerüli, mint a pestist*, sőt, Stellan Skarsgard karaktere többször is legyerekmesézi az egész skandináv mitológiát, úgy ahogy van.) De legalább így ironikus módon kéz a kézben háborodhatnak fel az irodalmárok és a Marvel-zombik, ilyesmire pedig még úgysem volt példa az emberiség történelmében.

Odin, Asgard legfőbb istene uralkodója, két fia, Loki és Thor közül utóbbit választja utódjául, ám arroganciájával és gőgösségével a trónörökös megszegi a népe és a jégóriások közti törékeny békét, a háborús káosz szélére sodorva hazáját. Apjának nincs más választása, minthogy száműzze őt: erejétől megfosztva küldi a Földre, a halandók közé, ahol egy mutatós (naná) tudóscsaj és kis csapata veszi gondjaiba. Thornak vissza kell szereznie hatalmát, hogy megakadályozza trónra törő testvérének terveit, amik mindkét világot veszélyeztetik.

A történet egyszerű és végig kiszámítható, de paradox módon éppen ebben rejlik az ereje: Branagh és írói olyan ősi, örökzöld toposzokkal dolgoznak (a testvérviszálytól az irigy, szeretetre éhes fiúig), amik egy nem mitológiai témájú filmben csúnyán csikorognának, itt viszont nem csak elemükben vannak, de pontosan arra az „életnagyságnál nagyobb” szintre emelik a Thort, ahol annak lennie kell. Kivételesen az akciók sem öncélú, megalomán erőfitogtatások, hanem fontos, a cselekményt előrelendítő dramaturgiai elemek – nem mellesleg pedig látványosak, dinamikusak, tökösek, és bár túl sok nincs belőlük, ami van, az átkozottul hatásos. Amikor az első 20 percben a főhős a pörölye segítségével keresztülrepült egy gigantikus óriásszörny fején, megnyugodtam, mosolyogva hátradőltem, és konstatáltam magamban, hogy igen, jó helyen vagyok.

Tekintetbe véve a lendületes harcjeleneteket, az asgardi intrikákat, a családi drámát, a kötelező, de szerencsére jópofa és nem erőltetett humort, nem csoda, hogy a jellemfejlődésre nem maradt elég idő – normál esetben ezt elintézhetnénk egy legyintéssel, mondván, hogy egy ilyen film nem erről szó. Csakhogy a Thor nem kis részt pontosan erről szól: megváltástörténet egy dölyfös, arrogáns harcosról, aki belátja hibáit, és jobb istenné emberré (vagy mivé…) válik. Ez a folyamat itt igencsak elnagyolt, de cserébe legalább Loki motivációi túlmutatnak a "gonosz vagyok, ezért gonoszságokat kell cselekednem" szinten, és egyébként is, a forgatókönyvnek ezért a hiányosságáért végül a színészgárda egész szépen kárpótol. Nagy, szájtátásra késztető alakításra ugyan senkinek nincs lehetősége, még az Odinként pózoló Anthony Hopkinsnak sem, a főhős emberi oldalát kigyúró Natalie Portmannek meg még úgysem, de mindenki szimpatikus a szerepében, Chris Hemsworth-szel az élen, aki szerencsére jóval több, mint egy izmos szépfiú. Természetesnek hat, az alkalmankénti komikus pillanatok épp olyan jól állnak neki, mint a jégóriások arrogáns vigyor következtében való felaprításai, és legkésőbb a Skarsgarddal való piálása során mindenki a szívébe zárja a karakterét. A fanok pedig örülhetnek a most már megszokott cameóknak is, Jeremy Rennerétől Stan Lee-én át Samuel L. Jacksonéig.

A Thorból könnyen Hollywood egy újabb ostoba, giccses és gagyi pénznyelője válhatott volna (az előzetesek inkább ezt sugallták), de Branagh a színházvilágból hozott pompás eleganciával egy grandiózus, gyönyörű kiállítású, szépen, trendi hatásvadászatok nélkül elmondott mesévé dagasztotta – és egy újabb izgalmas lépcsőfokká Joss Whedon jövőre érkező Avengers-mozijához. ’Tis done!

* Legalábbis a szinkron alapján.

44 komment

Címkék: akció fantasy filmkritika szuperhős 4csillagos

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr992839819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Konya Sándor 2011.04.20. 07:59:45

Na, ezt jó volt olvasni. :) Egy cseppet szkeptikus voltam, de most már azért nyugodtabb vagyok ezt a kritikát olvasván.

chrismaster · http://twitter.com/thegoodkchris 2011.04.20. 08:01:15

Ez nagyon jó hír!:D
Az előzetesből nem sok jót néztem ki...(
Portmant kivéve)
Úgy gondoltam,hogy az Amerika Kapitány jobb lesz..
De,lehet hogy fordítva történik..vagy mind2 remek!:D

TheBerzerker 2011.04.20. 08:03:05

Jó kritika. Be fog csábítani ezek után a film a moziba.

Tényleg a karakterek beszédstílusa gondolom, miután ugye nem istenek a filmben (oh bazdmeg!) normális. Mármint nem olyan mint a képregényben.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.04.20. 08:19:39

Komolyan miért csinálják ezt az Isten nem Isten dolgot?!
Aki ismeri a képregényt úgyis tudja (tehát amcsiban mindenki), aki ismeri a mitológiát (tehát a világ többi része)az is.
Akkor?!?!

purga · http://horrormirror.blog.hu 2011.04.20. 08:25:20

én is ódzkodtam, h elgagyizzák az egészet, de ha itt 4 csillagot kapott, akkor aszem megnyugodhatok. egyébként "az utóbbi évek legjobb szuperhősfilmje"--> a Vasember 2-re is 4 ugyanennyire értékelted anno:P

Rusznyák Csaba 2011.04.20. 08:43:57

@purga: 4 csillag és 4 csillag közt is van különbség :)

TheBerzerker 2011.04.20. 09:07:19

@doggfather: A csillagkapu óta azt is tudjuk, hogy Thor kis apró szürke idegen lény:)

Edgar 2011.04.20. 09:12:36

Hát erre nem számítottam. Örülök, hogy ilyen lett.

Edgar 2011.04.20. 09:21:52

@doggfather: Az azonosulás + Arisztotelész poétikája miatt. Legalábbis Branagh, legalábbis szerintem, de elég valószínű. A görögök nem a színpadon megjelenő istenekkel azonosultak és fosták össze magukat miattuk, hanem az uralkodókkal és hősökkel.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.04.20. 09:30:22

@Edgar: okés, és akkor a marketing csapatnak ezeket miért nem mondták meg?!
Én eddig csak olyan leírást, plakátot láttam, ahol villámISTENKÉNT aposztrofálják...

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.04.20. 09:45:17

@TheBerzerker: A kalapácsa viszont nem ilyen kis műszerészkütyü, hanem egy igazi, bazi nagy.

7thArT 2011.04.20. 09:52:08

jól hangzik...
Vasember 2. szerintem nincs meg 4 csillag...mondjuk ez a pontozási rendszer kezd a legkevésbé érdekelni már:)
Remélem azért itt nincsenek olyan idétlen viccek mint a Vasember2-ben.

prick 2011.04.20. 09:56:49

Hát ezt tényleg jó volt olvasni. Köszi!

Edgar 2011.04.20. 10:51:56

@doggfather: no idea. de ezek szerint istenesen ráfaragtak.

SoulMiner 2011.04.20. 12:03:16

Hű, pedig már görgettem lefele a cikk elejéről. hogy vajon 1 csillagot kapott, vagy 2-t. De ha Rusznyák Csaba 4-et ad rá, akkor ez egyáltalán nem az lesz, amit leszűrhettünk a a trailerekből.

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2011.04.20. 12:03:57

rohadt nehéz elhinni a kritikát:) a mostani szuperhősfilmek közül ez tűnt kb a leggagyibbnak minden reklámanyaga alapján, és mégis ez üt majd talán a legnagyobbat..ironikus lenne mondjuk. A Captain America még mindig ezerszer jobban érdekel, de most már ennek is kell adnom egy esélyt. plusz múltkor láttam moziban az előzetest és baszki ott tényleg működött, a harcjelenetek ISTENINEK tűntek :D Branagh pedig tényleg tud valamit.

entro 2011.04.20. 12:27:52

Branagh finoman szólva is meglepő választásnak tűnt a rendezői posztra, erre tessék... Mondjuk durva, hogy simán hiszünk Rusznyák úr írásának (én legalábbis), úgy, hogy még nem is láttuk a filmet, dehát meg kell hagyni, nem nagyon szokott mellélőni a kritikáival.

entro 2011.04.20. 12:29:42

Elhivatottságához pedig nem férhet kétség azok után, hogy képes volt végignézni a Sucker Punch-ot:)

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2011.04.20. 15:11:50

Örömmel olvasom a pozitív kritikát mert a karakter érdekelt, de - Barganh ide vagy oda - az idei szuperhős filmek közül ebbe láttam a legkevesebb pluszt (Cap. Amerikában ott a 2 VH a Green Lanternbe meg a sci-fi-sebb vonulat) illetve a promoképek sem voltak igazán bizalom gerjesztőek és az előzetes is egy 12=1 tucat filmet sejtetett, de így most már sokkal valószínűbb, hogy megnézzem a moziba.

Llew 2011.04.20. 15:28:57

Eddig egy hazai plusz, meg egy mínusz, na meg egy jó rohadt paradicsomos állás.
Eddig is ez volt az általam legjobban várt idei képregényfilm, így jó róla pozitív véleményt olvasni.

Krujs 2011.04.21. 09:23:45

nem csodálom ezt az Istenes dolgot, a Marvelen belül is az a koncepció, hogy minden ami hatással van a hősökre előbb utóbb kézzel fogható/fizikailag megtapasztalható (hallod, látod, megküzdesz vele).

igazából itt is kezd kicsi kusza és idétlen lenni a Marvell világ, a hierarchia ott megbomlik, a sok Isten/Erő/Alekosz feladata összemosódik, elvesztik a súlyukat... a misztikum annyiban kifingik hogy nem tudod miért jöttek létre/mekkora az erejük stb...

Innentől ne is csoda hogy szabadulni akarnak az Isten megbélyegzéstől, könnyebb bebaszni őket egy másik dimenzióba, mindent elintézni ezzel... kevesebb magyarázás, több CGI.. jeee...

Sieg 2011.04.21. 10:05:05

A szuperhősfilmek közül egyedül a Nolan Batmanek jók. A többi közül még a sokat sztároltak is gyengék. A Vasember azzal tűnt ki, hogy kevésbé volt szar, mint a többi (ettől még nem lett jó), a kritikusok által imádott Spiderman pedig egyenesen katasztrofális volt (középiskolai tinirománccal súlyosbítva). A Vasember 2 pedig lényegesen gyengébb volt az elsőnél. Ha az is 4 csillagot kapott, akkor ebből a négyből se vonnák le messzemenő következtetéseket.

ssra 2011.04.21. 10:18:32

A keresztény istennek is van rendes neve. Nem kell az isten szót nagy betűvel írni.

Inner Circle 2011.04.21. 11:13:18

Nem új a "nem is istenek" szál, már a képregényben is bevetették egyszer, hogy igazából Asgard lakói csak afféle intergalaktikus fenegyerekek, de aztán visszakoztak és mégis istenek lettek. A mozi biztos kicsit le van maradva :-)

mesko 2011.04.22. 19:44:08

tényleg jó kritika, még nem láttam, de hamarosan sor kerül rá.

viszont felkeltette az érdeklődésem ez az "istenes" dolog, s tetszett az a komment amiben az van, hogy a keresztény istennek is van rendes neve, és ezért Istent nem kéne nagy betűvel írni:))
na ez igaz, hogy van rendes neve, csak az a gond, hogy nem tudja senki..mmint ember:), s ezért hívjuk őt szimplán Istennek.
voltak szerencsések akiknek bemutatkozott konkrétan megnevezve magát, de az csak Mózes és Jézus volt, másokról nem tudok..és van egy sanda gyanúm, hogy másnak nem is fogja az orrára kötni a nevét/kilétét, mert neki ebben rejlik az ereje, hogy jól eltud bújni..mmint MINDENBEN!
ezért ilyen kurva erős, mert elbújik:)), de 1000%, hogy létezik..szerencsére/vagy egyeseknek szerencsétlenségére.
sajnálom akinek nem volt alkalma megérezni, mert csak érezni, és mindenben felfedezni lehet,(pl. mindenkiben ott van)
ja még valami, szerintem hatalmas humora van, és egyáltalán nem olyan jóságos, mint ahogy híresztelik, meg szerintem egy kemény 30-as pasi..azt nem hiszem el, hogy öreg:))..nem, nem, ezt semmiképp nem hiszem.
azt elhiszem ha tudnánk a nevét, vagy legalábbis ismernénk akkor rendelkeznénk az erejével, és erre senki nem méltó!
viszont hatalmas haver, kár lenne ne barátkozni vele:)..nincs abban semmi kivetnivaló, ha ilyen erős valakinek az "egyik" haverja, de tényleg na, miért menne kárba, ha már van egy ilyenre lehetőség teljesen ingyen/semmi erőfeszítés nélkül, ami nagy ritkaság manapság...
esküszöm ez a haver nekem csak szerencsét hozott, és teljesen véletlenül éreztem meg, nem kaptam vallásos nevelést, s mindenki mondja, hogy nagyon sajátságos módon viszonyulok hozzá, de ez is a lényeg:)

Edgar 2011.04.23. 02:24:25

@mesko: "Az Isten pedig szóla Mózeshez és monda néki: Én vagyok az Úr. Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg mint mindenható Isten, de az én Jehova nevemen nem voltam előttük ismeretes." (Mózes II, 6:3)

"Vitéz harcos az Úr; az ő neve Jehova." (Mózes II, 15:3)

"Hogy megtudják, hogy te, akinek neve Jehova, egymagad vagy felséges Isten az egész földön." (Zsoltárok 83:19)

mesko 2011.04.23. 09:50:04

@Edgar: ja, mondtam, hogy van humora..:))

mert szerintem is Mózes létezett, s találkozott Istennel, aki megjelent neki a csipkebokorként, valami JHVH rendszámmal, amivel ő valami olyat akart mondani, hogy vagyok, baszki aki vagyok..DE nem ez szerintem a lényeg, hanem ahogy Ő ezt kimondja, az a HANG, na azt kellett volna hallani, de azt csak Mózes hallotta:)
tehát más leirni, és más az amikor valaki konkrétan hallja ezt elsőkézből..mert az az igazi:)

látod most már Újszövetség van, direkt vonalad van Isten és közted, nincs már szükség prófétára..ma már ez a lényeg:)

scorsesefan 2011.04.29. 08:37:32

Tényleg egész jó a film.

A stáblista után a bőrönd tartalmáról tudnom kéne, hogy mi az?

Tiger Woods 2011.04.29. 15:38:01

zsír film, zsupán kritika de hol volt benne samueleljackson?

Llew 2011.04.30. 14:55:09

Csak egyetérteni tudok a kritikával. Jól kezdődik a blockbuster szezon.

mizrolist 2011.04.30. 15:31:09

Azért az nekem nagyon fáj, hogy csak 3D-s feliratos vetítés van belőle :-/ Így inkább nem nézem meg a moziban.

Llew 2011.04.30. 17:08:32

@mizrolist: te tudod, de csak ezek miatt lemondani Natalie Portman nagyvásznas látványáról igen csak hülyeségnek tűnik. Na, meg Asgard sem néz ki rosszul. :D

mizrolist 2011.04.30. 19:09:17

@Llew: Natalie Portmant milliószor láttam már moziban, és fogom is még :) De szuperhősfilmet inkább nem nézek szinkronnal.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.05.01. 09:14:39

Nekem is tetszett,

LEHET SPOIELR? ÚGY OLVASD TOVÁBB!!!

nemtom miért lett Loki örökbefogadott, miért ne lehetett simán azt mondani, h Odin gyermeke egy jégóriástól?!?!
Zeusznak is volt gyereke gyakorlatilag mindenkitől.
Simán mondhatták volna, h a béke feltétele volt a gyermek...

Ez volt az egyetlen ami furcsa volt, a 3d sztem tök felesleges volt, de minden más okés.

7thArT 2011.05.02. 10:02:43

@doggfather:
azért most elképzeltem Odin és egy jégóriás hölgy bimbódzó kapcsolatát:)
Persze egy mitológiában minden lehet, Zeusz is tényleg nagy kalandor volt...

Tetszett a film a kötelező elemekkel együtt...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.05.02. 10:26:28

@szoni_: :D:D
Odin szemét se értettem, hogy miért a háborúban kellett elvesztenie?!

Ez is egy (szerintem) tök felesleges változatás...

Rusznyák Csaba 2011.05.02. 11:11:46

@doggfather: ez mind a demisztifikálás hordaléka.

SoulMiner 2011.05.21. 00:44:51

Sajnos ugyanolyan felejthető lett a film, mint a mostani átlagblockbusterek. Akár benne van Natalie, akár nem. A szokásos CGI-szartenger, tét nélküli akciók, inkább nem is sorolom. Tkp. már el is felejtettem. De legalább volt egy rendhagyóan idegesítő dolog a filmben, a döntött kameraállások.
süti beállítások módosítása