Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

127 óra

2011.02.14. 08:13 Varga Denes

Vigyázat! Az írás spoileres.

A 127 óra tipikusan egy olyan történetet mesél el, amely kifejtéséhez sokkal jobban illik a könyv, mint a film. Majdnem monodráma egy adrenalin-hajhász srácról, aki több mint négy napot töltött beszorulva egy szűk kanyon alján, és aki végső elszántságában levágta a saját kezét. A játékidő java részét egy helyszín és egy szereplő tölti ki, szinte minden hiányzik belőle, amit egy játékfilmtől megszoktunk: legyen az párbeszéd, vagy gyakori helyváltoztatás. Szigorúan értelmezve, alig történik a 127 órában valami, amit egy szokványos játékfilmben meg szokás örökíteni. A lényeges dolgok túlnyomórészt gondolati síkon játszódnak le, és ezek érzékletes megjelenítésére sokkal célravezetőbb eszköz a szöveg, hiszen az írás nincsen olyan technikai korlátok közé szorítva, mint a film. Ambiciózus vállalkozás tehát a 127 óra, abból a szempontból, hogy egy alapjában véve nem odavaló történetet ültettek át a film nyelvére.

Még meglepőbb a rendező személye, Danny Boyle. Filmjeiben visszatérő elem a rohanás, a zaklatottság, a helyváltoztatás kényszere, legyen szó edinburghi junkiekról, indiai utcagyerekekről vagy zombikról. Életművében nagyítóval kell keresni az eseménytelenséget megörökítő, hosszan kitartott, nyugodt beállításokat, amelyek – legalábbis elméletben – a legmegfelelőbb módon ábrázolhatnák a főszereplő röghöz kötöttségét.

A film első negyedórájában mindenesetre még a saját vadászterületén belül marad a skót rendező: osztott képernyő, hektikus vágások, villódzó, látványos felvételek a Zion Nemzeti Park pazar sziklaképződményeiről és a tájon végigsüvítő, kalandot kereső Aronról. Mindez laza ujjgyakorlat a Trainspotting és a Gettómilliomos hasonló intenzitású jelenetei után: az extrémsportok magas izgalmi faktora és szabadságérzete száz százalékosan átjön. A felvezetésben az extrémsport-filmek látványvilága, egy álomszerű csavarral a pornófilmek narratív szerkezetére van ráhúzva, ugyanis Aron nem elég, hogy a világ egyik legszebb helyén mászkál, még összetalálkozik két feltűnően jó testi adottságokkal rendelkező csajjal (Kate Mara és Amber Tamblyn), akik még vagányak is. Arról nem is beszélve, hogy később, még az igazi álomnő, Clemence Poesy is feltűnik. A túrát a barlangba azonban nem követi a meglebegtetett menage a trois, és az extrémsport-filmektől eltérően, az esést sem követi feltápászkodás és a ruha leporolása.

Volt egy katasztrofálisan kivitelezett biciklis ugratásom, lebénultam és egy-két órán át magatehetetlenül feküdtem az avarban, amíg megtaláltak. Nem azt mondom, hogy át tudom érezni azt, amit a srác érzett, mert az bődületesen nagy pofátlanság lenne, de nem tudtam nem olyan szemmel nézni a filmet, hogy vajon bennem is ilyen gondolatok futottak-e végig akkor. És tényleg, nem életem filmje pergett, hanem kis apró, idegesítő dolgokon járt az eszem, ott van a zsebemben a telefon, de nem tudom kivenni basszameg, miért ilyen szarul ugrattam, ez a bogár nehogy rámmásszon, lépéseket hallok, hahó. És ezek a kis apró, idegesítő dolgok mind benne vannak a filmben, ahogy a főszereplő feltérképezi a környezetét, számbaveszi a felszerelését és végiggondolja, hogy milyen jelentéktelennek tűnő döntések vezettek a balesethez. Félek lelőni a film talán legjobb jelenetét, ezért inkább egy hasonló epizódot citálok ide a saját élményeimből: amikor a kórházban feküdtem és még nem tudtam járni, visszatérő álmom volt, hogy futok, sétálok, vagy éppen állva vizelek. Danny Boyle, ezúttal naturalizmussal felvértezett, kapkodó, töredezett stílusa – az előzetes várakozásaimmal ellentétben - remekül visszaadja a fogságba esett főszereplő csapongó gondolatfutamait, fokozatos leépülését és egyre elkeseredettebb küzdelmét a szabadulása érdekében.

A kamera végig ott lebzsel James Franco közvetlen közelében, szembesítve minket, hogy Aaron világa beszűkült és eddig figyelmen kívül hagyott, észrevétlenül tovatűnő dolgok kerülnek a főszereplő érdeklődésének középpontjába, gyakorlatias dolgok, mint az élelem, vagy az ivóvíz, vagy a minden reggel, ugyanabban az időpontban, a szűk hasadékon végigvonuló napfény. A 127 óra kevés valódi történése és a főszereplő hangulati ingadozása izgalmasan és átélhetően van tálalva. Amit viszont a film nem tud visszaadni, az az eseménytelenség, az az üresség, ami minden bizonnyal a 127 óra nagy részét kitette. Amikor csak ott feküdt a sziklára dőlve, nem gondolkozott, nem erőlködött, amikor tényleg nem történt vele semmi. Ebben érzem az írásos elbeszélés előnyét, képes behatolni oda, ahová Danny Boyle kamerája nem ért el. Nem olvastam Aron Ralstrom könyvét, de feltételezem, hogy ez a mélység megjelenik benne.

Vitatható álláspont, de számomra a film kulcspillanata az volt, miután kiszabadította magát a sziklatömb fogságából, hátrafordult és lefényképezte a helyszínt. Mintha a halálos veszély leküzdése után, ismét visszatért volna belé az extrémsportoló pökhendisége: hatalmas árat fizettem, de ismét legyőztem a természetet és ezt a dicsőséges pillanatot most megörökítem. Mintha csak egy újabb leküzdött akadály lett volna a megmászott hegycsúcsok és a bringával megugrott több méteres letörések után ez a 127 óra, amelynek emlékét képre rögzítve trófeaként hazaviszi. Az én értelmezésemben olyan sokat nem változott a főszereplő, éli tovább adrenalin-hajhász életét, megmássza a Himaláját félkézzel, ezalatt pedig várja otthon a családja, hogy épségben hazatérjen. Vagy az is lehet, hogy a túlságosan is lekerekített és örök boldogságot sugalló befejezés láttán kezdtem el viszolyogni és önkéntelenül is keresni Aron megmaradt jellembeli hiányosságait.

Egy biztos, a befejezés túlhalad az ideális végponton. A giccsbe forduló zárlat egy wikipédia szócikk aprólékosságával tájékoztat a főszereplő életének további alakulásáról és a bombasztikus képek segítségével dicsőségesőben füröszti Aront és megpróbál hőst faragni belőle. Így pont a lényeg veszik el, az ember, aki felelőtlen és ostoba módon kockáztatta az életét, de egy emberfeletti és valóban hősies tett véghezvitelével azonban kapott még egy esélyt élete folytatására. Az, hogy mihez kezdett ezzel a második eséllyel, már nem lényeges, főleg nem olyan formában, ahogyan azt a film az utolsó pár percében tálalja. A lényegnek annak kellett volna lennie, hogy szorult helyzetben, akár ilyen hihetetlennek tűnő tettre is képes az ember, és megpróbálni érzékeltetni, milyen idegállapot szükségeltetik ennek a borzasztó tettnek a végrehajtására. Erről vonja el a figyelmet a lezárás, és emeli hősi alakká Aront. Márpedig egy igazi hősnek már nem is olyan nagy világrengető dolog megválni a saját karjától, így maga a tett jelentősége kisebbedik.

Sokkal elegánsabb és hatásosabb befejezése lett volna a filmnek, ha a civilizációba való visszatérés első egyértelmű jelénél, amikor minden kétséget tudatosul a nézőben, hogy Aron megmenekült, a képernyő elsötétül. A főszereplő polgári utóéletét hadd alakíthassák kényük-kedvük szerint a nézők, hadd morfondírozhassanak azon, vajon mennyiben változtatta meg az életét ez a traumatikus élmény. És a legfontosabb, hadd tehessék fel maguknak a legfontosabb kérdést, vajon ők, hogyan viselkednének hasonló helyzetben. Mégiscsak egy játékfilmről van szó. Akit meg a valóság érdekel, annak ott a wikipédia.

A zárlatig azonban, addig, ameddig a legjobb Jack London novellák hagyományait követve, a túlélésről szól a film, és nem a főszereplő dicsőséges utóéletéről, egyszer sem bicsaklik meg a film. Danny Boyle-nak sikerült a 127 óra történéseit belefoglalnia úgy egy játékfilm kereteibe, hogy az egyrészt ne legyen nézhetetlenül egysíkú, és mégis, hiteles tudjon maradni és átadjon valamit a helyzet monotonitásából és reménytelenségéből. A nyilvánvaló ellentmondás ellenére, dinamikus és mozgalmas képi fogalmazásmódjával sikerült megragadni valamit azokból a felfoghatatlannak tűnő érzésekből, ami egy mozdulatlanságra és lassú halálra ítélt emberben kavaroghatnak. Remek partner volt ebben James Franco, aki maníroktól mentes, bátor színészi játékával megejtő közelségbe hozta tulajdon elbizakodottságunkat és sebezhetőségünket, átlagemberi mivoltunkat, és azokat a ritka pillanatokat, amikor felülemelkedünk önmagunkon. Alakításával elhitette, hogy bármelyikünk kerülhet ilyen helyzetbe, és azt is, hogy talán arra is képesek vagyunk, amire nem is mernénk gondolni. Mindösszesen annyi kell hozzá, hogy ne legyen más választásunk.

22 komment · 1 trackback

Címkék: dráma filmkritika 4csillagos

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr462655203

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 127 óra / 127 Hours (2010) 2011.02.23. 12:49:21

Danny Boyle nem csupán egy anatómia leckét rendezett, hanem olyan akarat- és adrenalinbombát zúdított a nyakunkba, ahol a végén csak egy mély levegőt tudunk venni és elismerni, hogy milyen erős és kitartó emberek vannak szerte a világban. Mert aki ekko...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Áramvonalas Földműves 2011.02.14. 08:28:51

már jópár hete - legalábbis emlékeim szerint - nem volt ilyen korrekt írás a geekzen, respect.

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2011.02.14. 08:46:53

jó kis irás! :-)
nekem a film tetszett, úgy ahogy volt, a "giccses" lezárással egyetemben, Boyle napjaink egyik legnagyobb filmese!

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.02.14. 11:10:12

Mondjuk, a valóság alapvetően mindig giccses... A legnagyobb pillanatait lehetetlen nem giccsesen megcsinálni: ilyen a nász, a szerelem kirobbanásának euforikus pillanata és ilyen a halál. Még a legszárazabb, legszenvtelenebb megközelítésbe is beleköt valaki, hogy túl száraz, vagy akár túl nyálas.

Szerintem, az én ízlésemnek ez a pozitív végkifejlet felelt meg jobban, és nem mert így is volt, van a valóban, mert egy alapvetően sport- és/vagy túlélőfilm a győzelemről kell, hogy szóljon. Lúzerekre nem kíváncsi egy sportoló, illetve egy sportrajongó, a sport a nyerteseké, övék a babér. Ha megcliffhagerezte volna a végét, na az lett volna igazán hatásvadász, hiszen mindenki tudja, hogy a csávó túlélte (ennyit a spoilerről), így minden más csak felesleges sallang. A valóság öncélú meghamisítása pedig asszem önmagáért beszél. Jó volt ez így, az más kérdés, hogy nem Oscar-díjas a film...

mesko 2011.02.14. 12:43:41

nekem inkább nem tetszett..pl. a J.Franco nagyon szuper játékán, a nagyon jó zenén kivül nem igazán szerettem a filmet.
nem élvezem, már eleve az ilyesmiket, hogy:
-na, most én vagyok az extravagáns alpinista, veszek magamra egy napraforgós polót, veszem a kamerát, fényképezőgépet, egy üvegecske vízet, nem szolók senkinek..miért is?..oszt megyek tök egyedül a canion-ban, majd mit filmezek felteszem a YouTube-ra..
persze..csak ez nem ilyen egyszerű, bármi történhet, és akkor ténnyleg kijönnek belőlled az extrém helyzet hatására, olyasmik amire talán máskor soha nem is gondolnál..
a spoilerről annyit, hogy már hónapok óta az óvitól, az egyetemig, a piactól a mall-okig, mindenki arról beszélt, hogy a 127-ben levágja a srác a kezét..na erről ennyit.
szívemből rűhöltem a film végét, miért nem lehetett elvágni ott ahol iszik a vízből, mert úgye az már az élet, és odaér hozzá a kiránduló család..na.. jó, mégegy annyit engedtem volna, mikor mondja a család, hogy itt nincs jele a telefonnak, tehát a mobil hiába való lett volna.
szuper cikk..számomra sokkal jobb mint a film.

Rusznyák Csaba 2011.02.14. 14:39:54

Nagyon nem értek egyet a végével kapcsolatban. Többek közt mindig is szerettem Boyle-ban, hogy pontosan ott fejezi be a történetet, ahol annak tényleg vége van. Itt is. És ehhez a történethez hozzátartozik, hogy éli az életét éppúgy, ahogy eddig. A film elmélyül annyira a karakterben, hogy bőven ne csak az számítson, hogy túléli-e ezt a félresikerült kalandot, vagy sem. Giccses az lett volna, ha megmutatják, ahogy a levágott kezet, amit a vadőrök később megtaláltak, Franco elhamvasztja, és aztán visszatér vele a baleset helyszínére, és elszórja ott a hamvakat. Amit a valóságban megtett, és amit itt is megmutatott volna 10 másik rendezőből 9. Szinte hallom is a tipikus hollywoodi zenét, ami a hamvak szétszórása alatt szól...
Plusz nincs itt semmilyen hősi tett, amit a megtörhetetlen emberi szellem dicsősége elhomályosítana. Aki a puszta túlélés érdekében levágja a kezét, az nem "hős". Csak egy szerencsétlen, akinek nincs más választása.

mesko 2011.02.14. 16:01:35

..éli az életét éppúgy, ahogy eddig az extrémsport szempontjából, de már azért hátrahagyja, hogy hol van:)), tehát nem úgy éli mint eddig...
nem jártam sohasem ott ahol a srác járt, de feltételezem, hogyha két csaj csak úgy egy térképpel neki vágtak..vagy amúgy jelennek meg a turisták(gyerek is van velük) ott, akkor nem lehet egy megközelíthetetlen hely és ha valaki tudta volna az ismerősei közül, hogy hol mászkál, akkor nem kellett volna kezet amputálni:)
az meg, hogy őt megváltotta a kő, és milyen szép családapa lett, az nem egy nagy dolog, meg az sem, hogyha elvesztette a kezét, az megakadályozná abban, hogy továbbra is folytassa extrém tevékenységeit..nem, nem.
sőt a múltkor láttam a Tv-ben olyan esetet, hogy pl. mind a két keze hiányzott, és a lábával olyanokra volt képes, hogy nekem akinek mindene megvan, a közelében se járok..ez komoly.
azzal egyetértek, hogy nem hős aki a túlélés érdekében lekell vágnia a kezét..de nem is lettem volna soha a srác bőrében, lehetséges, hogy én megdöglöttem volna inkább, s ha így nézem, akkor már másképp látom.
lehet eddig tudta a rendező, hogy hol kell véget érnie a filmnek, ezen soha nem is fogok vitatkozni, de most ez nekem nem jön be, és ha a cikk írójának sem, akkor lehet, hogy van benne valami...

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.02.14. 16:03:55

@mesko: Ezek a csávók nem szólnak senkinek, ha elindulnak, ráadásul a srác ismert terepre indult. Miért kellett volna szólnia bárkinek is? Én se szólok senkinek, ha feltekerek a János-hegyre, hogy aztán onnan lezúduljak...

mesko 2011.02.14. 16:54:15

@efes: épp ez az, ezért kellett volna ott félbehagyni a filmet, amikor olyan jóízűen belefekszik a pocsolyába:)..így nem lett volna ez a végén, hogy ezután szól, hogy hová megy..
az én pasim is csak ismert helyre megy, de azt én tudom, mert ha valami történik, megkeresem, ha meg már megdöglött elakarom temetni..na csak ezért:)

kaamir 2011.02.14. 17:05:15

Szerintem rendben van a befejezés, hiszen az egész film, minden brutalitása ellenére nagyon is pozitív, már-már hurrá-optimista kicsengésű, mint egy kifordított feel-good movie. Lássuk be, ha nem tudtuk volna, h mi a vége, akkor is sejtettük volna, h nem fog meghalni a mi szimpatikus, élni akaró, energiától duzzadó hősünk. Aki csak a karját hagyja ott a barlangban, önmagát nem - erről szól a befejezés.

Rusznyák Csaba 2011.02.14. 17:10:05

@mesko: "tehát nem úgy éli mint eddig..."
De igen. Attól, hogy elmondja másoknak, hová megy, ez még nem lesz egy másfajta élet(mód).
Különben ha a film véget ér ott, ahol írod, akkor Aron egy lúzer: elbaszta, és ráment a fél keze. Teljesen más lenne a film végkicsengése. Ezért mondom, hogy pont ott van vége, ahol a TÖRTÉNETnek vége van.
Amúgy, ahogy magad is írod, ez nem egy nehéz terep gyakorlott túrázóknak, tehát miért kellett volna számítania rá, hogy baj történik? Ez nem pökhendiség, nem jellemhiba, nem arrogancia - csak visszatekintve tűnik annak, amikor már egy baszomnagy kődarab szorítja a kezét a sziklához.

mesko 2011.02.14. 17:53:21

@Rusznyák Csaba: de, szerintem az már egy másfajta életmód, nem olyan spontán vakmerő, hanem elővigyázatosabb:), nem vagyunk istenek..tehát az ilyen dolgokat én mindig belekalkulálom, lehet, hogy valaki elmegy ide-oda, ismert helyre, de az már ritkább, hogy senki se sejtse, hogy hol van
...ahh, bárcsak megtudnám csinálni:D
nekem pl. amin végigmegy a srác, az elég volt a leckéből, és én egy percig nem láttam lúzernek, hősnek sem, de hatalmas lélekjelenléttel rendelkezett, egy ilyen ember, az nem LÚZER, már a kő alatt eldölt ez.
nekem nem volt szükségem több bizonyítékra, nekem nem:), kinéztem egy ilyen emberből azt, hogy sokra viszi, ha megmenekül...
bocs, de ez így van, hogy egyeseknek kell a kézzelfogható bizonyíték, az már más kérdés, nekem már ő a kőnél bizonyította, hogy igazi pasi!
az igaz, hogy csak visszafele tűnik, pökhendiségnek a tette, de ahogy ő ezt felismeri és sajátmagával interjút készít, zseniális..

Rusznyák Csaba 2011.02.14. 18:04:34

@mesko: A "lúzert" nem úgy értettem, hogy balfék, vagy hogy "nem igazi pasi", hanem úgy, hogy elvesztett valamit, hogy életre szóló béklyót szerzett magának. Különben 1000%-ig biztos vagyok benne, hogy mindannak ellenére, amit írsz, ha ott ér véget a film, ahol szeretted volna, hogy véget érjen, akkor az lett volna a legelső kérdésed, hogy "na de mi történt vele ezután?":)

mesko 2011.02.14. 18:19:44

@Rusznyák Csaba: csakis jó:D, meg bármi amit ő akar, hogy legyen vele..ez számomra logikus, hogy egy ilyen karakter, aki belátta a dolgok sorsszerűségét, meg még elsem ájult amikor levágta a kezét, annyi nap után..arról csakis jót tudok elképzelni, vagyis mint már írtam, AMIT Ő AKAR, AZT ELIS ÉRI!..ez több mint 1000%.
ja, még valami, hiszed, hogy a valóságban is, ennyire "cirkuszos" volt?..na én azt nagyon kétlem:)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.02.14. 18:22:05

@kaamir: Tetszik ez a kifordított feelgood-mozi megközelítés. Tényleg ilyen, és ebből a szempontból abszolút hiteles is. Az extrémsport ilyen, lásd a hegymászó csávót, levágták a fél lábát, de akkor is mászik. Van félkezű sziklamászó is, ami azért elég durva. Az egész valahol az extázisról szól, amikor megcsinálod, felmész, lecsúszol, stb. Túléled. Így még akár fanfárok is szólhatnának a 127 óra végén, meg tűzijáték. :) Meg a tapsoló ember.

mesko 2011.02.14. 18:36:20

@efes: na ezzel nagyon egyetértek!

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2011.02.14. 21:13:54

kurvajo iras :) es nagyjabol en is igy gondolom (csak en nem tudnam ilyen jol megfogalmazni ;() a vege picit hallmarkos volt nekem :P foleg az eredeti Aron bevagasa a vegen nekem mar tul sok volt, az ilyesmit meg lehetett volna oldani mondjuk a stablistaban par fenykep bevagasaval

rockjano_ 2011.02.14. 22:32:07

Gyönyörű jó film, nagyon ajánlott.

eustace77 2011.02.15. 11:04:14

"Sokkal elegánsabb és hatásosabb befejezése lett volna a filmnek, ha a civilizációba való visszatérés első egyértelmű jelénél, amikor minden kétséget tudatosul a nézőben, hogy Aron megmenekült, a képernyő elsötétül."

Szerencse, hogy nem Te rendezted a filmet! :)
Kihagytál volna a végén egy hihetelenül pozitív üzenetet, amely arról szól hogy az utolsó pillanatig ragaszkodni kell az életünkhöz mert rengeteg csodás dolog történhet még velünk...
süti beállítások módosítása