.jpg)
Kering egy meglehetősen heves indulatokat keltő szerepjáték a neten. Pár száz kilobájt az egész, a 90-es évek elejét idéző szöveges kezelőfelülettel. A játszható karakter egy névtelen-arctalan CIA ügynök, akinek egy ismeretlen férfi kínvallatása a feladata. Nem tudjuk, mivel vádolják, illetve hivatalosan nem is vádolják, mert akkor nem egy eldugott pincében ülne egy székhez kötözve. Ha úgy szeretnénk, tarthatjuk őt országunk biztonságát fenyegető elszánt terroristának vagy akár hazaáruló politikusnak is, nincs jelentősége: a mi feladatunk csupán annyi, hogy szisztematikusan minél több fizikai fájdalomnak vessük alá az elgyötört férfit, hogy végül Bevalljon Mindent. És ennyit tud az egész program. Apránként, porcikánként redukálhatjuk öntudatlan ronccsá a foglyot, egyszerű szöveges parancsok begépelésével (melyeket saját magunktól kell kitalálni, nincs semmilyen “help menü”), de mindent csak egyszer tehetünk meg vele. Ha elfáradunk vagy kimerítettük kreativitásunkat, befejezhetjük a "játékot", a program pedig megmondja, hogy a kétszázvalahány-féle kínzási módszerből hányat találtunk meg.
Trükkös ez az egész. Hogy a fejlesztő szándéka mi volt, fogalmam sincs, de kétlem, hogy sok ember van, aki képes valóban beleélni magát a játszható karakter szerepébe és nem undorodni magától. Az igazi főszereplő az ismeretlen férfi - ő az, aki akár mi is lehetnénk. Gyakran hallani olyan érveket a neten (és a nyugati média és az amerikai popkultúra is eléggé alátesz ennek), hogy “képzeld el, hogy egy terrorista végez az egész családoddal - hogy éreznéd magad?”. Ez a program egy másik kérdést tesz fel: “képzeld el, hogy ártatlan vagy, de mégis bűnhődnöd kell, el fognak hurcolni és meg fognak kínozni, ráadásul teljesen törvényesen, az állam nevében - hogy éreznéd magad?“. (Vagy, ahogy a neten olvastam: miért éppen egy érzelmileg felindult, tiszta fejjel gondolkozni nem képes gyászoló ember nézőpontját tegyünk magunkévá, miért ne egy munkába átlagember helyébe képzeljük magunkat, akit betuszkolnak egy kisbuszba és zsákot húznak a fejére?)
A Kis testvér, ez a neo-cyberpunk ízű ifjúsági regény ezt a (sajnálosan) aktuális témakört járja körül, különös figyelmet fordítva a megfigyelés és megfigyeltség helyzeteire és a magánélet fenyegetettségére. Korunkban játszódik, pontosabban egy alternatív valóságban, ahol a 2001. szeptember 11-i terrortámadást egy második követi San Franciscoban. Hőseink az átlagosnál csak egy kissé geek-ebb középiskolások, akik szabadidejükben az iskolákban felszerelt járás-elemző kamerákat cselezik ki vagy éppen live action szerepjátékot játszanak a kissé paranoiddá vált Frisco utcáin. A város legforgalmasabb hídja elleni bombatámadást azonban hatalmas káosz követi, amit a Belbiztonsági Minisztérium emberei úgy számolnak fel, hogy mindenkit elvisznek, akit csak érnek. Az egyik pillanatban még az utcán futsz a bódult és megvadult tömegben, értetlenül, az agyontaposástól vagy a megkéseléstől rettegve - a következő pillanatban zsák kerül a fejedre, a kezed hátrabilincselik, és visznek valahova, és a következő órát így töltöd. Meg a következő napot. Meg az azutánit...
Bár elsőre Marcus (a.k.a. w1n5t0n), az önjelölt hekker tinédzser nem annak a főhősnek tűnik, akivel egy komolyan vehető cyberpunk könyv hőseként könnyen azonosulni tudnánk (mert - félreértés ne essék - ízig-vérig cyberpunk regény ez és nem Tom Clancy-s terrorista-elhárítós akcióponyva vagy tinire hangszerelt James Bond-regény, akármilyen tökös dolgokat is visz véghez Marcus később), a robbantás utáni események szubjektív leírása közben a könyv pillanatok alatt beránt minket ebbe a kényelmetlen nézőpontba: akármi is történt, a terrortámadás valódi hatása eltörpül azok az intézkedések mellett, amik a történtek kivizsgálása érdekében az állam rákényszerít a polgárok tömegeire.
Szerencsére Cory Doctorow mindezen igen súlyos témákat úgy tudja felvetni, hogy megtartja a fiatal hősök szemszögéből adódó kalandregényes hangulatot (minek következtében a Kis testvér első felét-kétharmadát nem olyan rohadt nyomasztó érzés olvasni, amennyire indokolt lenne), sőt még William Gibson fantasztikusan posztmodern meglátásait idéző poénokra is futja. “Az egyikük fekete volt, a másik kettő fehér, bár közülük az egyik latin származásúnak tűnt - mindegyiknél fegyver volt. Az egész úgy festett, mintha egy Benetton reklámot összekevertek volna egy kis Counter Strike-kal”, írja egy helyütt, én meg úgy érzem magam, mintha egy realisztikus sci-fi-hangulatú krimiregény helyett egy Cracked.com cikket olvasnék.
Nagyon okos, nagyon időszerű könyv - és azok közé tartozik, amiből biztosan nem látunk majd hollywoodi tiniverziót, gonosz, de lebukott politikussal (katonatiszttel) és sírós-felszabadulós zárlattal, a háttérben a jó öreg csillagos-sávossal. (Vagy ha igen, az biztos jele lesz annak, hogy ideje lesz Tibetben kolostorba vonulnom és kivájnom a szemeimet.) Gyönyörű például, ahogy kimondatlanul, de folyamatosan ütközteti az USA két legnagyobb szentségét: az Alkotmányt (“... Land of the Free and Home of the Brave”) és az ország büszkeségét, önvédelmének fontosságát, azaz megléphető nemzetbiztonsági lépések jogosságát. Az utolsó néhány fejezet egyenesen hátborzongató (a fikciót végleg félretevő utószóról nem is beszélve) - és ez a súlyos tartalom végig egy könnyed ifjúsági sci-fi regénynek van álcázva...
Egyetlen dolgot sajnáltam: odáig nem mer elmenni az író, hogy nyíltan kimondja, igenis van akkora magánélet-áldozat, ami már önmagában sem éri meg a (nemzet)biztonság növelését és a lehetséges terroristacselekmények elkerülését. (Megáll ott, hogy olyan érzékelő rendszer nem működtethető, ami nagyobb hibával dolgozik, mint ahány potenciális egyedet - jelen esetben terroristát - fel kellene ismernie. Klasszikus mérnök-probléma ez, de gyönyörűen és közérthetően tálalja.) De nem is baj, így is elég kegyetlen a gyomros a saját maguk ellen játszó, elfuserált, megalomán, “control-freak” nyugati országokról. Igazi megoldás nincs, nemhogy elérhető - csak vergődő kisemberek vannak az arctalan rendszerben. Kőkemény neo-cyberpunkot faragott Doctorow, legalább olyan okosan és merészen kritizálva az Egyesült Államokat, mint Gibson. Ha idáig eljutottál a cikkben, tudod, hogy el kell olvasnod.
Kiadó: Metropolis Media - Galaktika Fantasztikus Könyvek
Kiadás éve: 2010
Fordította: Csörgő Norbert
Eredeti cím: Little Brother
Oldalszám: 384 oldal
Kiadó: Metropolis Media - Galaktika Fantasztikus Könyvek
Kiadás éve: 2010
Fordította: Csörgő Norbert
Eredeti cím: Little Brother
Oldalszám: 384 oldal
Utolsó kommentek