„Ha könnyű meló lenne, mindenki ezt csinálná.” Ebben a filmben elhangzó mondatban ott rejlik a válasz, hogy miért is olyan vonzóak a heistfilmek. A legtöbb ember belátja, hogy rabolni nem helyes. És még abban az esetben is, ha az erkölcsi érzékünk vagy a törvény szigora nem rettent el, gyávaságunk megakadályoz abban, hogy percek leforgása alatt, törvénytelen módon próbáljunk nagy vagyonra szert tenni. Így nem marad más, mint csodálattal figyelni a vásznon azokat, akik mernek kockáztatni.

Nagymamám jó példa erre. Mindig azt mondogatta rosszallóan, hogy én csak olyan filmeket szeretek, amelyben gyilkolnak és rabolnak. És ennek ellenére végignézte velem – sok más film mellett – a Vörös kört és az Aurát is. És korántsem a gyors meggazdagodás csábító illúziója lehetett a fő ok. Egyrészt az ilyen kockázatos akciókra vállalkozó emberek magukban is érdekesek, másrészt a heistfilmekben megjelenített rablásokat élvezet nézni. A végrehajtásuk közben tanúsított, és a sikerhez elengedhetetlen precizitás, professzionalitás és lélekjelenlét, mind ritka és irigyelt emberi tulajdonságok, amelyek lenyűgöző művészi és mérnöki teljesítményt eredményeznek. Gondoljunk csak a Topkapi legendás heist jelenetére. Ben Affleck második rendezésének középpontjában egy bostoni rablóbanda a törvényesség határait messze túllépő tevékenykedése áll. Profik, mindent előre, a legutolsó részletig megterveznek. Az ő rablásaik kapcsán művészi kvalitásokról ugyan nem lehet beszélni, a film realisztikus ábrázolásmódjába az nem fért volna bele, de a mérnöki pontosság rájuk is vonatkozik.

Affleck maradt a kaptafánál és ismét abban a városban forgatott, ahol felnőtt. Nem meglepő tehát, hogy ami a Hideg nyomon egyik fő erőssége volt, a helyi miliő érzékletes megjelenítése, az a Tolvajok városára is áll. Bámulatos, hogy mennyire érzi Jennifer Lopez exjegyese a város lepukkant negyedeinek a hangulatát. A Hideg nyomon helyszíneként funkcionáló Dorchestert Boston egy másik, tradicionálisan ír munkásnegyede, Charlestown váltotta fel, ahol a film szöveges bevezetője alapján a bankrablás hagyománya apáról fiúra száll. Ben Affleck lényegesen kevesebb utcaképet alkalmaz, mint előző filmjében, inkább egy zárt és összetartó közösség bemutatására koncentrál, akik rablásból élnek. A Tolvajok városa ügyesen vezeti be ebbe a közegbe a nézőt: susogós melegítőben járkáló, kocsmázó white trash mindegyikük, de olyan éles határvonal húzódik köztük és a kívülállók (értsd: nem helyiek) között, hogy nem lehet nem a charlestowniaknak szurkolni. A kívülállók vagy arctalanok maradnak, vagy kifejezetten ellenszenvesek. A nyomozást vezető FBI-ügynök arroganciája, dölyfös modora lehetetlenné teszi, hogy a bűnüldözőkkel egyáltalán szimpatizálni lehessen. Az egyetlen frissen odaköltözött, aki pozitív színezetet kap az a Rebecca Hall által alakított banki alkalmazott. Ő azonban aktívan munkálkodik a helyi közösségért, kertészkedik, önkénteskedik. Ben Affleck második rendezésében már a nehezebbik utat választotta, és csupán egy kisebb társaság és néhány egyéni sors bemutatásával próbálta felhelyezni Boston egyik problémás negyedét Amerika filmes térképére, valahova Scorsese Little Italy-ja mellé. Úgy érzem, ez másodjára is sikerült neki. Ebben persze jelentős részük volt a színészeknek.

Az alakítások közül Jeremy Renneré a legemlékezetesebb. A Bombák földjében megformált tűzszerészhez hasonlóan, itt is egy olyan fickót játszik, akibe nem érdemes belekötni. Azt az elvet vallja, amit az Erőszak utcái mestertolvaja is elsajátított a börtönévek alatt: neki már minden mindegy. Ha a biztonsági őr 10 dolláros órabérért képes a golyó útjába állni, hát álljon. A helyi gengszterfőnök szerepére is egy felejthetetlen arcot talált Affleck. Pete Postlethwaite hiába néz ki úgy, mint egy utolsó stádiumban lévő heroinista a beesett képével és a kórosan vékony karjával, elég ha egyszer villan a szeme és mindenki elhiszi róla, hogy tényleg ő uralja a drogpiacot ebben a városrészben. Rebecca Hallnak nehéz szerep jutott. Arról kell meggyőznie a nézőket, hogy ő az a nő, akiért egy bankrabló képes hátrahagyni társait és egy teljesen új életet kezdeni. Ragyogóan megoldja a feladatát. Bájos és természetes, de nem egy feltűnő jelenség, inkább olyan típus, akiről elsőre fel sem tűnik, hogy milyen szép, aztán a második, vagy a harmadik találkozás után már megragad az ember emlékezetében és onnan többet már nem tágít.

Nem túl meglepő módon, Ben Affleck alakítása a leggyengébb. Pontosabban annyira jó színészgárdával vette körül magát hogy nyilvánvalóvá válnak a mesterségbeli korlátai. Végig erőlködik hogy elhitesse, ő a rablóbanda agya és vezére, de nem igazán megy neki. Így mindezt bemondásra kell neki elhinnünk. Hamisan cseng az olyan kijelentés a szájából, hogy lelőhetsz, de akkor hátba kell lőnöd. Akkor a legmeggyőzőbb gengszter, amikor maszk van rajta. Sokkal testhez állóbbak számára azok a jelenetek, amelyekben Rebecca Hallal szerepel együtt és karaktere vívódó, érzékeny oldalát domboríthatja ki. A hibákat azonban, amiket Affleck, mint színész elkövet, Affleck, rendezői minőségében többszörösen helyrehozza. Ott van például a film három akciójelenete, amelyek mindegyike lélegzetelállító és egyenként is az utóbbi évek legjobbjai. Feszesek, látványosak, könyörtelenek és mindannyiszor bizonyságát adják a rablók hidegvérű profizmusának.

Zsiványbecsület, ez az utolsó meló és vége, a nő, aki miatt képes a bűnöző új életet kezdeni. Ezerszer felhasznált panelekből épül fel a történet és meg sem próbálják úgy facsarni és tálalni őket, hogy azok újszerűnek hassanak. A film közben többször is beugorhatnak a Szemtől szemben hasonló megoldásai. A történet egyes állomásai azonban olyan műgonddal és stílusosan vannak megvalósítva, hogy akkora erővel hatottak rám, mintha most láttam volna életemben először mozivásznon autósüldözést, bankrablást vagy börtönlátogatást. Ennél nagyobb dicséret nem is illetheti a filmet. Egy sematikus történetet képes úgy elmesélni, hogy az végig érdekfeszítő és izgalmas legyen, és a szereplők sorsának alakulása az utolsó pillanatokig kétséges legyen. Ez tökéletesen elégnek kell hogy legyen az olyan filmkedvelőknek, akik sosem tudnak betelni ezekkel a közhelyes és fegyverropogással álcázott, de eredendően romantikus természetű sztorikkal az utolsó nagy rablásról, az életvitelét feladni akaró gengszterről.

A Tolvajok városa könnyedebb darab, mint a Hideg nyomon, nem szembesíti megoldhatatlannak tűnő erkölcsi dilemmával a főhősét és nézőit, jóval megengedőbb velük szemben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy rosszabb film lenne. Zsánerének kiemelkedő alkotása és megállja a helyét akkor is, ha a Bostonban játszódó bűnügyi filmek királyához, a Friends of Eddie Coylehoz hasonlítjuk. Ben Affleckről most már végképp nyilvánvalóvá vált, hogy klasszisokkal jobb rendező, mint színész. Ért a történetmeséléshez, jól válogatja a színészeit, valamint kiválóan képes érzékeltetni a hely szellemét. Remélem van még benne egy film Bostonról.