Bár a Shaw Brothers csak a nyolcvanas évek derekán hagyott fel a filmgyártással (akkor sem teljesen), már a hetvenes évek közepétől megvoltak a maguk problémái. Kb. ugyanaz volt velük is a helyzet, mint az európai kultuszmozik emblematikus gyártójával, az angol Hammer Filmsszel: a hippikorszak beindultával, a youth culture világhódítása nyomán mintha elveszítették volna azon érzéküket, amellyel a trendeket felismerik. Halálosan komoly filmeket forgattak akkoriban, a közönség azonban már messze nem szerette volna ennyire komolyan venni a mozis meséket.

A konkurens Golden Harvest viszont hallgatott az idők szavára, és a hatalmas sikerű Részeges karatemester után literszám zúdította a melót Jackie Chan nyakába. Ő sosem tisztelte különösebben a tradicionális stílusok filmre vitelének szándékát (ez nem feltétlenül negatívum), - az olyan koreográfus-zseniktől eltérően, mint pl. Lau Kar Leung -, és legfőbb célja a publikum megnevettetése volt. Ebben a filmjében sem a hagyományok tisztelete hajtja.

A sztori fordulatos, de nem különösebben eredeti, főleg azok számára nem, akik már kellő mennyiségű kungfu-filmet láttak: a Csing zsarnokság ellen szövetkező Ming ellenállók klánját elpusztítják a császár katonái, élükön a hatalmas harci jártassággal rendelkező Yin tábornokkal. A klán feje, az öreg Chin túléli a támadást, és bujkálni kénytelen. Unokája, a nehézfejű Lung (Jackie Chan) nem bír a fenekén megmaradni (a sajátján, nem az öregapjáén), és ugyanazt a nevet adja harcművészeti iskolájának, ahogyan a klánt hívták egykor. Ezzel magára vonja a Csing katonák figyelmét, és rajtaütésükkor Yin meggyilkolja Chin-t.

A bűntudattól félőrült Lungot csak a klán másik túlélője, a Nyolclábú Egyszarvúként ismert veterán harcos (sok érdekes névvel találkozhatunk kungfufilmes utazásaink során, de ez még köztük is elviszi a pálmát) tudja lebeszélni arról, hogy meggondolatlan támadást hajtson végre a Csing katonák ellen. Helyette elkezdi kiképezni az „érzelmi kungfura”, egy olyan stílusra, amely Jackie Chan pihent agyából pattant ki (a részeges stílustól eltérően, amely valóban létezik.) A stílus lényege, hogy a különböző érzelmi rohamokkal összeegyeztethető mimikát használja harcra, és ezek váltakoztatásával zavarja össze az ellenfeleket. Persze az egész teljesen komolyanvehetetlen, és pontosan ez is volt Chan célja vele.

A Fearless Hyena Chan legelső rendezése, és mint ilyen, egyáltalán nem sikerült rosszul. Sok olyan motívumot és megoldást itt próbál ki először, amelyeket majd a későbbi filmjeiben tökéletesít. A harci jelenetek látványosan koreografáltak, de néha túl hosszúak, a poénok viszont valamivel jobbak, mint az ebben az az ebben időszakban született kungfu-komédiáktól elvárható. Ez volt Jackie utolsó, a hírhedt Lo Wei producerrel együttműködésben készített filmje. A Fearless Hyena 2 forgatásának felénél Jackie otthagyta a produkciót, ezután Lo Wei vérdíjat tűzött ki a fejére, és Jackie egy időre kénytelen volt Tajvanra költözni a triádok elől.