Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

18. Képregénybörze: Szerzői képregények

2009.10.21. 08:00 Santito

Romantikus mágikus realizmus, magyar fantasy beszélő állatokkal, poszt-posztapokaliptikus drogmámor, BMX-nindzsa és egy pár Desert Eagle-el Dante (nem Alighieri) nyomdokain: kóstoló a 18. Képregénybörzén megjelent magyar szerzői kiadások színe-javából.

 12 óra

Emtrexx (Ács Zsolt) képregénye már megjelent annak idején a Sushi Strip második számában, de a szerző most lényegesen kibővítve, és újrarajzolva ismét kiadta, méghozzá ingyen: a 12 órához a börzén lehetett hozzájutni, bármely Panel vagy különszám megvásárlása esetén. A történet egy fiatal fiúról és lányról, Davidről és Alisonról szól, akik szerelmesek egymásba, ám egy furcsa átok miatt nem lehetnek együtt: egyszerre csak egyikük van ébren, a fiú a nap éjjeli felét, a lány a nappalit alussza át, és abban a pillanatban, hogy egyikük felébred, a másik elájul (a koncepció erősen emlékeztet Richard Donner 1985-ös fantasyjére, a Sólyomasszonyra). A 19 oldalas, kisalakú képregény „csak” ennek a szituációnak a bemutatása, azaz a titokra, az átok miértjére és mikéntjére, a szereplők múltjára nem derül fény – de ami célt a 12 óra kitűz maga elé, azt el is éri. Az első felében a szerző gondosan, egy lendületes jelenet segítségével felépíti a rejtélyt (David lélekszakadva igyekszik haza, mert otthon kell lennie, amikor az „eszméletcsere” megtörténik), a másodikban pedig a karaktereken keresztül elmondja, mi is a rejtély lényege. A képregény a jól eltalált tempónak, és a két főszereplőnek köszönhetően működik: a misztikus szál ellenére David és Alison reakciói teljesen hitelesek, emberiek, nincs bennük semmi, ami egy fantasyt sejtetne a háttérben (a realisztikus, kifejező, határozott vonalvezetésű, és a szürkeárnyalatokat ügyesen használó rajzokra ugyanez áll), így pl. az egymásnak hagyott üzeneteik is megkapóan hétköznapiak. Afféle mágikus realista képregénnyel állunk szemben, ami az alapok felvázolásához tökéletes – de az igazi próba alighanem a szerző ígérete szerint hamarosan érkező folytatás lesz.

Charax #2: Moriturus

Kevés a viszonylagos rendszerességgel megjelenő magyar képregénysorozat (a Johnny Fellow első részére még mindig türelmetlenül várunk), úgyhogy annak a kevésnek örülni kell – és szerencsére nem csak azért, mert egyáltalán vannak, hanem azért is, mert kellemesen magas színvonalat képviselnek. A Charax az elvont és/vagy művészi igényű hazai comicok mellett az egyik üde színfolt, ami bátran vállalja, hogy csak szórakoztatni akar, és azt sem elsősorban trendi megoldásokkal. Az író-rajzoló Spuri (polgári nevén Tálosi András) képregénye Hosszú-Völgy antropomorf, és persze fajuknak megfelelően viselkedő állatokkal benépesített erdejében játszódik, műfaját tekintve pedig egy szövevényes, fordulatos krimi, méghozzá egy bájos, régimódi stílusú mese köntösébe öltöztetve. A cselekmény rejtélyes okokból elrabolt madárfiókák körül bonyolódik, a bátor csigával, Spurival, a gyáva nyúllal, Tappanccsal, és a híres, leleményes nyomozóval, Szimattal a főszerepben, megbonyolítva némi világvége hangulatú meteoritfenyegetéssel, királyi bürokráciával, gengszterfilmhangulattal és persze kedves humorral. Furcsa egyveleg a Charax, de ellenállhatatlanul olvastatja magát: a sztori épp a megfelelő tempóban gördül előre, a karakterek szeretnivalók, a poénok, bár nem falrengetők, de hatásosak és nem tolakodók, kifinomult, elegáns nyelvezete pedig külön dicséretet érdemel. A rajzot egyszerű, letisztult vonalak, fantasztikusan kifejező mimikák és gesztusok, aranyos és markáns, könnyen megkülönböztethető figurák jellemzik – rendkívül igényes munka, ami viszont még jobb lehetne, ha színes volna (vagy legalább végig szürkeárnyalatos – ez az üres fekete-fehér képi világ nem áll jól a sztorinak), de mivel önfinanszírozó szerzői kiadványról van szó, ezt kénytelenek vagyunk elnézni neki. A másik megoldás: vegyen mindenki Charaxot, és akkor előbb-utóbb talán erre is lesz pénz…

Pszicho Dzsánki

Új magyar sorozat indult a börzéhez időzítve: a Pszicho Dzsánki megjelenését minden geeknek hivatalból örömtánccal kell ünnepelnie, elvégre posztapokaliptikus témájú sztoriról van szó. Pontosabban poszt-posztapokaliptikusról, hiszen Mráz István (író) és Oravecz Gergely (rajzoló) alkotása egy olyan jövőbe viszi az olvasót (valahova, és legfőképp, valamikorra, ahogy az ismertető szól), ami infrastrukturálisan és társadalmilag már lábadozik a nagy, „gombák” okozta világégésből. Van közlekedés, benzin, autó, sőt, rádióadó is. A zene egyébként különösen fontos szerepet tölt be a 18 oldalas terjedelmen testvérként osztozó három, nyúlfarknyi hosszúságú kis történetben (Intro, Tiszta zene, Egy csillag vigyáz rád). A nyomasztóan sötét képek fekete-fehérségéből csak a zölddel vagy kékkel ábrázolt zenei hanghullámok emelkednek ki, mintha csakis a dallamok (illetve az őket csiholó, itt teljes valójában még meg nem jelenő muzikális próféta, Franco Real) hozhatnának bármiféle színt a jövő sivár, és látszólag (újra) fejlődő, valójában azonban kilátástalan és depresszív világába. E három, erősen horrorisztikus szösszenet afféle nyugtalanító kórképet mutat a globális katasztrófa utáni Földről, egy szótlan punk bizarr, drogmámoros kalandjain keresztül – antihősünket őrültek, gyilkosok, szörnyszülöttek, szocio- és pszichopaták veszik körül, és elég nyilvánvaló, hogy e kategóriák közül néhányba ő maga is besorolható. A morbid, vigasztalan látványvilág helyenként egészen szuggesztív erővel bír, különösen az Intro teljesen néma, roppant kifejező képei ragadják magukkal az olvasót – puritán, mesteri történetmesélés. A nagyjából albumméretű Pszicho Dzsánki mindenképpen hiánypótló a magyar piacon: erőteljes atmoszférájával a bőr alá férkőző műfaji képregény, ígéretes koncepcióval. Ahogy a 12 óra, úgy ennek esetében is a folytatáson múlik, hogy valóban működőképes lesz-e – de az eddigiek alapján nincs okunk kételkedni.

(Olórin)

BMX-kölyök ’89

Lénárd László, amellett, hogy élőben végtelenül szimpatikus fiatalember, egészséges önkritikával is rendelkezik, amikor első „teljesen amatőr” képregényével, a Viszlát Egerrel kapcsolatban kijelentette, hogy ő tulajdonképpen nem tud rajzolni. Nos, ez már akkor sem volt teljességgel igaz, mostanra pedig a technikája tovább finomodott, hiszen a kezdetben a képregényrajzolásról viszonylag elhanyagolható ismerettel és rögtön tussal az oldalaknak eső szerző a BMX-kölyöknek már ceruzával kezdett neki és nem A3-as méretben. Úgy tűnik, ezt a kétszemélyes Pesti Könyv Kiadó (a Lucky Luke képregények, tudjátok) is így látta, mert Simon István segítségével ez a füzet nem irkafűzött fénymásolatok formájában debütált a 18. Képregénybörzén, hanem 200 nyomtatott példányban. Az önmagát a zsánerek koordinátarendszerében meglehetősen határozottan az „új magyar retro-pulp alternatív történelmi akciódráma képregény”, illetve a „trafik novel” keresztmetszésébe helyező 40 oldalas füzet az 1989-es év Magyarországára kalauzol minket, melyet egy meglehetősen élénk fantáziájú kisfiú szemén keresztül látunk, akinek édesanyját csontvelőrák emészti el lassan, de biztosan a kórházi szobában. A narráció elsőrangú, helyenként egyszerre három réteggel bír, egymásra megfeleltetve az adott pillanatban Lacika felszíni, majd a titkos naplójába elsuttogott belső gondolatait a többi szereplő gördülékeny, életszerű dialógusaira. A panelelrendezés rendkívül ötletes, hol egészoldalasra tárulkozik ki, hol az ajtókon keresztül és a lépcső fokain felhágva követjük a főszereplő útját a lakásban. Mindeközben varázslatos nosztalgia lengi be az egész történetet: a Double Dragon játékgép, a Semic első Pókember száma és Terminator plakát mind csodás emlékeket ébresztenek fel a szerzővel egykorú geekek szívében, de az i-re a pontot a korabeli reklámok Lénárd-féle reprodukciója és a hátoldalon található keresztrejtvény (amit nem merek kitölteni: a vallásom ellen való, hogy képregényre írjak) teszi fel. Hogy a kisfiú újdonsült osztálytársnőjének titokzatos, tatamin teaszertartást előadó nagypapája és a (bizonyára nem véletlenül) talált csodás BMX hová vezeti a történet fonalát, azt majd csak a háromrészes képregény következő két füzetéből tudhatjuk meg, amit remélem minél hamarabb a kezeim közé kaparinthatok. Amellett, hogy egyáltalán semmi kifogásom a BMX-kölyök vizuális textualitásával szemben (sőt!), ha esetleg úgy alakulna, hogy Laci társulna egy Emtrexx, Zorro, neadjisten Lakatos István kaliberű rajzolóval, az lenne aztán a Kánaán. Ahogy a dolgok állnak, ebből bizony interjú lesz.

Kanon

Süli Andrea munkájával először a 2008-as Hungarocomixon találkoztam, az 5 órás képregényrajzoláson, de igazából ott is kissé elsiklottam felette, lévén választott stílusától, a mangák (uhh, itt most tekintsünk el az ennél közelebbi meghatározástól a hosszas vitákat elkerülendő) hazájától jóval nyugatabbra vetett az érdeklődésem (mondjuk ez megint meglehetősen viszonylagos, a japánoknak a nyugat ugye Kína), és így a hazai hasonló stílű kiadványokat sem olvastam (mint a Dharma vagy a Keretbe zárt világ) de aztán egyszer csak belebotlottam a pont az 5 órás kihíváson készült művekből csemegéző Nero Blanco Comix Álomutazó antológiájában (amit egyébként kifejezetten Kemenes Iván iszonyatosan eltalált húsvéti sztorija miatt vettem meg). Pont ebből a művéből nehéz lett volna következtetéseket levonni, de úgy tűnik Bayer Antal többet is meglátott az ifjú alkotóban, hiszen a Börzére megjelentette az első önálló, szerzői képregényét, a Kanont. A vizuálisan eléggé meggyőző one-shot füzet természetesen fekete-fehér és a klasszikus japán fantasykből és konzolos szerepjátékokból ismert Rend és Káosz szembenálló erőinek kényszerű összefogását meséli el, hogy megmentsenek egy fiút, aki létezésük új értelmének kulcsa lehet. A történet kissé kusza és a párbeszédek néhol kissé döcögnek, de az ilyen akciódús cselekményvezetésnél igazából senki nem számít épületes párbeszédekre, szóval ez valójában nem okoz problémát. A rajzok részletgazdagsága helyenként ugyan a követhetőség rovására megy (ez nem ritka sem a mangákban, sem a manhwákban) és ezen az egyenetlennek tűnő panelvezetés sem segít, azonban egyes beállítások elég ötletesek (a két Desert Eagle angyalszárnyat formáló torkolattüzei) és látványosak (a két oldalon terpeszkedő csatajelenet a Rend Hívei és a Káoszkufárok között) ahhoz, hogy biztosak lehessünk benne, legközelebb a szerző még ennél is kiforrottabb munkát tesz le az asztalra.

(Santito)

19 komment

Címkék: magyar fantasy képregénykritika post apocalypse

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr791462324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2009.10.21. 10:18:59

SÁRKÁNYOK ÉS HELIKOPTEREK FOREVEEEER!

Beyonder 2009.10.21. 11:24:02

A BMX-kölyökben bármilyen szinten érződik, hogy épp rendszerváltás van a háttérben?

NickelADeón 2009.10.21. 13:02:13

@Beyonder: központi téma a rendszerváltás.

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2009.10.21. 15:06:21

Valahol fellelhető ezekből a neten több oldal is ízelítőül? Természetesen nem warezre gondoltam...

Spuri 2009.10.21. 15:20:09

kepregeny.net
itt érdemes keresgetni.
a Charax-hoz a charax.hu-t is javaslom (bevallom, a többinek nem tudom, van-e weboldala).

insect02 · http://autostat.hu/markatoertenetek/7-markatoertenetek/363-ferrari 2009.10.21. 16:02:17

nem is tudtam, hogy ekkora a képregénygeek kultúrának az a része akik maguk is írnak/rajzolnak... a pszicho dzsankit mindenképp meglesem. az ötlet nagyon tetszik :)

magic11 · http://www.autostat.hu/markatoertenetek/7-markatoertenetek/358-chrysler 2009.10.21. 16:07:18

pszicho dzsanki kihagyhatatlannak tűnik. neten nincs fennt valahol?

Bagheera Kiplingi 2009.10.21. 17:04:35

@Krajcs: itt a BMX-kölyök hivatalos oldala, ahol van fenn pár oldal is. nem drága, egy sör ára :)

www.kepregeny.net/?p=4475

elefes 2009.10.22. 02:48:12

Nagyon szeretlek benneteket, de az ilyen odavetések miatt nem tudtam rajzolni az Alfabéta után legalább két hónapig. Szerintem én nem vagyok jó rajzoló.

Zorro és a többiek - mind rendkívül tehetséges rajzolók. Sőt. A magyar képregénykiadás álombéli, csodálatos eredménye lenne,ha Zorro Vogelét vagy steampunk történetét a kezemben tudhatnám, netán Cserkuti Rózsa Sándorát. Én nem is tudok normálisan rajzolni! Futaki, Cserkuti, Zorro, a Garisa-Zerge páros (bocsánat, ha nem vagyok tisztában a munkamegosztásukkal) - ők igen. (Más dolog, hogy Cserkuti mester talán már soha nem fog képregényt rajzolni, amit a nyavalyás megélhetés miatt meg tudok érteni.) Ezért próbáltam kialakítani egy saját stílust - ami persze nem is az.
Kérlek,ne reagáljatok erre a hozzászólásra.

A BMX-kölyök amúgy felcsigázott.

Lakatos

Lakatos

elefes 2009.10.22. 03:50:03

Bocs, egyszer akartam csak aláírni - éjjel van...

Chavez 2009.10.22. 03:51:57

@elefes: De reagálok! Nem jó rajzolókat akarunk, hanem egyedieket, és te az vagy. Ráadásul nem csak rajzolóként, hanem íróként is, szóval szerénykedhetsz itt össze-vissza, de attól még tehetség vagy. Most pedig húzzá rajzolni sok-sok Lencsilányt! :)
(Az imént egy nem fizetett seggnyalást olvashattatok.)

elefes 2009.10.22. 04:16:44

Bocs, egyszer akartam csak aláírni - éjjel van...

(ezt is most csak egyszer akarom elküldeni, remélem úgy is lesz, mert volt valami error - ömm, ha sok error van, kérlek töröljetek)

A 12 órának pongyolán fogalmazva gyönyörű borítója van,a Charax pedig tényleg üvölt a színek után. Ez persze nem Spuri sara, hanem a GAZDASÁGI VÁLSÁGÉ, (rémisztő hang),nem is, hanem a bolond világé.

elefes 2009.10.22. 04:35:00

@Chavez: Ezt soha nem fogom megérteni. És nem szerénykedésnek szántam. Az egy dolog, hogy én szeretem a rajzaimat, de, istenem, fene a gusztusomat. A chipset is kenyérrel eszem.

És mielőtt valaki hozzám vágná, hogy magamról beszélek - csak a cikk közbevetésére reagáltam, ami hihetetlenül megtisztelő, sőt, masszívan zavarban is vagyok.

Más talán nem szokott így hozzászólásokon keresztül ilyesmit írogatni, de a picsába is:
sokáig kimaradtam és iszogattam is, ezért vagyok ilyen hangulatban, és köszönöm nektek, srácok. Nem is hiszitek, mennyit jelent és jelentett nekem, amikor írtatok rólam. (Ha már lelépett, aki miatt elkezdtem... broáf)

Fene a gusztusotokat nektek is!

Yakz Corot 2009.10.22. 08:03:33

Csak egy megjegyzésedre szeretnék reagálni, LFS: A chipset is kenyérrel eszem-írtad érzékeltetni próbálván mennyire fene a gusztusodat. Namost képzeld, odakint (Walesben pl., de gondolom másutt is) zsemlébe rakják a chipset, úgy tolják. Szóval ez csak itt fura, számít különcködésnek. Fel a fejjel.
Amúgy meg lábakat pl. tényleg nem tudsz rajzolni. (hehe)

Rusznyák Csaba 2009.10.22. 08:19:48

Fene a gusztusát sok-sok-sok képregényrajongónak (az enyémnek is)!

space&azbizony 2009.10.22. 13:34:54

@magic11: Pszicho Dzsánki lelőhelye:

pszichodzsanki.blogspot.com

egyébként ez sem drágább, mint egy sör, ha már abban mérünk...

Bayer Antal · http://neroblanco.blog.hu 2009.10.22. 14:22:02

Ha pedig kézbe szeretnéd venni a Pszicho Dzsánkit: Komikon képregénybolt, Wesselényi utca 12. Kanon is van, ahogy sok más szerzői képregény is. A többit még várjuk.

NickelADeón 2009.10.22. 16:04:47

A PDZs tényleg megéri a sört. Amit még ajánlok a börzéről: Koska Zoltán képregénye.
Ez az egyik új szám:
db.kepregeny.net/-/comic/32213
süti beállítások módosítása