A hazai képregényes világ minden szempontból felnőtt: igaz kajlafülű, csámpás és kissé esetlen még, mint a Kölyök az Előretolt helyőrségből, de öt éve még ki gondolta volna, hogy az addig mesterségesen, torzóban, fazékemberként tartott és időnként olcsó vásári csodabogárként körbehordozott törpe kinövi a szűk cserépbörtönt, amit mi sem jelez jobban, mint a 18. születésnapját (előre jelzem, hogy erről nem nyitok szemantikai vitát) ünneplő Képregénybörze, ahol olyan megjelenéseket ünnepelhettek a képregényrajongók, mint Neil Gaiman Sandman sorozatának első kötete és a kezdetben még a Franciaországban is merész vállalkozásnak tartott Kis herceg képregényadaptációja.

Természetesen gyakorló geekként komoly testi és lelki felkészülést végeztem (mint bármilyen tisztességes nyolcvanas évekbeli akciófilmben), hogy magamba szívhassam az esemény esszenciájának minden cseppjét, ezért még péntek este tisztességesen megfürdettem a májamat házipálinkában és orosz vodkában néhány Geekzes kolléga társaságában, majd másnap kora délután felalélva újfent hajnalig tartó szerepjátékkal merítettem tovább az amúgy is jelentősen megcsappant szellemi szintemet. A Börze napján így az Olórinnal megbeszélt találkozó időpontjában még vaksi, véglényszerű állapotban vergődtem az ágyamban és meglehetősen morózus hangulatomat az sem feltétlen javította, hogy végigforráztam a kezemet a metrón a kiborulásbiztos Mekis kávéval. Mindent összevetve azért fel lehet becsülni hol szerepel a fontossági listámon a Munkásotthon utca, ha vállaltam a kiűzetést a meleg odúmból a szürke, esős időbe, ahol ráadásul még több testi funkciót (mint például a kéz-szem koordinációt, szabályos ütemű légzést és a hólyagok fékentartását) is egyszerre fenn kellett tartanom.

A továbbra is nosztalgikusan szocreál hangulatú általános iskola bejáratánál perverz kíváncsisággal nyújtottam a kezem az idei állatos pecsétnyomda kiválasztottja alá, ezúttal a tavalyi „Zoo” csak egy kiemelt vastagbőrű példányát beszerezve. Először (nyilván teljesen véletlenül) a Vad Virágok standjába botlottam, ahol azon nyomban a szívemhez szorítottam a Kis herceget, Joann Sfar (A Torony, A rabbi macskája) Békazabálóföldén viharos sikert aratott adaptációját, amiről még egy külön double feature-ben ömlengek majd eleget. Az Usagi hetedik kötete (Gen története) megnyugtató menetrendszerűséggel érkezett a kötelező olvasmány címkével felszerelve, megadva a Börze eufórikus alaphangulatát. Mivel a Német (lásd előző beszámolónkat) ezúttal nem jött el, a magyar képregénykiadók foglalták el a folyosók VIP részét, így a következő lépésemmel már a Képregény Nagyker standjánál voltam, ahol rátehettem a mancsomat a rendezvény másik nagyágyújára, a Neil Gaiman urban fantasy félisten jegyezte Sandman-sorozat első kötetére, a Prelűdök és noktürnökre. Bárány Ferenc eloszlatta a fordítás minőségét illető félelmeimet, mivel egy műfordítóra bízták az általa lektorált szöveget és a két kötetre kötött szerződés a második rész megjelenését is szavatolja. Az Aliens 2: Szemfényvesztés és Kísértetet úgy tettem a hátizsákomba, hogy nem tudtam a borítón vicsorgó xenomorf vagy a két asztallal odébb ezt látva elégedetten pislogó Mano mosolya a rémisztőbb.

A Képes Kiadó sem szakította meg a hagyományt: a Rejtő-Korcsmáros zsenipáros újabb kötetét, Az elveszett cirkálót megint Garisa Zsolt és Varga Zerge Zoltán ültette át keményfedeles-színes kiadásba és az ürmöt is mihamar megitatták velem: mostantól ráállnak a kétévente egy kiadvány ütemre, bár azt Korcsmáros Gábor ígérete alapján tartani is fogják. Nagy duzzogva bezsákoltam a Hush visszatér mindkét részét és Bayer Tóninál beszereztem a Göndöcs Gergely egyszerű, de nagyszerű borítójával ellátott Buborékhámozó hatodik számát, valamint Süli Andrea szerzői kiadását, a Kanont. Itt gyorsan jelezném, hogy a szerzői illetve kis példányszámú füzetekből Olórin kollégámmal majd összeállítunk egy kis csokrot, sort kerítve a 12 óra, a Pszicho Dzsánki, Charax 2 és a BMX-kölyök ’89 versenyzőkre is (Pilcz Roland sajnos nem lepett meg minket a folyamatosan javuló színvonalú Kalyber Joe folytatásával és Tomster újabb kalandjait sem vehettük a kezünkbe). 

A kiadók közül utoljára (de nem utolsósorban) a Fumax pultjához tolakodtam oda, hogy színtisztán átvitt értelemben magamévá tehessem a D, a vámpírvadász második-harmadik kötetét, valamint az új mangájukat, a Csillagsivatagot. A használt konzoljátékokon hosszan elidőzött a tekintetem, főleg az iszonyat hangulatos Yakuza első részénél, ám végül elsomfordáltam további képregényeket venni, miután átcsapott felettem a nosztalgiahullám és felfedeztem több Zórád Ernő rajzolta kiadványt (még igazán hardcore gyűjtői, ötvenes évekből származó példányokat is felajánlottak) és novellás füzetet (csak annyit mondok: a „Rule Number One: Cardio” a vurdalakok ellen is működik, főleg, ha egy karóval szökdécselnek utánunk), valamint egy több kezet megjárt és hibásan nyomott Powers: Forever trade paperbacket, de annyi pénzért vétek lett volna otthagyni. Utóbbi folyománya egyébként, hogy mielőtt ebbe belekezdhetnék, el kell olvasnom legalább két kódex méretű hardcovert is házifeladatként, szigorú tanárom, Olórin utasítására.

Habár megint jobbára csak nézelődni jöttem, sikerült egy vállhúzódást szereznem a képregényekkel dugig tömött hátizsákom miatt, így le kell vonnom a tanulságot: hiba kubusüveges pálinka nélkül útra kelni (ismét lásd előző Börzebeszámoló), így elkerülhettem volna a szív és vállbántalmakat, valamint a magukat megint népes számban képviselő hölgyek szemében is férfiasabbnak tűntem volna („Ivás közben tud olvasni! Olvasás közben tud inni! Iszik és olvas egyszerre!”), de hát ezt a titkos fegyvert már pénteken elfogyasztottuk. A kora reggeli untermensch tudatállapotomból kifolyólag hazaérkezéskor döbbentem rá, hogy a fényképezőgépemet nem vittem magammal, de szerencsére Csacso deus ex machinaként sietett segítségemre. Az ördögi paktum eredményét láthatjátok a hasábok között.