A hetvenes évek zavaros viszonyai több olyan különleges eurokult alműfajt is életre hívtak Olaszországban, melyek máig kicsiny, de masszív rajongótáborral bírnak, fénykoruk azonban már a 80-as évek előtt véget ért. Próbálkozások persze akadnak néha, de még giallo-fronton sem éppen számosak (legutóbb még a nagy Dario Argento-nak sem igazán sikerült megidézni önmagát), poliziesco-k helyett pedig manapság az öregedő francia színészekkel kell beérni a hamisíthatatlanul keserű ízű európai bűnfilm rajongóinak.

A Calibro70 lehetetlent vállalt és ahhoz képest egész szépen teljesít: minimálpénzből igyekeztek összehozni egy klasszikus olasz rendőrfilmet, pontosabban annak élet- és kis híján mérethű utánzatát. (A témával ismerkedőknek ajánlom Wostry Feri cikkjét: 1. rész, 2. rész). Lelkes és elszánt múltidézés ez, pattogós muzsikákkal (ehhez pedig itt található a kötelező hanganyag),  lepukkant rejtekhelyekkel, hosszú hajú és különös beceneveken nyomuló gengszterekkel, vödör vízbe fojtogatással, bankrablással - és egyetlen, megkerülhetetlen bökkenővel.

A "rajongóktól rajongóknak" címkével ellátható filmanyag Achilles-ina az az egyszerű tény, hogy ma nem akkor van, és minden, ami negyven éve helyt állt és ösztönből, vad hévvel reagált a valóságra, ma már történelemkönyv lapjaira kívánkozó illusztráció egy letűnt korszakhoz. Mint a lovagi játékok: minden hasonlít az eredetire, de mégsincs tétje a küzdelemnek.

No persze a szűk utcákon, fekete macskaköveken suhanó Alfa Romeo látványa így is szívmelengető, a feszes muzsika varázslatosan ismerős hangulatú és azok a frizurák, garbók és napszemüvegek is remekül hozzák a korabeli hangulatot. Mégis, az összhatás túlságosan mímelt, és a film csak akkor kezdi igazán otthon érezni magát a bőrdzsekijében, amikor könyökkel kitöri a virtuális vitrin üvegét, kirohan a képzeletbeli Filmtörténeti Múzeum "Bűnfilm" terméből az utcára, és ott féktelen dühöngésbe kezd - viszlát, drága '70-es évek!...

Így válik fél óra után egy ügyetlen pastiche elegáns kalapemeléssé és egyben posztmodern fricskává. Hogy ennek ki mennyire örül, személyes ízlésének függvénye, de a hosszan kitartott záró kép egészen biztosan mosolyt - mit mosolyt! őrült nagy vigyort - varázsol mindenki arcára, aki vágja a témát. És őnekik ajánlom, ha eddig nem hozta össze volna vele őket a jósors, a Franco Nero főszereplésével készült, youtube-on is fellelhető ötperces neo-noir-spagettiwestern-szösszenetet is. Mert vagyunk, akik a múltban inkább otthon érezzük magunkat, mint a jelenben, legalábbis ha filmekről van szó...