Miközben Kevin Macdonaldot üldöztük vagy éppen hadakoztunk Miskolc Város Közterület-felügyelőségével, lezajlott az ország egyik, említésre méltó nemzetközi filmfesztiválja, a Cinefest - immár hatodjára. Ahogy a díjátadón elhangzott, mindenki örül, mindenki boldog: rengeteg jó filmet vetítettek, sok volt az érdeklődő, telt házzzal mentek az előadások és jó programok voltak az elmúlt kilenc napban. Ha a sajtóosztályt kérdezik, ez volt a Cinefest fennállása óta a legjobb év.

Sajnos mi ezekből a sikerekből nem sokat láttunk. Hétköznapokon alig néhány tucatnyian lézengtek a fesztiválnak helyet adó Művészetek Házának környékén, jobbára ők is a fesztál főtámogatója által kiállított lakókocsi körül üldögéltek. Egészen péntekig kellett várni a fesztiválhangulatra: az azt megelőző napokon legkésőbb este tízkor mindenki felszívódott, és a miskolci Művészetek Háza teljesen kiürült, mint a hatodik kerület képviselő-testületének vágyálmaiban Budapest. Ugyan a szervezők megtettek mindent, nem tudtak olyan helyet kialakítani, ahol az emberek találkozhattak volna a filmesekkel: az avatatlan szemlélő megint úgy gondolhatta, hogy a szakma saját magára kíváncsi, de rajtuk kívül senki más. Kár, hogy csak a hétvégi programok voltak ennyire népszerűek, mert azok jól sikerültek - de hogy az Avas kilátót addig nem mászom meg, amíg liftet nem építenek bele, az biztos.

De maradjunk témánál: A felsorakoztatott filmek közül a legtöbb magyar alkotással már találkozhattunk a Filmszemlén, egyedül talán az animációs blokkban találtunk olyanokat, amelyeket érdemes volt megnézni. A nemzetközi mezőny valóban erős volt - a fesztivál fődíját, a Pressburger Imre-díjat a finn Thomas nyerte - személy szerint nem ennek a kicsit szentimentális, öregedésről szóló filmnek adtam volna hanem a bolgár Ziftnek, ennek a kicsit film-noiros, szürreális darabnak, amelyről mindenki, akit kérdeztem, a fődíjat várta. Persze a mi szempontunkból leginkább érdekes film Duncan Jones Moonja volt - itt a trailer - amelytől mást vártam ugyan, de nagyon jó kis film Sam Rockwellel és Kevin Spaceyvel a főszerepben - meg is kapta a kritikusok díját. A kisfilmes díj nyertesét sem találtuk el, nem a Socarrat nyert, hanem pont az általunk nem kedvelt német Schautag kapta: a hamburgi iskola szokásos - magas - gyártási színvonalán készült, de hosszú, vontatott és unalmas.

Filmfesztivált értékelni - főleg itthoni fesztiválokat - nagyon nehéz: nem lehet elvárni ugyanazt a kozmopolita pezsgést, mint mondjuk Cannes-ban vagy Karlovy Vary-ban. A filmek is sokrétűek, és pont ez minden fesztivál csapdája: hogyan lehet a sokszínűség és a minőség között úgy egyensúlyozni, hogy mindenkinek jó legyen - és ez persze lehetetlen. A magam részéről a műfaji fesztiválokat szeretem, sokkal egységesebb a mezőny és egyszerűbb dönteni a filmek között, míg egy "hagyományos" fesztiválon szinte lehetetlen összevetni egy - mondjuk - romantikus komédiát egy - csak hogy hasra ütésszerűen mondjak egyet - igazi, vérbeli köldöknézős művészfilmmel, és ez a zsűri dolgát nagyon megnehezíti, akárcsak az egész mezőny értékelését. De nem ez a lényeg; jó kis fesztivál a Cinefest, és megéri ellátogatni jövőre is - de érdemes csak a hétvégére jönni. Mindezek mellett Miskolc olyan város, amit nehéz elhagyni: főleg azért, mert úgy van kitáblázva, hogy ne is lehessen.