Van benne valami múltidézés, ahogy Wostry Ferivel amúgy jegyrendszeresen sorban állunk a betevő képregényünkért az újpestközponti általános iskola épülete előtt, ami a 17. tavaszi Képregénybörzének ad otthont. A tendencia folytatódik, amint tovább araszolunk a Munkásotthon utcáról az iskola belseje felé, és aranykoszorús tanulók bámulnak zordan az arcunkba, mint Bástya elvtárs a szellemvasútban, és épp csak nem sikoltok fel, amikor balra nézek és az emberfejnyi kokárda a "Dicsőséges tavasz" felirat mellett felidézi a gyermekkori traumatikus pillanatokat: a napközis tanárnő azzal büntet meg, hogy leveszi a falon lévő kártuson szereplő nevem mellől a papír kisdobosnyakkendőt. Nem véletlenül kezdtem el inni, szögezem le magamban, majd egy kis rémült hang hívja fel a figyelmem az agyam hátsó szegletében, hogy elfelejtettem betenni a hátizsákomba a lapospalackot (détour: ami, mint egy hölgyismerősöm lelkesen illusztrálta, pont befér egy női retikülbe, de mondjuk pont nála már láttam pálinkát kubuspalackban is; igen, abban, amiben babaturmixok szoktak lenni), de fellélegzek, amint megpillantom az első szórólapot osztogató birodalmi rohamosztagosomat (vajon mit követhetett el, hogy a Galaxis eme inszignifikáns szegletébe száműzték? Vader nagyúrral nem lehet packázni...). Átesünk a beavatási rítuson és megkapjuk a gyereknyomdával a billogot: összenézünk Ferivel, és szélesen vigyorgunk az őszinte önirónián.



Szabad a pálya, mondhatnók, és valóban, az emberek szétrajzanak balra, a kiadók pultjaihoz és jobbra, a minden Börzére kilátogató Német asztalaihoz (azért a Német, mert bár a személye változott, gyakorlatilag a rendezvénnyel járó Jelenség), valamint az egyszeri, otthoni cuccaikat idehurcolt gyűjtő-eladókhoz. Beköszönünk pár kiadóhoz, sajnálattal konstatálom, hogy az új Lucky Luke (A washingtoni férfi) még nem jött ki a nyomdából, de visszahozza a kedvem, amikor a Vad Virágoknál kézbevehetjük a legújabb Usagit (6. kötet: Körök), és megsúgják, hogy fontolgatják egy Franciaországban nemrégen hatalmas sikert aratott kötet kiadását. Összefutunk Olórinnal, aki már két vastagon megrakott műanyag szatyorral érkezik, én pedig hüledezve számolom össze a tíz trade paperbacket, ami már kisebb vagyont jelent számomra. Tovább sodródunk a tömegben, megállok, hogy begyűjtsem a Fekete-fehér antológia összes számát potom pénzért a Képes Kiadó standjánál és Bayer Tóni kezembe nyomja az Alfabéta díj kép-regény kategória hiányzó jelöltjeit (A fiú, akit Zsuzsinak hívtak már megvolt, így a maradék hármat zsákolom be: Brazil Johnny Fellow-ja, Futaki Spirálja és Kemenes-Varga Stroboscopa-ja). Plakátokat keresünk Ferinek, de a srác, aki eddig ilyesmiket árult, úgy tűnik feladta a hiábavaló küzdelmet, így lecsekkolom a Fumax kínálatát, akiknek új profilja a használt(?) konzoljátékok árusítása, és a Kingpin Mutánsvilágának második részét (a sokat vitatott név a House of M-et takarja). Feri hosszas töprengés után két Essential X-Ment zsákmányol a Németnél, miután burkus nyelven sikerült megfelelően alacsonyra lealkudnia az árat, és ellenfele színpadiasan csikorgatja a fogát, de végül megtörik.



Indítványomra, miután megszomjaztam, tábort verünk az iskola előtti tér egyik padján egy mini-Geekzes beszélgetésre, természetesen megfelelően felszerelkezve a veszélyes expedícióra, a panelházak klasszikus műintézményében, a (majdnem) non-stop kisboltban megvásároljuk a legyszükségesebbeket: a hely szelleméhez igazodva kétdekás vodka, sör és cigaretta a tízenkétóraink, csatlakozik hozzánk Olórin és egy Geekz olvasó. Szóba kerül pár kötelező olvasmány, mint a Criminal, a Fables, a Fear Agent és az Astonishing X-Men, majd a Dr. Horrible's Sing-a-long Blogról és a Who Wants to Be a Superhero első évadáról szóló beszámolóval sokkolom őket. A rövid és frissítő pihenő után megújult erővel vetjük magunkat a harmincas átlagéletkorú geekek forgatagába, akik közé (blaszfémia!) még elvétve lányok is vegyülnek, és újra elégedetten állapítom meg, hogy a Roham csapata újfent nem okoz csalódást, a pultjuknál ismét rendkívül dekoratív hölgyemény képviseli őket (hálistennek ez is a Börze egyik állandósult és igen kellemes eleme).

Elsuhanunk a mangakiadók pultjai előtt, épp csak futólag regisztrálva az új megjelenéseket (Árnybíró 12, Gravitation 2, Bizenghast 5), hogy pár szót válthassak a Panel fanzin főszerkesztőjével, Szabó Zolival, majd Olórin rábeszélésére megveszem a szerzői kiadások közül (a Négyzet - Az első abszurd kör és a VaHaN 2 valahogy nem hoz lázba) a Kalyber Joe első részét. A végtelenül szimpatikus és Felvidéki Miklóshoz hasonlóan pofátlanul fiatal szerző, Pilcz Roland jól rámijeszt, hogy már alig van a második kötetből, ezért klasszikus fogyasztói pavlovi reflexből végül mindhárom kötet a hátizsákomban köt ki. Feri körülbelül ekkor köszön el tőlünk, mert egy barátja filmjéhez segít 20 éves lányokat castingolni (persze tiltakozik, hogy nem csak lányok lesznek, de nyilván nem hiszek neki), micsoda erkölcsi fertő, gondolom magamban, és közben látványosan irigykedek.



Összefutok Mannal és a képregényhonosítók gerillacsapatával, és mivel eddigre újra megszomjaztam, Olórin meg megéhezett, úgy döntünk, hogy levezetésképpen beülünk egy közeli vendéglőbe. A csapat tagjait némi feszült várakozás után végül szenteltvízzel kell kiűzni a Börzéről és hamarosan egy korsó kellemesen gyöngyöző Zlaty Bazant-al nézek farkasszemet, míg a többi gyengelelkű kólázik (értsd: Olórin). A honosítók megbízható következetességgel alkoholizálnak (a szakma átka, gondolom), én meg betolok egy palacsintatésztában sült brokkolit, majd rövid gondolkodás után rárabolok a szomszéd tányérján megmaradt tatárbifsztekre. Elégedetten dőlök hátra és még az sem zökkent ki a zen állapotból, hogy lemaradtam a Börze szenzációjáról, miszerint Galla Miklós is tiszteletét tette a geekek között: a hátizsákom és a gyomrom tele, ereimben alkohol kering. Hát kívánhat mást az ember?