Skrull császárnő: Ő szeret titeket.
Pókember: Kicsoda?
Skrull császárnő: Isten.
Nick Fury (Thor mellett állva): Igen? Hát, az én istenemnek pörölye van.
Vasember: Bizony. Angyalooook…



A rohadék kis zöld emberkék megszállják a Földet, és ráadásul nem is olyan kicsik – sőt, sokan közülük igencsak nagyok, ráadásul még jól szervezettek is, úgyhogy a Marvel Univerzum teljes hősgarnitúrájára (meg a gonoszok közül is néhányra) szükség van, hogy az emberiség kirugdossa őket a kék bolygóról. Az elmúlt év eget-földet megmozgató, dörgő-zengő képregényes eseménye Brian Michael Bendis tollából összefogja a Marvel elmúlt néhány évének történetét, egészen a Bosszú Angyalai: Káosztól kezdve, és egy olyan grandiózus eseményt robbant a képünkbe, amitől ismét eszünkbe jut: pokoli jó dolog szuperhősképregényeket olvasni.



Az alakváltókból álló Skrull Birodalom egy szakadár vallási szelete homályos ősi jóslatok nyomán magáénak deklarálja a Föld bolygót, császárnőjük pedig egy bombabiztos tervvel áll elő az emberiség leigázásra. Ezúttal úgy épülnek be a hősök, kormánytagok és ügynökök közé, hogy sem mágiával, sem mutáns képességekkel, sem tudományos módszerekkel nem különböztethetők meg azoktól, akiknek alakját felveszik. A beszivárgás évekkel korábban elkezdődött (most már tudjuk: az itthon is megjelent Új Bosszú Angyalai: Kitörés börtönlázadását is egy skrull szervezte), most viszont megérkezik az inváziós sereg, és kirobban a totális háború, amit a Föld összes hőse, az egész világon vív a betolakodókkal szemben.



Brian Michael Bendis saját elmondása szerint már évek óta tervezte a Secret Invasiont, és azóta is eszerint, erre készülve írta meg legtöbb marveles sztoriját – és elnézve ennek a tavasztól egészen a tél elejéig levezényelt gigaesemények a szervezettségét és átgondoltságát, még a nagy szavak ellenére is hajlamosak vagyunk hinni neki. Az elmúlt években tendencia volt, hogy még az érdekesebb crossovereket is felhígította és megkeserítette a köréje erőszakolt tie-in rengeteg, ám a Secret Invasion hosszú idők óta az első a „műfajban”, ami meglepően koherensre sikeredett. Nem akarok itt kitérni a lazábban kapcsolódó történetekre (azok közt vannak koporsószegek és gyöngyszemek egyaránt), de a szóban fogó nyolc részt kiegészítő két Avengers címmel együtt a Secret Invasion egy bámulatosan jól összerakott történet. A főminiben olvashatunk a Föld hősei és az inváziós sereg összecsapásáról, vagyis itt dőlnek el az események, míg a két másik képregényben Bendis a múltat veszi górcső alá, nemritkán éveket visszaugorva, és azt azt mutatja meg, hogyan kezdődött az egész. Mikor és hogyan szivárogtak be a skrullok az emberek közé, kiket cseréltek le, és, hogy az itthon frissiben megjelent Új Titkos Háború óta száműzetésben élő Nick Fury hogyan jött rá tervükre, és hogyan készült fel az invázióra. Vagyis a New Avengers és a Mighty Avengers háttérsztorijait ne hagyja ki senki, aki a képregény elolvasása mellett dönt, mert anélkül nem teljes az élmény.



Már csak azért sem, mert azok adnak mélységet az egyébként igen egyszerű történetnek, amiből tizenkettő egy tucat: jönnek a rosszfiúk, hogy meghódítsák a Földet, a jófiúk meg szétverik őket. A lényeg persze általában nem is az alapötlet, hanem az, hogy mit hoznak ki belőle, Bendis pedig ebből becsülettel kihoz szinte mindent, amit lehet. A Secret Invasion egy feszült, több szálon futó történetként indul, amiben a skrullok már az elején kőkemény ütéseket visznek be a szuperhős-társadalomnak. És mivel küszöbön a totális vereség, a hősök ezúttal nem cicóznak, és elkezdenek hullahegyeket gyártani (Ms. Marvel egymaga lemészárol egy kisebb hadsereget). Ahogy haladunk a végkifejlet felé, a párhuzamosan futó szálak lassan összefutnak, és a Central Parkban sor kerül a végső csatára, amit látva minden comicrajongó megnyalja az összes ujját. Legalább kétszer. Bendis itt azt demonstrálja, miért is érdemes szuperhős-képregényeket olvasni: az egész csata, a felvezetéstől az utózöngékig, már-már szinte felfoghatatlanul grandiózus, csodás hősök és hatalmas gonoszok óriási összecsapása, Leinil Francis Yu szenzációs panelkezelésével és epikus, „szélesvásznú” rajzaival, vagyis az a fajta élmény, ami jó, ha évente egyszer megadatik a képregényolvasóknak. Egyébként ez az egész sztorira igaz, Bendis végig nagyszerűen érzékelteti az esemény monumentalitását.



Ugyanakkor a Secret Invasion szerencsére mégis több mint látványos csaták laza láncolata. A háttértörténeteknek hála a skrullok, mint nép, motivációkat, sőt, személyiséget kapnak, nem pusztán arctalan gonoszok, akik csupán alibiként szolgálnak a nagy bunyókhoz. Ebben megintcsak nagy szerepe van Yunak, aki a Marvel történetében talán először képes rá, hogy a korábban mindig kicsit viccesen kinézett zöld, hegyesfülű idegeneket fenyegetőnek és félelmetesnek ábrázolja. És bár a mini az előzetes elvárásokhoz képest sokkal kevésbé épít a beszivárgás okozta paranoiára, mint magára a totális invázióra (nem is csoda, az egész esemény mindössze pár óra alatt játszódik le), de előbbi terén is akadnak emlékezetes jelenetek. Ilyen például, amikor a Póknő helyét átvett skrull császárnő arról győzködi a megbénult technológiája miatt harcképtelen Vasembert, hogy ő is az idegenek alvó ügynöke, aki pusztán beültetett, hamis emlékeknek köszönhetően hiszi magát a Föld hősének. Bendis talán legnagyobb erénye mégis az, hogy a hatalmas csaták közepette is képes mindössze egy-egy rövid beszólással, mozzanattal megragadnia egyes karakterek lényegét. Esszenciális Rozsomák-pillanat például az, amelyben a kanadai mutáns megjegyzi a vadföldi összecsapás káoszában, hogy ha csak akkor derül ki valakiről, hogy skrull vagy sem, amikor már meghalt, akkor ő szívesen konfettivé vagdos mindenkit. Vagy említhetném Norman Osbornt, a Thunderbolts vezetőjét, aki két pohárral, egy üveg pezsgővel, vérző szájjal, és ördögi vigyorral invitálja beszélgetésre a tomboló Csodakapitányt, miután az az egész csapatát öt másodperc alatt lezúzta.



A Secret Invasion viszont minden erényei ellenére sem tökéletes. A lendületes kezdés után a vadföldi csatánál egy ideig kissé leül a történet, amelynek ilyen-olyan aránytalanságai végig megmaradnak, főleg a karakterek esetében (egyeseket nagy dirrel-durral beharangoznak, hogy aztán alig legyen valami szerepük – főleg Fury és kommandója sikkad el - , míg mások indokolatlanul sokat vannak a színen). Logikailag viszont messze Mr. Fantastic szerepe a legproblémásabb: kell némi jóindulat és naivitás, hogy elfogadjuk, az emberiségnél sokkal fejlettebb skrullok egész tudóshada évtizedeken át képtelen volt rájönni valamire, aminek megoldásával ő egyetlen éjszaka után előrukkolt – ráadásul az egész invázió erre épül. És bár Yut óriási elismerés illeti ennek a mininek a megrajzolásáért (főleg, hogy a maga szálkás, nyers stílusával nem volt egy magától értetődő választás erre a feladatra), az ő munkájának színvonala is ingadozó kissé: a mini közepe felé ideiglenesen mintha elfogyott volna a kreativitása, képei túl sötétek, és nem is olyan ügyesen rendezettek, mint általában. Ezek azonban ne tántorítsanak el senkit, a Secret Invasion így is a tavalyi év talán legnagyobb képregényes mókája, igazi, totális szórakozás.

 
Megjelenés: 2008 (Secret Invasion 1-8, New Avengers 40-47, Mighty Avengers 12-20)
Történet: Brian Michael Bendis
Rajz: Leinil Francis Yu