Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

ANILOGUE – Holt tér

2008.12.02. 18:39 Beyonder

Hogy melyik volt az idei Anilogue fesztivál legjobb filmje, arról fogalmam sincs, bár jelentős összeggel mernék rá tippelni, hogy a Libanoni keringő illetőleg az Idióták és angyalok közül valamelyik, ám miután egyiket sem tudtam megnézni, csupán a legvéresebbet tudom megnevezni.



A Holt tér története pofátlan nyúlás: a horror és a sci-fi műfajának nevezetes darabjai adnak benne randevút egymásnak. Valamikor a jövőben játszódik a cselekmény – e nélkül ugyebár nehéz lenne sci-finek (is) nevezi a filmet – az USG Ishimura névre keresztelt űrhajón. Útja során elvetődik egy kihaltnak tetsző bolygóra, ahol is rejtélyes felépítményre bukkan a legénység, melyet a kapitány és a vallásosabbak kegytárgynak vélnek. Magukkal viszik a roppant bizarr izét a fedélzetre, és ez, ahogy az már lenni szokott, nagy böszmeségnek bizonyul a későbbiekben.

A hajón ugyanis egyre furcsábban kezdenek viselkedni az emberek, érzik, hogy valakik át akarják venni a hatalmat a testük felett, és e gondolat oly rémítő, hogy a kellemesebb alternatívát választva, inkább önkezükkel vetnek véget az életüknek. Akinek viszont ez nem sikerül, az valóban átváltozik, valamilyen óriási, ízelt lábakkal és karmokkal támadó alien-zombivá (szak. kif.: necromorphs). Egyedül a biztonsági főnök(nő) Alissa Vincent és maroknyi csapata próbál szembeszállni az egyre gyorsabban szaporodó szörnysereggel –némileg spoileresen fogalmazva: – szerény (rész)sikerekkel.



A Holt tér igazság szerint nem nagyon érdemli meg, hogy ennyi karaktert pazaroljunk rá, mint hentelős akció-horror ugyanis csak egy szimpla „B-filmnek” feleltethető meg, a különbség csupán csak annyi, hogy a kliséket animált formában vezeti elő. Az egyszeri néző nem is igazán értheti, miért kellett ezt a korrekten kivitelezett, gore-ban szerencsére bővelkedő, de mégis csak másodlagos frissességű filmet legyártani. A válasz egyszerű: a Holt tér az Electronic Arts kapcsolt terméke, az azonos nevű akciójátékot hivatott népszerűsíteni. Története a játék előzményeként szolgál, így nyugodtan tekinthetjük a filmet egy átlagosnál hosszabb és jobban kidolgozott intrónak.

Hasonló trükköt – azaz, hogy előbb született meg a termék, és csak utána a képregény vagy a film – már láttunk (He-Man, Transformers), úgyhogy ezen kár lenne fennakadni. Hogy kvalitásai alapján a Holt tér bemutatása az Anilogue-on indokolt volt-e, az már egy másik kérdés.


11 komment · 2 trackback

Címkék: animáció filmkritika 3csillagos filmfesztivál

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr67800215

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: poulan pro lawn mower parts 2018.04.05. 23:02:27

Kerékpár bolt - Kerékpár turizmus - Kerékpár bolt

Trackback: poulan pro lawn mower parts 2018.03.08. 20:04:02

Schwinn Csepel kerékpár - Bicikli bolt

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_Henrik_ · http://hh.kepregeny.net 2008.12.02. 18:59:17

Rólam köztudott, hogy egyszerű vagyok mint egy ásóbot. Lehet pont ez az oka , hogy tetszett ez a mozi? Halkan megjegyzem a 3 csillag korrekt amúgy.

virtualdog 2008.12.02. 22:17:43

Ezt megnéztem volna a gore kedvéért, de aztán lebeszéltem magam az utolsó előtti bekezdésben taglalt ok megsejtése után. :)

vittorio 2008.12.03. 09:04:12

"Valamikor a jövőben játszódik a cselekmény – e nélkül ugyebár nehéz lenne sci-finek (is) nevezi a filmet"

Egy a jelenben induló és múltbéli időutazásokkal tarkított filmmel máris megoldható az enélkül.

Oidipus Prime 2008.12.03. 11:24:18

Teljesen egyetértek a kritikával, egyszer viszont télleg nézhető, ha van az embernek egy unalmas órája.
Nekem leginkább Doom3 utóérzésem volt vele kapcsolatban, leszámítva az Alien és zombifilm párhuzamot, mert az nyilvánvaló.

Lamond 2008.12.04. 10:35:22

Majd megnézem, ha elkezdek játszani a játékkal.
Mert ez itt a DEAD SPACE nevű game előzménye, ugye? Nem olvasom, mert spoilertől tartok.

cinna · http://1rem1.com 2008.12.04. 13:50:11

hát a többit nem láttátok, hmmm?

Beyonder 2008.12.04. 14:49:45

Lamond: igen (előzmény) és nem, nem spoileres.
cinna: Ramiz kolléga látta majdnem az összes filmet, írni is fog róluk hamarosan.

virtualdog 2008.12.04. 18:46:58

Kipróbáltam a játékot, hát lehet, hogy megrögzött PC-s vagyok (bár most már van konzolom is), de joy-jal nézelődni halál. Nekem kábé részegségszimulátorként működött a játék: próbáltam arra nézni, amerre megyek, általában sikertelenül. Persze a sikerültebb partik után ritkán faltak fel szörnyek, ahogy itt, viszont ahhoz túl sok gombnyomkodás volt az éppen aktuális pályákon, hogy eleget gyakhassak, és a vér is elég gázul festett. A földre kirajzolható világító csík pedig, mely a továbbjutás útját mutatja, hiába felhasználóbarát (én mindig mindenhol eltévedek, ahol el lehet), de mégis valahol nagyon megalázó... :D

bemma 2008.12.04. 20:05:21

Tesóm játszott vele - utálta. Én a filmet láttam - utáltam... Bár voltak durván leültetett béna poénok. Na azokon lehetett röhögni...
süti beállítások módosítása