Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Sleeper

2008.11.24. 07:56 Rusznyák Csaba

Bizony, a szuperhősök nem feltétlenül arról ismerszenek meg, hogy vörös köpenyt lobogtatva maguk mögött, daliásan repülnek a naplemente ellenfényében. Van, hogy sötét, mocskos sikátorokban és lepukkant házakban ölnek halomra embereket, méghozzá állítólag a jó ügy érdekében. Persze kérdés, hogy az ilyeneket ezek után nevezhetjük-e egyáltalán szuperhősöknek. Holden Carver mindenesetre biztosan nem nevezi magát annak. Sőt, semminek nem nevezi magát biztosan, mert már fogalma sincs, ki ő, miért harcol, és egyáltalán az ügynökségek közti láthatatlan háború melyik oldalán.

Ed Brubaker, és kedvelt rajzolója, Sean Phillips (ld. még közös remekművüket, a jelenleg is futó Criminalt) a szuperhős és a noir zsánert vegyítették a kétszer 12 részes (és egy one-shotot is tartalmazó) Sleeper című sorozatukban, ami a DC és a Marvel Univerzumtól jóval sötétebb és durvább Wildstorm világában játszódott. De ez a borongós, csavarokkal és identitás válságokkal teli hardcore bűnügyi sztori még ahhoz képest is egészen nyomasztó és kegyetlen. Ami egyben azt is jelenti, hogy aki az ártatlan szereplőket teljesen nélkülöző noir világában jól érzi magát, az valószínűleg oda és vissza lesz a mindenféle kritikusok által egekig magasztalt sorozattól.

Holden Carver egy kormányügynökségnek dolgozott, amíg egy Földre pottyant idegen tárgy szuperképességekkel ruházta fel: öngyógyító képességének köszönhetően szinte halhatatlan, ráadásul nem érez fájdalmat sem – azt teste elraktározza, és átadja annak, akivel érintkezik, és aki ezután általában holtan esik össze. Felettese, John Lynch ráveszi, hogy szerelmét végleg hátrahagyva épüljön be a világ megváltoztatásán ügyködő, hiperintelligens, ám jéghideg és mellesleg mesterségesen teremtett elme, Tao titkos társaságába, hogy belülről rohassza szét. Lynch azonban egy támadás után kómába kerül, és mivel ő az egyetlen, aki tudja, hogy Carver beépített, és nem az ellenséggel lepaktált ügynök, hősünk kínos helyzetbe kerül. Kint ragad a „hidegben”, miközben volt társai vadásznak rá, és egyre szorosabb kapcsolatokat ápol Tao birodalmának szociopata gyilkosaival, különösen a pszichológiai hatásra kényszeresen gonoszságokat elkövető Miss Miseryvel.



És ez még csak a kiindulási pont, Brubaker feszesen, hangulatosan, lendületesen szőtt cselekménye innen még tucatnyi fordulatot vesz, mire eljut a sokkoló befejezésig, ahol már térdig gázolunk az elkárhozott szereplők lelkének mocsarában. A középpontban persze Carver áll, aki számára képessége átok, és más vágya sincs, csak hogy végre kikeveredjen valahogy ebből a miliőből, amiben lassan becsavarodik. Minthogy Lynch hiányában, az „angyalok” oldalán mindenki ellenségnek hiszi, lassan tényleg azzá válik, hiszen teljesen elmosódik számára a határ a szerepe és a valóság között, és a reménytelen megváltás felé vezető úton jó- és rosszfiúkat egyaránt kénytelen halomra ölni. Identitás válsága csak súlyosbodik, mikor Lynch végül visszatér, mert akkora már úgy döntött, más alternatíva nem lévén, ténylegesen Tao szolgálatába áll. Brubaker szenzációsan jól írja a kínzó kétségek közt őrlődő férfit, aki már semmiben nem biztos, ahogy lassan a két manipulatív férfi magánháborújának és hatalmi játszmájának megviselt ütközőpontjává válik. Félreértés ne essék, ez nem holmi szuperhősös sírás-rívás felelősségről, hibákról és önsajnálatról, hanem kőkemény, nyomasztó lelki vesszőfutás, amit a kiváló karakterrajznak, a karcos, összetéveszthetetlenül noiros narrációnak, és a minden második oldalon dinamitként robbanó dialógusoknak hála az olvasó is fájdalmasan valóságosnak él meg.



De korántsem Carver Brubaker egyetlen ütőkártyája. Barátja, az érzéketlen, embergyűlölő tömeggyilkos, aki nem átallja Népirtásnak nevezni magát, a nagydarab keményfiú megtestesült archetípusa, Tao pedig a teljesen érzéketlen és minden szempontból jéghideg gonosz legszélsőségesebb mintapéldája. Vagyis igen, Brubaker erősen sarkított karaktereket használ, de a szuperhős és a bűnügyi zsáner vegyítése, és Carver lelki mélyrepülése mindezt abszolút indokolttá teszi. És egyébként is, itt van még Miss Misery, az egész sorozat talán legizgalmasabb és legérdekesebb karaktere, aki fizikailag rosszul lesz (szó szerint), ha nem követ el valami gonoszságot. Brubaker ezer oldalról mutatja be őt, látjuk, mint esztelen, vérengző gyilkost, mint szerencsétlen áldozatot, mint szenvedélyes szerelmest, mint érzéketlen árulót, mint egyszerre védtelen és kegyetlen nihilistát, és közben végig kiszámíthatatlan, veszélyes és gyönyörű, vagyis igazi, vérbeli femme fatale (érzelmi ámokfutása a második sorozat 8. részében a képregény csúcspontja). És nem csoda, hogy olyan nagyszerű párost alkot Carverrel.



A Sleeperben tehát nincsenek jófiúk, csak rosszak és még rosszabbak vannak. Kettős és hármas ügynökök, és a világ színfalai mögül irányító hatalmasságok játsszák a maguk kis beteg és emberéleteket semmibe vevő játékaikat, amelyekkel a jó ügy hazugsága mögé bújva próbálják kikaparni maguknak a gesztenyét. És ez alól még maga Carver sem kivétel, hiszen mindkét oldalt kijátszva, árnyékok közt bujkálva hamar előkerülnek a gyilkos tetteket igazolni hívatott kifogások. Brubaker Sleeper-világa lényegében egy olyan hely, ahol nem csak, hogy senki nincs biztonságban, de senki nem maradhat ártatlan sem. És az, hogy mindez a Wildstorm saját szuperhős-univerzumában létezik, még egy különösen élvezetes mellékízt is ad a képregénynek, főleg, hogy a köpenyes igazságosztók sokszor ugyanolyan mészárszékre vonuló marhák, mint az egyes ügynökségek fegyveres ágyútöltelékei, és Brubaker nemegyszer még hülyét is csinál belőlük. Itt ugyanis nincs helye tisztaságnak, dicsőségnek és igazságnak.



Sean Phillips
rajzai szokásosan nagyszerűek. Sötét hangulatú, nyers és egyszerű, effektektől mentes, árnyékokat és kontrasztokat kiválóan használó képeinek hatását erősítik a panelelrendezések is: a legtöbb oldal egy-egy egészoldalas képből áll, amire második rétegként épülnek a képkockák, egészen ügyes kompozíciókat, az akciójeleneteknél pedig különösen megnövelt dinamikát kölcsönözve a képregénynek. Az arcokat pedig főleg öröm nézni. Phillips nagyszerű érzékkel, hol elegáns visszafogottsággal, hol kissé eltúlozva, vagyis mindig az adott jelenetnek megfelelően ábrázolja a szereplők érzelmeit. De a színezés is megérdemel pár szót, mert minden ízében méltó párja a stílusos rajzoknak. Láthatóan jól átgondolt rendszer van benne, ami segít megőrizni és fokozni Philips oldalkompozícióit, azokat ugyanis rendre egy-egy szín uralja (jellemzően, a képregény hangulatához méltón a kék vagy a fekete). Ettől lesz a Sleeper képi világa olyan gyönyörűen hideg és egységes.

Két kiemelkedően tehetséges alkotó munkájáról van itt szó, akik fantasztikus eredményt képesek elérni, ha együtt dolgoznak. A Sleeper mind rajzait, mind történetét, mind karaktereit illetően maradandó élményt nyújt – a műfaj szerelmeseinek mindenképpen, de másoknak is érdemes megpróbálkozni vele.




Megjelenés: 2003-2004 (24+1 rész, Wildstorm)
Történet: Ed Brubaker
Rajz: Sean Phillips (one shot: Jim Lee)

4 komment

Címkék: noir 5csillagos képregénykritika

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr49784003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Beyonder 2008.11.24. 09:47:58

Újabb tétel a must have listámra. Csak tudnám mikor lesz időm elolvasni...

vittorio 2008.11.24. 11:57:26

Nagyonjó cikk!
Én is feljegyzem.
Remélem egyszer itthon is megérünk rá.

xfantomasx 2008.11.24. 13:34:53

Én meg pont most olvasom:)
6 részt olvastam el eddig,elég jó.

geomayler 2008.11.26. 14:17:35

Na mondom még egy noiros gyilkolászós, de miután elolvastam a cikket ez többről szól, nagyon jól hangzik, elolvasom majd.
süti beállítások módosítása