Most eltekintek attól, hogy idesírjam azt, hogy az elmúlt évtizedek során mennyire félreértelmezték az igazi skinhead szubkultúrát, és hogy micsoda szégyen, hogy néhány idiótának sikerült azt a saját fajgyűlölő ideológiájával alaposan megmérgeznie, ezzel igencsak hamis képet alkotva a közvélemény előtt az igazi skinheadekről. Akkor most egy kis hevenyészett történelemóra: a 80-as évek eleje zűrös időszak volt Nagy-Britanniában. A Thatcher-éra idején a gazdaság megroppanása, a növekvő munkanélküliség, az ingatlanválság, az értelmetlen áldozatokkal járó falklandi háború és az ezekből fakadó általános társadalmi elégedetlenség hatására felerősödött az országban az idegengyűlölet, mivel a kallódó munkásosztálybeli fiatalság egy része a bevándorlókat okolta életük kilátástalanságáért. Ezért a szabadidejükben főleg kocsmákban, focimeccseken és koncerteken lébecoló, egyszerű melós fiatalokból álló fehér skinheadek körében egyre népszerűbbek lettek a nacionalista eszmék. Nekik még a szintén az eredeti (úgynevezett '69-es) skinheadek közé tartozó, fekete bőrű jamaikai „rudeboy”-okkal is megromlott a viszonyuk, az igazi ellenség azonban a legnagyobb számú bevándorló közösség, vagyis a pakisztániak lettek. Ezidőtájt rendszeressé váltak az úgynevezett „paki bashing”-ek, vagyis a jobb módban élő pakisztáni bevándorlókat ért erőszakos inzultusok, de bármily furán hangzik is, itt még mindig nem igazán beszélhetünk rasszizmusról, hiszen ez a gyűlölet nem is igazán faji alapú volt, azt sokkal inkább csak a társadalmi egyenlőtlenségek felett érzett irigység váltotta ki.



Shane Meadows (Dead Man’s Shoes) saját gyermekkorának egyik fejezetét idézte meg a 2006-os Ez itt Angliában, ami megrázóan őszinte képet fest a fent vázolt korszakról és a munkásnegyedekben élő fiatalok mindennapjairól, de a film elsődleges célja mégsem ezek bemutatása akart lenni.

Már a film legelső képsorai tömény és kontrasztos összefoglalást adnak erről az időszakról: A Toots and the Maytals zenéjére vonuló, tüntető és verekedő fiatalokat, Diana és Károly esküvőjének képeit, pakisztániak lakta házak betört ablakait, újhullámos zenekar koncertjét, lepukkant proli lakásokat, az újonnan megjelenő CD lemezeket és otthoni számítógépeket láthatunk, valamint a Vaslady-t amint elsüt egy ágyút, majd láthatjuk, amint egy leszakadt lábú angol katonát visznek a társai hordágyon, valahol a Falkland-szigetek kies pusztaságában. Igen, ez itt Anglia.



1983 nyara, egy angol iparvárosban. A 12 éves Shaun anyjával él, szeretett apját elveszítette a háborúban, nincsenek barátai, az iskolában állandó zaklatásoknak van kitéve, ő maga pedig egész egyszerűen gyűlöli saját jelentéktelenségét, kiszolgáltatottságát. Élete azonban egyik napról a másikra megváltozik, amikor néhány, nála pár évvel idősebb fiatal skinhead befogadja maga közé, és Shaun végre barátokat és egyben családot is talált magának. A hovatartozás jegyében a banda hamarosan a külsején és öltözködésén is változtat, az így már teljes mértékben beintegrálódott Shaun pedig még egy barátnőt is talál magának. Az idillnek azonban vége szakad, amikor megérkezik a börtönből frissen szabadult Combo, a banda régi vezére. Combo jelenléte erősen feszélyezi a társaságot, már a felbukkanásának estéjén kínos csönd követi, amint a jamaikai származású Milky előtt némi rasszista felhanggal beszél egy színes bőrű börtöntársáról. A fiatalok érzik, hogy valami olyan furakodott be az addig felhőtlen és békés társaságukba, ami csak idő kérdése, hogy mikor zúzza azt szét. Hamarosan be is következik, amitől féltek. Combo egyik alkalommal indulatosan kikel a bevándorlók ellen, és választás elé állítja a még a húszas éveiben sem járó fiatal skinheadeket. Álljanak mellé, vagy távozzanak. Amikor a háború értelmetlen áldozatairól beszélt, Shaun legérzékenyebb pontjára tapintott, ezért a 12 éves fiú és még néhány zavarodott, kevésbé érett társa ott marad, a csapat addigi vezetője, a megfontoltabb Woody nagy csalódására. A társaság két részre szakad. Combo ezután fokozatosan kezdi beletáplálni a nacionalista, idegengyűlölő dogmákat a fiúba, aki készségesen el is hisz mindent, de valójában mindezt csak azért, mert a férfi személyében egy igazi apafigurát talált magának. Shaun is részt vesz a balhékban, büszkén teszi ki az angol zászlót az ablakba, de ugyanakkor hiányoznak neki régi barátai is. Shaun megtévesztett lelkét végül egy tragédia bekövetkezte tudja csak helyrebillenteni.



A film első felében még a magányos, kirekesztett kisfiú sorsát követjük, akinek keserű helyzetét pont olyan könnyen át tudjuk érezni, mint később a barátok és a hovatartozás megtalálása felett érzett örömét is. A Shaun-on végbement lelki és külső változásnak még édesanyja is kimondottan örül, bár a rövid hajat már kevésbé tolerálja. (Érdekes jelenet, amikor a látszólag nagyon dühös anya a fiával együtt a csapat törzshelyére csörtet, hogy a hajvágást számon kérje, majd ezután meglepő módon megköszöni a srácoknak, amiért vigyáznak a fiára, és elmondja nekik, hogy mennyire örül, hogy rájuk bízhatja.) Azonban a kiszámíthatatlan Combo hirtelen felbukkanása mintha bombát dobott volna erre az idillre. Combo viselkedése még a nézőt is zavarba hozza, amikor például először megjelenik, közvetve megsérti Milky-t, majd másnap letolja a többieket, amiért nem védték meg barátjukat. Bár büszkén állítja magáról, hogy ő is egy '69-es skinhead, de később pont a kiszámíthatatlansága okozza azt a tragédiát is, ami végül képes volt felnyitni Shaun szemét, és ami miatt egyik napról a másikra vált felnőtté.



Coming-of-age film, társadalmi korkép, egy kevés, a szubkultúrrával kapcsolatos ismeretterjesztés, szájbarágás- és politikai véleménynyilvánítás-mentes társadalomkritika. Shane Meadows szinte tökéletes filmet csinált. Először is elképesztően tehetséges színészeket sikerült találnia. A Shaun-t alakító, 13 éves Thomas Turgoose előtte még nem hogy filmben nem játszott sohasem, de még anno az iskolai darabba sem kerülhetett be a rossz magaviselete miatt. Ez volt az első szerepe, amit legendákat megszégyenítő, őszinte játékkal alakított. Érdemes lesz odafigyelni rá, mert ahogy Combo is mondja a filmben Shaun-nak, egy igazi gyémántot találtunk. Combo-t nagy kedvencem, Stephen Graham (Blöff) formálja meg elképesztően hihetően. Indulatos szónoklata a 3 és fél millió munkanélküliről szinte még engem is meggyőzött, hogy csatlakozzam hozzá. Más ismertebb név ugyan nem található a stáblistán, de kimerem jelenteni, hogy gyakorlatilag hibátlan alakításokkal teli a film. A zene megint csak telitalálat. Az ős skinhead zenéket a jamaikai gyökerű ska és reggae (Toots and the Maytals, The Specials), valamint egy kis klasszikus politikai indulatpunk (UK Subs) képviseli, de emellett megtalálható természetesen a korszakra jellemző újhullámos aktuális slágerzene (Soft Cell) és a film egyes jeleneteinek hangulatát meghatározó instrumentális, szomorkás dallamvilág is. Minden dal, minden hang a legtökéletesebben lett elhelyezve. A történet rendkívül őszinte, túlzásoknak, csapongásnak, erőltetettségnek nyoma sincs, a mondanivaló pedig nem mászik egyből a képünkbe, azt nekünk magunknak kell kiszedegetni belőle. Talán a film befejezése lehet néhányak számára elégedetlenségre okot adó, én viszont úgy érzem, hogy a rendező remekül döntött, amikor felesleges hatásvadászattól és csöpögésveszélyes szentimentalizmustól kímélt meg mindenkit. A lényeg ezúttal nem az, ami történt és ahogy történt, hanem inkább az, ami miatt történt, és hogy mindez milyen hatással volt Shaun-ra. A film záró képsoraiban úgyis ott van minden a kisfiú szemeiben. Ez itt Anglia, Shaun pedig csalódott benne.



A film nem ítélkezik, nem mondja ki hangosan, hogy a nacionalizmus és az idegengyűlölet a társadalom rákfenéje, azt sem hangoztatja folyamatosan, hogy az igazi skinheadek nem rasszisták. De még a könnyen formálható, torzítható fiatal lélek számára veszélyes bandaszellemet sem kritizálja, se nem méltatja. A film mindössze egy megrázó történetet mesél el a magányról, a barátságról, az ártatlanság elvesztéséről, és még csak véletlenül sem az erőszakról vagy a gyűlöletről. A kora 80-as évek Angliája egy másik világ volt, és egy másik társadalom zűrös időszaka. Az ami akkor ott volt, ha más formában is, de most talán leginkább Kelet-Európára, és nem utolsó sorban hazánkra jellemző. Csak szokás szerint itt már mindennek olyan sajátos, keserű hazai íze van. Ez itt Kelet-Európa, ez itt Magyarország.

This is England. UK, 2006. Rendezte és írta: Shane Meadows. Fényképezte: Danny Cohen. Eredeti zene: Ludovico Einaudi. Vágó: Chris Wyatt. Szereplők: Thomas Turgoose, Stephen Graham, Joseph Gilgun, Andrew Shim, Vicky McClure és mások.