Könyv- és forgatókönyv-írók nagy bánata: nehéz olyan történetet írni, ami egyszerre több generációt is képes lekötni. Van, amikor ez kevésbé zavaró, máshol jobban – az animációs filmek iparában például változatos technikák fejlődtek ki arra, hogy a felnőtteket is szórakoztassák az alapvetően azért ifjabb korosztályt célzó mesékkel: kikacsintások, önironikus gesztusok, félreérthető helyzetek és popkulturális utalások tárháza áll ehhez az alkotók rendelkezésére. Azt azonban nehéz elérni, hogy ezek az eredeti történet és hangulat szerves részeként tűnjenek fel (talán a Shreknek sikerült a legjobban, és ott is az ilyen jellegű viccek töménysége miatt), a háromkockás, vicces képregény-sorozatok világában pedig még nehezebb elképzelni, hogy egyáltalán létezhet ilyen.

A Kázmér és Huba azonban a maga alap-vicctípusaira (az angolszász terminológiában „running gag”) – ami minden comic strip alapvető kelléke, legyen szó a Garfieldról vagy akármelyik wannabe-kultsorozat webcomicról – egy komplex, finom humorral és bölcs iróniával átitatott univerzumot épített fel. Nincsenek fölös szereplők, a szülők nevét nem tudjuk, két főszereplőnkön kívül egyedül Rozi, „a Nő” nevesített. Barátok nincsenek (ennyi idősen maga a barátság fogalma úgyis fontosabb, mint a személy, és azt Huba testesíti meg), az iskola pedig, ahol a leginkább előtérbe kerülhetne a haverok és a bandázás témája, pusztán a végtelen unalom és az érthetetlen, megtanulandó zagyvaságok tárháza.

A világ egy élénk fantáziájú kisgyerek szemével, bólintanánk értőn az első pár képsor után. Pedig: nem. Sokkal többről van itt szó, nincs ugyanis olyan nézőpont, amibe Kázmér, a szőke, kócos hajú kisördög összes észrevétele, kötözködése és cinikus kommentárja belefér. A gyerekdolgokat gyerekként, ártatlanul romlott naivsággal reagálja le, a kamaszodás problémáit hevesen és érzelmesen (elvileg öt éves, és erre a korra nem épp a nőügyek jellemzőek), a felnőtt dolgokba pedig egy rutinos politikus gátlástalanságával és egy feltörekvő gengszer ravaszságával veti bele magát. Természetesen az olvasójától is elvárja ugyanezeket a nézőpontváltásokat, de ez fel sem tűnik, mert az ember ösztönösen alkalmazkodik: a gyerekkorra úgyis mindenki kedves-butus nosztalgiával, a kamaszkorra szorongásokkal, mégis felvillanyozva gondol vissza – egyszóval pont úgy, ahogy a képregény világa megkívánja. Ami azonban ezt a gyerekektől családapákig bárkinek ajánlható képregényt olyan zseniálissá teszi, nem az ebben rejtőző kettősség, hanem éppen annak furcsa hiánya. Nem húzhatunk egyértelmű vonalat az egyszerű hatásmechanizmusú (vizes lufi, puff!) és a felnőttes vagy filozófikus („Szerinted van Isten?”) képsorok közé – vagy legalábbis nem mindig és nem magabiztosan. A Kázmér és Huba finom, csendes zen bölcsessége ott rejtőzik a legártatlanabb egysorosokban is, ráadásul ezeket pont egy olyan játéktigris meg egy gusztustalan kajánságokat és gülüszemű ufókkal teli sci-fi történeteket kiötlő kisgyerek szájából halljuk, akiknek az olvasó felé fordulva előadott kiszólásaik nem a képregény-rajzoló szájából jönnek, hanem a saját hangjukon szólnak hozzánk.

Huba, az életre kelt játéktigris érdekes figura: csöppet sem másodhegedűs, Kázmér poénjainak kiszolgálója, karaktere követeli saját vicceit. Jelleme, még ha tudjuk is, hogy Kázmér fantáziájából származik, nagyon is magabiztos és sosem fél ellentmondani vagy akár elverni a fiút. Ugyanúgy a külvilág egy arca ő  (persze legfőképp a barátságé), mint ahogy Rozi hozza a Nőt és – a szülőkkel együtt – mindenféle szociális elvárást, vagy a bunyós kedvű osztálytárs az erőszakot és a hatalmat (de ez is megjelenik Hubában is). Semmi nincs itt, ami igazán veszélytelen és biztonságos, a tanárnő bármikor űrlénnyé alakulhat, apuci néha hirtelen üvölteni kezd, a bébiszitter is kicsesz az emberrel: egyfajta korai coming-of-age ez, ahol Kázmér rendezni, kezelni és uralni próbálja a saját világával bármiféle kölcsönhatásba kerülő elemeket. A Kázmér és Huba a fékezhetetlen álmodozás – vagy inkább: álmodás – dicshimnusza, és talán nem véletlen, hogy az ezeket a korlátokat savazó finom, de állhatatos sorozat éppen az Egyesült Államokban született meg.

Mostanra, úgy érzem, kellőképp belegabalyodtam már a Kázmér-mániámba, ideje hát egy elegáns témaváltással néhány szót a kiadásról is szólni. Amiről - akármilyen kínos is - szintén nem tudok panaszt mondani: a kötés erős, a borító kifejezetten ízléses, a papír szép és a fekete az tényleg fekete. Az ára 1950 Ft, és ennyit bőven meg is ér a képregény-olvasók és a keményvonalas fanok polcára. Aki pedig néha olvasgatná a képregényt, de ennyit nem ér meg neki a gyűjteményes... nos, annak még mindig ott a Metro újság (és az ráadásul ingyen is van).

Kázmér és Huba gyűjtemény 1-2. (Kázmér és Huba, Mi folyik az ágy alatt?)
Vad Virágok Könyvműhely
128 oldal
Papír / puha kötés