Úgynevezett portmoné-film, bár egyesek az ilyet omnibusz-filmnek hívják. Akár így, akár úgy, elég hülye elnevezés. Az efféle mozinak a lényege, hogy a film futamidejét több, egymástól vagy teljesen különböző, vagy valamilyen keretmotívum álta összetartott történetek teszik ki.

Jelen esetben a kapocs elég könnyedén kikövetkeztethető: a film három sztorija egyaránt wuxia (az istenért, ejtsd úgy: vú sá!) A Trilogy of Swordsmanship némi lexikális kutatómunkát igényel: bár az összes nyomtatott és online szakmunka Yueh Fenget jelöli meg az első sztori rendezőjeként, a kópián egyértelműen Chang Cheh és Cheng Kang (Ching Siu Tung apukája) kap megosztott direktori kreditet. Hogy a Yueh Fenget egyesek honnan szedték, csak a Jáde Isten tudja...

Szóval a legelső történet egy Chang Cheh-Cheng Kang koprodukció, és mint minden filmnél, amelynél Chang Cheh hagyta, hogy odamásszon valaki a neve mellé, ennél is valószinüsíthető, hogy a nagy újítónak kurvára semmi köze nem volt az instruáláshoz, csak ott szunyált valamelyik sarokban, és kegyes kreditjével próbálta elősegíteni kollégája karrierjét.

Az Iron Bow esetében ez majdnem biztos: túlságosan összeszedett, vizuálisan magabiztos ez a kis majdnem-farce, amelyben a helyi gazdaggyerek erőszakkal próbálja feleségül venni a fogadósné gyönyörű lányát. Szerencse, hogy arra jár az egyszeri kóbor lovag (Yuen Hua) és rendet tesz.

Érdekes módon a fináléra ő már réges rég a fővárosba szökik, és az ellennel a csecse lánynak, az anyjának és a tízéves pincérgyereknek kell leszámolnia (természetesen mind harcművész mesterek). Manapság botorság lenne bármilyen filmtől elvárni, hogy egy belezős kiskölyköt tegyen meg principális karakterré, de természetesen a hetvenes évek elején járunk Hngkongban, akkor és ott minden lehetséges... Az, hogy két érett, okos nő a protagonista, még kétségesebbé teszi, hogy Chang Cheh-nek bármi köze volt a történethez.

Hát még a másodikhoz, amelynek a címe The Tigress (szintén megosztott Chang Cheh-Cheng Kang rendezői kredittel bír)! Egy szuperkurtizán szó szerint hülyét csinál a helyi katonai elöljáróból, bár a lány szándékai valahol tisztességesek: csak szerelmét, az egyik tisztet szeretné kirántani a slamasztikából. Végül, hogy a fickót a halálbüntetés alól (kuplerájba járni katonáéknál nem illendő? Mióta?) felmentse, vállalja, hogy undercover (no pun intended) beépül a helyi banditafőnök (a halhatatlan Lo Lieh) pereputtyába, és elhozza a fejét.

A három történet közül ez a legjobban megrendezett és megírt, ennek ellenére az első intenzitását inkább preferálom. A sztori lezárása egy meglehetősen gonosz csavar, amely a kalandsztorinak induló hacacárét melankólikus, meglepő erejű tragédiává emeli. A főszereplő Shih Szu a hetvenes évek elejének egyik legszemkápráztatóbban ragyogó csillaga volt, és jelenlétének, szépségének ma is megvan a hatása.

Az utolsó epizódot (White Water Strand) már csak Chang Cheh jegyzi, és hogy valóbn ő rendezte, egyértelmű. A sztori straight up, egyenes vonalú, eccerű minda pofon, a végén egy jófajta többszázas összecsapással, amelyben a legtöbb főszereplő kivérzik. Persze útközben is van belezés rendesen - a mester kéznyoma nyilvánvaló. A főszerepekben csupa sztár: David Chiang, Ti Lung, Ku Feng és Li Ching osztják egymást.

Bár igazán szórakoztató koktél a Trilogy of Swordsmanship, a portmoné-filmekre jellemző átok ezt sem kerüli el - mélyebb tartalma nincsen, a történetek rövidsége miatt komolyabb figuraépítésre nincs lehetőség - ahogy vége, már meg is feledkezel az egészről (na jó, a Tigress azért rezonál), a gyönyörű díszletek, a kiontott Shaw-vér és a sztárparádé ellenére is.