A Time Warner médiakonglomerátum 2008. február 28-án bejelentette, hogy a tulajdonában lévő New Line Cinemát, A gyűrűk ura-, a Csúcsformában- és az Austin Powers-sorozatok gyártóját beolvasztja a Warner Bros struktúrájába, s ezzel megválik Bob Shaye-től, aki negyven évig vezette a céget. Sorozatunk a ministúdió történetének áttekintésével próbál választ találni a miértekre és a hogyantovábbokra.
Robert Shaye a semmiből teremtette a New Line Cinemát, amely a hatvanas évek végén egyszemélyes, kézi vezérlésű filmforgalmazó vállalatként lépett színre New Yorkban. Az akkor 27 esztendős Shaye egy volt a korszak exploitation kizsákmányolói között: horrort, szexet, polgárpukkasztást bevállalt, hogy midnight movie közönségét kiszolgálja. A filmeket olcsón vette, elsősorban Olaszországból (pl. spagetti-westerneket), Franciaországból (Alain Delon-krimiket is), majd Bruce Lee halála után Ázsiából is (lásd: Sonny Chiba Street Fighter-sorozata), és viszonylag kevés amerikai független produkciót vitt a mozikba.
Shaye már a hetvenes évek elején kitűnt a többiek közül keleti parti ízlésével. Pasolinit, Godard-t, Herzogot, Rohmert, Fassbindert, Bunuelt és Chabrolt kezdett forgalmazni a campusok közönségének, de szégyenérzet nélkül bevállalt melegebb témákat is. Első nagy felfedezettje John Waters volt, aki a Multiple Maniacs (1970), a Rózsaszín flamingó (1972) és a Female Trouble (1974) triászával lenyűgözte az éjféli mozilátogatókat, és állandó bevételi forrást jelentett a New Line-nak is. A cég első saját gyártású filmje a Stunts (1977), egy felejthető akciófilm volt Mark L. Lester (Kommandó) rendezésében.
A nyolcvanas évekre a New Line szinte teljesen befejezte a művészfilmek forgalmazását, és minden erejével arra koncentrált, hogy kielégítse az újonnan megnyílt videópiac óriási felvevőerejét. Olasz apokaliptikus sci-fik, tini szexkomédiák és nindzsás kalandok töltötték meg a New Line éves forgalmazási naptárát (amelybe valahogy becsúszott Makk Károly Lily in Love című filmje is).
Ma leginkább a horrorral azonosítjuk a New Line-t, pedig Shaye csak a hetvenes évek végén, a Halloween elképesztő sikerét látva kezdett érdeklődni a műfaj iránt, amikor nagy dobásként megvásárolta Az élőholtak visszatérnek és A texasi láncfűrészes re-run jogait, majd 1983-ban mozikba vitte az Evil Dead első részét. A három film olyan kirobbanó sikert aratott, hogy Shaye gyorsan megalapította a New Line gyártó részlegét, és ráállt a horrorok sorozatgyártására.
A saját gyártású horrorok első darabja volt az Alone in the Dark (1982), Jack Sholder filmje, amelyen Shaye írói kreditet is kapott. Ezt követte a Rémálom az Elm utcában (1984), amely mindent megváltoztatott a New Line számára. Wes Craven horrorja, mely szerény 1,8 millió dollárba került, 25,5 milliót hozott a konyhára. A folytatás már egy évvel később megérkezett Sholder rendezésében, a további, elképesztően népszerű epizódok pedig menetrendszerűen: 1987-ben, 1988-ban és 1989-ben. A Rémálom-sorozat így korának Fűrész-e lett, az addigi legnépszerűbb független filmes széria. Amellett, hogy tengernyi pénzt termelt, tucatnyi olyan tehetséget indított útjára, mint Frank Darabont, Chuck Russell, Renny Harlin, Stephen Hopkins, Johnny Depp, Patricia Arquette vagy Brian Helgeland.
A Rémálom-sorozat mellett a New Line lokomotívja John Waters maradt, aki a nyolcvanas években karrierje csúcsára ért az „odoramás” Poliészter (1981), majd a Hajlakk (1988) című remekeivel (amelyeket immár a New Line gyártott). Ugyancsak szépen muzsikált a Rémecskék-sorozat is (Critters), de A rejtőzködő (1987 – ma kultfilm) és a 976-EVIL (1989 – Robert Englund rendezésében) megbukott.
A nyolcvanas évek végére a New Line tehát új imázst alakított ki: irodát nyitott Los Angelesben, részvénytársaságként bevonult a Wall Streetre, és művészfilmesből horrorspecialistává vált. Piacra lépett a ministúdió, amelyet Freddy Krüger épített.
(Folytatjuk.)
Robert Shaye a semmiből teremtette a New Line Cinemát, amely a hatvanas évek végén egyszemélyes, kézi vezérlésű filmforgalmazó vállalatként lépett színre New Yorkban. Az akkor 27 esztendős Shaye egy volt a korszak exploitation kizsákmányolói között: horrort, szexet, polgárpukkasztást bevállalt, hogy midnight movie közönségét kiszolgálja. A filmeket olcsón vette, elsősorban Olaszországból (pl. spagetti-westerneket), Franciaországból (Alain Delon-krimiket is), majd Bruce Lee halála után Ázsiából is (lásd: Sonny Chiba Street Fighter-sorozata), és viszonylag kevés amerikai független produkciót vitt a mozikba.
Shaye már a hetvenes évek elején kitűnt a többiek közül keleti parti ízlésével. Pasolinit, Godard-t, Herzogot, Rohmert, Fassbindert, Bunuelt és Chabrolt kezdett forgalmazni a campusok közönségének, de szégyenérzet nélkül bevállalt melegebb témákat is. Első nagy felfedezettje John Waters volt, aki a Multiple Maniacs (1970), a Rózsaszín flamingó (1972) és a Female Trouble (1974) triászával lenyűgözte az éjféli mozilátogatókat, és állandó bevételi forrást jelentett a New Line-nak is. A cég első saját gyártású filmje a Stunts (1977), egy felejthető akciófilm volt Mark L. Lester (Kommandó) rendezésében.
A nyolcvanas évekre a New Line szinte teljesen befejezte a művészfilmek forgalmazását, és minden erejével arra koncentrált, hogy kielégítse az újonnan megnyílt videópiac óriási felvevőerejét. Olasz apokaliptikus sci-fik, tini szexkomédiák és nindzsás kalandok töltötték meg a New Line éves forgalmazási naptárát (amelybe valahogy becsúszott Makk Károly Lily in Love című filmje is).
Ma leginkább a horrorral azonosítjuk a New Line-t, pedig Shaye csak a hetvenes évek végén, a Halloween elképesztő sikerét látva kezdett érdeklődni a műfaj iránt, amikor nagy dobásként megvásárolta Az élőholtak visszatérnek és A texasi láncfűrészes re-run jogait, majd 1983-ban mozikba vitte az Evil Dead első részét. A három film olyan kirobbanó sikert aratott, hogy Shaye gyorsan megalapította a New Line gyártó részlegét, és ráállt a horrorok sorozatgyártására.
A saját gyártású horrorok első darabja volt az Alone in the Dark (1982), Jack Sholder filmje, amelyen Shaye írói kreditet is kapott. Ezt követte a Rémálom az Elm utcában (1984), amely mindent megváltoztatott a New Line számára. Wes Craven horrorja, mely szerény 1,8 millió dollárba került, 25,5 milliót hozott a konyhára. A folytatás már egy évvel később megérkezett Sholder rendezésében, a további, elképesztően népszerű epizódok pedig menetrendszerűen: 1987-ben, 1988-ban és 1989-ben. A Rémálom-sorozat így korának Fűrész-e lett, az addigi legnépszerűbb független filmes széria. Amellett, hogy tengernyi pénzt termelt, tucatnyi olyan tehetséget indított útjára, mint Frank Darabont, Chuck Russell, Renny Harlin, Stephen Hopkins, Johnny Depp, Patricia Arquette vagy Brian Helgeland.
A Rémálom-sorozat mellett a New Line lokomotívja John Waters maradt, aki a nyolcvanas években karrierje csúcsára ért az „odoramás” Poliészter (1981), majd a Hajlakk (1988) című remekeivel (amelyeket immár a New Line gyártott). Ugyancsak szépen muzsikált a Rémecskék-sorozat is (Critters), de A rejtőzködő (1987 – ma kultfilm) és a 976-EVIL (1989 – Robert Englund rendezésében) megbukott.
A nyolcvanas évek végére a New Line tehát új imázst alakított ki: irodát nyitott Los Angelesben, részvénytársaságként bevonult a Wall Streetre, és művészfilmesből horrorspecialistává vált. Piacra lépett a ministúdió, amelyet Freddy Krüger épített.
(Folytatjuk.)
Utolsó kommentek