Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Képregénykritika: MARVEL KNIGHTS SPIDER-MAN HC (Marvel, 2005) ****

2008.03.07. 17:56 Santito

Visszaszámlálás a 15. Képregény Börzéig - 4. hét

Ennek a négyrészes minisorozatnak minden cikke egy-egy, a március 30-án megrendezésre kerülő
15. Képregény Börzén magyar nyelven debütáló új képregényhez kapcsolható, nem titkoltan azt a célt tűzve ki maga elé, hogy felhívja a figyelmet egyrészt a Börzére, másrészt az ott megjelenő kiadványokra. Figyelem, addig már csak négy hét van hátra, mélyen tisztelt geektársaim!

Egész nyugodtan kijelenthetjük, hogy máig a Marvel egyik legnagyobb húzóneve a Pókember (természetesen fej fej mellett haladva az X-Men-nel), a szuperhős, mely szakítva a hatvanas évek addigi amerikai képregénytrendjével, egy valóban kézzel fogható, hús-vér figuraként mutatkozott be, hétköznapi gondokkal, zűrös nőügyekkel, hirtelen haragú munkaadóval, valamint az Amazing Spider-Man negyedik számától, Oki doki első színrelépésétől kezdve rendszeres és kiadós verésekkel, amelyekben általában a rövidebbet húzta. Az olvasó könnyebben azonosulhatott egy félszeg, visszafogott, ám hirtelen szuperképességeket kapott és ennek feldolgozásával küszködő tinédzserrel (akit általában a földbe döngöltek, ahonnan azonban valahogy mindig feltápászkodott, elkente a gonosz száját és megmentette az ártatlanokat), mint a DC mindenható Superman-jével vagy (ha a Marvel házatáján nézünk szét) egy narancsszínű kőbőrt viselő, emberre csak távolról emlékeztető monstrummal. A népszerűség és a kassza csilingelése persze újabb és újabb Póksorozatot szült, így az elmúlt évtizedek során csak kapkodhattuk a fejünk a sok párhuzamosan futó cím (The Amazing Spider-Man, The Spectacular Spider-Man, Web of Spider-Man, Spider-Man, The Sensational Spider-Man, Spider-Man's Tangled Web, Ultimate Spider-Man, The Friendly Neighborhood Spider-Man, hogy csak az ismertebbeket említsem) láttán és ahogy ez várható is volt a történetek áradatában a minőséget illetően, járhattunk mélységes hullámvölgyekben és fantasztikus magasságokban egyaránt. Tehát egészen pontosan mi is különbözteti meg a Marvel Lovagok előtaggal ellátott sorozatot a többitől?

A kérdés jogos, ehhez egyrészt tudni kell, hogy az 1998-ban létrehozott Marvel Knights a rövidéletű (1995-1996) Marvel Edge címek utódja, mely a már céltudatosan nem gyerekeknek, hanem tinédzsereknek (az idő teltével pedig a tinédzserekből vált felnőtteknek) írt sorozatokat jelöli, olyan komolyabb, érettebb, erőszakosabb témákat is érintve, amilyeneket eladdig gondosan kerültek, köszönhetően a Comics Code Authority (a képregények tartalmát vizsgáló, cenzúrázó és jóváhagyó bizottság) áldásos tevékenységének. Mert mégis mit lehetett várni az olyan szuperhősképregényektől, ahol egészen a nyolcvanas évek végéig előírás volt, hogy "a rendőrök, bírák, kormányhivatalnokok ábrázolásának módja nem vethet rossz fényt a törvényes rendet fenntartó hivatalokra", "rendfenntartó erők nem eshetnek áldozatul bűnözők tevékenységének", a "jónak minden esetben győzedelmeskednie kell a gonosz felett" (vélhetően ezt volt a legkönnyebb betartani), valamint elfogadhatatlan többek között a meztelenség, a túlzott erőszak, a káromkodás, szadizmus, homoszexualitás, kábítószerek, zombik, vámpírok és farkasemberek megjelenítése? Fun fact: amikor a kilencvenes évek She-Hulk sorozatának főszereplőnőjét megkérdezik, hogyan képes mindig illendően kinézni annak ellenére, hogy minden átváltozásakor szétszakad a ruházata, ő csak megmutatja a ruhájára varrt Comics Code logót...

Másrészt szerencsére a Marvel 2001-ben kivonul a CCA égisze alól, és áttér saját besorolási rendszerére, így lehetővé téve, hogy Mark Millar (Wanted, The Ultimates, Ultimate X-Men, Civil War), egy újabb tehetséges skót író bonthasson zászlót a Marvel Knights sorozat élén. Millar első amerikai sikerét a rendhagyó The Authority-vel aratta a DC-nél (olyan nagy névtől átvéve a stafétabotot, mint Warren Ellis), ám a 9/11 után a kiadó elég érzékennyé vált a fel nem hígított erőszakot és teljes városok lerombolását tartalmazó szkriptekkel kapcsolatban, és a komoly öncenzúra, valamint az ebből adódó kiadói csúszások miatt éppen elég vér tolult a glasgowi képregényguru agyába, hogy igent mondjon a Marvel felkérésére, ami pont akkor keresett valakit az Ultimate X-Men útnak indításához. A Marvel Univerzum reboot-jával újabb szakmai sikert zsebelhetett be, de végül a rajongók szemében a 2002-es The Ultimates első felvonása révén került be a képregényszerzők panteonjába. A 2004-ben indult Marvel Knights Spider-Man erősen összefüggő történetét 12 szám erejéig, azaz egy teljes éven át írta, három négy részes sztori formájában (Down Among the Dead Men, Venomous, The Last Stand), melyek aztán az e recenzió tárgyát képező keményfedelű gyűjteményes kötetben láttak egyben napvilágot 2005-ben.

Millar Pókembere (újabb fun fact: a Marvel eredetileg J. Michael Straczynski-t, majd Kevin Smith-t szerette volna az írói székben tudni, ám végül mindkettőt elvetette) realisztikusabb, sötétebb tónusokat vesz fel a megszokottnál és nem fog vissza az erőszakból sem: Peter Parkert már az első pár számban félholtra verik, minifurgont és autót ejtenek a fejére, lezuhan egy felhőkarcoló tetejéről (eszméletlenül meglehetősen nehéz hálóhintázni), elektromos kisülésekkel égetik szénné, és legalább kétszer keresztüllövik. Ennek következményeképp úgy tömi magába a fájdalomcsillapítókat, mint Dr. House a Vicodint, Mary Jane és May néni felváltva ápolják, lassan több fáslit visel, mint Pókruhát, és az Elektróval vívott ütközet után pedig egyenesen a rátaláló járókelők telefonhívására viszik be az intenzívre. Már az Ultimates-ben is láttuk, hogy Millar-nál következményei és áldozatai vannak a köpenyesek összecsapásainak (Hulk manhattani őrjöngése 800 áldozatot szed, és miután nyilvánosan közvetített bírósági tárgyaláson ítélik halálra, az ítéletet végre is hajtják rajta), itt bizony Elektró gondolkodás nélkül robbantja fel az autót a benne ülő családdal együtt, Keselyű egy mozdulattal töri ki Pókember betegágyánál az ügyeletes nővér nyakát, Venom pedig szenvtelenül roppantja össze Parker osztálytalálkozóján az egyik volt iskolatárs koponyáját. Senki és semmi nincs biztonságban, ez pedig elégedett izgalommal tölti el az olvasót, aki eddig teljes bizonyossággal gondolhatta, hogy a főbb szereplők és az őket körülvevő statiszták szentek és sérthetetlenek a Stan Lee által megteremtett hagyomány íratlan szabályainak megfelelően.

A történet maga egy unalomig koptatott kliséből indít: May nénit elrabolják és hálófejünk kénytelen nyomozásra adni a fejét, hogy kiderítse ki a háttérben bújkáló titokzatos emberrabló, aki ráadásul ismeri Pókember személyazonosságát. Szerencsére azonban Millar érti a dolgát és a meseszövés lendülete, az életszerű dialógusok, hirtelen fordulatok elnyomják a kellemetlen deja vu érzést. A kezdeti felütés ellenére hamar kiderül, hogy mindenki kedvenc Pókembere nem egy Batman, csak sodródik az eseményekkel, ám mégis a Hush juthat az olvasó eszébe, hiszen a Marvel Univerzum színe-java feltűnik legalább egy cameo erejéig (például a rég nem látott Pléhsuszter vezeti a szupergonoszok aukcióját), kezdve a Bosszú Angyalaival az X-men-en át Pókember saját, külön bejáratú piszkos tizenkettőjéig (fícsöring Homokember, Keselyű, Elektró, Sokkoló, Skorpió, Sírkő, Kaméleon és még sokan mások).

A két felsőligás játékos, aki pokollá teszi Peter Parker életét a klasszikus hagyományok értelmében itt is az őrült Zöld Manó és a földönkívüli szimbióta Venom. Az előbbi rendszeres időközönkénti felmelegítésétől általában kinyílik a bicska a zsebemben, de itt olyan pszichopata, kegyetlen és hidegvérű manipulátorként mutatkozik be, hogy Hannibal Lectertől épp csak egy szeletnyi vajon pirított agyvelő választja el. Telitalálat a rohadék, szinte feledteti a történet gyenge pillanatait, mint mikor például kiderül, hogy Keselyű csak a rákos unokájának költséges kezelése miatt vállalta be legutóbbi melóját. Az új Venom már nem ennyire meggyőző, mert bár a szupergonoszok aukciója és a licitálók sorsa egészen eredeti ötlet, a szimbióta átfazonírozott külseje és Eddie Brock történetszálának érthetetlenül hirtelen rövidre vágása eléggé fájó pont számomra.

Ami a látványvilágot illeti (ha már egyszer párhuzamot vontunk), nem éri el ugyan a Jim Lee által a Hush-ban produkált bravúrt (sajnos pont ez volt, ami a gyenge közepes történetet átlag felettivé varázsolta), de még így is szemet gyönyörködtető, mert hiába emlegetik Terry Dodson-t (Generation-X, Spider-Man and the Black Cat, Harley Quinn, Wonder Woman) a szegény ember Adam Hughes-aként, én ezzel mélységesen nem értek egyet és szerintem ezzel így vannak azok is, akik olvasták a Pókember és Fekete Macska magyar kiadását. A legkomolyabb ütőkártyájuk azonban, amivel engem azonnal levettek a lábamról, hogy Dodson és a pár szám erejéig beugró, nálunk a Papírmozi Pszichoparkjából ismert Frank Cho (Liberty Meadows, Shanna the She-Devil, The Mighty Avengers) rajzolják hosszú idő óta a legszívdöglesztőbb Mary Jane-t és Fekete Macskát. Period.

A tizenkét részen átívelő összeesküvéselmélet fonalára bőven aggattak humort, eredeti ötleteket (Elektró elviszi Keselyűt kedvenc bordélyába, ahol egy csernobili mutáns örömlányt mutat be neki, aki bármelyik szuperhősnő alakját magára tudja ölteni), akciót és érzelmesebb húrokat megpendítő jeleneteket, ráadásul nem szükséges hozzá semmilyen előzmény ismerete, ezen a ponton bárki fejest ugorhat Pókember kalandjaiba, semmi sem fogja elrontani a szórakozását.

Magyarul eddig a
Kingpin kiadó gondozásában az első négy rész jelent meg Marvel könyvek: Pókember - Holtak között címmel, a második, ugyancsak négy részt tartalmazó kötetet pedig Venom alcímmel a 15. Képregény Börzére időzítik.

5 komment

Címkék: képregénykritika 4csillagos

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr20364889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mizrolist 2008.03.07. 22:14:30

Szvsz az a Sokkoló magyarul Rengető akarna lenni ;) (már ha jól asszociálok az illusztrációként választott képről)

Santito · http://geekz.blog.hu 2008.03.07. 22:26:30

Sacré bleu, a monsieur-nek igaza van...

virtualdog 2008.03.08. 22:45:25

Érdekes ez a Comics Code-os történet. Anélkül is megjelenhettek amúgy képregények, csak kevesebben forgalmazták/vették?

Bayer Antal · http://neroblanco.blog.hu 2008.03.09. 07:30:19

Megjelenhettek, csak egyes terjesztők nem forgalmazták őket. Ez addig volt létfontosságú, amíg főleg szupermarketekben vásároltak képregényt az amerikaiak. A nyolcvanas években kiépült "direct market"-re alapozva jött létre a mai, a Diamond Comics-on keresztüli előzetes rendelésre alapuló rendszer.

Csak én 2008.03.13. 22:45:54

Jó a cikk, csak egy kis pontosítás:) Octopus doki az Amazing harmadik számában mutatkozott be, a negyedikben már Homokember volt Pókember ellenfele.
süti beállítások módosítása