A bukás rendezőjének bukásában Nicole Kidman botorkál a testrablók között. Hazai bemutató: 2007. november 15.
2005 nyarán jelentette be Joel Silver über-producer The Visiting című filmtervét. A Warner sajtósai annyit árultak el a tuti blockbusterről, hogy a főszereplő Nicole Kidman és Daniel Craig, Oliver Hirschbiegel (A bukás) a rendező, a forgatókönyvet pedig David Kajganich írja. Azt viszont ügyesen titkolták (előttem is), hogy a sci-fi nem más, mint Jack Finney A testrablók támadása című könyvének immár negyedik feldolgozása.
Aztán a Visiting várva várt 2006-os bemutatója nagy megdöbbenésre elmaradt. Silver annyira csalódott a leforgatott anyagban, hogy kirúgta Hirschbiegelt, és szerződtette a Wachowski testvéreket (igen, azokat a Wachowski testvéreket), hogy üssenek össze rövid úton egy új szkriptet. Ősszel újra összetrombitálta a stábot, amely James McTeigue (V mint vérbosszú) helyettes rendező vezetésével egészen 2007 januárjáig dolgozott a reshoot-okon.
Az immár The Invasion címre hallgató film végül 2007 augusztusában került az amerikai, és alig néhány napja a magyar mozikba. Brutálisan megbukott, a befektetett 80 millió dollárral szemben 15 milliós bevételt hozott. És ami sokkal rosszabb: az Invasion a silány, inkoherens, felesleges remake-ek tárházát gazdagítja, amelynek sosem lett volna szabad zöldlámpát kapnia (kíváncsi vagyok, vajon Hirschbiegel rendezői változata valaha napvilágot lát-e. Én vevő lennék rá).
A testrablók történetének első, fekete-fehér, szélesvásznú filmváltozatát Don Siegel rendezte 1956-ban. Az Invasion of the Body Snatchers (1956) B-filmnek indult, de olyan hatásosan sikerült (tényleg, érdemes megnézni - ráadásul mindössze 80 perces), hogy az évek során klasszikussá nőtte ki magát. A sztori egy kisvárosi orvosról szól, aki rádöbben, hogy barátait, rokonait érzelemmentes hasonmások váltják fel. A fináléra egyedül találja magát a csőcselékkel szemben, amelyek az M - Egy város keresi a gyilkost mintájára űzik-hajtják a hegyeken át. Siegel testrablóit szokás a kommunistákkal azonosítani, de a filmnek az a titka, hogy nincs egyértelmű megfejtése. Lehet, hogy éppen hősünk a más, a kommunista, akit egyéni nézetei miatt üldöz a felbőszült, konformista WASP-tömeg.
Philip Kaufman, aki valaha zseni volt, most meg Függőség-szintű szarságokat rendez, 1978-ban forgatta azonos című remake-jét. Szívemhez ez a felkavaróan nihilista változat áll a legközelebb. A remake az ötvenes évekbeli sztorit nagyvárosi környezetbe helyezi, és Az elnök emberei stílusában, az X-akták előképeként kormányszintű paranoiával ötvözi. Donald Sutherland, Jeff Goldblum, de még Mr. Spock is kimagaslót alakít. Kaufman filmje különleges - és különlegesen nyomasztó - mestermű; minden perce emlékezetes. Ami nem mondható el az Abel Ferrara rendezte olcsó 1994-es változatról (Body Snatchers), amelyben az ismerős cselekmény átkerül egy katonai bázisra, míg a hősnő egy tinilány lesz (a hamvasan szexi Gabrielle Anwar). Akadnak hatásos momentumok, de jellegzetes Ferrara-filmként ez is sokszor hajlik gagyiba.
Ebben a legújabb, negyedik változatban hősünk egy washingtoni pszichológusnő (Kidman), egyedülálló anya, aki munkája során egyre több mániákus pácienssel találkozik. Furcsamód mind azt állítják, szeretteiket kicserélték. Craig játssza a dokit, aki egyetlen támasza a bajban. Kajganich néhány tudományosnak vélt kiigazítással színesíti Finney történetét, így növényi gubók helyett űrbéli baktériumot kapunk, amely az REM-ben fertőzi meg a gyanútlan embereket, és hát mit is szépítsük: utat enged a happy endnek, mikor Kidman fiát baktérium-rezisztenssé teszi.
Az Invasion legnagyobb hibája, hogy összemossa a klasszikus testrablós sztorit a kétezres években divatos lebutított zombifilmekkel. Míg Don Siegel eredetijében a testrablók látszatra semmiben sem különböznek tőlünk, sőt: baromi meggyőzőek intellektuális síkon is, addig itt egy kiábrándítóan gagyi zombihordát kapunk, és olyan fordulatokat, amelyek legfeljebb egy horror-újszülöttnek mondhatnak újat. Az akciójelenetek siralmasan generikusak, a CGI-effekteket "szebbet hányok" kategóriába sorolnám. Az egyetlen használható jelenet egy asztali beszélgetés a világ pillanatnyi helyzetéről - de a film szövetébe ágyazva ennek sincs semmi értelme. Kidman és különösen Craig maga is zombiként, minden meggyőződés híján botladozza végig a cselekményt.
Kár ezért a filmért, és különösen kár a több mint tehetséges Hirschbiegel amerikai bemutatkozásáért. A pasi most bizonyosan jó darabig be nem teszi lábát Hollywoodba. Ugyanakkor nem sajnálom túlságosan se őt, se társait, hiszen istenüket kísérették, mikor olyan sztorival kezdtek, amely két klasszikus (Siegel, Kaufman) és egy egész jó (Ferrara) feldolgozást fialt már. Ha mégis kedved támadna egy jó kis invázióra, állj ellen, és válaszd a félelmetes 1978-as verziót.
Filmkritika: INVÁZIÓ (The Invasion, 2007) *
2007.11.21. 15:00 Köbli Norbert (törölt)
17 komment
Címkék: scifi horror filmkritika 1csillagos
A bejegyzés trackback címe:
https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr36236928
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
jamamuraeonflux · http://aeonflux.freeblog.hu 2007.11.21. 15:24:37
bazmeg, mekkora spoiler ez a kép donald sutherlanddel.
amúgy a ferrara-dolgozat a legjobb mind közül.
amúgy a ferrara-dolgozat a legjobb mind közül.
travis 2007.11.21. 15:24:55
Vasárnap megvolt nekem is. A legszarabb film, amit az utóbbi néhány évben a moziban láttam.
Bevásárlóközpontos turkálókonténer legaljára vele!
Én a történeti áttekintésbe belevettem volna Robert Rodriguez szintén zseniális The Faculty-jét is. Tudom, horrorőrültek fórumán ciki elismerni Kevin Williamsont, de én anno nagyon szerettem, amit csinál. Marha jó szkripteket írt (mínusz Teaching Mrs. Tingle, Scream 2).
A konformizmus témaköre sokkal jobban meg lett fogva Rodrigueznél, mint bárhol máshol. Különösen azáltal, hogy középiskolai közegbe lett helyezve, ami amúgy is az önkeresés egyik jellegzetes szakasza mindenki életében.
Bevásárlóközpontos turkálókonténer legaljára vele!
Én a történeti áttekintésbe belevettem volna Robert Rodriguez szintén zseniális The Faculty-jét is. Tudom, horrorőrültek fórumán ciki elismerni Kevin Williamsont, de én anno nagyon szerettem, amit csinál. Marha jó szkripteket írt (mínusz Teaching Mrs. Tingle, Scream 2).
A konformizmus témaköre sokkal jobban meg lett fogva Rodrigueznél, mint bárhol máshol. Különösen azáltal, hogy középiskolai közegbe lett helyezve, ami amúgy is az önkeresés egyik jellegzetes szakasza mindenki életében.
Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2007.11.21. 15:49:03
Én is a Ferrara-félét kedvelem a legjobban, bár nincs benne a Sutherland-féle vég-horrorjelenethez hasonló felejthetetlen :)
Köbli Norbert (törölt) 2007.11.21. 15:53:02
Travis: én is nagyon szerettem a Facultyt, tényleg ideje lenne rehabilitálni.
jamamuraeonflux · http://aeonflux.freeblog.hu 2007.11.21. 16:01:13
az a közepén van meg tilly-vel. elég csak rágondolnom, máris feláll mindenem. :)
jamamuraeonflux · http://aeonflux.freeblog.hu 2007.11.21. 16:02:18
a faculty szerintem szar. egyáltalán nem bánom, hogy kevin williamson kiírta magát hollywoodból.
bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2007.11.21. 16:17:53
nekem meg az eredeti eredeti tetszik, a 78as nekem túl ilyen gőzös, dzsuvás és szutymákos volt, bár Kevin McCarthy cameója nagyon vicces benne.
az, hogy "Elnök emberei stílusában", azt így nem értem. tele van walk&talkkal? Aaron Sorkin írta? vagy megemlítik benne a kormányt?
az, hogy "Elnök emberei stílusában", azt így nem értem. tele van walk&talkkal? Aaron Sorkin írta? vagy megemlítik benne a kormányt?
travis 2007.11.21. 16:52:35
"Fuckulty."
Nyilván azért, mert Williamsont azonosítod a Dawson's Creek csöpögős, vasárnap délutáni highschool-romantikájával. És az nem illik a blog supacool rétegfilm-bálványozó arculatához.
Pedig a Scream forgatókönyve egyszerűen zseniális.
A kérdés inkább az, hogy Williamson tud-e mást is írni slasherparódiákon kívűl. Ha nem, jogosan tűnt el pár év után.
Nyilván azért, mert Williamsont azonosítod a Dawson's Creek csöpögős, vasárnap délutáni highschool-romantikájával. És az nem illik a blog supacool rétegfilm-bálványozó arculatához.
Pedig a Scream forgatókönyve egyszerűen zseniális.
A kérdés inkább az, hogy Williamson tud-e mást is írni slasherparódiákon kívűl. Ha nem, jogosan tűnt el pár év után.
Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2007.11.21. 17:10:50
Ne monnyunk mán ijeneket hogy "zseniális". Nem rossz kis slasherfilm, jó picsákkal. Egyébként meg gyűlölöm ezeket a kikacsintgatós posztmodern szarságokat.
Köbli Norbert (törölt) 2007.11.21. 17:55:23
bakfitty, az elnök emberei (west wing) előtt létezett egy másik elnök emberei is -- all the president's men. a hetvenes évek egyik meghatározó alkotása.
virtualdog 2007.11.21. 21:06:12
Pedig ennek a Craignak olyan kiváló lárvaarca van, szerintem már az elején meg kellett volna fertőztetni és akkor nem is kell kínos próbálkozásokat tennie a színészi játékra. :D
bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2007.11.22. 13:09:58
eh, bocsánat, én voltam a hülye. pedig láttam is, de valamiért az ugrott be.
Jason 2008.05.13. 21:15:01
Én láttam a katona és tinilányosat, de azt baromira untam és még bele is aludtam. A 2004 azért valamivel jobb de még így is kb 1000ft-os dvdk között a helye. És ráadásul tényleg egy tök fölösleges rímék. A 78 is megvan de még nem áltam neki.
Csilla 2008.09.09. 20:39:22
Baromira nem értek egyet a kritikával, az sem világos, miért hiba, hogy a zombizás is bekerült a képbe, és hogy az eredeti mennyivel mond magvasabbakat a világról, mint ez a mostani. Nekem mindenesetre árulkodó a következő mondat többes száma "munkája során egyre több mániákus pácienssel találkozik. Furcsamód mind azt állítják, szeretteiket kicserélték" - a filmben egyetlen páciens fordult elő, aki a férjével kapcsolatban állított dolgokat, úgyhogy az a gyanúm, a kritikus elég felszínesen nézte végig a filmet.
Utolsó kommentek