Az interjút Tóth Csaba készítette, csak nem volt kedve regisztrálni. :)

Három film rendezőként, további féltucat producerként, és egy TV-sorozat. Mindössze ennyi volt nálunk forgalmazásban Roger Corman páratlanul gazdag, 200-nál is több címet felsorakoztató filmográfiájából. A ‘B-szériás filmek királya’, illetve a ‘low budget pápája’ címekkel illetett Corman az elmúlt ötven évben Peter Lorrétól kezdve Sylvester Stallonéig szinte mindenkivel dolgozott a szakmában. Számtalan sztárt ő fedezett fel, köztük William Shatner-t, Jack Nicholson-t vagy éppen Bruce Dern-t, miközben még arra is volt ideje, hogy olyan rendezőket indítson el a pályáján, mint Coppola, Bogdanovich és Ron Howard. Szó, ami szó, az idén 77 éves Roger Corman több, mint kultikus figura – egy legenda, egy darabka filmtörténet, akivel órákig lehetne beszélgetni. De az idő sajnos véges.

- Mr. Corman, ön egy nagy hollywoodi stúdiónál kezdte a pályafutását. Ennyire kiábrándult a stúdiórendszerből, hogy inkább egyedül vágott neki a producerkedésnek?

- Nézze, egyszerűen belefáradtam, hogy script analyst, illetve story analyst legyek a 20th Century Foxnál. Olyan alacsonyan helyezkedtem el a ranglétrán, hogy az az egy év, amit ott töltöttem, több mint elég volt. Inkább Európába utaztam, hogy Oxfordban szerezzek diplomát. Később, amikor visszatértem az Államokba, írtam egy forgatókönyvet, amit aztán megvettek megfilmesítésre. (Highway Dragnet – TCS.) A könyvért kapott pénzből, és baráti kölcsönökből pedig azon nyomban leforgattam egy nagyon kicsi költségvetésű filmet. A film sikeresen szerepelt, a pénzt pedig újabb filmekbe fektettem és így tovább. Ez persze most könnyűnek tűnhet, de körülbelül öt-hat évbe telt, amíg ide eljutottam.

- Gyakran nyúl sci-fi, vagy horror témához, az első filmje is science fiction volt. Személyes kötődések fűzik ezekhez a műfajokhoz?

- Nagyon szeretem mind a science fiction-t, mind a horror-t, bár azt hiszem, nincs is olyan műfaj, amit ne próbáltam volna ki az évek során. Mostanában mégis visszatértem a sci-fihez és a horrorhoz, mert ezek azok a műfajok, amelyek igazán megmozgatják a fantáziámat. Mind a sci-fi, mind a horror a valóságban gyökerezik, de végül a képzelet világába vezet.
 
- A pályája elején miért éppen egy kis gyártó cég, az AIP (American International Pictures - TCS) mellett kötelezte el magát?

- El akartam kerülni a független filmeseket fenyegető csapdákat. Ugyanis hiába van kész egy filmed, mégis várnod kell, amíg a film visszahozza a bele fektetett pénzt és csak azután vághatsz bele ismét. Amikor a frissen alapított AIP lecsapott a második filmemre, a Fast and the Furious-ra, megmondtam, hogy szívesen aláírom velük a szerződést, de adjanak lehetőséget három további filmre is. Így egyből három filmet csinálhattam anélkül, hogy várnom kellett volna a legelső megtérülésére. Ezek persze alacsony költségvetésű mozik voltak. A Columbiától, tehát egy nagy stúdiótól is kaptam ugyan ajánlatot, de az övék mindössze egyetlen filmre szólt, nekem viszont ekkoriban fontosabb volt, hogy minél több filmet forgassak.

- Volt valami különbség az ön által készített, illetve a stúdiófilmek között?

- Először is, az én filmjeim természetesen sokkal kevesebb pénzből készültek. Másodszor viszont, azt hiszem, ezek a filmek egy kicsit talán eredetibbek és izgalmasabbak voltak. A sikert nem bízhattam nagy sztárokra, vagy költséges látványeffektusokra. Csakis a történetben rejlő potenciálra hagyatkozhattam.

- Ezek az alacsony költségvetésű filmek mind nagyon sikeresek lettek. Miért nem lépett tovább, miért nem csinált “nagy” filmeket?

- Alkalomadtán azért a nagy stúdióknak is dolgoztam. A filmek jól is szerepeltek és én is meg voltam velük elégedve. De egy nagy stúdiónál mind az előkészületek, mind a gyártás rengeteg időt emészt fel, ráadásul el kell fogadni, hogy másoknak is ugyanúgy beleszólásuk van a projectbe. Ez persze érthető. Van, akinek ez fekszik és van, akinek meg nem. Ami engem illet, én szeretem teljesen a kezemben tartani a filmjeimet. Ez persze azzal jár, hogy muszáj függetlennek maradnom.

- Coppola valószínűleg ezért nyilatkozta, hogy “az alacsonyabb költségvetésű, Roger Corman-típusú filmek jobban megmozgatják a rendezőkben nyugvó kreativitást.”

- Tökéletesen egyetértek Francis-szal. Nyilván ön is tudja, hogy Francis velem kezdte… (Coppola első filmjének – Dementia 13 - Corman volt a producere 1963-ban. – TCS)

- Az ötvenes években a producerkedés mellett ön rendezőként is kipróbálta magát. Mégis, egészen a Poe-adaptációkig kellett várnia a kritikai elismerésre.

- Nagyon szerettem az Edgar Allan Poe-filmeket. Persze nem úgy kezdtem neki, hogy gyorsan csinálok egy tucat Poe-filmet. Mindössze az Usher-ház bukásá-t akartam vászonra vinni, mert lenyűgözött a történet és különben is jó ötletnek tűnt. A film is sikeres volt, az AIP ezért megkért, hogy csináljak még egyet, végül azon vettem észre magam, hogy már a hatodik Poe-filmet forgatom. Kezdtem magamat ismételni, ezért gyorsan lecseréltem a stilizált, múltszázadi filmeket olyanokra, mint például a The Wild Angels, ami az első film volt a  Hell’s Angels motorosairól, vagy a The Trip, aminek a témája természetesen nem más, mint a drogok. A 60-as években ezek voltak a kortárs témák és a Poe-filmek stúdiói helyett a nyílt utcákon, természetes helyszíneken forgattunk.

- Említette a The Wild Angels-t, aminek a témája  akkoriban benne volt a levegőben. Egy évtizeddel később, szintén az ön gyártó cége készítette a Death Race 2000 című filmet. Ez is irányt mutató darab volt, olyannyira, hogy később a sokkal ismertebb Mad Max is innen vette az ötletet.

- Ahogy mindenki, én is szeretek új műfajokat kitalálni, de sajnos nem lehetek mindig én az első. De amikor éppen nem sikerül, és egyéb, más terveken dolgozik az ember, akkor is csinálni kell. Ha már szóba került a Death Race, hadd említsem meg, hogy Tom Cruise megkeresett, hogy szívesen leforgatná a Death Race 3000-at. Meglátjuk, mi sül ki belőle.

- Részemről alig várom. De visszatérve az újdonság erejére, én úgy érzem, hogy a legtöbb filmje inkább csak egyfajta válasz a nagy stúdiók filmjeire. Amikor a történelmi filmek mentek, ön is csinált gyorsan pár történelmi filmet. Később, amikor a Blue Max elkészült, ön leforgatta a Von Richtofen-t. Amikor pedig a Fox kijött az Alien-nel, az ön cége, a New World sem késlekedett sokáig a Galaxy of Terror-ral.

- Van ebben valami. De mindannyian reagálunk a környezetünkben lévő változásokra.

- A filmjeiben gyakran színészi feladatot is vállal, de legalább statisztaként megbúvik a háttérben. A költségeit csökkenti, vagy élvezi a szereplést?

- A saját filmjeim esetében elsősorban a költségeimet csökkentem, tehát nem kell kiadnom pénzt még egy szereplőre. Ami a többi szereplésemet illeti, tehát Francis Coppola, Jonathan Demme, Ron Howard vagy éppen…

- Paul Bartel…

- ... így van - és Joe Dante filmjeit – tényleg csak a poén kedvéért. Szóval felkértek, hogy szerepeljek, én pedig örömmel vállaltam, hiszen mindannyian nagyon jól szórakoztunk a forgatáson.

- Amikor ők elkezdték a filmezést, ön volt az, aki megadta nekik a lehetőséget. Ma viszont már ott tartanak, hogy 100 milliókat költenek egy-egy filmre, míg ön továbbra is megmaradt low budget producernek. Nem érez némi csalódottságot?

- Nem, mert azt hiszem, mindenki a számára kijelölt úton halad. Amikor látom, hogy Francis Coppola, Scorsese, vagy éppen Cameron csinálja ezeket a 100 millió dolláros filmeket, azt kell mondjam, hogy a filmjeik jól sikerülnek és látszik, hogy minden egyes centnek megvolt a maga helye. Nincs értelme felróni Jim Cameronnak, hogy majdnem 200 milliót költött a Titanic-ra, mert ha megnézed a filmet, tökéletesen érthető, mire ment el ennyi pénz, hiszen ez egy hatalmas film. Amit viszont nem szeretek, az az, amikor azt látom, hogy elköltenek 80 millió dollárt, és a film nem áll másból, mint hogy két ember beszélget egy szobában. Ekkor már jogosan merül fel a kérdés, hogy mire ment el ez a rengeteg pénz.

- Ha már a Titanic szóba került... Ön, mint a low budget filmek pápája, gondolja, hogy ki tudta volna hozni a filmet, mondjuk rongyos 20 millió dollárból?

- Erre igennel kell felelnem, de az én filmem biztosan nem lett volna olyan jó, mint Jim Cameroné. Igazán fantasztikus munkát végzett a Titanic-kal.
 
- A Titanic több mint 3 óra hosszú. Az ön filmjei viszont többnyire 90 perc alatt maradnak. Mint producer gondolja, hogy a filmek időtartama fontos a közönség szempontjából?

- Szerintem az egyik legfontosabb dolog, hogy ne untassuk a közönséget. És igenis vannak filmek, amik sokkal jobbak működnének, ha rövidebbek lennének. Ami engem illet, a legtöbb filmem egyszerű és tömör ötleten alapul, amihez szerintem rövidebb film dukál. Ezek persze nem grandiózus, epikus mozik. Azoknak tényleg kell legalább két óra, vagy akár több is és én tökéletesen elfogadom, ha bizonyos filmek ilyen hosszúra nyúlnak. Ezek csodálatos filmek, de ha 10-20 perccel rövidebbek, talán még jobbak lennének.

- A múltban rengeteg tehetséget fedezett fel.  A fiatalok ma is felkeresik önt tanácsért?

- Igen, jelenleg is dolgozom néhány fiatal rendezővel. Közülük is meg kell említenem Brian Secler-t, aki éppen most végezte el a New York University filmes szakát és épp az első filmjét forgatja. A film címe Raging Discipline, a Harlemben játszódik és amatőr, fekete boxolókról szól. Nagyon meg vagyok elégedve vele. Egy másik tehetséges fiatal rendező Henry Crum, aki eddig second unit director volt nálam, de ősszel már az én cégemnek forgatja első filmjét.

- Magyarországgal kapcsolatban is van terve?

Igen, van.

- 55 évet töltött eddig a filmszakmában. Mit tanácsolna a fiatal magyar filmeseknek?
 
A legjobb tanács, amit adni tudok a magyar filmeseknek, sőt minden fiatal filmesnek a világon, hogy tanuljatok minél többet, aztán pedig gyakoroljátok a szakma fogásait, amennyit csak lehet. Így, ha majd megérik az idő egy játékfilmre, biztosan készen álltok majd a feladatra.