Tarantino és Rodriguez számára a Grindhouse elkészítése valószínűleg egyszerre volt szórakozás, tisztelgés ifjúkoruk moziélményei előtt, és lehetőség, hogy a fiatalabb generáció figyelmét ráirányítsa erre a korszakra. A Mozinet könyvsorozat szerkesztői jó érzékkel kaptak az alkalmon: Grindhouse címmel adták ki e tanulmánykötetet, a posztert használták fel a borítótervhez és a fejezeteket elválasztó egyoldalas képek is a két filmből származnak. A Planet Terrorról és a Death Proofról persze nem sok szó esik, így azt is mondhatjuk, hogy a Grindhouse filmet – igen stílszerűen – kihasználták, a könyv címével és képeivel is az „exploitation” szó jelentését illusztrálva.

A kötet kézenfekvő módon a terminusok boncolgatásával indul, hogy az olvasó tisztába kerüljön a „B-film”, „exploitation”, „trash” és „grindhouse” kifejezésekkel, mielőtt fejest ugrik a témába. Kovács Marcell tanulmánya, A rossz ízlés kultúrája végzi el ezt a feladatot, majd a könyv előzeteseként szolgálva a grindhouse filmek műfajai között tallózgat. Az európai és ázsiai exploitation filmek is előkerülnek, ami igen dicséretes, ám a kötet további részében ezekről kevés szó esik. Ez betudható annak, hogy főleg a tősgyökeres amerikai grindhouse műfajokra koncentrálnak, de azért mégis fájdalmas hiányosság. Ha már a könyv ezt a fogalmat járja körül, nem fért volna be egy rövid kitérő az elegáns olasz giallók, a dögös japán szexploitationok vagy akár a Hanzo-széria különös samuraiploitation műfaja felé?

Az étvágycsinálás után Orosdy Dániel következik A Római vakációtól a Mély torokig című írásával, ami egy történelmi és kultúrtörténeti áttekintés az ’50-es, ’60-as és ’70-es évekről. A könyvnek egyik legérdekesebb tanulmánya ez, legalábbis azok számára, akiket hozzám hasonlóan a történelem „emberközeli” oldala izgat. Hasznossága sem vitatható, az exploitation filmek lényegét, létrejöttük okait csak úgy lehet megérteni, ha ismerjük a korabeli környezetüket. Háborúk, hippik, sorozatgyilkosok, elnökök, pornómozik, előkerül itt minden dióhéjban e fortyogó, sok szempontból gyökeres változásokon keresztülmenő világról.

Böszörményi Gábor Hollywood megingása címmel az exploitation filmek történeti kontextusba helyezésével foglalkozik, kifejezetten a stúdiórendszer összeomlására, majd később az exploitation filmekre támaszkodó Új-Hollywood felemelkedésére koncentrálva. Kicsit szerencsétlenül jön ki az, hogy a stúdiókról már az előző cikkben is olvashattunk, ahogy az utolsóban is, amely tanulmánnyal a Roger Cormanről szóló (amúgy teljesen korrekt) bekezdés is kisebb átfedésbe kerül, de hát több veszett Mohácsnál, különben sem egy hosszú cikk ez, Corman pedig úgyis kurva nagy arc volt: hatása a korszak filmjeire, valamint több színész és rendező híressé válására felbecsülhetetlen.

Az ezt követő cikkek különböző részhalmazait veszik górcső alá a grindhouse filmek változatos faunájának. Varró Attila Hús és vér című írása az exploitation formai jellegzetességeinek és altípusainak vizsgálatával indít. Még érdekesebbek a B-filmek „műfajroncsolás” jelenségéről írtak, ahol azt vizsgálja, miként zilálja szét a grindhouse sokktechnikája az önkéntesen választott műfaji kereteket. Aki ismeri Varró védjegyszerű alaposságát és felkészültségét a Filmvilágból vagy a Mozinetből, az tudja, milyen minőségi szövegre számítson – nem fog csalódni.

Olyan címmel, mint „A szexploitation”, egyszerűen nem lehet melléfogni. Kárpáti György igyekszik annyit markolni, amennyit csak tud (haha), a nudie-cutie filmektől a roughie-ken és Russ Meyer-opuszokon át a klasszikus szexploitation műfajokig (női börtönfilmek, erőszakolós bosszúfilmek, stb.) kapunk mindenből az arcunkba. Rengeteg filmcím és rövid történetösszegzés sorakozik itt (kisebb baki: a Faster Pussycat Kill! Kill! elején a fiatal srácot nem „elhajtja”, hanem megöli a három nő), közben pedig nem mellesleg dús keblű cicák Russ Meyer–filmekből származó fotóit csodálhatjuk, ami egy ilyen témájú cikkben obligát illusztráció. Kedvet kapni tehát sok filmre lesz lehetőségünk.

Orosdy mester A snuff film legendája című tanulmánnyal tér vissza, melyben a "halálpornó" fogalmát járja körül. Érdekes kérdés, hogy lehet-e egyáltalán a snuff műfajáról beszélni, ha voltaképpen egy üres halmazról van szó. A cikk rámutat a csapdára és elkerüli azt, közben belekóstolva a Cannibal Holocaustba, a Charles Mansont övező legendákba, a squish filmekbe és minden más kapcsolódó érdekességbe, mindezt kellemesen olvasmányos stílusban.

Kovács Marcell Szabadság, szerelem, kábulat címmel a drogfilmeket járja körül. Újra előkerül a Szelíd motorosok és a Roger Corman nevéhez kapcsolódó filmek (The Trip, Wild Angels, Gas-s-s-s), mint nagy hatású fordulópontok a műfaj történetében. A cikk a drogfilmekhez való (nézői és gyártói) hozzáállás változására koncentrál - az elijesztő célzatú propagandafilmekből (Reefer Madness) a ’60-as évekre a drogfilm a megismerés kapuit szélesre táró élmény kulcsává vált, mígnem a ’70-es évek elejére megjelent a kiábrándultság, az árnyoldal - miközben maga igyekszik nem állást foglalni.

Alföldi Nóra kapta meg az Erőszakban és szexben tobzódó SS-filmek témát, nem is olvashatunk tehát túl sok cinikus vagy hímsoviniszta megjegyzést ezen filmek női szereplőinek szerelmi életét illetően… (Ennél elborultabb trashfilmeket márpedig ritkán lát az ember, szerintem nehéz őket komolyan venni, hiába a második világháború komor emléke.) A szerző a náci karakterek ábrázolásának jellegzetességeit háborús propagandafilmekkel, a szerelemtáborokban játszódó naziploitationok cselekményelemeit a szökés- és a női börtönfilmekkel veti össze. Itt kerül elő az egész könyvben a legtöbb nem-amerikai film, ami a témát tekintve persze érthető, ám számomra a többi tanulmányból is hiányzott ez a szélesebb látószög.

A kötet záróakkordja Vízer Balázs rejtélyes című írása (A nyiszálástól a kaszálásig), ami megtöri a műfajokon végigzongorázó tematikát és azt elemzi, hogyan épült be az exploitation a mainstreambe, ezáltal feleslegessé téve saját létezését. Ez az írás szolgál kapocsként a grindhouse korszak utáni, napjainkig tartó mainstream filmek világához, konkrét példákat hozva arra, hogy egyes tipikusan exploitation eszközök, fogások mennyire elismert, elfogadott, sőt elvárt filmes panellé váltak az évek során. Ha valakiben eddig voltak is kétségek a könyv témájának fontosságát illetően, itt biztos eloszlanak.

Ahhoz képest, hogy a ’70-es évektől kezdve mennyi mindent átvett és szervesen magába épített a populáris mainstream mozikultúra a hollywoodi stúdiórendszer árnyékában megszülető független exploitation filmek világától, idehaza eddig a Filmvilág folyóiraton és néhány filmes blogon kívül a korszakot érdemben nem elemezték ki. Ha valamire, akkor a Mozinet könyvsorozat második darabjára így abszolút ráillik a hiánypótló jelző.