McFarlane's Military-sorozat, McFarlane Toys

Míg azon honfitársaink, kiknek nincs szemük az látásra, a mindenféle gárdák kínálta gondosan megszerkesztett csatornákba pazarolják aranyárban mért viszolygásukat, egy jóval nagyobb volumenű (Menny vs Pokol) választásokra koncentráló igazi archdemon, Todd McFarlane, egyre közelebb sunyul mindnyájunk drága Jóistenének frontális, műanyag ábrázolásához. Nem a levegőbe beszélünk: Toddunk Piroskából mostanra végérvényesen exkluzív ringyót nevelt, Szent Miklósról pedig nem mossa le többé egyetlen finomkezű keresztény misztikus sem, hogy a joviális kisöreg valójában gázmaszkos, galaktikus csúcsragadozó volt, egy valódi vulgáralien, aki a színes dobozok felé pukizva totyogó naiv gyermekek rózsaszín húsa segítségével fejlesztgette a földi szentség felől nézve teljesen irreleváns Blongzrpu-53 nevű bolygó Orvostudományi Kutatóközpontjának adatbázisát (Twisted X-mas Tales). Semjén Zsoltnak már az eddig említettek is legalább 10 évnyi üzemanyagot szolgáltathatnának, ám a sornak még távolról sincs vége. Sőt.

Ugyanis, míg a közkedvelt Abszolútum Bácsi jókai bablevestől csöpögő plasztik szakálla készül, itt vannak nekünk az ezrek háborús szenvedéseiből üzletet - kvázi viccet - csináló McFarlane's Military elnevezésű, Todd McFarlane vérmotollás belső világának egyik eddig nem tárgyalt szólamát jelentő széria darabjai.

Nem elég, hogy Todd az ezerszám elesett katonák emlékét kvázi bazári mulatsággá, kényelmes lakások filléres díszeivé teszi meg, még arra is marad néhány méter arcbőre, hogy minden egyes figurát kétféle: fehér és afroamerikai verzióban adjon ki... Nyilván a vegytiszta tolerancia vezérli őtet, a sorozatból származó teljes (dupla) bevételt pedig a művégtagklinikáknak adományozza majd.

Meg kell a szívnek hasadni.

A címben említett figura a sorozat legújabb, hetedik felvonásának egyik áldozata, és el kell ismerni, hogy a megformálása tökéletes. Az arc eleven, a szabadon lévő bőrfelületeken finoman megjelenik a verejtékkel keveredő kosz, az egyenruha redői hibátlanok, és az épp üzemeltetett fegyveren is látszik, hogy nem most jött le a futószalagról - egyszóval a kompozíció dinamikus, tetszetős. Minden ott van, ahogyan az kell, csupán egyetlen dolog hiányzik (bár megfogadtam, hogy nem viszem túlzásba a szentimentalizmust), ez pedig: az a fránya vér, a vörös ünneprontás, amitől kipottyan a kövér hülyegyerek arcából a bigmac.

Kíváncsi volnék, ki mit gondol erről az egészről. Lehet kommentelni.