Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Tévékritika: TŰZVONALBAN – 1x01 **

2007.09.10. 00:21 Beyonder

Vázolnám röviden, hogy miért végződik látványos pofáraeséssel szinte minden olyan kísérlet, ami az Amerikában futó zsánerfilmek illetve sorozatok magyarítására vállalkozik: az írók-rendezők alábecsülik a provincializmus erejét, azt, hogy egy nagy téma kisszerű környezetben groteszk hatást kelt. Los Angelesben ijesztő és izgalmas, ha egy terrorista biológiai fegyverrel fenyegetőzik, Bivalybasznádon csupán röhejes. Nem a Kárpát medence sajátos bio- és atmoszférája a ludas tehát, hanem ez a méretbeli különbségek természetes hozadéka.


A Tűzvonalban című új magyar bűnügyi sorozat úgy akar up to date lenni, hogy lenyúlja a 24 kézikamerás, osztottképernyős stílusát, miközben pontosan tudja, nem lesz képes a formát hasonlóképpen trendi és fajsúlyos tartalommal megtölteni. Ennek a skizofrén helyzetnek az eredménye, hogy az első epizód, az etalonnak kinézett 24 vagy Kemény Zsaruk (The Shield) helyett, inkább a hasonlít a Rowan Atkinson féle
Dilizsaruk (The Thin Blue Line) című szitkomra, ahol egy csapat idióta vidéki rendőr bénázásain lehet röhögni. A különbség csupán annyi, hogy a Tűzvonalban stábja komolyan veszi magát (lásd a bombasztikusan béna címet), mégha – és ez jó pont – nincs teljesen híján a humornak. Így viszont a nézők rákényszerülnek arra, hogy a végterméket összevessék kedvenc, minőségi amerikai sorozataikkal, aminek a végén megint csak azt a bizonyos sárga és keserű gyümölcsöt kell felemlegetni, önvigasztalás céljából. Holott, ha eleve rájátszanának az amerikai filmvilág és a magyar rögvaló között feszülő különbségekre (kábé ahogy a Nyócker tette, hol jobban, hol rosszabbul), akkor nem egy epigon-szériát, hanem egy 99%-ig eredeti szatírát kapnának, ami emellett bűnügyi sztoriként is működik.

Legyünk azért jófejül korrektek és ne hantoljuk el egy epizód után a sorozatot. Látszódnak pozitívumok is, az elavult számítógépek, a rossz járőrkocsik vagy a túlóráztatások emlegetése legalább némi realista ízt ad a történetnek, ahogy a rutinból ferdeszeműző, bkv-ellenőri eleganciával (és frizurával) felszerelt járőrök figurái is életszerűbbek, mint például a rosszemlékű Kisváros főhőseié. Stohl Buci, akinek majdnem ugyanaz a szerepe, mint Simon Peggnek a Vaskabátok vidékre száműzött szuperzsarujaként, fele annyira sem idegesítő a főszerepben, mint amennyire előzetesen várható volt. A képernyő felporciózásának dramaturgiailag itt természetesen semmi értelme, a kézikamerás rángatózások viszont jótékonyan elterelik a figyelmet a szegényes díszletekről. A történet az első részben még csak alapjáraton döcög, de az ígéretek szerint lesz egy évadon átívelő szál rengetegsok csavarral, amely a titkosszolgálatos vonulatot erősíti, illetve minden részben más-más fajsúlyos problémát boncolgatnak majd. (Érdekes, hogy az egyik író honlapján 17 epizódos, az mtv.hu-n viszont 38 részes évadról beszélnek. Utóbbi azért viccnek kicsit erős lenne, nem kizárva, hogy előbbi verzió is az lesz majd.)

Sajna már 50 perc után is látható, hogy nem a Tűzvonal lesz a minőségi magyar zsánersorozatok úttörője (persze magára vessen az, aki egy főműsoridős, királyi tévés produkciótól várja a csodát), de abban az országban, ahol a Cobra 11 ismétléseit zabálja legjobban a nép, még az is lehet, hogy sikeres lesz.

56 komment

Címkék: magyar krimi 2csillagos tévékritika

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr46161458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2007.09.10. 08:25:02

A magyar csatornák nincsenek nálam beállítva, úgyhogy erről, meg eleve a beharangozásáról is lemaradtam, és nem sajnálom különösebben (annak ellenére, hogy szívem szerint azt kívánom, végre sikerülne egy normális akció(nem feltétlenül rendőr)sorozatot csinálnia a magyaroknak. A leírtakból nyilvánvaló, hogy egyrészt túl komolyan vették magukat, másrészt semmiféle eredetiségre nem törekedtek - és ez olyan kombináció, ami csak közröhejt eredményezhet.

A Cobra 11 meg robbanjon fel.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.09.10. 10:18:24

hilfee!
vagy hülye lettem (vagy épp rosszkor mentem 'ki'), de lécci segítsen vki, a főszereplő kommandós miért is bukott lefelé? vagy... érteni vélem, de akkor miért nem a szivarozó főnökét fokozták le?
köszi..

PinkHell · http://geekz.blog.hu 2007.09.10. 10:19:04

Sajna nem láttam, leragadtam a Johnny English-nél. :) Viszont nekem a magyar akciófilmről az Európa-expressz jut eszembe, és semmi más, az meg, szerintem, enyhén szólva nem egy nézhető film. :(

Merras · http://miyazakijun.hu 2007.09.10. 10:29:51

17 epizód az stimmel, valszeg lesz 2. évad is, azzal együtt lenne 38.

Beyonder 2007.09.10. 10:32:51

Hogy pontosan miért fokozták le, az majd később derül csak ki. A főíró mondja: "Bordás számára fokozatosan válik világossá, hogy „kirúgásához” teljesen más okok vezettek, és minden, ami a múltjában történt szoros összefüggésben áll azzal a titokzatos férfival, akik már húsz éve vezeti orránál fogva a világ vezető titkosszolgálatait…"

Beyonder 2007.09.10. 10:34:55

Itt a cikk is, amiből kiderül, hogy Garamvölgyi volt anno az ötletgazda:
www.moziplussz.hu/cikk.php?id=399

PinkHell · http://geekz.blog.hu 2007.09.10. 10:35:42

Ja, a Napkeltében azt is elmondta Buci, hogy az sem véletlen, és később még jelentősége lesz, hogy a lefokozott illető, szemben a többi kommandóssal, akiknek nem ismerjük az arcát, azt a bizonyos járőri (?) posztot kapja lefokozásul, ahol arccal van jelen. Ez a mondat sztem nem is magyarul van, de nembaj.

dzseffríz csövek 2007.09.10. 10:58:16

az ilyeneket felpakolja valaki torrentre?

Beyonder 2007.09.10. 11:05:13

Igen, a szokott (jelszavas) helyeken már fenn is van az epizód.

PinkHell · http://geekz.blog.hu 2007.09.10. 11:06:51

Állítólag már tegnaptól fent van.

Horváth Gábor 2007.09.10. 11:18:52

Nem teljesen értem, hogy ha nincs annyi kreativitás a műsorkészítőkben, hogy valami újat csináljanak (legtragikusabb példa a \"Rém rendes család\" majmolása), akkor miért nem építkeznek az amerikai sablonokból. Mondjuk akkor is röhejes lenne, de legalább gyorsan meglenne a film. Lássunk egy-két sablont, amelyek mindenkinek ismerősek lesznek: \"ezt látniuk kell\", \"adja nekem az ügyet, főnök!\", \"bingo! (ez kötelező darab!)\", \"engedd el a lányt, te szemét\", \"maradj a kocsiban\", az akciófilmek elengedhetetlen kelléke a nagy, narancssárga robbanás, ami előtt lehet futni, vagy ugrani; ha van bomba, azt csak 2 mp-cel az időzítő lejárása előtt lehet hatástalanítani, stb. :-)

apuska · http://kocsma.blog.hu 2007.09.10. 11:24:21

Én simán végigücsörögtem. Engem megragadott a magyar táj magyar ecsettel diszkrét bája: tipikus családi tragédia, munkahelyi fúrás, fontoskodás, visszaélés a hatalommal... de lehet, csak fáradt voltam ahhoz, hogy a távkapcsolóért nyúljak?

mc nábob 2007.09.10. 12:15:43

Én spec fetrengtem a röhögéstől.
Száraz, esetlen, szegényes. A dialógusok teljesen irreálisak (régi, magyar specialitás). Rángatják a kamerát, inadekvátan és sokat zoomolgtanak. A Stohl arca javíthatatlanul ellenszenves (persze biztos nem mindenkinek).
Kedvencem, ahogy a szalonnával közelít a csaholó kutyához, mindezt osztott képernyőn, vmi elképesztő.

Beyonder 2007.09.10. 12:19:26

Itt a nézettség, ami meglepően jó lett:
876 ezer a teljes korosztályban (18,3% SHR), 18-49: 219 ezer (11,5% SHR)

Eddybubci 2007.09.10. 12:33:00

Kedveseim !
( Hehe: Kicsi is, sárga is, de a miénk :) )
Különben meg: Stohl Buci arca nem is olyan rettenetes ...
Van honnan javulni, kívánom a legjobbakat, addig se hülye politikusokat nézel .

Shotokan 2007.09.10. 12:45:17

Akkor ez most olyan, mint a "magyar narancs"?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.09.10. 12:50:38

akkor mégsem nem vagyok annyira hüjje : tényleg nem volt semmi racuionális átvezetés a kommandós jelenet és a lefokozása közt?
ez nonszensz! ennél még bobby felébredése is jobb volt dramaturgiailag a dallasban +ezer rész után!
Amúgy Stohl most tényleg nem olyan taszító - már ez is valami. Ellenben mennyi gyenge színész van körötte!
és az a szalonnás-kutyás rész az osztott képpel: valóban nenéz lesz alulmúlni! :DD

kencefice 2007.09.10. 13:00:37

A nézettség persze hogy jó az első adásnál, hiszen leginkább csak nézve döntjük el, hogy legközelebb is rákattintunk-e majd. Egyelőre nekem is az a benyomásom, hogy a technikai megoldásokra sokkal több hangsúly jutott, mint a kerettörténetre, de én is bízom abban, hogy ebből még ki lehetne hozni az apait, anyait. Elsőre persze én is többet vártam.

picidzé · http://librarian.blog.hu/ 2007.09.10. 13:06:37

Hadd kötekedjem kicsit: az a bizonyos gyümölcs azért inkább savanyú, mint keserű.

Nekem nincs tévém, de azt hiszem, letölteni sem fogom.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.09.10. 13:08:30

akkor is nézzük majd mint a lindát, oszt kész! ha nem nézzük, akkor is leadják :)

FIA 2007.09.10. 13:11:28

De jobb, mint a Kisváros... :))

Estevez · http://www.halivud.hu 2007.09.10. 13:21:29

Én azt mondom, legalább próbálkoznak.
Sajnos lemaradtam róla. Kiváncsi volnék, hogy felveszi-e a versenyt a barátokközttel, illetve hova helyezhető Linda, Kisváros, Szomszédok, Barátokközt viszonlatban.


(hamarosan Telomeris, magyar függetlenfilm, kb idén-jövőre várható)

vittorio 2007.09.10. 13:33:07

Én a Lindához nem hasonlítanám. Az egy óriási sorozat volt. Óriási színészekkel, zenékkel. Vicces volt. Csak jót tudok mondani róla.

thomses 2007.09.10. 13:33:28

Röhejes hogy egy elvileg akciófilmbe a legnagyobb izgalom a szalonnás jelenet volt

petymeg 2007.09.10. 14:04:00

hát... szerintem két alapvető követelmény lenne: cselekmény (action) és baromi jó párbeszédek. megnéztem a stáblistát - még a büfést is felsorolták és persze volt "best boy", meg minden (szóval a stáblista már tiszta amerika) csak párbeszédírót, gagman-t nem láttam. Nincsen kis hazánkban ilyen? Hívjuk mondjuk dramaturgnak - bár ennek van egy kis retro bukéja. szal kicsit segítene, ha jobbak lennének a szövegek. de action nélkül (bár az őrmi csajszi kutyás igazoltatása alatt majd' lerágtam a körmöm...)nem lesz izgalmas a sorozat. és még1: könyörgöm, a végére minden részben kell valami, amiért várom a következő hetit!

pr 2007.09.10. 14:08:28

szerintem nézhető volt.
és sokkal jobban indul, mint anno a BarátokKözt, ami mégis nagy nézettségű lett. (mondjuk valszeg egy nagy űrt töltött be, akkoriban nem nagyon volt mindennapi sorozat)
és Stohl Buci szerint sem akciófilmet kell várni ettől a sorozattól.
nekem tetszik, hogy a magyar viszonyokat helyezi előtérbe, nem egy \\\"valóságtól elrugaszkotott\\\" világot nézünk.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.09.10. 14:09:07

gondoljátok, hogy akik pénzt is kapnak érte (és már is felvették), megfogadják a kibicek tanácsait? :P

pr 2007.09.10. 14:09:32

szerintem nézhető volt.
és sokkal jobban indul, mint anno a BarátokKözt, ami mégis nagy nézettségű lett. (mondjuk valszeg egy nagy űrt töltött be, akkoriban nem nagyon volt mindennapi sorozat)
és Stohl Buci szerint sem akciófilmet kell várni ettől a sorozattól.
nekem tetszik, hogy a magyar viszonyokat helyezi előtérbe, nem egy "valóságtól elrugaszkotott" világot nézünk.

Beyonder 2007.09.10. 14:12:30

Senki nem mondta, hogy ez egy akciósorozat, csak az elhibázott marketingstratégia részeként rájátszottak a 24-es hasonlóságokra. Várjuk meg a következő részt.

frank 2007.09.10. 14:36:09

jók voltak benne a fekete-fehér esti angyalföldi képsorok
meg a többkamerás telefonos beszélgetés (bárki bármit mond, az befigyelt)

David 2007.09.10. 14:51:48

Sziasztok,

sajnos a kritika tökéletes. A film lassú és vontatot. A történet nem villanyozza fel a nézőt. Pedig nagyon szurkoltam. Technikailag, képmozgásban és szinvilágban érdekes környezetet teremt, de nem ránt magával...

D

Chavez 2007.09.10. 14:53:08

Ennek a Cserna Antalnak akkora világfájadalom van a képén, hogy az ember depressziós lesz, ha ránéz!

muki 2007.09.10. 16:34:17

jó magyarítás az eastpark, ellenben a nyóckerrel ami rossz magyarítása a south parknak

szabóakos 2007.09.10. 16:46:58

tűzvonal a címe és nem akció sorozat?
amúgy lehet jól magyarítani amerikait lásd az eastpark, ellenben a nyóckernek ez a magyarítás éppenhogy nem sikerült

troc 2007.09.10. 17:03:44

rémes volt, a tipikus magyar betegségektől szenved. a főcim láttán nem tudtam, hogy nevessek-e, vagy sírjak. pedig simán lehetne jó sorozat, de ahhoz egyrészt pergőbb, okosabb dialógusokat kellene írni, frankó dumákkal (nincs egy épkézlább forgatókönyv-író?).

Legyen a humor egy hajszálnyit abszurdabb, az enemik meg olyanok amiket szeretnénk - jöjjenek a 150 kilós cigányok susogóban, a kis kíniak pizsmában kung-fuzva, ukránok rugós bicskával, a szerbek meg kalsnyikovval. Sok durva arc, érdekes figurák, bandaháború nonsztop ahol csak Buci kemény ökle képes ideig-óráig rendet tenni. Ezt kívánom, ehelyett blökit etet szalonnával, brrr, nem is bírtom nézni akkor mán.

wow0 2007.09.10. 17:20:55

Sziasztok,

Én láttam a 24-et, meg egy csomó más top10 US sorozatot is így kiváncsian ültem a Tűzvonalban elé is. Meg kell mondjam, nekem kelleme csalódás volt. Gagyibbat vártam sokkal, de nekem szimpi volt ez a \"24\"-es képi megoldás, több szálon futó cselekmény stb. Ennek a StohlBuckónak (nem kedvencem pedig) ez a macsó-rendőrszuperkommandós szerep is jól állt. Atombombás-virusos történeteket, ne várjunk, aki meg mondanivalót akar az üljön be egy művészfilmre, ne itt károgjon. Ez a sorozat azért készült, hogy szórakoztasson és pontosan azt is csinálja.
Külön bejött nekem ez a mai magyar rendőrség valóság színezet, szerintem ennek a sorozatnak a hatására, többen akarnak majd rendőrnek menni...
mindenesetre a rendőrség megbecsülésén, nivóján ez a sori sokat dobhat....

Lehet, hogy a XXI. sz. amerikai sorozatokat másoljuk, de végre egy magyar akciósorozat amire oda lehet figyelni. Egyszer talán majd minket másol Amerika...:)

Úgyhogy csak így tovább MTV, hajrá!

rolo tomasi · http://www.oriasi.blog.hu 2007.09.10. 18:59:25

Érdekes,hogy Stohl őrmesteres lénye helyett finomabb eszközökkel alakított,Cserna Antal antijátéka viszont szembetűnő volt.
A realista élethelyzetek tényleg dobtak a dolgon, na de a "-Van valakinél kolbász vagy szalonna?" tényleg röhejes volt.

groundwalker 2007.09.10. 19:05:14

Szerintem viszonyítsunk a (mai) magyar nívóhoz sorozatok terén! Persze amerikát nem érjük utol, de ki hitte azt?

Viszont nézzük meg Jóbanrosszbant, Barátok köztöt, Szeress mostot, ezek amik "életképesek" (gyk: tartósan futnak) (van még?) és rakjuk bele a Tűzvonalbant... Na?

És Stohl tényleg nem olyan idegesítő, a végén a többi színész is rá hangolódott, és szerintem az 5 résztől már rutinosabban, olajosabban játszanak, és élvezhetőbb lesz. Én nézzem! :D

szabóakos 2007.09.10. 19:10:07

bocs, hogy 2x de az első nem jelent meg én meg az hittem, hogy csak magyar mailt fogad el.

Herr Flick 2007.09.10. 21:57:56

Bevallom nem láttam, csak az előzetesét, de már rég kiábrándultam a magyar sorozatokból. Kb egyet se tudnék felsorolni ami jó lett volna az elmúlt 10 éve (de lehet 20 is megvan az).

A magyar akciófilmekről ne is beszéljünk (bár a zuhanórepülést dícsérik..majd meglájuk) elég az Európa Expresszre gondolni, amiben szintén Buci pajtárs játszotta túl a szerepét.... A Probléma ott van, hogy ez nemcsak sorozat, de akció-krimi sorozat is egyben, ami halmozottan veszélyes a kis érzékeny lelkivilágomra.

Másik veszélyes pont az maga a szereplőgárda. Stohl lehet, hogy jó szinkronszínész ( bár a Star Wars újraszinkronos verziójában, mint Luke már több volt a soknál), de a filmes szerepeit rendre túljátssza.... egy ripacs kamusármőr, és kész.

Na de majd meglátjátok a többit, és elmesélitek milyen volt

ApukadHUN 2007.09.10. 23:21:29

Mi lenne ha elmennének Heroes és 24 irányba egyszere. Stohl Buci megállítja az időt...

Lúzer Manuel 2007.09.10. 23:47:07

A Linda tényleg jó lett volna, ha a rendező babáját, Nórikát kihagyják belőle... :)))
Az a nő baromi rossz színész, egy darab őszintének tűnő, nem mesterkélt gesztusa, megszólalása se volt.

koschwarz 2007.09.11. 08:29:14

én is végig bírtam nézni, sőt, az első jelenet, ahol a kommandósok gyakorlatoznak, kifejezetten jól volt fényképezve és vágva, meg is örültem, hogy ebből még akár valami is lehet.

aztán azért az a krízishelyzet a kutyával meg a szalonnával, egy kissé gáz volt. meg nem is értettem: azt mondta buci, hogy a szalonnával becsalja egy másik szobába a kutyát, nagy rettegve belopakodik a lakásba, erre a másik rendőr fogja a szomszéd néni macskáját és megmutatja a kutyának aki kirohant a lakásból, jöhettek a mentők, stb. most akkor mi van?

ettől függetlenül számomra külön bájt ad a sorozatnak az hogy a kérdéses őrs ott van a szomszédban és minden nap láttam forgatni a stábot :). és hogy ott játszódik ahol lakom. most majd jól megtudom, milyen a közbiz helyzet a környéken.

Idol 2007.09.11. 08:35:05

“Marácska drága…” — nah, ez mindent elmond a rendezőről/filmről. Nem képes elszakadni a múlttól…
2007-be könyörgöm hagyjuk már el ezt a Marácska, Pircsi féle komcsi neveket! Ehh, ez nem magyar narancs, hanem vörös hagyma! Mekkora éles kontraszt van a Johnny vs. Marácska név között. Akkor döntsük már el, h mikor és hol játszodik a történet!! Borzalmasak ezek a magyar rendezők, senki nem képes mai világba játszodó történetet csinálni, mindig csak a jó öreg szoci világ amibe feltüntek és nem hajlandók onnan elmozdulni…

gunyor 2007.09.11. 08:56:19

Én megbocsátanám az összes balfékséget, bénaságot, ha valami jó olajszőkítéses sztori lenne benne, persze megfelelően árnyalt aktuál politikai körítéssel.
Persze lehet más Mo.-n éppen aktuális felderítetlen bűnügyi történet is.:-)

Zócsi 2007.09.11. 09:05:56

Kár volt annyira lehúznod, pláne ebben a szofisztikált, Filmvilág-közeli nyelvezetben, ugyanúgy önmagad paródiája vagy, mint Stohl buczi. Az általad emlegetett amcsi sorozatokat sosem néztem, abszolút nem csörgetnek, ennek meg a Lindát és Kisvárost kellett überelnie, szerintem vállalható lett.

vanek 2007.09.11. 09:29:33

Szerintem - az utóbbi 20 év felhozatalához képest - kifejezetten jó sorozat. Jó, hogy a legjobb trendeket átveszik külföldről (pl. évadon átívelő történetszál), de igaz az is, hogy fölösleges dolgokat is átvettek (pl. osztott képernyő á la 24 vagy Spooks).
Külön pozitívum, hogy úgy sikerült fikciós sorozatot csinálni, hogy tekintettel van a magyar valóságra (mezei rendőrörs helyzete), és hogy nem tolnak a képembe percenként egy nyilvánvaló reklámot.

is 2007.09.11. 09:32:29

a kérdésre szeretnék válaszolni (miért végződik látványos pofáraeséssel szinte minden olyan kísérlet, ami az Amerikában futó zsánerfilmek illetve sorozatok magyarítására vállalkozik): mert ílyen elvárással ülsz le eléje, hogy akkor most miben nem fogja elérni azt a szintet. dobd el a fekete szemüvegedet, ne vegyél rózsaszínt, de egy több tényt áteresztő jó lesz.

Idol 2007.09.11. 10:02:44

Angyalbőrben II.-t kellett volna forgatni inkább, az de nagy sori volt, sztem az a Top1, annak volt története, humora, stb.... Azóta se láttam jobb magyar produktumot...
Kisváros?? Na nehogymá az legyen a mérce?! A Máté fiam?? Pff

Beyonder 2007.09.11. 10:18:16

is: a cikk épp arról szól, hogy nem kéne szolgaian másolni, hanem pont hogy rájátszani a különbségekre. Saját magukkal toltak ki a készítők, amikor a 24-es hasonlóságokat túlhangsúlyozták vagy amikor ilyen félrevezető címet választottak.

Aadaam 2007.09.16. 18:37:12

Csinaltam egy blogot, hogy jojjon RSS-ben meg szem elott legyen (bovebben az elso postban):

tuzvonalban.blog.hu

Nemtom, milyen lesz a sorozat (ha a kutyas jelenet szintje marad, az eleg gazos, de ANNYIRA nem rossz, mint lehetett volna), de azer' vannak a bloggerek, hogy kifejezzek a velemenyuket, nem?:)

Beyonder 2007.09.23. 21:07:01

Megnéztem a 3. részt is, és egy dialógot muszáj idéznem. Trokán Péter és Jordán Tamás beszélget arról, hogy Stohl karaktere megfogja úszni a kirúgást felsőbb utasításra:

T: Honnan jött a parancs?
J: Magasról.
T: Mennyire magasról?
J: (szép jordánosan, lassan) Onnan már látni az istent...

Frappáns, nem? Mintha két különböző ember írná a dialógokat, a realistának szántakat egy amatőr, az ilyen szép okosságokat meg valami igazi író.

Alan Caselli 2007.09.25. 12:25:05

Nekem tetszik a sorozat. Főleg, hogy a világítás normális, ami magyar sorozatban elég meglepő. Meg az is jó, hogy nem idealizált a világ, hanem azért valamennyire hihető, plusz nem akar akciósorozatnak látszani.

A poénok, dialógusok nekem tetszettek, bár vannak igen erőltetettek is sajnos :(.

Trokán Péter a legjobb. :)

Jancsi 2008.12.02. 22:24:39

hello, valaki tudna linkelni nekem egy olyan torrent oldalt ahol fenn van a sorozat?

superben 2008.12.03. 09:58:42

Az m1 oldalán fent van az összes rész.

www.mtv.hu/videotar/?id=9169
süti beállítások módosítása